Ma van az 5. házassági évfordulónk. Győzike ilyenkor szokta újra elvenni az asszonyt, valami tengerparti giccsparádé közepette. (Á, ne foglalkozz vele, csak irigykedem.) Ahogy a pénztárcánk vastagságát elnézem, mi most még az ünnepi kiflicsücsköt sem fogjuk az ünnepi kefirbe mártani, de a lényeg nem is ez. Szeretjük egymást. Mi kell még?

Basszus, 5 év, az azért elég szép. És akárhogy nézem, házasnak lenni tök jó. Nem is gondoltam volna. Mennyi rémhír, mennyi tévhit terjed szájról szájra erről az intézményről, pedig valószínűleg nem a házasság a hibás, hanem a rossz párválasztás. Gondolom. Mindenesetre mi remekül érezzük magunkat férji és feleségi minőségünkben.

Ráadásul minden jel arra mutat, hogy ez az utolsó házassági évfordulónk, amikor még kettecskén vagyunk. Esténként erről beszélgetünk a kanapén összegömbölyödve, és eléggé el tudok érzékenyülni tőle.