Antibaby naplója


Titkok vagy hazugságok?

2015. december 26. - Antibaby

2,5 éves lesz nemsokára a fiam, és ha hasonló korú gyerekek szüleivel beszélgetek így az ünnepek körül, gyakran szóba kerül, ki hogy áll a "hazudjunk"-e a gyerekeknek Mikulást, Jézuskát, csodát témával.

Nekünk ehhez középutas a hozzáállásunk. Mikulás például jön hozzánk, titokban csempészi be az ajándékot a cipőbe az éjszaka leple alatt, Rt-val előtte levelet is írtunk neki, hogy minek örülne, és bedobjuk az igazi postaládába. De nincs riogatás a Mikulással, nem mondjuk, hogy egész évben figyeli, és ha rosszul viselkedik, akkor nem hoz ajándékot, vagy virgács lesz a cipőben. A mi Mikulásunk minden gyereket egyformán szeret.

A karácsonnyal voltunk nagyobb gondban. Egyrészt azért, mert nem vagyunk vallásosak, így mi Drissel sem Jézusra gondolunk ilyenkor, másrészt így is elég nehéz egy ilyen eleven gyerekkel mindent megoldani az ünnepek előtt, nemhogy még, ha titokban kellene intéznünk. Idén ráadásul semmi segítségünk nem volt a karácsonyi készülődéshez. Betegség, kórház után kimerültnek éreztük magunkat, és mivel Dris szülei két nappal Szenteste előtt vették át újonnan felépült házukat, és épp a beköltözéssel vannak elfoglalva, ezért nem láttuk esélyét, hogy Rt nélkül vegyük meg a fenyőt. Meg amúgy sem akartuk azt mondani, hogy manók vagy angyalkák hozzák és díszítik. Együtt mentünk el kiválasztani, együtt kötöztük fel az autó tetejére, aztán együtt tettük ki az erkélyre. Rt december 24-én reggel úgy ébredt, hogy "Díszítsük össze a karácsonyfát!" Ezután együtt állítottuk a talpba és együtt aggattuk rá a díszeket. Majd, amikor kész lettünk, felnézett a csillogó-villogó fára és azt mondta: Télapó hozta. És azóta mindenkinek így meséli. Az ajándékokról is azt mondja, Télapó hozta. Úgyhogy ő demokratikus jogával élve kiválasztotta, milyen mesét szeretne hallani, jelezve, hogy igenis szüksége van erre a fantáziajátékra. Nem hazugságokra, hanem csodákra és titkokra. Mostantól ehhez tartjuk magunkat.

Az első Mikulás

Na, ez is elkezdődött. Megvolt az első Mikulás, mármint az első, amit meg is tartottunk. Nyáron még vaciláltam, kell-e ez nekünk, de kell. Nem fogom a gyereket olyasmivel riogatni, hogy a Mikulás mindent lát és hall és tud, amit mi a négy fal között. És hogy ha valami neki nem megy, akkor azt majd egy vadidegen vattaszakállútól fogja visszahallani, amikor amúgy is ki kell állnia sokak elé. Ezt én is utáltam, úgyhogy ezt nem csináljuk.
Lehet, hogy megint én vagyok a süsüzizi, de van ennek a Télapó-mindent-tudnak egy kis Big Brother világra nevelős mellékzöngéje, amitől írtózom. Ha ezt lehámozzuk róla, akkor nagyon cuki, ahogy reggel megy a kiscsizmához, meg ahogy megilletődik, amikor a piacon bio almát ad neki (nem szaloncukrot, de jó) a fonott puttonyú, igazi szakállú, csibészszemű Mikulás. Rt egyébként reggel a csizmájának örült, hogy ott találta, ahova este tettük. Az ajándékot mellette (nem fért bele a 22-es lábbelibe, pedig nem hangverseny-zongorát kapott) először nem is vette észre.
Praktikus-lusta anya meg úgy időzített, hogy december 5-én vegyék meg az új csizmát a gyereknek, így tisztítgatni sem kellett.
Vicces, hogy minden milyen imádnivaló és boldogságos, amit korábban nem bírtam.