Antibaby naplója


Filmajánló: Amerikai botrány

2014. május 05. - Antibaby

Az Oscar-jelölt filmekkel mindig is hadilábon álltam, nem tudom, hogyan gondoljak rájuk. Leginkább persze az lenne jó, ha semmi előítélet, se pozitív, se negatív, hanem csak adnék nekik egy esélyt ugyanúgy, mint bármi másnak. Csakhogy sok rossz tapasztalat után tart az ember a következőtől. Hollywoodi giccsparádék, sablonhegyek, pátoszos, hiper-szentimentális, megalomán energiaszívók sorakoznak a díjazottak között az elmúlt évtizedekben, és persze néhány igazi kincs is, amit kár lett volna kihagyni. Tehát meg kell őket nézni, de ér csalódni. Én a tájékozottsággal ideologizálom meg, hogy az Oscar-gála után miért vetem rá magam a jelölt és díjazott filmekre. Tetszenek vagy nem, de nem árt ismerni őket.

amerikaibotrany.jpg(Forrás: port.hu)

Így voltam az Amerikai botránnyal is, bár itt extra vonzerőt jelentett Christian Bale is, akivel - ahogy mondani szokták - még a telefonkönyv felolvasására is befizetnék. Zseniális színész, szerintem. Ebből a szempontból nem is ért meglepetés, itt is remekül játszik, mint ahogy az egyre inkább figyelemreméltó Amy Adams és Bradley Cooper is. Jók voltak mind, de a legfeltűnőbb talán a butuska feleség, Jennifer Lawrence alakítása lett. Már őértük megérte rászánni 137 percet az életemből.

A sztori egyébként viszonylag szokásos dörzsölt szélhámosos, ravasz szerelmesessel vegyítve, ettől még lehetett volna gyenge eresztés, de nekem összességében tetszett a film. A színészi játék vitte nálam egyértelműen, de a hangulata is eléggé magával ragadó. Nem unatkoztam egy pillanatig sem, és még azt is el tudom képzelni, hogy megnézem újra. Nem holnap, nem is a jövő hónapban, de évek múlva. Addigra a részletekre úgy sem fogok emlékezni, csak arra, hogy egyszer már szórakoztató volt.

(8/10, tetszett.)