Antibaby naplója


Filmajánló: Bérgavallér (Fading Gigolo)

2014. december 16. - Antibaby

mud400.JPG

Épp arról terveztem bejegyzést írni, hogy láttam a Mud c. filmet, és egész jó volt, meg hogy Matthew McConaughey milyen seperc alatt vált kissé antipatikus vígjáték bájgúnárból komoly drámai színésszé, de mire leültem volna a gép elé bepötyögni a gondolataimat, váratlanul megnéztem a Fading Gigolót (hadd ne írjam le még egyszer a magyar címét, olyan rossz!), és az mindent felülírt.

Visszatérve még egy másodpercig a Mudra, tényleg nézhető, legalábbis szerintem. (7,5/10)

fading_gigolo_bergavaller.jpg

A Fading Gigolo-t John Turturro rendezte, John Turturro írta és John Turturro főszerepli, mégis nagyon nehéz nem úgy gondolni rá, mint egy Woody Allen filmre. Ha jól értem, az történt, hogy Turturro rittyentett egy filmet, és ooops, olyan kiváló lett, mint csak a legjobb Woody Allen művek. Ráadásul annyira hasonló a stílusa, a humora, a képi világa, a dialektusok ritmusa, de még az aláfestő zenék is, hogy nem is értem, miért nem vágtam már az első képkockáknál a sarokba azzal, hogy koppintás. Talán mert már az elején is érezni, hogy teljesen hiteles ez Turturrotól is, a bőre alól jön az egész.
Ha van férfi, aki nem kimondottan modell alkat, nem fogpaszta-reklámba illő mosolyú, de igencsak vonzó, az Turturro. Ha a franciák forgatták volna, akkor Vincent Cassel, de ez most mellékes. Tehát Turturro tökéletes az "egy férfi legyen férfi" meghatározású gigolo szerepére, és ami azt illeti, minden más szerepre is a legpontosabban sikerült színészeket lőni. Én mondjuk hámlok Vanessa Paradis-tól úgy általában, de itt egészen elment még ő is. Sharon Stone szuper, Woody meg valószínűleg kötelező tartozék, és hát elviszi a show-t, de csak egy kicsit, mert akinek ez a film bejön, az biztos, hogy egy életre felvési a fejébe, hogy John Turturro zseniális.

(9/10 - Szerintem többször nézős.)

Filmajánló: Blue Jasmine

Aki olvas vagy ismer személyesen már egy ideje, az tudja, kimondottan szeretem Woody Allen filmjeit. Még nem láttam mindet, de rajta vagyok az ügyön, és már sok kellemes órát szerzett nekem a már-már zseninek titulált rendező- és íróóriás. A Blue Jasmine ehhez az igen tartalmas életművéhez képest is meglepett. Woody mostanában készült filmjei valahogy egy vonalon mozognak, kis kilengéssel jobbra-balra (fel-le). Az egyik tetszik, a másik nem hat meg igazán. De ez a mostani darab messze jobban tetszett az utóbbi években kiadott munkáinál. Konkrétan végigkuncogtam. Hihetetlen, milyen remekül ábrázol karaktereket, és milyen finom eszközökkel érzékelteti a jellegzetességeiket. És mindig talál hozzájuk olyan színészeket, akik tökéletesen tudják alakítani őket.

BlueJasmine.jpg(Forrás: port.hu)

A Blue Jasmine-ben például fintorogtam kicsit, amikor felbukkant Alec Baldwin. Nem titok, nem vagyok oda a fickóért, és azt gondoltam, hogy ha én lennék Woody Allen, aki a világ bármelyik színészét megkaphatja, akár a szokásos gázsija töredékéért is, akkor Alec Baldwin neve eszembe sem jutna, még az első 1000 helyen sem. Aztán, ahogy haladt előre a film, egyre jobban meggyőzött, a végére pedig már elhitette velem, hogy ezt a karaktert rá szabták. Cate Blanchett viszont már az első pillanatban is tökéletes választásnak látszik, és végig eszement jó. Sokszor azon kacagtam fel, hogy ő milyen érzékkel alakítja Jasmine szerepét. (Kedvenc jelenetem lett, amikor a csaj vigyáz a testvére gyerekeire.)

Dris félálomban nézte végig a filmet, úgyhogy sanszos, hogy újra nekiülünk, de egyáltalán nem bánom. Nagyon tetszett.

(9/10, végre, végre!)