Antibaby naplója


Mikor lesz vége

2016. március 16. - Antibaby

ennek a szakállas divatnak?

Hálószoba

Úgy néz ki, építtetni fogunk, bár még nem 100%. Majd erről is mesélek, hogy hogy jutottunk el ide, de csak egy másik bejegyzésben. A háztervezgetés miatt viszont esténként nézegetjük az ötleteket, hogy lehet bizonyos dolgokat kis helyen, de azért élhető körülmények között megoldani. Főleg a pót hálószoba érdekes, ami arra az esetre lenne fenntartva, ha Rt-nak kistesója születne, és nekünk fel kell költöznünk a padlásra, vagy ha ikreink, hármasikreink lennének másodszorra, vagy ha akármi... szóval nézegetünk a házba utólag olcsón, könnyen, gyorsan bepasszintható hálókat. Sok jópofa és kevésbé használható ötletre bukkantunk, meg aztán ott van az a jelenség is, hogy az amerikai home design oldalak a 20 nm alatti szobákat már small bedroom-nak nevezik, ami enyhén szólva idegesítő. Keresgélés közben azonban rábukkantam a legbrutálabb hálóra, amit valaha láttam.

cool-bachelor-apartment-design.jpg(Forrás: The Meta Picture)

 

Mert az még oké, hogy a tetőtér miatt az ágy mellett nem tud felegyenesedni az ember. De az, hogy középen sem, és nincs is olyan, hogy ágy mellett, és kb. csak a lábrész felé tudsz lemászni, ott viszont a tátongó mélység vár... hát, nem tudom. Eszembe jutott pár érdekes eset pl. a részegen hazatérő házigazdáról, a csajozási szokásairól stb., és őszintén remélem, hogy nem alvajáró szegénykém. Itt semmi sem lehet egyszerű.

Pulcsitróger

pulcsitroger.JPGVajon erre a termékre van kereslet? A probléma (felcsúszó mindenféle felső) létező, a pulcsitróger pedig, mint megoldás, poénnak igazán jó... de sokan adják vajon rá a gyerekükre?

Szerintem nagyon kényelmetlen lehet neki, izegni-mozogni benne, ráülni a csatra stb. Én ezt a gondot a kezdetektől fogva nagyon egyszerűen oldom meg: egyszerűen nem veszek neki pólót meg pulcsit, amíg vízszintesben van mozgás közben. A body-k meg pont ezért patentosak a lábuk közt. Majd ha jár a gyerek, és a nap nagy részében függőlegesben van a teste, és nem is hurcolom karban, akkor jöhetnek a pólók is.

Nincs új a Nap alatt

A múlt héten feltaláltam a tápszerkészítő gépet, amit kb. úgy képzeltem el, mint egy automata kávéfőzőt, amibe be van töltve a táp meg a víz, és a kisbaba életkorát valami tárcsával vagy gombbal kiválasztva elkészíti frissen a megfelelő mennyiségű és hőmérsékletű alapanyagokból a tápszert. Nem kell öntögetni, melegíteni, aztán esetleg hűteni, hajnalban adagolókanalakat számolni, meg összerázni sem. Gondoltam, ez kellene még a kényelmes fogyasztói társadalomnak, nesztek.
Azért nem gondoltam vészesen komolyan, ami abból is látszik, hogy mindenkinek meséltem, de tetszett nekik az ötlet, biztattak, csináljam meg, mert nagy ötlet.
Most lett időm, mondom keresek egy mérnököt, aki elkészíti a műszaki dokumentációt, azt' megkeresek vele külföldön valami ide vágó céget.
Na, erre nem az első google-zásnál kiderült, hogy már feltalálták? Svájcban és Franciaországban forgalmazza a Nestlé. (What else?)

Ide kattintva lehet megtekinteni.

És, ha jól értem, távirányítós is. Lehet az ágyból nyomatni. Vagy a játszótérről hazafelé tartva. Ez azért hiánypótló funkció. Nem is értem, a Nespresso kávéfőzőkön miért nincs ilyen.

Na, tehát ennyit a találmányomról. Most törhetem tovább a fejem, hogy miből multicsilliárdosodjak meg.

Nem fizetett hirdetés

Ma betévedtem ebbe a boltba, és alig akartam kijönni.

Minipolis

Annyira egyben volt a kínálat, összhang a színekben, mintákban, hangulatban, és még az eladó (tulajdonos?) lány ruhája is tetőtől talpig passzolt az enteriőrbe. Aztán persze nem vettem semmit, de ami késik, nem múlik. Megyek még, az biztos.

Konténerházak és egyéb nyalánkságok

Azt már írtam, hogy hamarosan költöznünk kell. Fogalmunk sincs még, hogy hova, mindenféle ötleteket emésztünk, és próbáljuk összehozni, mi az, ami az életminőségünket sem veti vissza, a keretünkbe is belefér, és ahol kényelmesen elférünk egy, esetleg két gyerekkel.

Az első gondolatunk a vidékre költözés volt, aztán jött, hogy maradnánk inkább a fővárosban, még inkább a kerületünkben, de jó lenne több hálószoba és egy kert vagy kertrész. Bújjuk a hirdetéseket, de emellett rátaláltunk néhány érdekes, különleges megoldási lehetőségre, amelyek a pénztárcának jobban kedveznek, bár Magyarországon kevésbé gyakoriak.

Az egyik ilyen a szuterének nem pincehangulatú lakrésszé alakítása, amit még a tévében láttunk évekkel ezelőtt. Londoni ingatlanok esetében szoktak élni ezzel a lehetőséggel, akik klassz lakásra vágynak, de nem tudják megfizetni a magas árakat. A szuterén kevesebbe kerül, ezért a kisebb pénzűek megveszik és felújítják pöpecre. Különböző építészeti megoldásokkal több fényt vezetnek a félig föld alatt elhelyezkedő helyiségekbe, és végül egész csinos kis lakások kerekednek ki belőlük.

Néhány példát lehet találni itt, de a london+basement szavakra keresve is (mármint a google-ben). Az én egyik kedvencem ez. (A képre vagy az alatta levő forrásmegjelölésre kattintva még több kép látható a lakásról.)

estburybasements.JPG(Forrás: Estbury Basements)

A másik megoldás, ami felkeltette az érdeklődésünket, a konténerház. Nem tudjuk még, hogy itthon ilyesmire lehet-e engedélyt kapni, de a fantáziánkat megmozgatta. Különböző minőségű és hangulatú verziók léteznek világszerte belőle. Vannak, akik direkt meghagyják a konténerjelleget, és indusztriális lakást vagy irodát alakítanak ki benne, mások meg addig burkolják, alakítják a falakat benne, meg pakolásszák a design bútorokat, amíg már a kutya sem mondja meg, hogy eredetileg egymás mellé helyezett konténerekben laknak.

Ilyeneket is százával találni az interneten, az én kedvenceim ezek. (A képekre vagy az alattuk levő forrásmegjelölésre kattintva még több kép látható a házról.)

(Forrás: James&Mau Arquitectura)

(Forrás: Istenbizony.hu és hvg.hu)

Ez pedig kívülről tetszik, meg nem mondanám róla, hogy konténerekből áll:

(Forrás: Small House Swoon)

Létezik magyar terv is a konténerház koncepciójára, itt tekinthető meg, és itt, és itt.

No, és van olyan, ami se nem szuterén, se nem konténer, de nem lennék képes kihagyni, mert annyira tetszik. Az egyetlen igazi bajom vele az, hogy egy ilyen kilátással bedróthálózták a teraszt. A terasz maga nagyon jól néz így ki, de azért a panoráma élvezhetőségét kár elrontani. (A képekre vagy az alattuk levő forrásmegjelölésre kattintva még több kép látható a házról.)

(Forrás: Small House Swoon)

(Forrás: Johnsen Schmaling Architechs)

Design játékok

A gyerekeknek célzott cuccok piacán jó széles a giccsválaszték, és igen keskeny a stílusos, designos termékeké. Ezért örülök annyira, ha találok valamit, ami mégis szemet gyönyörködtető, és mégsem vitrinbe való, hanem egy gyerkőc is szívesen játszik vele. Az más kérdés, hogy végül megveszem-e, mint a Kelj fel, Jancsit (hogy kell ezt írni?), aki szinte megszólított a bababolt polcáról, és nem lehetett ott hagyni, vagy csak gyönyörködöm benne.

_.jpg

A Small Garden gyerek design webshop pont ilyen szemlegelőnek (és más valaki pénztárcájának) való hely.

Kismama fotók minimálban

sIMG_2043_400px.jpg

Amikor úgy kb. félidős babaváró voltam, kicsit kétségbe estem, hogy nem készülnek majd rólam pocakos fotók. Nem a szokásos műtermi, fehérneműs, sminkelt-fodrászolt, boás képekre vágytam, hanem valami olyasmire, amit évek múlva is elővehetek, és visszaadja ennek a 9 hónapnak a hangulatát... meg persze a plusz kilóimat is, ha szülés után hirtelen úgy lefogynék, hogy már nem emlékeznék rájuk.

Mivel itthon az esetek 90%-ában én kezelem a fényképezőt, a családi eseményeken rendszerint lemaradok a fotókról. Nem vagyok egyébként egy nagy exhibicionista, inkább zavarba jövök, ha fényképeznek, de azért jól esne, ha időnként valakinek eszébe jutna kivenni a gépet a kezemből, hogy én is része legyek a kimerevített pillanatoknak.

Szóval félidőben még nem nagyon volt egyetlen kép sem, csak Dris mobiljával kattintgattunk néha az esti zuhanyzás után párat, fáradtan, rossz fényviszonyok közt, és topis bugyiban... Azóta viszont sok minden változott, az utolsó pár hónapban több amatőr fotós barátunk is "beindult", és jöttek, és kattintgattak.

Örültem mindnek, több stílusú sorozat is készült, és több pocakméretemet is megörökítette. Most viszont a legújabb, profibb és valószínűleg utolsó sorozatért vagyok oda. Mert egyszerre jelenik meg a képeken a fotós ízlése és az enyém is. Azaz: kellemesen letisztult.

A fotós: Makszy Dorka
E-mailje: makszydorka@gmail.com

Ha tetszik a kép, és szeretnétek hasonlót (vagy egészen másmilyet), keressétek bátran! Nem csak kismamák!

Design babatermékek

Nem is én lennék, ha nem néztem volna körül kicsit a design-oldalakon, és ne csorgattam volna a nyálamat néhány csodaszép bababútor és babakellék láttán. Nem azt az időszakot éljük, amikor ilyenekre költenék, de gyönyörködni és álmodozni azért szabad, nem?

Lehet, hogy utoljára van időm még arra, a kicsi érkezése előtt, hogy fél napot szörföljek a blogok közt, átméretezzem és körbevágjam a képeket, és hogy egy csokorba gyűjtsem, ami tetszik. Régebben gyakrabban posztoltam ilyesmit, mostanában nem marad rá időm, meg nem is foglalkoztat már annyira a design...

Na, de jöjjenek azok, amiket megláttam és megszerettem. Ezért vagy azért.

karim rashid iiamo.jpg

Az abszolút kedvencem Karim Rashid környezetbarát cumisüvege, ami tűzhely, konnektor, elem és mikró nélkül pont 37 fokra melegíti a beletöltött löttyöt. Jó, mondjuk kell ehhez bele egy patron, ami időnként cserélendő. Karim Rashid amúgy is nagy kedvencem, szeretem, hogy nem csak szép tárgyakat tervez, de figyel a praktikumra és a viszonylag megfizethetőségre is.
(Forrás: http://www.karimrashid.com/)

bumper-bar-stroller-quinny-zapp-xtra-544996.jpg

A Quinny Zapp babakocsit nem azért válogattam be, mert nincs ennél szebb a világon, hanem azért, mert nálunk is simán elérhető, megfizethető, és ezek mellett látványos is. Én nem Quinny-t vennék, mert van azért ennél több funkciós babakocsi is a piacon, de ha szembejön egy csinosabb darab, mindig jól megnézem magamnak.
(Forrás: Brendon)

design-milk.com_lifefactory.jpg

Visszatérve a cumisüvegekhez, van még itt néhány szépséges darab. A Magyarországon is könnyen, gyorsan beszerezhető típusok közül nekem a Tommee Tippee tetszik, de csábító az ilyen színes, egyszerű vonalú üveg is. Nyilván mind másra jó, más az előnye és a hátránya, én most csak a külsőségek alapján válogatok. A saját gyerekemnek egyáltalán nem biztos, hogy meg is venném ezeket... de szerencsére ilyen döntési helyzet most nincs is. Még alig költöttem valamire, mégis sok minden megvan már a baba érkezéséhez. Szerencsések vagyunk abból a szempontból, hogy a rokonoknál és a barátoknál már sok kisgyerek van, és rengeteg cuccot kölcsön kaptunk tőlük.
(Forrás: Design Milk)

porsche_design_babakocsi1314193373.jpg

No, ez a Porsche babakocsi az abszolút felesleges luxus kategóriába tartozik nálam, de azért meg kell hagyni, hogy csinos kis darab.
(Forrás: Luxury Lifestyles)

A java a Tovább után jön!

Tovább