Antibaby naplója


Gyerekszáj #7

2015. december 31. - Antibaby

December 31-én, világfájdalmas nyafogással mondja: Anyaaaa, vegyüüüünk egy máááásik karácsonyfáááát!
Én: Miért, mi a gond ezzel?
Ő: Réééégiiii.

(Kire ütött ez a gyerek vajon?)

Titkok vagy hazugságok?

2,5 éves lesz nemsokára a fiam, és ha hasonló korú gyerekek szüleivel beszélgetek így az ünnepek körül, gyakran szóba kerül, ki hogy áll a "hazudjunk"-e a gyerekeknek Mikulást, Jézuskát, csodát témával.

Nekünk ehhez középutas a hozzáállásunk. Mikulás például jön hozzánk, titokban csempészi be az ajándékot a cipőbe az éjszaka leple alatt, Rt-val előtte levelet is írtunk neki, hogy minek örülne, és bedobjuk az igazi postaládába. De nincs riogatás a Mikulással, nem mondjuk, hogy egész évben figyeli, és ha rosszul viselkedik, akkor nem hoz ajándékot, vagy virgács lesz a cipőben. A mi Mikulásunk minden gyereket egyformán szeret.

A karácsonnyal voltunk nagyobb gondban. Egyrészt azért, mert nem vagyunk vallásosak, így mi Drissel sem Jézusra gondolunk ilyenkor, másrészt így is elég nehéz egy ilyen eleven gyerekkel mindent megoldani az ünnepek előtt, nemhogy még, ha titokban kellene intéznünk. Idén ráadásul semmi segítségünk nem volt a karácsonyi készülődéshez. Betegség, kórház után kimerültnek éreztük magunkat, és mivel Dris szülei két nappal Szenteste előtt vették át újonnan felépült házukat, és épp a beköltözéssel vannak elfoglalva, ezért nem láttuk esélyét, hogy Rt nélkül vegyük meg a fenyőt. Meg amúgy sem akartuk azt mondani, hogy manók vagy angyalkák hozzák és díszítik. Együtt mentünk el kiválasztani, együtt kötöztük fel az autó tetejére, aztán együtt tettük ki az erkélyre. Rt december 24-én reggel úgy ébredt, hogy "Díszítsük össze a karácsonyfát!" Ezután együtt állítottuk a talpba és együtt aggattuk rá a díszeket. Majd, amikor kész lettünk, felnézett a csillogó-villogó fára és azt mondta: Télapó hozta. És azóta mindenkinek így meséli. Az ajándékokról is azt mondja, Télapó hozta. Úgyhogy ő demokratikus jogával élve kiválasztotta, milyen mesét szeretne hallani, jelezve, hogy igenis szüksége van erre a fantáziajátékra. Nem hazugságokra, hanem csodákra és titkokra. Mostantól ehhez tartjuk magunkat.

Decemberünk betegen, kórházzal megspékelve

Kicsit zűrösre sikerült az év vége, de lehet, hogy épp ez adja majd meg az ünnep különlegességét és olyan nyugalomban tudunk majd lenni hármasban, mint még soha. A helyzet az, hogy december eleje óta betegek vagyunk, felváltva, elcsúsztatva, párhuzamosan, mindenhogy. Kezdtem én egy kis köhögéssel, amit nem vettem komolyan, azt hittem, kijövök belőle lábon, egész nap pörögve 48 óra alatt, ahogy szoktam. De nem jöttem, csak rosszabbul lettem, aztán megint rosszabbul, míg végül az lett, hogy majdnem egy hétig feküdtem, és nem nagyon volt erőm semmit sem csinálni. Szerencsére van nekem egy szuper férjem, aki ilyenkor itthon marad, gyereket ellát, teát főz, orvosságot kever, szellőztet, betakar, kitakar, tehermentesít. Így telt egy hetünk, majd egy éjjel, amikor még nem igazán éreztem magam olyan jól, hogy aktív legyek, Rt furcsa köhögésre ébredt. Az a bizonyos kutyaugatásra hasonlító, fuldokló köhögés volt, amiről tudtuk, hogy nem jó jel. Bejátszottuk a telefonba az ügyeletnek, mondták, menjünk gyorsan a Tűzoltó utcai Gyermekklinikára. Ahol meg bent tartottak minket. Krupp, igen.

Két napig bent feküdtünk, azaz én feküdtem volna, de Rt másnap már igen aktívnak bizonyult, és mivel nagyon kedves ott mindenki, nyeregben is érezte magát. Rohangált a kórházi folyosón, ismerkedett a dokikkal, metróajtósat játszott a szobák tolóajtajával. Egy nagy játéknak fogta fel az egészet, és én ennek piszkosul tudtam örülni. 

A bent töltött két nap sok mindenre rávilágított. Láttunk nagyon beteg és közepesen beteg gyerekeket, a végletekig elnyűtt szüleikkel, és összetettem a két kezem, hogy az én fiam csak köhög. Rávilágított arra is, hogy totál felesleges idegeskednem, hogy nem lesz kész semmi, amit decemberre terveztem, mert nem lesz kész és ezen úgysem tudok változtatni. Rávilágított arra is, hogy a bajban mennyire csak egymásnak vagyunk. Rt-val nagyon összekovácsolódtunk abban a 2 napban, az apukája támogatása nélkül meg nagyon elárvultak lettünk volna ott bent, ahol kaptunk ugyan vega kaját, de ehetetlen volt, és ahol a szülőknek egy másik épületbe kell átmenni mosakodni vagy wc-zni, mint ahol az osztály található. Ha Dris nem hozza be a hazai ízeket, és nem jön váltani engem, hogy szusszanhassak, kilettünk volna. Pedig mi csak két napot voltunk, és megismerkedtünk ott olyan anyukával is, akinek senkije nincs, aki leválthatná, és már 10 napja bent voltak a kislányával.

Egyébként a kórház és az orvosok, nővérek előtt le a kalappal, egyáltalán nem voltak olyan elnyűttek és nem voltak olyan táboriak a körülmények sem, mint ahogy azt sok cikkben olvasni lehet, és bizonyára sok kórházra igazak is.

Az csak véletlen, hogy a krupp épp a karácsony előtti héten érte Rt-t, ezért megtapasztalhattuk, milyen ilyenkor a tartósan bent levők élete. Itt most leginkább arra gondolok, hogy karácsony címén jönnek a celebek és a cégek "jótékonykodni", ami rendkívül kiábrándító volt. Egy nagy push-ulás az egész, gyorsan végigrohannak a gyerekeken, hogy meglegyen a videófelvétel meg a fotó, közben egyáltalán nem foglalkozva vele, hogy a gyerek mire hogy reagál, vagy pl. éppen a délutáni alvásából verik-e fel. Elárasztanak egy csomó ajándékkal, ami nagyon kedves tőlük, de nem hinném, hogy a fél raklapnyi csokira és a hármasával érkező, gigaméretű játékmunkagépekre van ezeknek a gyerekeknek a legnagyobb szükségük. Azoknak a gyerekeknek biztos sokat jelent egy-egy ilyen látogatás, akik az egész évet bent töltik - szegénykéim. De akik pár napra jöttek be, nem élnek rossz körülmények között, nincs különösebb bajuk, azoknak ez inkább kínos. Vagy a szülőknek. Mi a kapott ajándékok 80 %-át végül továbbadtuk egy valóban rászoruló családnak, csak hogy az a sok pénz, ami ebben a halom haszontalan dologban áll, legalább valamennyire hasznossá váljon.

Uh, ezt túlmorogtam megint, bocs.

Most már itthon vagyunk, lélekben készülve a "már csak kettőt kell aludni"-nyira levő karácsonyra, de Rt beteg, én sem vagyok még 100-as, a férjem meg annyira elfáradt, hogy elhívta a szüleit, akik 5 napig itt laktak nálunk a nappaliban, és piszok sokat segítettek, de legalább annyit piszkálódtak is. Közben anyukám is megbetegedett, nála karácsonyoztunk volna 25-én, így viszont nem lesz kész, és nem is merem összehozni Rt-val, akinek most nem hiányzik még egy betegség. Úgyhogy érdekes ünnep elé nézünk, valószínűleg eltoljuk az egészet egy héttel, vagy az össznépi gyógyulás utánra.

Fát azért állítunk, spontán főzünk majd valamit, jókat nevetünk és összebújunk hármasban a kanapén. A többi meg majd alakul.

Kiskarácsony, nagykarácsony

Nálunk kicsi.

Ha visszatekintek az elmúlt évek karácsonyaira, azt kell mondjam, elég jók vagyunk abban, hogy hogyan ne kapjunk frászt ettől az ünneptől. Én anyukám mellett megtanultam, hogy milyen a sokat vállalós, megfelelni vágyós, idegeskedős, elúszós karácsonyi szervezkedés, és amikor saját háztartásom, majd saját családom lett, egész máshogy szerettem volna csinálni. És csinálom is.
Igaz, ehhez elengedhetetlen kellék Dris, aki partner az árral szemben úszásban, és aki nem piszkál, hogy kiadunk pénzt olyanra, amire más nem, vagy nem közvetlenül, hanem az idején és az energiáján keresztül.

Kicsi a család, az is jó. Átlátható mennyiségű ajándék, vendégség és vendégeskedés. Nincsenek hatalmas elvárások az ajándékok terén sem. Egy kivételtől eltekintve pedig mindenkinek akad ötletünk, hogy mikor minek örülne. Ha valami nem jön össze, nem gond, és senki sem ahhoz szokott, hogy ilyenkor plazmatévét meg kéthetes síbérletet kap.

Ami pedig az én vállamról az igazi terhet leveszi, az a takarítónő és a kajarendelés. Ez utóbbit most teszteltük, a Halkakas karácsonyi menüjéből választottunk halas töltött káposztát. Bevált. Nem tudom pontosan, milyen összeg itthon nekifutni egy ilyen kajának, de szerintem semmivel sem került többe rendelni, mintha magunk készítettük volna el, viszont nagy könnyebbség, hogy akármi történik, akárhogy úszik el az ember a feladatokkal, valami vállalható kaja már van. És ha ott áll a káposzta a hütőben, attól még mindig lehet főzőcskézni, de már nincs az a nyomás, hogy jaj, nem lesz mit enni és nem lesz mit adni a vendégeknek, ha nem pörgök ezerrel már reggel 7-től. Én pont az ilyen stresszben szoktam mindent elrontani. Így is készítettem kaját, nyugodt tempóban, ahogy élvezetes. Főztem levest, másik főételt, sütit pedig hoztak a többiek.

De ez mind tök mindegy, felőlem ehetünk karácsonykor vajaskenyeret is, vagy pizzát. Biztos vagyok abban is, hogy ha jó a hangulat, senki sem a porcicákra fog emlékezni. Sőt, észre sem veszi. A lényeg a jó hangulat, és a méglényegebb: a gyerek. Gyerekkel a karácsony egy csoda, egy folyamatos mosolygás, izgalom, békesség, puha ölelés. Ahogy minden reggel ébredés után meglátja a fát, és megörül neki, és megy, hogy odabújjon hozzá, és levesz egy díszt, majd átaggatja a ruhaszárítóra... ez mindennél szebb élmény.

Mindenki más is a gyerekre figyel, és nagyon nem fognak emlékezni, hogy mi volt a menü, és elég puha lett-e a mézeskalács, és hány órát lótottunk-futottunk az ajándékok után, és milyen színű volt a csomagolópapír. Persze ettől még lehet finom a kaja, találó az ajándék, ízléses a csomagolás és patyolat tiszta a lakás, de nem kell mindenáron, belebolondulva, aztán hulla fáradtan összerogyva hajtani rá. Szerintem.

Nekünk így szép, így boldog már évek óta. Most is, és nagyon szeretem. Mint ahogy ezt a két fiút is, akik épp összebújva alszanak az ebéd után.

Mindenkinek boldog ünnepet kívánok, még így a vége felé!

6. hónap

RT6ho.jpgMegint egy hónap elszaladt, félig-meddig észrevétlenül. Kicsi RT sokat változott, bár nem tudok felsorolást villantani arról, mit nem csinált még 1 hónapja, amit most igen, de mindenben látványosan ügyesedett.

Az első Karácsonyán nagyon vidám volt, és azt hiszem, sikerült neki átadnunk azt a nyugodt, meghitt hangulatot, amiről az ünnepnek szólnia kellene. Nem hasznavehetetlen játékokkal és sok fogásos vacsorával telt meg a lakás, hanem szeretettel és kacagással.

A hozzátáplálásban sokat léptünk előre. Szerintem egész jól megy, főleg, ha azt vesszük, hogy az etetéssel RT születésétől fogva problémák voltak. Sem a szoptatás, sem a cumisüveges táplálás nem volt - enyhén szólva - akadályoktól mentes. Ehhez képest a kanalas kaja egészen jól csúszik. Már két étkezést kiváltottunk, meg egy tápszeres helyett is a kanalas Sinlacot kapja, úgyhogy már többször kerül elő a kis tányér és kanál, mint a cumisüveg. Folyton kísérletezek, olvasgatok, más anyukákat faggatok. Sokat segített a Születéstől születésnapig c. babaszakácskönyv, amely nem csak a know how-t tisztázta le bennem. (Köszönöm az ajánlást, atl!) Ez a könyv, illetve a szerzője, Havas Dóra (a Lila füge blog szerzője) már a kicsik első pépes és szilárd ételeinél gondol arra, hogy milyen jó lenne ínyenceket nevelni, és ezzel engem meg is vett magának. Zöldfűszerek, érdekes zöldségpárosítások, cukor- és csokimentes első születésnapi torták, aszalt gyümölcsökkel édesítés... remek kis receptgyűjteménynek tűnik.

Ezen kívül annyi változás van még, hogy RT fogzik, ami időnként megnehezíti a napjainkat. Érdekes módon éjjel nem sír miatta (remélem, nem most kiabáltam el), meg igazából nappal sem, csak nyűgös és nagyon dörgöli az ínyét. Persze beszereztünk mindent, ami ilyenkor szóba jöhet: rágóka, Osanit, miegymás. A fogzás azért mégis jó hír, hiszen nemsokára remélhetőleg kibukkan az a két kis fehér pötty...

A másik jóság, hogy hátrafelé kukacol. Amikor észreveszi, hogy haladt, felváltva néz rám és Drisre, és büszkén szalad fülig a szája. Próbál négykézlábra is állni, egy-egy másodpercre már sikerül neki.

Tehát minden oké, boldog kis család vagyunk, egy egészséges, vidám kisfiúval. Egyre többször merjük már rábízni őt a nagyszülőkre (Dris szüleire), és bár továbbra sem sok idő jut másra, azért csak meg tudunk nézni hetente 1-2 alkalommal egy filmet, vagy írni egy kicsit a blogba, esetleg elmenni vacsorázni egyet a barátokkal. Sokkal többre még nem tudok időt szakítani, de szerintem ez féléves kisbabával teljesen rendben van így.

Szent reggelre

RT-tól is kaptunk karácsonyi ajándékot. Ma végre megint átaludta az éjszakát, és még másfél órát rá is húzott a korábban szokásos alvásra. Éjszaka is alig mocorgott, alig nyöszörgött, mindössze kétszer kellett cumit dugnom a szájába és megsimogatni a buksiját, és már szunyókált is tovább nyugodtan. Reggel mindannyian kipihenten és mosolygósan ébredtünk. Sok ilyen éjszakát kívánok magunknak és minden kisbabás családnak 2014-re!

Sokszor panaszkodom a nagyszülőkre, elsősorban anyósomékra, tényleg idegesítőek tudnak lenni, de amikor ma reggel megkérdezték, elvigyék-e RT-t délelőttre, hogy könnyebben végezzünk bokros teendőinkkel, az azért elég jól esett. Figyelmes gesztus, és nagyon jól jött.

Amúgy már majdnem minden kész. Nálunk külön kaja nem lesz, úgyhogy azzal nem kell foglalkoznunk. Fát mint minden évben, most is utolsó nap veszünk, és remélhetőleg még délelőtt fel is állítjuk. A lakás még kicsit rumlis, de már elkezdtem összerántani. Az ajándékokat az éjjel becsomagoltuk.

RT-nak jó zörgős papírokba bugyoláltunk minden egyes darabot külön-külön, hogy tudjon velük zörögni. Miatta várom legjobban a délutánt és az estét, olyan érdekes, hogy ő még mindent először lát és él meg. Hogy még nem látott fát a szobában, gyertyát égni, csillagszórót szikrázni, még nem érezte sosem a karácsony meghitt hangulatát... és amibe a legmegdöbbentőbb belegondolni: még egyetlen egyszer sem hallotta a Last Christmast. Ma tutira lejátszom, és közben elmondom neki, hogy apa és anya nagyon szereti ezt a bácsit, de azért ami túl sokat játszott szám, az túl sokat játszott szám.

Karácsonyi hangulatban

Nekem bizony van karácsonyi hangulatom. Az a nyugodt, meghitt, semmin nem aggódós, kinemsz*rjalehogymileszamenü típusú békesség van bennem. És bár RT még nem fog érteni semmit az ünnepből, sőt, emlékezni sem fog rá, azért én valami plusz kellemes izgalmat érzek amiatt, hogy neki ez lesz az első. Ez még nem az a nagy első, amire igazán nagyon rákészülünk és csodát varázsolunk, de azért beszereztünk csillogóbb díszeket és szebb karácsonyfa-izzósort, az ő kedvéért. Alig várom a következő év decemberét, amikor már lesz csomagolópapír-tépés és csillagszórózás és már talán ő is többet felfog majd az egészből.