Antibaby naplója


Filmajánló: Teljesen idegenek

2017. május 18. - Antibaby

review-perfetti-sconosciuti-e1477637326594.jpg(Forrás: http://www.myfilmviews.com)

Ettől egy icipicit többet vártam. Vagy lehet, hogy pár évvel ezelőtt kellett volna ezt a filmet megcsinálniuk, hogy igazán meghasson. Így sem rossz, messze a top 10-ben idén eddig.

Hangulatát tekintve hasonlít a Hogyan nevezzelek? és a Polanski-féle Az öldöklés istene című filmekre, de igazából mindkettőt jobban csíptem, mint ezt. Nem is tudom, min fanyalgok - szerintem semmin, épp csak durranhatott volna valamivel nagyobbat. 

Az alap sztori ötlete nagyon jó, csak hát ugye az már a traileréből is kiderült. 

(8/10 - Néznivaló!)

Filmajánló: La La Land

Nem, nem kaliforniaálmozom! :) Bocs.

Kicsit félve írom le, nehogy valakit élete legszörnyűbb 2 órájába taszítsak bele, hogy én imádtam a La La Landet. Annyira imádtam, hogy meg akartam mutatni Drisnek is, annak ellenére, hogy ő ideges lesz az ilyen táncos-énekes történetmeséléstől, valahogy bíztam benne, hogy ő is azt fogja érezni, amit én. Sajnos utálta. Én viszont így megnézhettem másodszor is, az ő oldalán, és ugyanúgy tetszett.

Egészen pontosan megnéztem, hogy a 46. percénél vesztem el végérvényesen (akkor kezdődik az a jelenet, amit lent becsatoltam), egyszerűen bekúszott a lelkembe. Mint amikor gyerekkoromban körjátékoztunk a suli aulájában, és egy ideig még igyekeztem a nagyobbakkal simizés (ismeri ezt a szót rajtam kívül valaki?) közben ura lenni a helyzetemnek, aztán kiszaladt a padló a lábam alól és csak szálltam körbe, körbe, gondolkodás nélkül egy ismeretlen nyolcadikosra bízva testi épségemet. Ez történt a La La Land közben is velem, felkapott és magával ragadott.

Az élmény hasonlított nekem a Moulin Rouge-éhoz, amit nagyon szerettem, de az idétlen poénkodása miatt egy jobb verziót is el tudtam képzelni belőle. A La La Land abban mindenképpen hasonlít, hogy a története 1-2 mondatban elmondható, és akkor már részletesek voltunk, a történet egy részét dalban mondják el, sokat táncolnak, néha fel is reppennek. Ugyanakkor keserű, hiába vidám romantikus történetnek álcázza magát, belehasad a szívünk. És amennyire csíptem annak idején Ewan McGregort, ahogy új oldalát mutatja, annyira bírtam most Ryan Goslingot is a laza táncaival. De persze a fő dicsőség Emma Stone-é, nem véletlenül vitte haza az idei Oscart, nagyon jól játszik.

Elvarázsolt az egész, na! Bevallom. Nem a romantikával, nem vagyok oda a csajos filmekért és a szerelmi történetekért alapból, csak ha adnak valami pluszt. A La La Land lenyűgözött, varázslatos élményt adott. De teljesen megértem, ha valaki a pokolba kívánja.

(9,5/10 - Csak saját felelősségre!) 

Hétköznapi beszélgetés #27

- Itt tüntetsz, amikor otthon meg van egy gyereked?
- Vagy épp azért. Érte is tüntetek. A jövőjéért.
- Nem kellene hagyni, hogy ő döntse el? Miért kell ráerőltetni?
- Amíg az én kenyeremet eszi... Majd ha 18 éves lesz, és nem tetszik neki a rendszer, visszacsinálhatja.

Filmajánló: Elle

Sok-sok filmet meg kell ahhoz nézni, hogy találjak valami kincset, ami igazán tetszik. Nem panaszból mondom, szeretek mindenfélét (majdnem) megnézni, még ha nem is tökéletes, de amikor végre olyanra bukkanok, ami igazán nagy hatással van rám, így vagy úgy, annak nagyon tudok örülni.

Így vagyok most az Elle-lel. Egy beteg sztori, finom fekete humorral, sok fordulattal. Annyira tetszett, hogy még az utolsó 2 percet is igyekszem megbocsátani, bár igazán nem értem, miért van erre mindig szükség... nem akarok spoilerezni, úgyhogy ezt nem fejtem ki.

Némelyik jelenet hosszú időre belém ivódott. (minispoiler következik) Pl. az, amikor Michelle lakásnézőben jár fiával és annak barátnőjével, és ott családi perpatvar alakul, nagyon hiteles, szerintem remekül megmutat ebben a rövid pár percben is egy valóságos viszonyrendszert anyós, meny és a fiú között.

Emma Stone Oscarját nem vitatom el, már csak azért sem, mert még nem láttam a La La Landet, és mert egyébként nagyon bírom őt, de Isabelle Huppert annyira erős az Elle-ben, hogy szerintem meg kellett volna kapnia az Oscart is. Már csak azért is, mert tudjuk, hogy rendszeresen meg tudja ugrani... már az eddigi karrierjével is kiérdemelte, szerintem.

Amit még meg kell említenem, az az, hogy sok-sok ilyen jó női szerepre lenne szükség a filmek világában. Olyan kevés az igazán ütős szerep, és érdekes módon azokat is mindig Isabelle Huppert kapja :) (túlzással persze, de több is van neki, gondoljunk csak a Zongoratanárnőre). Aztán kellene még sok-sok színésznő, aki el is vállalja őket, és hasonló minőségben játssza, mint Huppert.

elle_isabellehuppert.png(Kép forrása: http://www.thecitizen.in)

(10/9 - Azoknak (is) ajánlom, ha ajánlhatom, akiknek bejött a Holtodiglan beteg krimi jellege, vagy a Harold és Maude illetve a Nem vénnek való vidék humora.)

A koldus pohara

Most 15 hónapja vagyok vegán, előtte 20+ évig vegetáriánus, és azt hiszem, már nem nagyon tudnak kérdéssel meglepni az emberek. Vagy csak nagyon ritkán. Mindenre van a fejemben egy válasz, bizonyos részüket persze másoktól tanultam, mert annyira jobban megfogalmazták, mint ahogy én tudtam volna. Azt hiszem, emiatt olvasgatok még mindig vegán tartalmakat, olyanokat, amiknek a mondanivalóját elvileg már ismerem, de a megfogalmazás, az érzékeltetéshez használt hasonlatok feldobnak, megnevettetnek. 

Steiner Kristóf szakácskönyve a legszórakoztatóbb olvasmány ilyen szempontból. Olyan dumák vannak benne, hogy gurultam a kanapén, amikor olvastam őket. De hát tudjuk, Kristóf nagyon jól ír és nagyon jól mesél.

Most egy teljesen kristóftalan oldalon olvastam bele egy mézről szóló cikkbe, és ilyen megfogalmazást találtam benne: 

"Ha megkérdezik, miért nem eszem mézet, azt szoktam válaszolni, „ugyanazért, amiért a koldus papírpoharából sem veszem ki az aprót, noha néha jól jönne: mert nem nekem gyűjtötte.”"
(forrás: Vegán Állatvédelem)

mez_nem_vegan.jpg(Kép forrása: pixabay.com)

 

Aztán így folytatódik: "Ahogy Alice Walker megfogalmazta: Az állatok saját céljaikért léteznek ezen a földön, nem pedig az emberek céljainak és igényeinek kielégítésére. Ugyanúgy, ahogy a feketék sem a fehérek szolgálatára, és a nők sem a férfiak szolgálatára vannak."

Gyerekek, akiket a mozdony füstje megcsapott

A fiam erősen vonatmániás, amit én egyáltalán nem bánok, már csak azért is, mert mi is szeretjük a vonatokat. Megismerkedésünk után egy kevéssel vasútmodelleztünk is, ha erre még emlékszik valaki az olvasók közül... híj, de rég volt az!

Ezek után valószínűleg nem meglepő, hogy elég gyakran járunk a Gyermekvasúthoz. Aki nem, az egyszer majd látogasson el, és figyelje meg az ottani munkamorált. Elképesztő. De nem csak az, hanem hogy nem tudunk olyat kérdezni, amit ne tudnának és akarnának megválaszolni. Volt, hogy csak a peronon állva gondolkodtam hangosan valamiről, és már ugrott is oda egy kissrác, és mondta, hogy hogy is van az pontosan.

Bárcsak így működne sok más intézmény is!

Akit érdekel ez a téma, annak szerintem ez a videó is érdekes lehet:

A Nőnap margójára

Ez egyébként mikor lett? Belegondolva biztos nagy szerepe van a kereskedelemnek is a kislányok álmainak alakításában, de 20-30 év alatt ilyen súlyossá vált a helyzet?

Emlékszem, én kislányként matek tanár akartam lenni. Aztán később az volt az álmom, hogy zenekarokat menedzseljek. Nem volt alkalmas hozzá a személyiségem, de legalább egy álom volt. És 13 évesen még nem kell megvalósítani azokat.

Ezután viszonylag hamar rájöttem már arra, ami mai napig kísér, hogy írni szeretek, talán tudok is, de még tudhatok jobban, és bizony ezzel szeretnék foglalkozni. Akkoriban ez az érzés szakmásítva újságírót jelentett.

Egész gyerekkoromban csupán egyszer voltam tündér a farsangon. Soha semmi rózsaszín meg királylány/hercegnő.

25-30 évvel később, anyaként ott állok a farsang reggelén az óvoda öltözőjében. Azt látom, hogy minden kislány hercegnőnek, tündérnek vagy királylánynak öltözött. Egyetlen egy kislány volt, akinek az anyukája a kedvenc állatának gondolta beöltöztetni az 5 évesét, de ahogy a gyerek meglátta az öltözőben, hogy mindenki csillámos rózsaszín szoknyában pompázik, elkezdett sírni és nem akarta felvenni a saját, fekete jelmezét.

Mondta neki vajon a nap folyamán valaki, hogy nem kell ám mindenkinek hercegnőnek lenni? Hogy nem menőbb az semmivel sem, mint egy vagány cica, cápa vagy doktor néni jelmez? Nem tudom, hogy van ez, hogy lett ez, de ilyenkor örülök, hogy nekem fiam van. Nem lehet könnyű a szülőknek, ha nem tetszik nekik az ár és szembe szeretnének úszni vele úgy, hogy a gyerekük ne érezze periférián magát a kortársai között.

Látok mondjuk olyanokat, akik maguk gerjesztik anyaként ezt a helyzetet. Egy FB-csoportban akadt meg a szemem egy poston, amiben anyuka a kislányok szó helyett a hercegnők, a kisfiúk szó helyett a hercegek kifejezést használta. Csak nekem áll ettől fel a szőr a hátamon?

Nem tudom, ha az oviban, suliban ez a fő vonal, akkor hogy nevelném arra a kislányomat, hogy nőnek lenni nem azt jelenti, hogy várjuk a herceget fehér lovon. Kicsit persze azt, de abban az egymillió évben, amíg nem jön, klassz lenne valami "melléktevékenységgel" kitölteni az üresjáratot.

Amit mindenkinek látni kellene

Egy filmmániás ismerősömmel néhány hónapja nekiálltunk, hogy összeszedjük egy közös listára azokat a filmeket, amiket - szerintünk - mindenkinek látni kellene egyszer az életében. Az én listám még máig sem készült el, bár fel tudnék sorolni jó pár fontos alkotást. Az ő listáját látva pedig nem tudunk egy egységes top10-et össszehozni, semmi közös nincs az övében és az enyémben. Valószínű, hogy mindenki máshogy látja, hogy mit kellene mindenkinek látnia.

Nekem most a legfrissebb "élményem", ami alatt 100%-ig úgy éreztem, hogy ezt mindenkinek látnia kell: az Earthlings.

Magyar címe Földlakók, rendszeresen vannak ingyenes nyilvános vetítések belőle, de fent van magyar felirattal a Youtube-on is.

earthlings.jpg

A gond csak az, hogy bár úgy gondolom, mindenkinek látnia kellene, én magam második nekifutásra sem voltam képes végignézni. 55 percig jutottam, aztán rám tört a zokogás. Már 15-nél is majdnem, de mazochista vagyok, és tájékozott szerettem volna lenni egy ilyen sokat emlegetett filmben.

Van egyáltalán, aki képes végignézni a másfél órát? Oké, most senkinek sem a kedvét akarom elvenni, hogy neki se kezdjen. Kezdjen csak! Erőltesse, ha nem csúszik! Ha nem is megy a végéig, az első 15 perc már nagyon sokat átad. Nézzünk szembe önmagunkkal! Aztán tanítsuk a gyerekeinket valami másra!

Régen minden jobb volt

- hangzik a közhely. Bizonyos dolgokra tényleg igaz. Még volt bennük anyag.

Lehet, kicsit bizarr téma egy blogba, de az egyik alvós pólómat szeretném megmutatni, mert ahogy ma reggel megpillantottam a fürdőszobatükörben, rájöttem, hogy banyeg, ez egy 22 éves darab. Egy póló, nem is akármilyen, hanem reklám póló. Amit csak úgy osztogatnak, hogy terjedjen a cég logója, beégjen a retinákba. Az ember (nem mindenki, tudom), viszont pont az ilyenekben nem megy ki az utcára. Nemhogy nem járul hozzá a logó retinákba égetéséhez, de még rejtegeti is, hiszen általában nem is csinos darabok ezek, ráadásul mindenki tudja, hogy ingyen volt. Futáshoz szerintem még ér üdítőitalos meg mobiltelefon-márkás felsőt venni, de azért legtöbben takarításhoz, alváshoz használják. Vagy csak én vagyok helikopter?

A lényeg a lényeg: van nekem egy Pannon GMS-es (igen, Az élvonal!) pólóm. 18 évesen kaptam, amikor két hónapig faxolóként (!) dolgoztam a cég budaörsi központjában. Őszintén szólva fogalmam sem volt akkoriban, mi az a mobiltelefon, nekem 23-24 évesen lett először saját készülékem. De egy faxolónak végülis elég volt a faxmasinához érteni.

pannon_gsm500.jpg

pannon_gsm_500.jpg

A póló tehát 22 éves, és semmi, de semmi baja. Jó, most a fotó kedvéért nem vasaltam ki, ezzel biztos olvasókat veszítek, de se a mintája nem kopott meg, se a varrásnál nem foszlott el. Sőt, nem csavarodott el az anyaga a mosásban, és az a sárgás színe sem az évek alatt került rá, hanem eleve ilyen homokszínű volt. 

Manapság a 10 ezerért vett póló is 2 mosás után el lesz tekeredve, az ingyenes reklám ruhadarabokat meg hártya vékony anyagból gyártják. Hát, ez nem abból készült.

Ugye, ez elég bizonyíték rá, hogy régen minden jobb volt? 

Nő a volánnál

Hogy képesek nők olyan férfivel élni, aki szerint az autóvezetés nem nőknek való...? Leginkább ne vezessenek a nők, kivéve persze, amikor ők isznak, na akkor meg zokszó nélkül álljanak készenlétben (ők egy kortyot se igyanak), fuvarozzák őket, csak közben egyetlen pillanatra se felejtsék el, hogy rosszul fuvaroznak ám!

Komolyan, még kívülállóként hallgatni is szörnyű. Milyen lehet ebben élni?!

Túlképű

Üzenem Mark Zuckerbergnek, hogy kellene egy olyan beállítási lehetőség a profilképek feltöltésénél, hogy ha túl jóképű a felhasználó (az arcszkenner szerint  mondjuk), akkor azt csak a single státuszúaknak jelenítse meg. A házasoknak (férjes asszonoknak) meg egy higgasztóbb képet töltsön be. Felőlem random is lehet, akárhonnan.

Tömegigény van rá, tudom, látom. Megkergülnek az asszonyok a receptes csoportban. :)

"Minek az ilyennek...?"

Lejárt a mosógép, kiteregettem. Dolgozik a mosogatógép, rend van a lakásban, megírtam minden szöveget, amit mára terveztem, és még maradt időm. Nem is tudom, volt-e ilyen az elmúlt 3-4 évben. Igaz, még főzhetnék, mert vacsorára csak hideg van, de inkább próbálok ebbe a magára hagyott blogba egy kis életet lehelni. Írnivalóm rengeteg van, csak hát ugye...

playground-1702072_640.jpg(Fotó: pixabay)

Régóta szeretnék például már arról szólni, hogy mennyire elszaporodtak a kisgyerekesek körében az egymásról ítélkező - már nem is csak suttogások, hanem - blogbejegyzések, sőt nagy olvasottságú online magazinok megjelenő cikkek. Nem szeretnék glóriát álmodni a fejem fölé, nekem is megvan a véleményem időnként egyes szülőkről, mint ahogy azt is látom, hogy rám is rosszallóan néznek egyesek. De az a szint, amikor valaki kétségbe vonja a másik ember jogát a szülővé váláshoz, megijeszt. Pedig egyre több helyen hallom, olvasom, hogy egyesek úgy érzik, mások annyira rosszul végzik szülői teendőiket (ami sokszor csak annyi, hogy nem úgy, ahogy ő jónak gondolja), hogy nem is kellett volna gyereket hozniuk erre a világra. Nem való ez mindenkinek, jogosítvány kellene ehhez is - mondják. Egy dologra nem gondolnak, amikor ezt kijelentik: hogy egy szülő úgy lesz szülő, hogy lesz egy gyereke. Vagy több. Amikor azt mondjuk egy már szülővé vált emberre, hogy nem kellett volna szülővé lennie, egyben azt is mondjuk, hogy annak a gyereknek ott a homokozóban, a babakocsiban, az óvodában nem kellett volna megszületnie. Az a gyerek nekünk, vadidegeneknek, más értékrendűeknek nem kell. Csak mert nem tetszik valami az anyja, apja viselkedésében.

Csak én érzem magam rosszul ettől a gondolattól?

Foci

Gondolom, nem is kell mondanom, hogy engem a foci milyen szinten hidegen hagy. Totálisan. Még EB-t, VB-t, Olimpiát sem nézek. Meg úgy kompletten antisporter vagyok, a Forma-1 hozott eddig lázba egyedül, azt évtizedekig követtem, aztán elkezdtem sajnálni rá a napsütéses vasárnap délutánjaimat.

Mindettől függetlenül feldob a magyar siker. Különösen azóta figyelek oda az engem kevésbé érdeklő területeken is, hogy ne felejtsek el örülni, amióta az elmúlt években feltűnt, mennyire önsorsrontó nép vagyunk (mélységes tisztelet a kivételnek).

Ott volt ByeAlex Eurovíziós sikere, amire rengetegen fanyalogtak.

hungarys-byealex.jpg(Fotó forrása: wiwibloggs.com)

Aztán Király Viktor The Voice USA-beli sikere, amire olyan gonosz és irigy megjegyzéseket hallottam az ismerőseimtől, hogy kikerekedett a szemem.

kiraly_viktor_voice.jpg(Fotó: The Voice youtube csatorna)

Majd jött a Saul fia Oscar díja, a filmet már akkor lepontozta a magyar netező a port.hu-n, amikor még alig láthatták páran a szűkkörű vetítéseken. Ment a fröcsögés kommentekben, de még az utcán és a piaci árusok között is. Közben a nemzetközi porondon elismerést elismerésre halmozott.

saul1.jpg(Fotó forrása: haon.hu)

Szerintem az egy dolog, hogy valakinek mi tetszik és mi nem; egy tízmilliós országban nyilván tízmillió egyéni vélemény él. De amikor valami sikerül, függetlenül attól, hogy az nekünk személy szerint szép, jó, tetszetős-e, akkor azért büszkék lehetnénk egy picit. 

Örülök tehát a magyar sikernek, még ha maguk a focimeccsek nem is kötnek le, és ezért nem nézem őket. Ma sem néztem, de be sem kellett kapcsolnom a tévét, hogy pillanatra pontosan tudjam az állást. Az utcánkban az a szokás, hogy ha gól van, a nép kimegy az erkélyre és üvölt. Cukik. Úgyhogy tudtam azonnal, hogy 1:0... 2:0...

Hurrá!
Beérett a stadionpolitika. Kérek szépen egyet iziben a Hamzsabégi útra!

hg_9712.JPG(A fotót a nol.hu-tól csentem, bocs.)

3050 gramm

Kimondottan nem csípem a színházat, és erről már biztos írtam korábban a blogon is. Most viszont egy rokonom meghívott egy előadásra, ami szokatlanul jó volt.
3050 gramm a cime, és egy apró hely, a MU Színház mutatta be. A darab a gyerek születése utáni párkapcsolati válsággal foglalkozik, ami eleve aktuális téma nálam, de ráadásul hiteles, kevéssé teátrálisan viselkedö színészek játszottak benne k*rva jól. Afféle beleszólós előadás, a szereplők idönként kikérik a nézők véleményét. A végső tanulságot pedig csoportokba rendeződve beszéltük át, de eleve az egész darab gondolatébresztő volt.
Ha valakinek van kedve hozzá és érdekli ez a téma, nézze meg legközelebb, szerintem nem tud csalódást okozni.

(Forrás: Fidelio)

"Love" is all around

Létezik az a jelenség, amikor egy pár hatalmasat veszekszik, majd átcsapnak vad szeretkezésbe.
Létezik, hogy két ember eleinte borzalmasan ellenszenves egymásnak, majd ellentétük odáig fajul, hogy végül egymásba szeretnek.

Nos, kb. 16 évi internetezés után rájöttem, hogy ez az idegenek közötti kommentcsatában is működik. Az energiák legalábbis nagyon hasonlóak. Hatalmasat vitatkoztok valami fórumon vagy Facebook csoportban, majd a végén késztetést éreztek, hogy ha csak virtuálisan is, de jól megölelgessétek egymást. És már le is googlizod, húzod a kurzort a profilképére, hogy megtudd, ki ez az ember, akivel ekkorát szócsatáztál. Keresed a módját, hogy felruházhasd mindenféle vélt pozitív tulajdonsággal, pedig néhány perce még a hajad égnek állt a hozzá(d)szólásaitól.

Love* is all around.

*love= itt most szeretet 

Filmek márciusból

A Love & Mercy engem nagyon behúzott. Igazán tetszett, napokig a hatása alatt maradtam. Valószínűleg ez annak is köszönhető, hogy mivel nem szoktam előre elolvasni a sztorit, maximum a stáblistát futom át, mindössze annyit tudtam, hogy ez egy Beach Boys film John Cusack-kal, és az Index-nek tetszett. Ennyi meg a címe alapján egy zenés vígjátékra, valami szörfös, csajozós, tengerparti tinibulis könnyedségre számítottam. Kellemes meglepetést okozott, mert egy kőkemény életrajzi drámát kaptam helyette, számomra egyedi tálalásban. Mondjuk nagy kedvencem, John Cusack gyengusz benne szerintem, de 5-ös skálán ettől még 5-ös lett nálam a film. 10-esen meg 9-es.

A többi megnézettről pedig ez a véleményem:

 filmek_marcius.JPG

Helpy

Több ismerősöm is kérdezte mostanában, kipróbáltam-e már a Helpy-t. Küldözgették a róla szóló cikkeket, hogy de jó, milyen szuper. Én is lelkesedtem, sok gondomat megoldotta volna az eddigi helyzethez képest, ha valóban úgy működne, ahogy azt a hangzatos marketingszövegek ígérik.
Miután meghirdettük ismét a lakásunkat, és a héten jön egy csomó ember megnézni, már múlt héten megrendeltük a takarítást a Helpy-n, ami ma délelőtt lett volna esedékes. Meg is jött a visszajelző e-mail, hogy fogadták a rendelést, ekkor és ekkor jön a taki és "tisztává vazsárolja(!) a lakásomat". Még tegnap is küldtek egy emlékeztetőt, nehogy megfeledkezzek róla.
Mindent ehhez szerveztünk a héten. Ilyenkor Rt a nagyszülőknél van, én pedig úgy gondoltam, miután megmutogatok mindent a lakásban a segítőnknek, elhúzok a férjem irodájába és iszonyú hatékony leszek, csak úgy ontom majd magamból az irományokat. Mire végez a takarító, hazajövünk és még elpakolunk egy csomó mindent, ami normál esetben elől  van, de amúgy lakáseladáshoz jobb, ha elsüllyesztjük a szekrény mélyére... meg a függöny is lóg egy kicsit...
A  takarító meg nem jött. Vártam 10 percet, aztán 20-at, de semmi. Nem is hívott senki. Aztán felhívtam az ügyfélszolgálatot, ahol annyit bírtak mondani, hogy "Ühüm, értem. Utánanézek, visszahívom." Ennek 10 órája. Azóta senki rám nem telefonált, hogy bocsánat, vagy hogy mi történt, vagy hogy nagyon sajnálják és beszéljünk meg másik időpontot, ami esetleg féláron van... semmi. Annyit sem mondtak, hogy bocs, meg hogy akkor most hogyan tovább.
Mondjuk nyilván sehogy, mert ez bizalmi dolog, amit sikerült most pikk-pakk eljátszaniuk. Csak mivel tudom, hogy sok embernek van szüksége hasonló szolgáltatásra, és hisznek benne, hogy 2016-ban egy ilyen jól működhet, és esetleg vannak ügyfélszolgálatosok, akik tudnak kezelni egy ilyen helyzetet, hát most szólok, hogy NEM.
Bizonyára léteznek olyan szerencsések, akikhez a megbeszélt időpontban mégis elment valaki, és esetleg ki is takarított. De rossz belegondolni, hogy ha bármi igazi probléma történik, hogy kezeli majd a cég.

Tv

Az Összezárva Friderikusszal Frei Tamásos adása annyira jó volt, hogy ünnepélyesen megígérem, ha napi vagy heti szinten ilyen műsorok lesznek valaha, újra be fogom kapcsolni a tévét.

Addig meg megnézem netről, ha valamiről már sok, számomra hiteles ember mondja, hogy érdemes.

Ezt is követem, vannak benne jók.

Nőnap

A Facebook hírfolyamomban ilyeneket látok:

Az egyik férfi ismerősöm azt írja, boldog nőnapot kíván minden nőket, pihenjenek nyugodtan, a mosogatnivaló megvárja őket. 

A másik meg a nőnap alkalmából buzdítja a népet, hogy "dicsérjük meg ma minden nő fenekét".

Köszönjük szépen!
Nem is értem, miért nem vagyok oda ezért az ünnepért.

Filmajánló: mindent egyben, év végére

A két ünnep ölelte időszakban félretettük egy kicsit a to do listát és másra hagytuk a dagadt ruhát is. Sok este döntöttünk úgy, hogy filmet nézünk, készpassz. Le is daráltuk az Aranyélet sorozat 1. évadából hátramaradt részeket, aztán megnéztük a Tetovált lány trilógiát, és még néhány szóló filmet is. Volt közöttük néhány igazán érdekes, egy-egy laposabb, és olyan is, ami után megszólalni sem bírtam. Sajnos nem tudok mindegyikről külön-külön bejegyzést írni, mint régen. De gyorsan végigveszem mindet, hátha jól jön valakinek.

Aranyélet

12360135_447008818836150_8518931234714456022_n.jpg(Forrás: Aranyélet Facebook)

Érintettségünk (lakás, ugye) okán először megnéztük az első részt, ami ingyenesen elérhető a HBO weboldalán is, majd ahogy sorozatnál ez lenni szokott, nem tudtunk lekattanni róla. Az első rész ráadásul igen látványos és a magyar sorozatoknál sokkal jobb, bár még mindig olyan "magyar" marad... de aztán a további részekben egy picit hanyatlik a színvonal. Igaz, még így is jobb bármelyik eddiginél, és messze nem nézhetetlen. Vannak érdemei, nem mondom. A látványra például nagyon rámentek, pazar házak és lakások, némelyik karaktert pedig elég hitelesen sikerült megstylingolni is. A fiatal srác a legjobb arc szerintem, mármint a legjobban elkapott karakter, és a színész (Olasz Renátó) piszok jól játsza. Ami a történetet illeti, valóban eléggé "honi-boldogulós", meg tudja magát találni benne bárki, még akkor is, ha soha életében egy légynek sem ártott és egy ceruzát sem tett zsebre jogtalanul, bár ilyen ember valószínűleg nincs is. Ugyanakkor pont ugyanezeken a pontokon érzem hiteltelennek is a sztorit, és vannak benne konkrét bakik, tévedések is. Hogy mást ne mondjak, egy ilyen család, ilyen életmóddal nem havi 700 ezerből él. Inkább a duplájából.
De nem akarom fikázni, összességében szerettem az első évadot és várom a folytatást. Sorozatot nézni meg, bár nem ez a kedvenc műfajom, gyerekes lét mellett kézenfekvőbb, 40-50 percet még könnyebben szakít magának az ember, mint mondjuk 3x3 órát a Tetovált lányra.

(10/7 - Kicsit sárga, kicsit savanyú, de azért nagyon a miénk ez a sorozat.)

Tetovált lány trilógia 

tetovalt_lany_2.jpg(Forrás: port.hu)

Az eredetit néztük, nem az amerikai remake-et, és a középső részt leszámítva nagyon tetszett. A második elbizonytalanított, van-e értelme folytatni, mert összeszedetlennek és nagyon színpadiasnak tűnt, de aztán kiderült, hogy csak a befejező résznek ágyaz meg. Valahogy meg muszáj volt átadni azt a sok információt, amitől a végére kerek lesz minden. A regény(eke)t persze nem olvastam, simán lehet, hogy ott a középső harmad is tartalmasabb és tartja a színvonalat.
A 3. rész számomra viszont a 10/10-es film, nagyon jó.
A főszereplő csaj (Noomi Rapace) meg olyan hiteles végig Lisbeth Salander szerepében, hogy el sem tudom hinni, hogy amúgy igazából nem ilyen. Hanem ilyen vagy ilyen vagy ilyen.

(10/9 - Skandináv feminista krimi, jáhúú.)

Megetetett társadalom

fs_fastfoodnation_04.jpg(Forrás: https://filmefuerdieerde.org/)

Szeretem Richard Linklater filmjeit, a Megetetett társadalom témája, vagy amit előtte hittem róla, közel áll hozzám, úgyhogy előbb-utóbb látnom kellett. Különös "élmény" volt. Egyrészt, nem olyan jó szerintem, mint Linklater többi filmje, de mégis nagy hatást gyakorolt rám, ha azt nézzük, hogy a vége főcím alatt döbbenten ültem, összetaposott lélekkel. Szívbemarkoló, megdöbbentő, de még így is úgy érzem, hogy finomkodó. Mindenképpen pozitívuma, hogy olyan témát dolgoz fel, amiről szerintem még játékfilm nem készült, én legalábbis nem tudok róla. Azt hiszem, ezt mindenkinek látnia kellene, hátha minden századik emberre hatást gyakorol.
Tulajdonképpen, akármilyen szomorú és letaglózó egy film, én legjobban azokat szeretem, amik beviszik a gyomrost. Ami után köpni-nyelni nem tudok. Ami nem csak egy másfél-kétórás szórakozás, hanem akár az életemre is kihatással van. Ami után megváltozik bennem valami, végérvényesen. Nem állítom, hogy ez a film önmagában bármit átkódolt bennem, de súlyosbította, ami amúgy is...

(10/8 - Ja, és Ethan Hawke is játszik benne.)

Szellemkutya

ghost-dog-the-way-of-the-samurai-113527l.jpg(Forrás: port.hu)

Kicsit régies, de nagyon tetszett. A két véglet, a fehér és a fekete abszurd egymásba fonódása, miközben semmi közös nincs bennük. Egyedi stílus, egyedi történet, egyedi mondanivaló. Afféle csendes filozofálgatás a világ rendjéről, elvek és elvek között. Ráadásul Forest Whitaker főszereplésével, aki mindig úgy jó, ahogy van.
Jim Jarmuschtól 6 filmet láttam eddig életemben, és mindig kicsit tartok tőle előre. Nem mintha a zöme nem tetszett volna, de annyira nagyon művészfilmes, annyira lassú és nyers időnként, hogy tartom a három lépés távolságot a műveitől. Lehet, hogy nem kellene.

(10/8 - Ezt is el kellett készíteni.)

Llewyn Davis világa

inside_llewyn_davis.jpg(Forrás: port.hu)

Én igazán odavagyok a Coen-fivérek munkásságáért, de ez most mi akart lenni? John Goodman azért jó arc még mindig.

(10/6 - Egy pont a kötött pulcsis Justin Timberlake-ért, egy pont a búvalb*szott pasiért, egy a zenéért, ami kissé uncsi, de mégis csak zene, a többit meg nem tudom, mire adtam.)

Itt voltak anyósomék

Tehát itt éltek anyósomék 5 napig a nappalinkban. Ez alatt a pár nap alatt simán el lehet jutni odáig, hogy az ember elgondolkodik, nem lenne-e célszerű Dunának menni. Nem, nem velük volt a gond, ők tökéletesek! Velem van a gond, mert mint kiderült, nem tudok:

- teát főzni (teafiltert megfelelően a vízbe lógatni),
- teregetni,
- teregetés után a ruhaszárítót megfelelően elhelyezni,
- levelestésztát félbehajtani,
- tojást tisztítani,
- tojást főzni,
- mosogatógépbe bepakolni,
- mosogatógépből kipakolni,
- a gyerekemmel bánni,
- szappant nem tönkretenni,
- a gyerekemről megállapítani, hogy mikor kellene aludnia,
- megfelelő időben elaludni (mint a normális emberek),
- megfelelő időben ébredni (mint a normális emberek),
- megfelelő időben enni (mint a normális emberek),
- megfelelő időben nem enni (mint a normális emberek),
- beszédemhez hangerőt választani,
and many many more.

Ja, és nem tudom jól, hogy a 6+7 éve velem élő páromnak ki barátja és ki nem.

Asszem, fel is hívom ünnepek után az ex-pszichológusomat, hogy kezdhetjük előlről az önbizalomszerző terápiámat.

Na jó, ez azért inkább irónia, és enyhe túlzás, mert valójában azt gondolom, hogy aki eljön segíteni és egyébként vendégségben lenni olyan értelemben, hogy más lakásába, más életébe toppan be, az próbáljon már meg egy kicsit alkalmazkodni, kompromisszumot kötni, vagy egy csöpp tiszteletet mutatni az ott élők szokásai és tapasztalatai iránt!

Agyeldobós United-koncert

Annyira durván jó United-koncerten voltam tegnap Drissel a Müpában, hogy szerintem ezt most egy ideig minden nap emlegetni fogjuk. Nagyon kellett már egy ilyen élmény, egy ilyen kikapcsolódás.

Aki régóta olvas, tudja, hogy egy időben gyakran jártunk United-re, akár a világ végére is, éjszakai buszra város, szétfagyós bevállalásokkal is, félhaknikra, kiskoncertekre, meg persze nagyobbakra is. A klubosakat szerettük legjobban (pl. Alcatraz), vagy a United Plays Jazz esteket a Millenárison. Aztán felhagytunk velük.

Most meg valahogy megvettem a jegyeket még a nyáron, és bár két nappal az esemény előtt még nem tudtuk, hogy fogjuk megoldani Rt felügyeletét, biztos voltam benne, hogy ott leszünk, és tudtam, hogy jó lesz. De hogy ennyire...

Egy ülős koncert, ahol a közönség nagy része már a második számnál majd' felugrana a székből, és a végére mozog az egész nézőtér. Olyan hangulat kerekedett, amilyen a kevésbé puccos, kevésbé ülős koncerteken sem.

Mindez nagyban köszönhető Pély Barnabás kikupálódásának is, valahogy nagyon összekapta magát, nem tudom, mi történt, de minden téren (ének, mozgás, kapcsolat a közönséggel, humor, külső) pozitív csalódás ért, pedig korábban is kedveltük. A 15. születésnapját (igazából 16, de pszt!) ünneplő zenekar tagjait 8 tagú vonóskar, 8 tagú fúvóskar és 8 tagú vokál kísérte, és ekkora bandától egy ilyen modern hangversenyteremben már elég jól szóltak a számok. Még az sem volt erőltetett, hogy a rap-betéteket szaxofonszóló követte, teljesen jól megfért együtt a szimfónikus zenekar a sok bulizós-csajozós szövegű funky-számmal is. 

A United = akiknek a kedvéért hajlandó vagyok hímsovén dumákat üvölteni teli torokból.

Teljesen a tegnap este hatása alatt vagyok még mindig. 

Egyébként ez egy MR2 Akusztik koncert volt. Rögzítette a tévé, biztos le is adják majd valamikor. Érdemes megnézni.

Épp most kellett visszautalnom

a BFK Egészségbiztosítási akármilyének majdnem egy havi gyesemnek megfelelő összeget, mert kiderült számukra, hogy anyává válásom előtt 20 évig folyamatos volt a biztosítotti jogviszonyom, és azért ez mégis csak több a soknál. Akkor nem jár ám annyi pénz, mintha csak a gyerek születése előtti egy évben dolgoztam volna, előtte meg egy év kimaradt volna. Igazságos, családbarát törvények...

Food and clothes

Régebben mindig írtam éttermekről, kávézókról, no meg a ruhavásárlási szokásaimról. Éttermekbe, kávézókba most is járunk, csak egy leheletnyivel kevesebbszer, de nem ezért nem írok róluk. Sokkal inkább az időhiány miatt. A ruhavásárlási szokásaim meg egy időre megszűntek, aztán kényszerűen újraéledtek, és akkor jöttem rá, hogy a H&M női osztálya számomra valami értelmezhetetlen idegen vidék lett. Aztán felfedeztem magamnak a Reserved márkát, és azzal most elég jól elvagyok. Csak ki kell válogatnom a hatalmas és nagyon gyakran megújuló kínálatából a "Rule #1 No boyfriend no problem" és a "My life is a party" típusú tinilányos szövegekkel feliratozott felsőket, és ami marad, az szinte minden jön velem a próbafülkébe. És csodák csodájára nem teszem mindet vissza, hanem kb. a 2/3-ukat végül örökbe is fogadom... szóval most Reserved!

Ami az éttermeket illeti, a kedvenc még mindig az Alessio, annak ellenére, hogy egyre inkább nem szeretnék már tejtermékeket és tojást sem fogyasztani, ott  meg a salátán kívül szerintem nincs vegán étel. Sajnos ezzel most eléggé küzdök, sokat eszem (ennék) házon kívül, és iszonyú nehéz, még úgy is, hogy szinte hetente nyílik egy új vegán hely a fővárosban. Kevés, ami jó is és az utamba is esik. Ami eddig nagyon bevált, az a sokszor tesztelt Istvánffi vegán és minden bigyótól mentes hamburgeres a Kolosy téren (hmmm), és a Kozmosz a Hunyadi téren, bár ott még csak egyszer ettem.

Ma pedig olyan helyen ebédeltünk, ahonnan kifelé menet nem győztük ismételgetni, hogy milyen szuper volt az étel, mindenféle szempontból, azaz finom, jó minőségű, tökéletes állagú, kellemes szemlélettel készített stb. Pedig tojás és sajt itt is mindenben volt, de a hely gyakran változó kínálata ad némi reményt rá, hogy egyszer kifogok egy véletlenül tejtermék-, tojás- és húsmentes valamit. Ugyanitt, a tényleg rendkívül jó főétel után olyan vanília mousse-t ettem, hogy még sokáig emlegetni fogom. Sós volt, sós... Receptet szeretnék, azonnal!