2016. elején az volt a fogadalmam, hogy belecsapok a vegán életmódba, és annyira jól sikerült, hgoy most teljesen rá vagyok pörögve az újévi esküdözésekre. 39 évig semmi fogadalom, most meg... Azt az aprócska tényt próbálom jelentéktelennek beállítani, hogy mindenképpen vegánná váltam volna, akár január 1-je van, akár nem, szóval igazából ez nem is fogadalom, nem volt mit erővel betartani, inkább csak megadtam magam magamnak. :)

2017-re viszont olyat fogadtam meg, amihez már kell kitartás, akaraterő és ügyes időgazdálkodás. Bombanő Projektbe kezdek, ami leginkább abban nyilvánul majd meg, hogy mozogni fogok. Nevezzük nagyképűen sportnak!

Tudom, tudom, ez másnak semmi, de én utálok sportolni, és bár nem kerültem egész eddigi életemben, de mindig nagyon nehezen vettem rá magam, és egy alkalmat kivéve hamar abba is hagytam. Most máshogy kell lennie, mert az nem oké, hogy csak egy kicsit kellene beletennem, hogy ne maradjon ilyen testem (szemből már egészen vállalható, de konkrétan boroshordóra hasonlítok oldalról), és nem teszem. Meg kell csinálnom, és kész!

Ahogy lenni szokott, ha egy dolog komolyan foglalkoztat, "bevonzom" hozzá az embereket és a lehetőségeket. Jaj, ez a bevonzom kifejezés, olyan utálatos, de valahogy mégis úgy van, hogy időről időre olyan emberek vonódnak az életembe, akikkel éppen abban az élethelyzetben foglalkoznom kell. Így jött egy nagyon kellemes személyiségű lány, Bagyinka Tímea is, és vele együtt a LoveYourBelly módszer.

A szülés utáni szétnyílt hasizom kezelésére kidolgozott gyakorlatokat ma tanulhattam meg, a délelőttömet ugyanis a LoveYourBelly tréningen töltöttem. Nagyon jó, lelkesen tértem haza, és szándékom szerint hétfőtől itthon is űzöm... heti 3x 30 perc kezdésnek, aztán majd növelhető a dózis.

Lapos hasat szeretnék, és hiszek benne, hogy lesz is!

Az "előtte" fotó már megvan. Az már fél siker, nem igaz?

Az új lakásba már nem hoztunk tévét. Amúgy is egy irdatlan nehéz, hatalmas készülékünk volt, még a flat tévék előtti korból, és az utóbbi években sosem kapcsoltuk be, úgyhogy nélkülözhető darabnak tűnt. És az is, azóta egyszer jutott eszembe, hogy hol a tévé, amikor egy nálunk vendégségben járó 3 éves kisfiú rákérdezett.

A neten elérhető műsorokból viszont felfedeztem néhány nagyon jót, ezeket ajánlom is mindenkinek, hátha a késői sugárzás miatt nem ismerős:

1. Dalfutár

Fotó: szupertv2.hu

Wow, én ettől kész vagyok. Szerintem nagyon érdekes műsor, bár biztos van, akinek semmiben nem találkozik az érdeklődési körével, én faltam a részeit. 5 adás után kiderült, hogy csak próbaévad volt, és most, hogy látszik a sikere, majd gondolkodnak rajta egy évet, hogy egyáltalán folytassák-e... hát nagyon remélem, hogy igen, mert komoly elvonási tüneteim vannak.

Závodi Junior nagyon jó arc!

Itt érhető el a műsor: http://supertv2.hu/musoraink/dalfutar/teljes_adas

2. Lakástalkshow Lovász Lászlóval

Fotó: viasat3.hu

Lovász László nekem még a Radio Cafe-s időkből ismerős, és az ő műsora volt az utolsó, amit szívesen hallgattam. A kedvenc rádióm volt ugye, szóval ez úgy értendő, hogy egy csomó műsort imádtam, jó párat szívesen hallgattam, volt néhány, ami elment, és aztán volt az ő délutáni sokórása, amitől valahogy mindig az ideg jött rám. Most viszont egész más érzést kelt, kimondottan jók a beszélgetések. 

Az én kedvenceim:

• Puzsér Róbert (szerintem ebben a műsorban kiderül, mi áll a Puzsér-jelenség hátterében, nagyon őszinte, elgondolkodtató rész)
• Hajdu Szabolcs és felesége (olyan hétköznapian érdekes, és a végén a "román sztori" egészen elképesztő)
• Anger Zsolt és Kovács Patrícia (full lazában nyomják, és jó ilyen kapcsolatról hallani, bár volt már, akinek ajánlottam, és kiborult rajta)
• Kőhalmi Zoltán (hahhhhhaaaaaaaamuhhhhaha)
• Tóth Vera és Tóth Gabi (őszinték, lazák, érdekes)
• De még a Soma-Karafiáth Orsolya páros is tetszett, pedig nem bírom őket különösebben

Elérhető itt: http://www.viasat3.hu/musorok/lakastalkshow/videos

3. Elviszlek magammal

Fotó: wmn.hu

Ez a WMN online női magazin videócsatornáján érhető el, nem igazi tévéműsor, de nekem olyan mindegy így, tévékészülék nélkül. Szeretem, várom, hiányzik, amikor nincs.

Elérhető itt: https://www.youtube.com/channel/UCHKlicSHzHbIXcEDkvlIIkA/videos

Ha garantáltan ilyen műsorok lennének a tévében (meg mondjuk még vegyük bele Friderikusz 24 órás beköltözősének néhány részét), reklám nélkül, agymosoda és gügyögés nélkül, akkor befizetnék.

Júliusban eladtuk az első saját, szerintem nagyon szép és jó helyen levő, de már kinőtt és nekünk túl zajos lakásunkat, és augusztusban a budai agglomerációba költöztünk. Ez itt most albérlet, nem álmaink netovábbja, de ideiglenes hajléknak nagyon kellemes. Bútorunk kevés van, ellenben helyünk rengeteg, mivel tetőtéri a lakás, és a hasznos területe is legalább 70 nm, Rt meg ugye az alacsonyabb falrészek mentén sem veszi észre, hogy már a nem hasznosban jár. :)

A vidéki élet rengeteg változást hozott, és amúgy is minden alaposan megváltozott. 

Rt szeptember óta óvodás, egy szuper helyre jár, nagy megkönnyebbülés, hogy sikerült elintéznünk, és megoldanunk azóta is hónapról hónapra. Hihetetlen jól vette a beszoktatást, nagyon büszke voltam rá, és meg is hajlok az óvodai dolgozók előtt, bár szerintük meg a siker legalább 50%-a, hogy én jól felkészítettem előre. 

Azzal, hogy ovi van, az én életem végre olyan lett, amilyet szerettem volna. Legalábbis abból a szempontból, hogy végre kreatívkodhatok, foglalkozhatok a fejemben megszülető ötletek megvalósításával, és a napom egy részét szabadon osztom be. Közben pedig őt jó helyen tudhatom.

A 3 itthon, gyerekkel töltött évemből 1,5-ben erről álmodtam. Azt hittem, majd én leszek a világ legboldogabb nője, aki szereti a munkáját, szabadon dolgozik itthonról, sikerre viszi a kis dédelgetett vállalkozását, közben minden nap friss ételt főz, annak jegyében, hogy csak egészséges és jó minőségű táplálék kerüljön a fia és férje szájába, és persze üde lesz, jól öltözött, mindig maximálisan ápolt, mosolygós, kiegyensúlyozott... ja, és fitt, feszes, mert hetente legalább 3 nap lecsippent a munkaidőből 1-1 órát tornára. 

Háááááttt.... mit ne mondjak, ezeknek csak egy nagyon kicsi része valósult meg. Az igaz, hogy szeretem a munkámat és nagyon örülök, hogy szabad lehetek, de ha rajtam múlna, ebből még éhen halnánk. Az ötleteimnek csak egy részét tudom megvalósítani idő, tőke, energia hiányában, vagy mert "kicsi vagyok én ehhez". 

Ami nagy változás, hogy szeptember óta napi szinten vezetek. 3 településsel arrébb hordom Rt-t oviba, amitől nem kell megijedni, mindössze 15 perc az út, ha traktor kerül elénk, akkor 20. Többet eltöltünk ott a szüttyögéssel az öltözőben. Viszont így viszonylag kisforgalmú helyen tudtam belejönni napról napra a vezetésbe.

Mondjuk ezzel együtt is kétszer törtem az autót. Egyszer egy padkának ugrott neki a kerék, máig nem tudom, hogy sikerült, de 10 cm-es lyuk lett a gumin és eltörött mindkét dísztárcsa azon az oldalon, máskor pedig a szokásos parkolóhelyemre akartam beállni popsi helyett orral... se előtte, se utána nem tűnt jó ötletnek, csak épp abban az egy percben, amikor behorpasztottam vele az éppen lejárt Casco-jú autónk oldalát. Azon a napon oldódott fel a "gyerek előtt nem káromkodunk" szabály.

De azért elvezetgetek. Budapesten is, vidéken is. Néha szidom magam, néha szidok másokat, de eddig mindig épségben célba értem. Ja, és szeretem, csak még sokszor izgulok, hogy mi lesz, ha váratlan helyzetbe kerülök.

Budapesti jogsitlanként sosem értettem, mitől esnek pánikba az autósok, ha lehull 2 mm hó. Most már értem. :)

A vidéki élet meg sok mindenben más, mint a korábbi fővárosi. Csend van és nyugalom, általában. Pedig egy állítólag forgalmas út mellett lakunk, még a távolsági busz is itt jár, de mi ez a Bartók Béla út forgalmához képest!? Semmi. Ha kinézek az ablakon, ellátok messze a szántóföldekre, és a mögöttük levő hegyekre. Nem a szemközti lakó erkélyére kihágyt lomokat kell néznem. Minden este naplementében gyönyörködhetünk, és minden este más és más az ég, ahogy a Nap végül lebukik a hegyek mögött. Csodás látvány.

Vásárolni kicsit messzebbre kell mennünk, mint eddig, de ezt részben magunknak választottuk, mert nem szólít meg a sarki kisbolt meg a Coop kínálata. Ugyanakkor autóútban nem lakunk messzebb Budapest központi részeitől, mintha valamelyik külső kerületében élnénk. Teljesen oké a távolság.

Azért nem itt fogunk megöregedni, remélem. Ha körülnézek itt a társasházban vagy a környéken, hát, gondban lennék, ha barátokat szeretnék találni. De szerencsére azok már vannak, és még bőven elérhető távolságban.

Épp nem voltam blogolós, amikor meghalt George Michael, de mivel nagyon sokat írtam róla korábban itt, úgy gondolom, így utólag sem árt megemlékeznem a haláláról. Ami nem lepett meg, erősen benne volt a pakliban, hiszen évek óta nem adott hírt magáról. Ami meg mégis kiszivárgott, az nem egy egészséges, ereje teljében levő, kreativitása csúcsán épp még millió lemezzel előrukkolni akaró zenész képét villantotta fel. Számítottam rá, hogy fiatalon fog elmenni, de mégis durva volt meglátni az első hírt a haláláról. Az öcsém FB-üzenőfalán.

Fotó forrása: passzio.hu

Tudom, tudom, nagyon sok hatalmas tehetség van a Földön, és tudom, hogy köztük is vannak még hatalmasabbak. Nem mondom, hogy most már nem lesz kit hallgatnom, de George Michael mindenek felett állt a zenében nekem. Senki nem bánik úgy a hangjával, ahogy ő bánt, és senki nem írt és énekelt olyan érzelmű dalokat, mint ő. Minden élethelyzetemre, minden érzelmi állapotomra, minden örömömre és fájdalmamra volt egy George Michael-öm. Nem én jöttem rá, másnál olvastam, de igaz, hogy olyan érzelmek voltak a dalaiban, amiket másokéban nem találok. Úgy volt zsivány és lázadó és renitens, hogy közben full eleganciával nyomta, úgy volt büszke magára, hogy közben végtelenül kedves maradt.

Azt reméltem, még lesz 20-30 év belőle, új lemezek, új dalok. Nem lett. Na nem, mintha mostanában unnám meg az eddigieket... 

Szomorú vagyok, sőt, napokig iszonyú levert voltam.
A hírességek közül Prince és Philip Seymour Hoffman halála viselt meg még ennyire. 

Üzenem Mark Zuckerbergnek, hogy kellene egy olyan beállítási lehetőség a profilképek feltöltésénél, hogy ha túl jóképű a felhasználó (az arcszkenner szerint  mondjuk), akkor azt csak a single státuszúaknak jelenítse meg. A házasoknak (férjes asszonoknak) meg egy higgasztóbb képet töltsön be. Felőlem random is lehet, akárhonnan.

Tömegigény van rá, tudom, látom. Megkergülnek az asszonyok a receptes csoportban. :)

Lejárt a mosógép, kiteregettem. Dolgozik a mosogatógép, rend van a lakásban, megírtam minden szöveget, amit mára terveztem, és még maradt időm. Nem is tudom, volt-e ilyen az elmúlt 3-4 évben. Igaz, még főzhetnék, mert vacsorára csak hideg van, de inkább próbálok ebbe a magára hagyott blogba egy kis életet lehelni. Írnivalóm rengeteg van, csak hát ugye...

(Fotó: pixabay)

Régóta szeretnék például már arról szólni, hogy mennyire elszaporodtak a kisgyerekesek körében az egymásról ítélkező - már nem is csak suttogások, hanem - blogbejegyzések, sőt nagy olvasottságú online magazinok megjelenő cikkek. Nem szeretnék glóriát álmodni a fejem fölé, nekem is megvan a véleményem időnként egyes szülőkről, mint ahogy azt is látom, hogy rám is rosszallóan néznek egyesek. De az a szint, amikor valaki kétségbe vonja a másik ember jogát a szülővé váláshoz, megijeszt. Pedig egyre több helyen hallom, olvasom, hogy egyesek úgy érzik, mások annyira rosszul végzik szülői teendőiket (ami sokszor csak annyi, hogy nem úgy, ahogy ő jónak gondolja), hogy nem is kellett volna gyereket hozniuk erre a világra. Nem való ez mindenkinek, jogosítvány kellene ehhez is - mondják. Egy dologra nem gondolnak, amikor ezt kijelentik: hogy egy szülő úgy lesz szülő, hogy lesz egy gyereke. Vagy több. Amikor azt mondjuk egy már szülővé vált emberre, hogy nem kellett volna szülővé lennie, egyben azt is mondjuk, hogy annak a gyereknek ott a homokozóban, a babakocsiban, az óvodában nem kellett volna megszületnie. Az a gyerek nekünk, vadidegeneknek, más értékrendűeknek nem kell. Csak mert nem tetszik valami az anyja, apja viselkedésében.

Csak én érzem magam rosszul ettől a gondolattól?

(Fotó: pixabay.com)

Nahát! Most, hogy jövök a szerkesztő felületre megemlékezni a blog 12. születésnapjáról, ámuldozom, hogy szeptember óta nem volt bejegyzésem. Egy árva bötű sem. Jaj.

Ennek oka egyértelmű: szeptemberben oviba ment a Manó, és onnantól végre fejest ugrottam a munkába, amivel régi álmaim valósultak meg. Mondjuk még baromira felkopik tőle az állam, de legalább elmondhatom, hogy szeretem, amit csinálok. Nagy dolog ez, akárhogy is. 

Na, és a lényeg, hogy a munkám nagy része írás. Ülök és írok és írok és írok és írok, aztán fotózom, időzítek, szöveget szerkesztek stb. Talán érthető, hogy akármennyire is szeretem csinálni, amire minden kész van, már nincs kedvem egy újabb bejegyzést írni. Inkább főzni vagy filmet nézni vágyom. Meg persze mosni, teregetni, brrrr.

Ettől függetlenül nem zárom rá a lakatot az Antibaby korszakra, talán egyszer nemsokára még lesz itt is tartalom.
Remélem.

Ja, de azért jöttem, mert 12 éve ezen a napon kezdtem a blogolást! Van egy 12 éves gyerekem, ha úgy nézzük.

- Nézd csak! Olyan vékony vagyok már, hogy kilátszik a bordám.
- Vagy inkább olyan vastag a bordád.

Piacosat játszunk, Rt az eladó.

Rt: - Anya, mit kérsz? Harcsát, busát vagy turmixot?
Én: - Turmixot.
Rt: - Busát is?
Én: - Köszönöm, nem kérek. Én nem eszem meg az állatokat.

Rt. elgondolkodik, majd megszólal:
- Jó, akkor te leszel az árus.

(és persze levontam a tanulságot: ő csak játszani akar, ne keverjek ebbe ideológiát!)

Egyszer az egyik exem megkérdezte, hogy ha nem járok bulizni, nem iszom, nem dohányzom és nem is sportolok, akkor mégis mivel engedem ki a gőzt. Akkor rávágtam, hogy takarítással, és azt hiszem, igaz is volt.

Na, azóta már utálok takarítani. Úgyhogy lassan rájövök, hogy rá kellene kapni a szexre.

Rt: Apa, anyát nemsokára ki kell dobni.
Apa: Miért?
Rt: Mert régi.

(Így neveld értékrendre a gyerekedet! :) )

Én: Rt, most miért nem csinálod, amit mondok?
Rt: Anya, mondd azt, amit csinálni akarok!

És mégcsak nem is kos. 

Sokáig kerültem az Instagramot, de mostanában nagyon rákaptam, részben munkaügyileg. Olyan oldalakra bukkantam, amiket ugyan szándékosan nem kerestem, eszembe sem jutna ilyesmit követni, de aztán lenyűgöztek. És hopp, most pont van egy kis időm (gyeszera) "csokorba" szedni őket.

Ha még nem láttátok, kukkantsatok rá ezekre, szerintem érdemes:

https://www.instagram.com/mountain.stories/ 

https://www.instagram.com/mama_2thelittleones/

Gondolom, nem is kell mondanom, hogy engem a foci milyen szinten hidegen hagy. Totálisan. Még EB-t, VB-t, Olimpiát sem nézek. Meg úgy kompletten antisporter vagyok, a Forma-1 hozott eddig lázba egyedül, azt évtizedekig követtem, aztán elkezdtem sajnálni rá a napsütéses vasárnap délutánjaimat.

Mindettől függetlenül feldob a magyar siker. Különösen azóta figyelek oda az engem kevésbé érdeklő területeken is, hogy ne felejtsek el örülni, amióta az elmúlt években feltűnt, mennyire önsorsrontó nép vagyunk (mélységes tisztelet a kivételnek).

Ott volt ByeAlex Eurovíziós sikere, amire rengetegen fanyalogtak.

(Fotó forrása: wiwibloggs.com)

Aztán Király Viktor The Voice USA-beli sikere, amire olyan gonosz és irigy megjegyzéseket hallottam az ismerőseimtől, hogy kikerekedett a szemem.

(Fotó: The Voice youtube csatorna)

Majd jött a Saul fia Oscar díja, a filmet már akkor lepontozta a magyar netező a port.hu-n, amikor még alig láthatták páran a szűkkörű vetítéseken. Ment a fröcsögés kommentekben, de még az utcán és a piaci árusok között is. Közben a nemzetközi porondon elismerést elismerésre halmozott.

(Fotó forrása: haon.hu)

Szerintem az egy dolog, hogy valakinek mi tetszik és mi nem; egy tízmilliós országban nyilván tízmillió egyéni vélemény él. De amikor valami sikerül, függetlenül attól, hogy az nekünk személy szerint szép, jó, tetszetős-e, akkor azért büszkék lehetnénk egy picit. 

Örülök tehát a magyar sikernek, még ha maguk a focimeccsek nem is kötnek le, és ezért nem nézem őket. Ma sem néztem, de be sem kellett kapcsolnom a tévét, hogy pillanatra pontosan tudjam az állást. Az utcánkban az a szokás, hogy ha gól van, a nép kimegy az erkélyre és üvölt. Cukik. Úgyhogy tudtam azonnal, hogy 1:0... 2:0...

Hurrá!
Beérett a stadionpolitika. Kérek szépen egyet iziben a Hamzsabégi útra!

(A fotót a nol.hu-tól csentem, bocs.)

Úgy tünik, kvázi megsüketültem a fél fülemre. Egy hete nem hallok rá. Hivatalosan arról van papírom, hogy a magas hangokat csak akkor hallom, ha igazán hangosak, de a gyakorlatban én egyszerűen csak azt érzem, hogy nem hallok a jobb fülemre. Telefonban a másik fél hangját, a konyhai főzőóra csipogását stb. A piaci hangzavarban az árusokkal beszélgetésnél pedig határozottan tompábban szólnak.
Az orvosok még nem jutottak semmire. Azt mondják, így egyik pillanatról a másikra csak akkor történhetne ilyen, ha valami erős hanghatás ért volna. Pl. mellettem robban egy petárda, vagy egy koncerten a hangfal mellett állok. A dobhártyám épp, a vérnyomásom nem kórosan alacsony, csak amennyire mindig. Koncerten december óta nem voltam, az is csendes ülős volt a Müpában. Szóval érthetetlen.
Elég ijesztő hirtelen nem hallani, amit előtte mindig... és hogy nem tudom, ez most így is marad-e, súlyosbodni fog-e, vagy jelentkezik-e a másik fülemen is. Abban reménykedem, hogy egy nap felébredek, és minden a régi lesz.

Kimondottan nem csípem a színházat, és erről már biztos írtam korábban a blogon is. Most viszont egy rokonom meghívott egy előadásra, ami szokatlanul jó volt.
3050 gramm a cime, és egy apró hely, a MU Színház mutatta be. A darab a gyerek születése utáni párkapcsolati válsággal foglalkozik, ami eleve aktuális téma nálam, de ráadásul hiteles, kevéssé teátrálisan viselkedö színészek játszottak benne k*rva jól. Afféle beleszólós előadás, a szereplők idönként kikérik a nézők véleményét. A végső tanulságot pedig csoportokba rendeződve beszéltük át, de eleve az egész darab gondolatébresztő volt.
Ha valakinek van kedve hozzá és érdekli ez a téma, nézze meg legközelebb, szerintem nem tud csalódást okozni.

(Forrás: Fidelio)

Nem volt sok, de most sorban jóba nyúltunk.

Szívesen írnék hosszú értékeléseket ezekhez a filmekhez, lenne mit mondanom, de sajnos nincs rá kapacitásom. Álljon itt helyette csak a lista a csillagokkal.

Jó időszak volt filmügyileg, A vörös sárkányon kívül bármelyiket jó szívvel ajánlom. Leginkább a Homárt és a Lizát.

A Saul is jó, máshogy. Én alapnak éreztem, hogy megnézzem, de abszolút megértem, ha valaki már besokallt ettől a témától és nem szeretne még egy nyomasztó filmet látni belőle.

Rt felült a tévésszekrényre, a hifi mellé, és onnan lógatta lefelé a kis lábait. Írtó cuki volt, össze is néztünk Drissel, és szinte egyszerre kezdtük el mondani:

- Hihetetlen aranyos ez a gyerek, imádnivaló. Csak nem biztos, hogy túléljük.

Aztán, amikor az összes ismerősömtől meghallgattam, hogy "csak szoktatás kérdése", meg hogy "mégis mitől nincs időtök, a 2 és 3 éves kor közötti időszak egy hatalmas ajándék", és már épp kezdtem volna a Duna felé venni az irányt, hatalmas kövekkel a zsebemben... akkor megnéztem ezt a videót, és az az arc, amit Caramel vág 1:25-nél, megmentette az életemet.
Oké, oké, az én gyerekem nem másfél már, és már jó néhány hónapja átalussza az éjszakát, de akkor is nagy kő esett le a szívemről, hogy van, akinek ez az egész nehéz, és ki is mondja.

Létezik az a jelenség, amikor egy pár hatalmasat veszekszik, majd átcsapnak vad szeretkezésbe.
Létezik, hogy két ember eleinte borzalmasan ellenszenves egymásnak, majd ellentétük odáig fajul, hogy végül egymásba szeretnek.

Nos, kb. 16 évi internetezés után rájöttem, hogy ez az idegenek közötti kommentcsatában is működik. Az energiák legalábbis nagyon hasonlóak. Hatalmasat vitatkoztok valami fórumon vagy Facebook csoportban, majd a végén késztetést éreztek, hogy ha csak virtuálisan is, de jól megölelgessétek egymást. És már le is googlizod, húzod a kurzort a profilképére, hogy megtudd, ki ez az ember, akivel ekkorát szócsatáztál. Keresed a módját, hogy felruházhasd mindenféle vélt pozitív tulajdonsággal, pedig néhány perce még a hajad égnek állt a hozzá(d)szólásaitól.

Love* is all around.

*love= itt most szeretet 

- Milyen színűek lesznek a cicák, ha beugranak a lisztesládába?
- Fehérek.
- És ha bebújnak a kályhacsőbe?
- Feketék.
- Na és ha beugranak a tóba?
- Kékek.

A Love & Mercy engem nagyon behúzott. Igazán tetszett, napokig a hatása alatt maradtam. Valószínűleg ez annak is köszönhető, hogy mivel nem szoktam előre elolvasni a sztorit, maximum a stáblistát futom át, mindössze annyit tudtam, hogy ez egy Beach Boys film John Cusack-kal, és az Index-nek tetszett. Ennyi meg a címe alapján egy zenés vígjátékra, valami szörfös, csajozós, tengerparti tinibulis könnyedségre számítottam. Kellemes meglepetést okozott, mert egy kőkemény életrajzi drámát kaptam helyette, számomra egyedi tálalásban. Mondjuk nagy kedvencem, John Cusack gyengusz benne szerintem, de 5-ös skálán ettől még 5-ös lett nálam a film. 10-esen meg 9-es.

A többi megnézettről pedig ez a véleményem:

(Kép forrása: pixabay.com)

Pár napja van még csak 20 fok, de már egy csomóan rövidnadrágban és ujjatlan pólóban legyezik magukat a villamoson, panaszkodva, hogy milyen meleg van. Én abszolút az egyenjoguság híve vagyok, de nem lehetne, hogy az ilyenek tavaszadagját is inkább én kapjam?

Ó, hát bedőltem a tömegvéleménynek, hogy mennyivel jobb a jófogáson adni-venni, mert az ingyenes. Csakhogy az ingyenességgel jön a sok felesleges kör is, meg a sok komolytalan vevő. A névtelen kérdező, aki jelzi a vételi szándékát, elviteti a szajrét a munkahelyére, ahol persze a megbeszélt időpontban nem elérhető, telefonon sem, úgyhogy 2 körös... aztán közli, hogy ja, ez ilyen kicsi? Ja, ez ilyen drága? Mindkettő, a méret és az ár is fent volt a hirdetésben, olyan fotókkal illusztrálva, amiből bőven látszik, hogy mi mekkora, milyen állapotú (kifogástalan egyébként) és a többi.

És ilyenkor nem tudom értékelni őt, mint a Vaterán, ahol lehet, hogy 10-20-50 forint egy hirdetést futtatni, de legalább látom, kivel fürödtek már be többen is.

Apropó, ha már morgok megint: a Helpy azóta sem jelentkezett. Küldtek elégettségi kérdőívet, amit kitöltöttem a lehető legminuszosabbra, és beírtam szépen a litániát is a "szuper" tapasztalataimról. Tuti, hogy senki el nem olvassa, mert pár nappal utána jött egy levél, hogy örülnek, hogy elégedett vagyok, és akkor akár meg is rendelhetném a következő takarítást. Hahaha.

Rt reggeli közben: - Van A-vitamin, B-vitamin, K-vitamin és KTM-vitamin.
Dris: - Igen, azt a motorosoknak kell szedniük.

De jó is lenne, ha az emberiség a rendelkezésére álló technológiát olyasmire használná, ami valóban hasznos. Pl. ha a gyerek kinövi a cipőt, lehetne rajta egy rejtett kis gomb, amit megnyomva megkérdezné: "Áhá, kinőtte a gyerek a cipőt, mi? Szeretné eladni a Jófogáson? IGEN/NEM"
És szépen feltöltené a hirdetést a megfelelő weboldalra, betöltődnének a termékadatok önállóan, pl. a belső talphossz, meg ruháknál a vállszélesség, mert az ilyenektől tudok gutaütést kapni, amikor méregetni kell.