Antibaby naplója


Anyósfű

2017. február 28. - Antibaby

Hol lehet kapni anyós ellen anyósfűt?

Régen minden jobb volt

- hangzik a közhely. Bizonyos dolgokra tényleg igaz. Még volt bennük anyag.

Lehet, kicsit bizarr téma egy blogba, de az egyik alvós pólómat szeretném megmutatni, mert ahogy ma reggel megpillantottam a fürdőszobatükörben, rájöttem, hogy banyeg, ez egy 22 éves darab. Egy póló, nem is akármilyen, hanem reklám póló. Amit csak úgy osztogatnak, hogy terjedjen a cég logója, beégjen a retinákba. Az ember (nem mindenki, tudom), viszont pont az ilyenekben nem megy ki az utcára. Nemhogy nem járul hozzá a logó retinákba égetéséhez, de még rejtegeti is, hiszen általában nem is csinos darabok ezek, ráadásul mindenki tudja, hogy ingyen volt. Futáshoz szerintem még ér üdítőitalos meg mobiltelefon-márkás felsőt venni, de azért legtöbben takarításhoz, alváshoz használják. Vagy csak én vagyok helikopter?

A lényeg a lényeg: van nekem egy Pannon GMS-es (igen, Az élvonal!) pólóm. 18 évesen kaptam, amikor két hónapig faxolóként (!) dolgoztam a cég budaörsi központjában. Őszintén szólva fogalmam sem volt akkoriban, mi az a mobiltelefon, nekem 23-24 évesen lett először saját készülékem. De egy faxolónak végülis elég volt a faxmasinához érteni.

pannon_gsm500.jpg

pannon_gsm_500.jpg

A póló tehát 22 éves, és semmi, de semmi baja. Jó, most a fotó kedvéért nem vasaltam ki, ezzel biztos olvasókat veszítek, de se a mintája nem kopott meg, se a varrásnál nem foszlott el. Sőt, nem csavarodott el az anyaga a mosásban, és az a sárgás színe sem az évek alatt került rá, hanem eleve ilyen homokszínű volt. 

Manapság a 10 ezerért vett póló is 2 mosás után el lesz tekeredve, az ingyenes reklám ruhadarabokat meg hártya vékony anyagból gyártják. Hát, ez nem abból készült.

Ugye, ez elég bizonyíték rá, hogy régen minden jobb volt? 

Elvaterázó chipet akarok most!

De jó is lenne, ha az emberiség a rendelkezésére álló technológiát olyasmire használná, ami valóban hasznos. Pl. ha a gyerek kinövi a cipőt, lehetne rajta egy rejtett kis gomb, amit megnyomva megkérdezné: "Áhá, kinőtte a gyerek a cipőt, mi? Szeretné eladni a Jófogáson? IGEN/NEM"
És szépen feltöltené a hirdetést a megfelelő weboldalra, betöltődnének a termékadatok önállóan, pl. a belső talphossz, meg ruháknál a vállszélesség, mert az ilyenektől tudok gutaütést kapni, amikor méregetni kell.

Közben rájöttem

, hogy nagyon is szeretnék én írogatni ide is, úgyhogy majd összekapom magam. 

Az azért vicces, hogy a férjem a fő olvasóm, és ha 2 hétig nincs friss post, akkor szól, ha meg egy hónapig nincs, akkor határozottan fel van háborodva. Mintha egyébként innen értesülne róla, hogy mi van velem.

És biztos, hogy nem kamuzik, hanem tényleg naponta többször ráfrissít, mert a (3-mal ezelőtti) filmes bejegyzésem után egy fél nappal már tudott róla, és megdicsért, hogy milyen aaalaposaaan kidolgoztam a témát.

Ez van, erre futotta, de lesz ez majd máshogy.
Vagy így se.

Mik történnek éjszaka?

Hátborzongató dolog történt.
Reggel, amikor odaléptem Rt ágyához, azt láttam, hogy bent van mellette 2 pulóver, amiket emlékszem, hogy este egy távolabbi szekrényen hagytam, összehajtva. Rt nem éri el az ágyából, hiába ágaskodik. Kérdezem Drist, hogy ez vajon hogy meg mi... nem tudja-e, hogy kerültek a pulcsik a kiságyba. Erre azt mondja, hogy biztos akkor vitte magával Rt, amikor éjjel hagytam mászkálni a lakásban, majd visszatettem. Néztem rá, mint egy ufóra, mert egyáltalán nem emlékeztem, hogy 
kivettem volna éjjel az ágyból. Meg amúgy sem vall rám, nem szoktam kivenni és engedni sétálni. Legfeljebb, ha nagyon sír valami miatt, akkor próbálom vígasztalni, majd visszateszem, de sétálni nem engedem éjjel. Vígasztalnivaló sírás meg nem volt ma éjjel.
Dris viszont váltig állítja, hogy ő félálomban kinyitotta a szemét, és látta, ahogy a gyerek odasétál ahhoz a szekrényhez, amin a pulcsik vannak, és én meg rászólok, hogy azt hagyja, aztán visszateszem az ágyába.

Kérdeztem Rt-t is:

- Kijöttél éjjel az ágyadból?
- Igen.
- Ki tudsz mászni?
- Nem.
- Valaki kivett?
- Igen.
- Ki?
- Anya.

Komolyan mondom, egy másodpercére sem emlékszem ennek az egésznek. Olyan érzés volt reggel hallani, mintha megbolondultam volna. De leginkább félelmetes, hogy vajon miket csinálok még éjjel a fiammal, amiről nem is tudok.

Dris nyugtatgat, hogy nagyon fáradt vagyok mostanában, és biztos ezért történt. És ez igaz is, több mint két éve nem aludtam ki magam igazán, vagy inkább féligazán sem. Látom is a jeleit, tudom, hogy háromszor kérdezem meg a barátnőmet, hova megy nyaralni, és még utána sem emlékszem rá, és hasonlók. De hogy éjszaka pakolászom a gyereket, hagyom sétálni, és nem is vagyok közben tudatomnál, az azért súlyos.

Ez vajon már az a tudathasadós dolog, amit a gyakori felébresztős kínzással lehet elérni, vagy csak az előszobája?

Budapest, Budapest, te csodás!

Mostanában gyakran rácsodálkozom, milyen gyönyörű város Budapest. Nem tudom, miért új ez nekem, mármint a megélése, hiszen ami tetszik benne, az már a születésemkor is ilyen volt, és azóta is. De mostanában rendszeresen ellágyulok, ha a Duna partján döcögő villamosról nézelődöm, miközben fiamnak mutatom ujjammal a hajókat, a túlparton velünk párhuzamosan haladó másik villamost. Vagy amikor a Várkert lépcsőin felcipelve végre letehetem őt, és megfordulva meglátom az alattunk elterülő várost, a maga csodájával. És örülök a sok felújított köztérnek is, de az igazi a Duna, a két partján sorakozó gyönyörű épületek, a hidak... komolyan meghat mostanában, hogy itt van ez a felfoghatatlan szépség nekünk.

Ma, épp vezetés órám volt, amikor egy 5-6 fős bringás társaság hajtott le egy forgalmasabb budaörsi útról egy kis utcába, és épp ott az egyik fiú alatt kettétört a bicikli váza. Persze segíteni akartunk nekik az oktatómmal, és amíg hívtunk a srácnak egy taxit (a harmadik taxitársaság tudott csak olyan autót küldeni, amivel egy biciklit is el lehet szállítani - éljen a 6x6!), kiderült néhány érdekesség a kis csapatról. Spanyol fiatalok, akik Madridból Németországig vonattal, majd onnan (Ulmból) bringával utaztak egészen idáig. Ezervalahány km-t tettek meg kerékpárral, 12 nap alatt. Kérdeztük, hova mennek innen tovább, amire az volt a válasz, hogy Budapest a végcéljuk, látni szeretnék, mert ez Európa legszebb városa.

Én még messze nem jártam mindenhol Európában, de gyanítom, hogy igazuk van.

Ide passzoló zenei aláfestés:

 

Érettségi találkozó?

Idén van az érettségim 20. évfordulója. Senki nem keresett meg a volt osztályból, hogy lesz valami hepaj, de az jutott eszembe, hogy szívesen összegereblyézném a társaságot és megszervezném a találkát, viszont nem szívesen mennék el rá. Ez megint valami agysejt-pusztító gyedes anyuka hormon hatása lehet.

Fog #3

Holnap végem lesz, mint a botnak. Kiműtik az egyik bölcsességfogamat. Ááááúúúú! Aztán kb. két hónap múlva a másikat is. Fogorvost cseréltem, és az új szerint nem kell mind a négyet eltávolítani, csak kettőt. Én pedig ezt igyekszem úgy felfogni, hogy a pohár félig teli.

Update 03. 12.: Ahogy közeledett az idő, egyre inkább be voltam tojva. Aztán végül nem lett semmi, a doktornő azzal fogadott, hogy nézegeti a röntgent, és nem biztos, hogy ezektől a fogaktól mindenképp meg kell szabadulni, úgyhogy mi lenne, ha futnánk még egy kört, és elmennék egy fogszabályzási specialistához. Kell-e mondanom, hogy mit választottam? :) 

Ez volt ma

Kicsit megfáztam. Vagy talán nagyon. Az éjszakát a nappaliban, a kanapén töltöttem, hogy ne ébresszem fel éjjel a többieket az orrfújással. Nem tudom, fertőző vagyok-e, de az is szempont, hogy ne lihegjem őket körbe. Reggelre Dris kitalálta, hogy jó lesz az nekem, ha Rt-t elkülönítik tőlem, elsősorban azért, hogy tudjak pihenni és gyorsan rendbe jöjjek. Úgyhogy nagypapa elvitte magukhoz, én meg elvileg kúrálom magam. GYakorlatilag meg: persze, hogy nem tudok a hátamon feküdni és bámulni a plafont, úgyhogy kihasználtam a napot, és elkezdtem fotózni tanulni. Low budget lightbox, online ingyenes tutorialok... yeeeah!

p1250118.JPG

Az ott egy fej fokhagyma és két fej lilahagyma, de bevetettem a Duplo iskolabuszt, egy üveg gyógyteafüvet, az ebédre rendelt Wasabi-s makikat pálcikával, és a River Cottage szakácskönyvet is. Már látványos a fejlődésem reggel óta, úgyhogy tetszeni fog ez nekem, csak időt kell rá szakítani. No meg pénzt, mert kell még lámpa. Tuti, hogy mire minden meglesz, itt a tavasz és kisüt a nap.

Híres akarok lenni

Volt egy osztálytársam középiskolában. Talán egy picit több is annál, sokat lógtunk együtt, egyesek szerint barátnők is voltunk. Nem tudom. Ez a lány egyszer azzal állt elő, hogy híres akar lenni. Kérdeztem, hogyan gondolja, mert nem tudtam róla, hogy valamiben extra tapasztalt vagy tanult vagy ügyes vagy tehetséges lenne. Erre azt válaszolta, az az ötlete, hogy teleszórólapozza a fővárost azzal, hgoy híres akar lenni. Híres akarok lenni szórólap a postaládákba, Híres akarok lenni plakát az oszlopokra.
Zseniális ötletnek tartottam, de nem csinálta meg. Pedig akkor, a 90-es évek legelején szerintem feltalálta volna vele a magyar celebséget, a produktum nélküli hírnév létjogosultságát. Akkoriban volt nagy szám (4 millióan nézték, ha jól emlékszem) a Friderikusz Show, az a bizonyos első, és abban pont ilyen figurák tűntek fel. Bár ők legalább szöcskét ettek vagy kimosták magukat mosógépben vagy festményről hegedültek... mikre emlékszem, ugye? De valahogy el tudtam képzelni, hogy ő ezzel a plakátolással tényleg befut, és ott ül majd a Kontrax által szponzorált színes kanapén, és mond valami vicceset csillagászati gázsiért.
Tulajdonképpen csak ennyit szerettem volna elmesélni, mert naponta eszembe jut ez a "híres akarok lenni azzal, hogy híres akarok lenni" ötlet. De az még hozzátartozik a történethez, hogy végül is egy kicsit tényleg híres lett, egy icipicit, mert mostanában egy közismert politikus jobbkezeként bukkan fel itt-ott.

Zoknikunyera

Egy kb. 80 lakásos társasházban lakom. Ma megállított egy lakó (egy nő) a postaládáknál, hogy jaj, de jó, hogy találkozunk, mert azt akarja kérdezni, hogy nincs-e véletlenül fél pár gyerekzoknink, ami már felesleges, mert neki pont az kellene... mobiltoknak! Gondolom, elég furán nézhettem rá, mert elismételte. A meglepetéstől csak annyit tudtam mondani, hogy majd megnézem, és ha van, bedobom a postaládájába. Aszongya, jó, köszi, jöhet több is, mindenből, ami fél pár.

Micsoda emberek vannak! Komolyan, nem tudom, hogy ez most tök jó-e, hogy valaki ennyire recycling, vagy teljes elmebaj. Mindenesetre elképzeltem, ahogy agyonmosott zoknikat tuszkolok be a postaládája résén. És azt is, hogy milyen érzés lenne nekem mások használt zokniját elkérni és benne tartani a mobilomat.

Szolgálati közlemény #n

Eljutottam végre oda, hogy importáltam a blog.hu-ra a régi, freeblogos blogom tartalmát, meg a vegetáriánus receptes blogomat is. A blogsablon jobb oldali sávjában található linkekkel lehet megnyitni őket, ha valakit érdekelnek.

Az import sajnos nem hozza át a képeket. Ezeket a személyes blogomnál nem fogom tudni pótolni, mert közel tíz év több ezer bejegyzéséről van szó. A receptes blogban viszont amúgy is tervezek egy kis vérfrissítést, átnézem a bejegyzéseket, teszek majd fel friss és saját fotókat (amúgy is tervezem, hogy elmegyek egy gyorstalpaló fotós tanfolyamra), leveszem, amit már nem tartok jónak, átírok pár receptet, felteszek újakat... tehát végzek némi nagytakarítást. Csak idő kell hozzá, az olvasóktól pedig egy kis türelmet kérek szépen!

Ha már született egy ilyen bejegyzés, akkor szólok, hogy Facebookon is követhető a blogom. Minden bejegyzést felteszek oda is, és előfordul, hogy még egyéb dolgokat is postolok ott. Akinek van kedve, kövessen ott is! A Facebook-oldalamra vezető link szintén a jobb oldali hasábban található.

Köszönöm!

Kincsek a múltból

Megtaláltam az én csecsemőkori egészségügyi kiskönyvemet, meg anyukám várandós kiskönyvét. Miket nem tud meg egy ilyenből magáról, az édesanyjáról és a letűnt korról az ember... Őrület. A családi szennyest ezúttal nem teregetem ki, de maradjunk annyiban, hogy vannak benne újdonságok. Vajon mindenkinek megvan ez még? Érdemes beleolvasni. Különös érzés 37,5 év távlatából ilyesmit tartani a kezemben. 

Azért vannak publikus érdekességek is, pl. az, hogy "anyatejet és hozzátáplálást kapott 11 hétig". Tehát rögtön együtt kaptuk akkoriban az almát a cicivel? Tudom, hogy korán kezdték anno a hozzátáplálást, és hogy már cukros kakaót is ittunk pár hónaposan, de azért ez így meglepett. Vagy ott vannak például az oltásaim, csak kicsit tér el az akkori lista a mostani kötelezőkétől. Az oltottságom ellenére nekem szinte minden betegségem volt, a szalmonelláról a mumpszon át a rubeoláig. Na jó, szerencsére durvábbak nem.

A kórházi karszalagom is megvan. Megszagoltam, de nincs sem kórházszaga, sem csecsemőillata. Pedig kíváncsi lettem volna, milyen illatom volt 3 naposan, de ez most kimarad. A karszalag egyszerűen csak gézszagú.

A kiskönyv borítója egy komplett időutazás. Azok ott bizony a korabeli tápszeres dobozok, és a korabeli csecsemő-szépségideálok. Na meg az anyukák, klipsszel a fülükben és szalaggal a hajukban. Vicces.

bébinapló.jpg

Fog #2

No, hát tényleg az lett, amit sejtettem, a megnyugtató kommenteitek ellenére is. A ki nem bújt bölcsességfogak tolják össze a többit, a másik sorban meg piszkálják a mellettük lévő fogak gyökerét. Beavatkozás nélkül sok év múlva torz fogsor és elhalt gyökerek várhatóak, tehát cselekedni kellene. Nincs kedvem hozzá, gondolom, érthető. Ebből kifolyólag halogatni fogom, és megnézetem másik fogorvossal is. Jaj, nekem.

Egy hét zanza

Több hónapos szünet után egymás után bukkannak elő az újabb és újabb kis fogak RT szájában. És találkozunk más gyerekekkel, fiúk, lányok vegyes. És voltam bent a munkahelyemen egy kicsit puhatolózni, hogy visszavárnak-e egyáltalán, és bár azt érzem, nincs nekem ott hely, semmilyen értelemben sem, jó volt túlesni ezen, jobb a lelkemnek, meg legalább tudom, merre van az előre. És megnéztem A nagy szépség című olasz filmet, ami jó volt, újranézősen jó. Ezekről mind írhatnék bővebben is, de nem nagyon van energiám, úgyhogy most maradjanak címszavakban!

Tudom, sokszor morgok az emberekre

, hogy ilyenek meg olyanok. Ezért most a fair play jegyében azt is leírom, hogy az utóbbi időben jó példákkal is találkozom.

Pl. ebben a hónapban már a második taxist fogom ki, aki nem fogadja el a teljes viteldíjat, mert kisbabával vagyok, és biztos van helye a pénznek. Pár száz forintot engednek el, plusz a borravalót, nem nagy összeg, de nagy gesztus.
Aztán ott van a gyógytornász is (a nemsírtatós), akinél a héten voltunk utoljára, mert RT most már sínen van mozgásfejlődésileg, és hiába volt messze meg sok pénzbe került, mégis úgy sajnálom, hogy nem megyünk többet. Mert Zsófi nem csak abban volt jó, hogy kezei közt RT megtáltosodott és ráadásul folyton mosolygott, hanem mindig foglalkozott velünk is, szülőkkel. Ápolta a lelkünket, mindig vidám, de nem felszínes stílusával minden csütörtököt feldobott.

Most csak ez a két példa jut eszembe, de ha jön egy újabb jel, hogy az emberek még nem váltak mind pénzhajhászó robottá, jegyezni fogom.

Ellopták a biciklimet

Ma ellopták a biciklimet. Ez életem 3. olyan bringája, aminek lába kél, de még egyiket sem szerettem annyira, hogy blogbejegyzést írjak róla. (Igaz, az első kettőnél még nem is létezett blog, de ez részletkérdés.) Ez a kerékpár viszont már a szívem csücske volt, kényelmes, mintha pont rám szabták volna. Szomorú vagyok nagyon.