Antibaby naplója

40 lettem

2017. április 19. - Antibaby

40 éves lettem. Egészen pontosan már 3 hete 40 éves vagyok.
Egyáltalán nem furcsa érzés 40-nek lenni. Az már annál inkább, hogy a 20 évesek 20 évvel fiatalabbak nálam.

Hétköznapi beszélgetés #27

- Itt tüntetsz, amikor otthon meg van egy gyereked?
- Vagy épp azért. Érte is tüntetek. A jövőjéért.
- Nem kellene hagyni, hogy ő döntse el? Miért kell ráerőltetni?
- Amíg az én kenyeremet eszi... Majd ha 18 éves lesz, és nem tetszik neki a rendszer, visszacsinálhatja.

Filmajánló: Elle

Sok-sok filmet meg kell ahhoz nézni, hogy találjak valami kincset, ami igazán tetszik. Nem panaszból mondom, szeretek mindenfélét (majdnem) megnézni, még ha nem is tökéletes, de amikor végre olyanra bukkanok, ami igazán nagy hatással van rám, így vagy úgy, annak nagyon tudok örülni.

Így vagyok most az Elle-lel. Egy beteg sztori, finom fekete humorral, sok fordulattal. Annyira tetszett, hogy még az utolsó 2 percet is igyekszem megbocsátani, bár igazán nem értem, miért van erre mindig szükség... nem akarok spoilerezni, úgyhogy ezt nem fejtem ki.

Némelyik jelenet hosszú időre belém ivódott. (minispoiler következik) Pl. az, amikor Michelle lakásnézőben jár fiával és annak barátnőjével, és ott családi perpatvar alakul, nagyon hiteles, szerintem remekül megmutat ebben a rövid pár percben is egy valóságos viszonyrendszert anyós, meny és a fiú között.

Emma Stone Oscarját nem vitatom el, már csak azért sem, mert még nem láttam a La La Landet, és mert egyébként nagyon bírom őt, de Isabelle Huppert annyira erős az Elle-ben, hogy szerintem meg kellett volna kapnia az Oscart is. Már csak azért is, mert tudjuk, hogy rendszeresen meg tudja ugrani... már az eddigi karrierjével is kiérdemelte, szerintem.

Amit még meg kell említenem, az az, hogy sok-sok ilyen jó női szerepre lenne szükség a filmek világában. Olyan kevés az igazán ütős szerep, és érdekes módon azokat is mindig Isabelle Huppert kapja :) (túlzással persze, de több is van neki, gondoljunk csak a Zongoratanárnőre). Aztán kellene még sok-sok színésznő, aki el is vállalja őket, és hasonló minőségben játssza, mint Huppert.

elle_isabellehuppert.png(Kép forrása: http://www.thecitizen.in)

(10/9 - Azoknak (is) ajánlom, ha ajánlhatom, akiknek bejött a Holtodiglan beteg krimi jellege, vagy a Harold és Maude illetve a Nem vénnek való vidék humora.)

A koldus pohara

Most 15 hónapja vagyok vegán, előtte 20+ évig vegetáriánus, és azt hiszem, már nem nagyon tudnak kérdéssel meglepni az emberek. Vagy csak nagyon ritkán. Mindenre van a fejemben egy válasz, bizonyos részüket persze másoktól tanultam, mert annyira jobban megfogalmazták, mint ahogy én tudtam volna. Azt hiszem, emiatt olvasgatok még mindig vegán tartalmakat, olyanokat, amiknek a mondanivalóját elvileg már ismerem, de a megfogalmazás, az érzékeltetéshez használt hasonlatok feldobnak, megnevettetnek. 

Steiner Kristóf szakácskönyve a legszórakoztatóbb olvasmány ilyen szempontból. Olyan dumák vannak benne, hogy gurultam a kanapén, amikor olvastam őket. De hát tudjuk, Kristóf nagyon jól ír és nagyon jól mesél.

Most egy teljesen kristóftalan oldalon olvastam bele egy mézről szóló cikkbe, és ilyen megfogalmazást találtam benne: 

"Ha megkérdezik, miért nem eszem mézet, azt szoktam válaszolni, „ugyanazért, amiért a koldus papírpoharából sem veszem ki az aprót, noha néha jól jönne: mert nem nekem gyűjtötte.”"
(forrás: Vegán Állatvédelem)

mez_nem_vegan.jpg(Kép forrása: pixabay.com)

 

Aztán így folytatódik: "Ahogy Alice Walker megfogalmazta: Az állatok saját céljaikért léteznek ezen a földön, nem pedig az emberek céljainak és igényeinek kielégítésére. Ugyanúgy, ahogy a feketék sem a fehérek szolgálatára, és a nők sem a férfiak szolgálatára vannak."

Gyerekek, akiket a mozdony füstje megcsapott

A fiam erősen vonatmániás, amit én egyáltalán nem bánok, már csak azért is, mert mi is szeretjük a vonatokat. Megismerkedésünk után egy kevéssel vasútmodelleztünk is, ha erre még emlékszik valaki az olvasók közül... híj, de rég volt az!

Ezek után valószínűleg nem meglepő, hogy elég gyakran járunk a Gyermekvasúthoz. Aki nem, az egyszer majd látogasson el, és figyelje meg az ottani munkamorált. Elképesztő. De nem csak az, hanem hogy nem tudunk olyat kérdezni, amit ne tudnának és akarnának megválaszolni. Volt, hogy csak a peronon állva gondolkodtam hangosan valamiről, és már ugrott is oda egy kissrác, és mondta, hogy hogy is van az pontosan.

Bárcsak így működne sok más intézmény is!

Akit érdekel ez a téma, annak szerintem ez a videó is érdekes lehet:

A Nőnap margójára

Ez egyébként mikor lett? Belegondolva biztos nagy szerepe van a kereskedelemnek is a kislányok álmainak alakításában, de 20-30 év alatt ilyen súlyossá vált a helyzet?

Emlékszem, én kislányként matek tanár akartam lenni. Aztán később az volt az álmom, hogy zenekarokat menedzseljek. Nem volt alkalmas hozzá a személyiségem, de legalább egy álom volt. És 13 évesen még nem kell megvalósítani azokat.

Ezután viszonylag hamar rájöttem már arra, ami mai napig kísér, hogy írni szeretek, talán tudok is, de még tudhatok jobban, és bizony ezzel szeretnék foglalkozni. Akkoriban ez az érzés szakmásítva újságírót jelentett.

Egész gyerekkoromban csupán egyszer voltam tündér a farsangon. Soha semmi rózsaszín meg királylány/hercegnő.

25-30 évvel később, anyaként ott állok a farsang reggelén az óvoda öltözőjében. Azt látom, hogy minden kislány hercegnőnek, tündérnek vagy királylánynak öltözött. Egyetlen egy kislány volt, akinek az anyukája a kedvenc állatának gondolta beöltöztetni az 5 évesét, de ahogy a gyerek meglátta az öltözőben, hogy mindenki csillámos rózsaszín szoknyában pompázik, elkezdett sírni és nem akarta felvenni a saját, fekete jelmezét.

Mondta neki vajon a nap folyamán valaki, hogy nem kell ám mindenkinek hercegnőnek lenni? Hogy nem menőbb az semmivel sem, mint egy vagány cica, cápa vagy doktor néni jelmez? Nem tudom, hogy van ez, hogy lett ez, de ilyenkor örülök, hogy nekem fiam van. Nem lehet könnyű a szülőknek, ha nem tetszik nekik az ár és szembe szeretnének úszni vele úgy, hogy a gyerekük ne érezze periférián magát a kortársai között.

Látok mondjuk olyanokat, akik maguk gerjesztik anyaként ezt a helyzetet. Egy FB-csoportban akadt meg a szemem egy poston, amiben anyuka a kislányok szó helyett a hercegnők, a kisfiúk szó helyett a hercegek kifejezést használta. Csak nekem áll ettől fel a szőr a hátamon?

Nem tudom, ha az oviban, suliban ez a fő vonal, akkor hogy nevelném arra a kislányomat, hogy nőnek lenni nem azt jelenti, hogy várjuk a herceget fehér lovon. Kicsit persze azt, de abban az egymillió évben, amíg nem jön, klassz lenne valami "melléktevékenységgel" kitölteni az üresjáratot.

Amit mindenkinek látni kellene

Egy filmmániás ismerősömmel néhány hónapja nekiálltunk, hogy összeszedjük egy közös listára azokat a filmeket, amiket - szerintünk - mindenkinek látni kellene egyszer az életében. Az én listám még máig sem készült el, bár fel tudnék sorolni jó pár fontos alkotást. Az ő listáját látva pedig nem tudunk egy egységes top10-et össszehozni, semmi közös nincs az övében és az enyémben. Valószínű, hogy mindenki máshogy látja, hogy mit kellene mindenkinek látnia.

Nekem most a legfrissebb "élményem", ami alatt 100%-ig úgy éreztem, hogy ezt mindenkinek látnia kell: az Earthlings.

Magyar címe Földlakók, rendszeresen vannak ingyenes nyilvános vetítések belőle, de fent van magyar felirattal a Youtube-on is.

earthlings.jpg

A gond csak az, hogy bár úgy gondolom, mindenkinek látnia kellene, én magam második nekifutásra sem voltam képes végignézni. 55 percig jutottam, aztán rám tört a zokogás. Már 15-nél is majdnem, de mazochista vagyok, és tájékozott szerettem volna lenni egy ilyen sokat emlegetett filmben.

Van egyáltalán, aki képes végignézni a másfél órát? Oké, most senkinek sem a kedvét akarom elvenni, hogy neki se kezdjen. Kezdjen csak! Erőltesse, ha nem csúszik! Ha nem is megy a végéig, az első 15 perc már nagyon sokat átad. Nézzünk szembe önmagunkkal! Aztán tanítsuk a gyerekeinket valami másra!

Egy klassz vasárnap margójára

Túl vagyunk a vendégségen, ami szerintem kimondottan jól sikerült. De nem azért, mert a vendéglátásunk olyan felülmúlhatatlan színvonalú volt (konkrétan nincs asztalterítőnk, szalvétánk, de még két egyforma poharunk sem nagyon), hanem mert egyszerűen tök jó ez a csapat így, gyerekestül, kajástul, gondolkodásmódostul. Kissé vicces, hogy végül két "semmi különös" ételt készítettünk, és szerintem mindkettőt elrontottuk, de a gasztroblogger vendég előző nap bedobta, hogy tesztelnie kellene 2 receptet, és milyen jól jönne ehhez az én gáztűzhelyes konyhám, úgyhogy süssünk-főzzünk együtt. Ekkor már éreztem, hgoy nem lesz a menünk túlstresszelve. Nem is lett, elkészültünk, amivel elkészültünk, éhen nem maradt senki, amúgy meg jót beszélgettünk, főztünk és szerencsére full lazaság volt végig.

Érdekes, hogy félve nevezzük őket még barátainknak, pedig nincs az ismerőseink közt senki, akinek a gondolkodásmódja közelebb állna a miénkhez, mint az övék.

Régen minden jobb volt

- hangzik a közhely. Bizonyos dolgokra tényleg igaz. Még volt bennük anyag.

Lehet, kicsit bizarr téma egy blogba, de az egyik alvós pólómat szeretném megmutatni, mert ahogy ma reggel megpillantottam a fürdőszobatükörben, rájöttem, hogy banyeg, ez egy 22 éves darab. Egy póló, nem is akármilyen, hanem reklám póló. Amit csak úgy osztogatnak, hogy terjedjen a cég logója, beégjen a retinákba. Az ember (nem mindenki, tudom), viszont pont az ilyenekben nem megy ki az utcára. Nemhogy nem járul hozzá a logó retinákba égetéséhez, de még rejtegeti is, hiszen általában nem is csinos darabok ezek, ráadásul mindenki tudja, hogy ingyen volt. Futáshoz szerintem még ér üdítőitalos meg mobiltelefon-márkás felsőt venni, de azért legtöbben takarításhoz, alváshoz használják. Vagy csak én vagyok helikopter?

A lényeg a lényeg: van nekem egy Pannon GMS-es (igen, Az élvonal!) pólóm. 18 évesen kaptam, amikor két hónapig faxolóként (!) dolgoztam a cég budaörsi központjában. Őszintén szólva fogalmam sem volt akkoriban, mi az a mobiltelefon, nekem 23-24 évesen lett először saját készülékem. De egy faxolónak végülis elég volt a faxmasinához érteni.

pannon_gsm500.jpg

pannon_gsm_500.jpg

A póló tehát 22 éves, és semmi, de semmi baja. Jó, most a fotó kedvéért nem vasaltam ki, ezzel biztos olvasókat veszítek, de se a mintája nem kopott meg, se a varrásnál nem foszlott el. Sőt, nem csavarodott el az anyaga a mosásban, és az a sárgás színe sem az évek alatt került rá, hanem eleve ilyen homokszínű volt. 

Manapság a 10 ezerért vett póló is 2 mosás után el lesz tekeredve, az ingyenes reklám ruhadarabokat meg hártya vékony anyagból gyártják. Hát, ez nem abból készült.

Ugye, ez elég bizonyíték rá, hogy régen minden jobb volt? 

Mit főzzek?

Meghívtunk - a világ legnagyobb nyugalmával - egy menő gasztrobloggert a családjával magunkhoz, mert barátságféle van kialakulóban közöttünk. Na jó, erős haverságosdi. Utána estem pánikba, mert enni is kell adni nekik valamit, ugyebár. Egy könyves, 10.000+ lájkos gasztrobloggernek.

Az ő könyvéből mégsem főzhetek, ahogy egyébként szoktam, mert azokat az ételeket ő mind sokkal jobban készíti nálam. Nem tudom, mi lesz. Szerintem felvágok egy chips-es zacskót és mosolygok hozzá.

Parkolok

parkolok.jpg

Hogy hogy megy a vezetés? Azt érzem, egyre jobban, már nagyon élvezem, bár az ismeretlen helyektől és a váratlan helyzetektől, amikor hirtelen kell döntenem, még tartok.

Na, de ezt meg kell mutatnom.

A képen a szürke autót vezettem én, és azért fotóztam le, mert amikor kiszálltam, rám tört a röhögés. Az autóm orra egy kukához ér, centinként játszottam be ide a kocsit. Hátra nem mertem már tovább menni, mert a volánnál ülve úgy láttam, hogy nincs hely. Ezt a szép, csillogó fehér autót meg nem akartam összetörni. Nyilván nem oldotta a feszültséget az sem, hogy az utca túloldalán pont Rendőrség van.

Aztán... kiszálltam, és amikor megláttam, mennyi hely volt még mögöttem... Na, hát ezért vártam én 39 évet a jogsi megszerzésével. Nem akartam elkapkodni.

Nő a volánnál

Hogy képesek nők olyan férfivel élni, aki szerint az autóvezetés nem nőknek való...? Leginkább ne vezessenek a nők, kivéve persze, amikor ők isznak, na akkor meg zokszó nélkül álljanak készenlétben (ők egy kortyot se igyanak), fuvarozzák őket, csak közben egyetlen pillanatra se felejtsék el, hogy rosszul fuvaroznak ám!

Komolyan, még kívülállóként hallgatni is szörnyű. Milyen lehet ebben élni?!

Gyerekszáj #17

Imádom a fiam gondolkodását!
Gyermekem gerjeszti magát a boltban, halad a hiszti felé, mert pont az a cucc kell neki, amit mi semmiképpen nem akarunk megvenni. Mondja is neki az apja, hogy: "Innentől idáig a polcon bármelyiket választhatod. De azt a vacakot nem vagyok hajlandó kifizetni."
Erre Rt abbahagyja a hisztit, elgondolkodik és azt mondja:
- Akkor csipogni fogunk a kijáratnál?

Új kezdet - Sport to lapos has

2016. elején az volt a fogadalmam, hogy belecsapok a vegán életmódba, és annyira jól sikerült, hgoy most teljesen rá vagyok pörögve az újévi esküdözésekre. 39 évig semmi fogadalom, most meg... Azt az aprócska tényt próbálom jelentéktelennek beállítani, hogy mindenképpen vegánná váltam volna, akár január 1-je van, akár nem, szóval igazából ez nem is fogadalom, nem volt mit erővel betartani, inkább csak megadtam magam magamnak. :)

2017-re viszont olyat fogadtam meg, amihez már kell kitartás, akaraterő és ügyes időgazdálkodás. Bombanő Projektbe kezdek, ami leginkább abban nyilvánul majd meg, hogy mozogni fogok. Nevezzük nagyképűen sportnak!

img_20170128_095935_1.jpg

Tudom, tudom, ez másnak semmi, de én utálok sportolni, és bár nem kerültem egész eddigi életemben, de mindig nagyon nehezen vettem rá magam, és egy alkalmat kivéve hamar abba is hagytam. Most máshogy kell lennie, mert az nem oké, hogy csak egy kicsit kellene beletennem, hogy ne maradjon ilyen testem (szemből már egészen vállalható, de konkrétan boroshordóra hasonlítok oldalról), és nem teszem. Meg kell csinálnom, és kész!

Ahogy lenni szokott, ha egy dolog komolyan foglalkoztat, "bevonzom" hozzá az embereket és a lehetőségeket. Jaj, ez a bevonzom kifejezés, olyan utálatos, de valahogy mégis úgy van, hogy időről időre olyan emberek vonódnak az életembe, akikkel éppen abban az élethelyzetben foglalkoznom kell. Így jött egy nagyon kellemes személyiségű lány, Bagyinka Tímea is, és vele együtt a LoveYourBelly módszer.

A szülés utáni szétnyílt hasizom kezelésére kidolgozott gyakorlatokat ma tanulhattam meg, a délelőttömet ugyanis a LoveYourBelly tréningen töltöttem. Nagyon jó, lelkesen tértem haza, és szándékom szerint hétfőtől itthon is űzöm... heti 3x 30 perc kezdésnek, aztán majd növelhető a dózis.

Lapos hasat szeretnék, és hiszek benne, hogy lesz is!

Az "előtte" fotó már megvan. Az már fél siker, nem igaz?

TV helyett

Az új lakásba már nem hoztunk tévét. Amúgy is egy irdatlan nehéz, hatalmas készülékünk volt, még a flat tévék előtti korból, és az utóbbi években sosem kapcsoltuk be, úgyhogy nélkülözhető darabnak tűnt. És az is, azóta egyszer jutott eszembe, hogy hol a tévé, amikor egy nálunk vendégségben járó 3 éves kisfiú rákérdezett.

A neten elérhető műsorokból viszont felfedeztem néhány nagyon jót, ezeket ajánlom is mindenkinek, hátha a késői sugárzás miatt nem ismerős:

1. Dalfutár

36161_013_w.jpgFotó: szupertv2.hu

Wow, én ettől kész vagyok. Szerintem nagyon érdekes műsor, bár biztos van, akinek semmiben nem találkozik az érdeklődési körével, én faltam a részeit. 5 adás után kiderült, hogy csak próbaévad volt, és most, hogy látszik a sikere, majd gondolkodnak rajta egy évet, hogy egyáltalán folytassák-e... hát nagyon remélem, hogy igen, mert komoly elvonási tüneteim vannak.

Závodi Junior nagyon jó arc!

Itt érhető el a műsor: http://supertv2.hu/musoraink/dalfutar/teljes_adas

2. Lakástalkshow Lovász Lászlóval

dsc6081.jpgFotó: viasat3.hu

Lovász László nekem még a Radio Cafe-s időkből ismerős, és az ő műsora volt az utolsó, amit szívesen hallgattam. A kedvenc rádióm volt ugye, szóval ez úgy értendő, hogy egy csomó műsort imádtam, jó párat szívesen hallgattam, volt néhány, ami elment, és aztán volt az ő délutáni sokórása, amitől valahogy mindig az ideg jött rám. Most viszont egész más érzést kelt, kimondottan jók a beszélgetések. 

Az én kedvenceim:

  • Puzsér Róbert (szerintem ebben a műsorban kiderül, mi áll a Puzsér-jelenség hátterében, nagyon őszinte, elgondolkodtató rész)
  • Hajdu Szabolcs és felesége (olyan hétköznapian érdekes, és a végén a "román sztori" egészen elképesztő)
  • Anger Zsolt és Kovács Patrícia (full lazában nyomják, és jó ilyen kapcsolatról hallani, bár volt már, akinek ajánlottam, és kiborult rajta)
  • Kőhalmi Zoltán (hahhhhhaaaaaaaamuhhhhaha)
  • Tóth Vera és Tóth Gabi (őszinték, lazák, érdekes)
  • De még a Soma-Karafiáth Orsolya páros is tetszett, pedig nem bírom őket különösebben

Elérhető itt: http://www.viasat3.hu/musorok/lakastalkshow/videos

3. Elviszlek magammal

00031522.jpegFotó: wmn.hu

Ez a WMN online női magazin videócsatornáján érhető el, nem igazi tévéműsor, de nekem olyan mindegy így, tévékészülék nélkül. Szeretem, várom, hiányzik, amikor nincs.

Elérhető itt: https://www.youtube.com/channel/UCHKlicSHzHbIXcEDkvlIIkA/videos

Ha garantáltan ilyen műsorok lennének a tévében (meg mondjuk még vegyük bele Friderikusz 24 órás beköltözősének néhány részét), reklám nélkül, agymosoda és gügyögés nélkül, akkor befizetnék.

Vidéki maca lettem

Júliusban eladtuk az első saját, szerintem nagyon szép és jó helyen levő, de már kinőtt és nekünk túl zajos lakásunkat, és augusztusban a budai agglomerációba költöztünk. Ez itt most albérlet, nem álmaink netovábbja, de ideiglenes hajléknak nagyon kellemes. Bútorunk kevés van, ellenben helyünk rengeteg, mivel tetőtéri a lakás, és a hasznos területe is legalább 70 nm, Rt meg ugye az alacsonyabb falrészek mentén sem veszi észre, hogy már a nem hasznosban jár. :)

A vidéki élet rengeteg változást hozott, és amúgy is minden alaposan megváltozott. 

Rt szeptember óta óvodás, egy szuper helyre jár, nagy megkönnyebbülés, hogy sikerült elintéznünk, és megoldanunk azóta is hónapról hónapra. Hihetetlen jól vette a beszoktatást, nagyon büszke voltam rá, és meg is hajlok az óvodai dolgozók előtt, bár szerintük meg a siker legalább 50%-a, hogy én jól felkészítettem előre. 

Azzal, hogy ovi van, az én életem végre olyan lett, amilyet szerettem volna. Legalábbis abból a szempontból, hogy végre kreatívkodhatok, foglalkozhatok a fejemben megszülető ötletek megvalósításával, és a napom egy részét szabadon osztom be. Közben pedig őt jó helyen tudhatom.

A 3 itthon, gyerekkel töltött évemből 1,5-ben erről álmodtam. Azt hittem, majd én leszek a világ legboldogabb nője, aki szereti a munkáját, szabadon dolgozik itthonról, sikerre viszi a kis dédelgetett vállalkozását, közben minden nap friss ételt főz, annak jegyében, hogy csak egészséges és jó minőségű táplálék kerüljön a fia és férje szájába, és persze üde lesz, jól öltözött, mindig maximálisan ápolt, mosolygós, kiegyensúlyozott... ja, és fitt, feszes, mert hetente legalább 3 nap lecsippent a munkaidőből 1-1 órát tornára. 

Háááááttt.... mit ne mondjak, ezeknek csak egy nagyon kicsi része valósult meg. Az igaz, hogy szeretem a munkámat és nagyon örülök, hogy szabad lehetek, de ha rajtam múlna, ebből még éhen halnánk. Az ötleteimnek csak egy részét tudom megvalósítani idő, tőke, energia hiányában, vagy mert "kicsi vagyok én ehhez". 

Ami nagy változás, hogy szeptember óta napi szinten vezetek. 3 településsel arrébb hordom Rt-t oviba, amitől nem kell megijedni, mindössze 15 perc az út, ha traktor kerül elénk, akkor 20. Többet eltöltünk ott a szüttyögéssel az öltözőben. Viszont így viszonylag kisforgalmú helyen tudtam belejönni napról napra a vezetésbe.

Mondjuk ezzel együtt is kétszer törtem az autót. Egyszer egy padkának ugrott neki a kerék, máig nem tudom, hogy sikerült, de 10 cm-es lyuk lett a gumin és eltörött mindkét dísztárcsa azon az oldalon, máskor pedig a szokásos parkolóhelyemre akartam beállni popsi helyett orral... se előtte, se utána nem tűnt jó ötletnek, csak épp abban az egy percben, amikor behorpasztottam vele az éppen lejárt Casco-jú autónk oldalát. Azon a napon oldódott fel a "gyerek előtt nem káromkodunk" szabály.

De azért elvezetgetek. Budapesten is, vidéken is. Néha szidom magam, néha szidok másokat, de eddig mindig épségben célba értem. Ja, és szeretem, csak még sokszor izgulok, hogy mi lesz, ha váratlan helyzetbe kerülök.

Budapesti jogsitlanként sosem értettem, mitől esnek pánikba az autósok, ha lehull 2 mm hó. Most már értem. :)

A vidéki élet meg sok mindenben más, mint a korábbi fővárosi. Csend van és nyugalom, általában. Pedig egy állítólag forgalmas út mellett lakunk, még a távolsági busz is itt jár, de mi ez a Bartók Béla út forgalmához képest!? Semmi. Ha kinézek az ablakon, ellátok messze a szántóföldekre, és a mögöttük levő hegyekre. Nem a szemközti lakó erkélyére kihágyt lomokat kell néznem. Minden este naplementében gyönyörködhetünk, és minden este más és más az ég, ahogy a Nap végül lebukik a hegyek mögött. Csodás látvány.

Vásárolni kicsit messzebbre kell mennünk, mint eddig, de ezt részben magunknak választottuk, mert nem szólít meg a sarki kisbolt meg a Coop kínálata. Ugyanakkor autóútban nem lakunk messzebb Budapest központi részeitől, mintha valamelyik külső kerületében élnénk. Teljesen oké a távolság.

Azért nem itt fogunk megöregedni, remélem. Ha körülnézek itt a társasházban vagy a környéken, hát, gondban lennék, ha barátokat szeretnék találni. De szerencsére azok már vannak, és még bőven elérhető távolságban.

George Michael emlékére

Épp nem voltam blogolós, amikor meghalt George Michael, de mivel nagyon sokat írtam róla korábban itt, úgy gondolom, így utólag sem árt megemlékeznem a haláláról. Ami nem lepett meg, erősen benne volt a pakliban, hiszen évek óta nem adott hírt magáról. Ami meg mégis kiszivárgott, az nem egy egészséges, ereje teljében levő, kreativitása csúcsán épp még millió lemezzel előrukkolni akaró zenész képét villantotta fel. Számítottam rá, hogy fiatalon fog elmenni, de mégis durva volt meglátni az első hírt a haláláról. Az öcsém FB-üzenőfalán.

Fotó forrása: passzio.hu

Tudom, tudom, nagyon sok hatalmas tehetség van a Földön, és tudom, hogy köztük is vannak még hatalmasabbak. Nem mondom, hogy most már nem lesz kit hallgatnom, de George Michael mindenek felett állt a zenében nekem. Senki nem bánik úgy a hangjával, ahogy ő bánt, és senki nem írt és énekelt olyan érzelmű dalokat, mint ő. Minden élethelyzetemre, minden érzelmi állapotomra, minden örömömre és fájdalmamra volt egy George Michael-öm. Nem én jöttem rá, másnál olvastam, de igaz, hogy olyan érzelmek voltak a dalaiban, amiket másokéban nem találok. Úgy volt zsivány és lázadó és renitens, hogy közben full eleganciával nyomta, úgy volt büszke magára, hogy közben végtelenül kedves maradt.

Azt reméltem, még lesz 20-30 év belőle, új lemezek, új dalok. Nem lett. Na nem, mintha mostanában unnám meg az eddigieket... 

Szomorú vagyok, sőt, napokig iszonyú levert voltam.
A hírességek közül Prince és Philip Seymour Hoffman halála viselt meg még ennyire. 

Túlképű

Üzenem Mark Zuckerbergnek, hogy kellene egy olyan beállítási lehetőség a profilképek feltöltésénél, hogy ha túl jóképű a felhasználó (az arcszkenner szerint  mondjuk), akkor azt csak a single státuszúaknak jelenítse meg. A házasoknak (férjes asszonoknak) meg egy higgasztóbb képet töltsön be. Felőlem random is lehet, akárhonnan.

Tömegigény van rá, tudom, látom. Megkergülnek az asszonyok a receptes csoportban. :)

"Minek az ilyennek...?"

Lejárt a mosógép, kiteregettem. Dolgozik a mosogatógép, rend van a lakásban, megírtam minden szöveget, amit mára terveztem, és még maradt időm. Nem is tudom, volt-e ilyen az elmúlt 3-4 évben. Igaz, még főzhetnék, mert vacsorára csak hideg van, de inkább próbálok ebbe a magára hagyott blogba egy kis életet lehelni. Írnivalóm rengeteg van, csak hát ugye...

playground-1702072_640.jpg(Fotó: pixabay)

Régóta szeretnék például már arról szólni, hogy mennyire elszaporodtak a kisgyerekesek körében az egymásról ítélkező - már nem is csak suttogások, hanem - blogbejegyzések, sőt nagy olvasottságú online magazinok megjelenő cikkek. Nem szeretnék glóriát álmodni a fejem fölé, nekem is megvan a véleményem időnként egyes szülőkről, mint ahogy azt is látom, hogy rám is rosszallóan néznek egyesek. De az a szint, amikor valaki kétségbe vonja a másik ember jogát a szülővé váláshoz, megijeszt. Pedig egyre több helyen hallom, olvasom, hogy egyesek úgy érzik, mások annyira rosszul végzik szülői teendőiket (ami sokszor csak annyi, hogy nem úgy, ahogy ő jónak gondolja), hogy nem is kellett volna gyereket hozniuk erre a világra. Nem való ez mindenkinek, jogosítvány kellene ehhez is - mondják. Egy dologra nem gondolnak, amikor ezt kijelentik: hogy egy szülő úgy lesz szülő, hogy lesz egy gyereke. Vagy több. Amikor azt mondjuk egy már szülővé vált emberre, hogy nem kellett volna szülővé lennie, egyben azt is mondjuk, hogy annak a gyereknek ott a homokozóban, a babakocsiban, az óvodában nem kellett volna megszületnie. Az a gyerek nekünk, vadidegeneknek, más értékrendűeknek nem kell. Csak mert nem tetszik valami az anyja, apja viselkedésében.

Csak én érzem magam rosszul ettől a gondolattól?

12 év blogság

air-2456_640.jpg
(Fotó: pixabay.com)

Nahát! Most, hogy jövök a szerkesztő felületre megemlékezni a blog 12. születésnapjáról, ámuldozom, hogy szeptember óta nem volt bejegyzésem. Egy árva bötű sem. Jaj.

Ennek oka egyértelmű: szeptemberben oviba ment a Manó, és onnantól végre fejest ugrottam a munkába, amivel régi álmaim valósultak meg. Mondjuk még baromira felkopik tőle az állam, de legalább elmondhatom, hogy szeretem, amit csinálok. Nagy dolog ez, akárhogy is. 

Na, és a lényeg, hogy a munkám nagy része írás. Ülök és írok és írok és írok és írok, aztán fotózom, időzítek, szöveget szerkesztek stb. Talán érthető, hogy akármennyire is szeretem csinálni, amire minden kész van, már nincs kedvem egy újabb bejegyzést írni. Inkább főzni vagy filmet nézni vágyom. Meg persze mosni, teregetni, brrrr.

Ettől függetlenül nem zárom rá a lakatot az Antibaby korszakra, talán egyszer nemsokára még lesz itt is tartalom.
Remélem.

Ja, de azért jöttem, mert 12 éve ezen a napon kezdtem a blogolást! Van egy 12 éves gyerekem, ha úgy nézzük.