Antibaby naplója

Antibaby naplója


Vidéki maca lettem

2017. január 17. - Antibaby

Júliusban eladtuk az első saját, szerintem nagyon szép és jó helyen levő, de már kinőtt és nekünk túl zajos lakásunkat, és augusztusban a budai agglomerációba költöztünk. Ez itt most albérlet, nem álmaink netovábbja, de ideiglenes hajléknak nagyon kellemes. Bútorunk kevés van, ellenben helyünk rengeteg, mivel tetőtéri a lakás, és a hasznos területe is legalább 70 nm, Rt meg ugye az alacsonyabb falrészek mentén sem veszi észre, hogy már a nem hasznosban jár. :)

A vidéki élet rengeteg változást hozott, és amúgy is minden alaposan megváltozott. 

Rt szeptember óta óvodás, egy szuper helyre jár, nagy megkönnyebbülés, hogy sikerült elintéznünk, és megoldanunk azóta is hónapról hónapra. Hihetetlen jól vette a beszoktatást, nagyon büszke voltam rá, és meg is hajlok az óvodai dolgozók előtt, bár szerintük meg a siker legalább 50%-a, hogy én jól felkészítettem előre. 

Azzal, hogy ovi van, az én életem végre olyan lett, amilyet szerettem volna. Legalábbis abból a szempontból, hogy végre kreatívkodhatok, foglalkozhatok a fejemben megszülető ötletek megvalósításával, és a napom egy részét szabadon osztom be. Közben pedig őt jó helyen tudhatom.

A 3 itthon, gyerekkel töltött évemből 1,5-ben erről álmodtam. Azt hittem, majd én leszek a világ legboldogabb nője, aki szereti a munkáját, szabadon dolgozik itthonról, sikerre viszi a kis dédelgetett vállalkozását, közben minden nap friss ételt főz, annak jegyében, hogy csak egészséges és jó minőségű táplálék kerüljön a fia és férje szájába, és persze üde lesz, jól öltözött, mindig maximálisan ápolt, mosolygós, kiegyensúlyozott... ja, és fitt, feszes, mert hetente legalább 3 nap lecsippent a munkaidőből 1-1 órát tornára. 

Háááááttt.... mit ne mondjak, ezeknek csak egy nagyon kicsi része valósult meg. Az igaz, hogy szeretem a munkámat és nagyon örülök, hogy szabad lehetek, de ha rajtam múlna, ebből még éhen halnánk. Az ötleteimnek csak egy részét tudom megvalósítani idő, tőke, energia hiányában, vagy mert "kicsi vagyok én ehhez". 

Ami nagy változás, hogy szeptember óta napi szinten vezetek. 3 településsel arrébb hordom Rt-t oviba, amitől nem kell megijedni, mindössze 15 perc az út, ha traktor kerül elénk, akkor 20. Többet eltöltünk ott a szüttyögéssel az öltözőben. Viszont így viszonylag kisforgalmú helyen tudtam belejönni napról napra a vezetésbe.

Mondjuk ezzel együtt is kétszer törtem az autót. Egyszer egy padkának ugrott neki a kerék, máig nem tudom, hogy sikerült, de 10 cm-es lyuk lett a gumin és eltörött mindkét dísztárcsa azon az oldalon, máskor pedig a szokásos parkolóhelyemre akartam beállni popsi helyett orral... se előtte, se utána nem tűnt jó ötletnek, csak épp abban az egy percben, amikor behorpasztottam vele az éppen lejárt Casco-jú autónk oldalát. Azon a napon oldódott fel a "gyerek előtt nem káromkodunk" szabály.

De azért elvezetgetek. Budapesten is, vidéken is. Néha szidom magam, néha szidok másokat, de eddig mindig épségben célba értem. Ja, és szeretem, csak még sokszor izgulok, hogy mi lesz, ha váratlan helyzetbe kerülök.

Budapesti jogsitlanként sosem értettem, mitől esnek pánikba az autósok, ha lehull 2 mm hó. Most már értem. :)

A vidéki élet meg sok mindenben más, mint a korábbi fővárosi. Csend van és nyugalom, általában. Pedig egy állítólag forgalmas út mellett lakunk, még a távolsági busz is itt jár, de mi ez a Bartók Béla út forgalmához képest!? Semmi. Ha kinézek az ablakon, ellátok messze a szántóföldekre, és a mögöttük levő hegyekre. Nem a szemközti lakó erkélyére kihágyt lomokat kell néznem. Minden este naplementében gyönyörködhetünk, és minden este más és más az ég, ahogy a Nap végül lebukik a hegyek mögött. Csodás látvány.

Vásárolni kicsit messzebbre kell mennünk, mint eddig, de ezt részben magunknak választottuk, mert nem szólít meg a sarki kisbolt meg a Coop kínálata. Ugyanakkor autóútban nem lakunk messzebb Budapest központi részeitől, mintha valamelyik külső kerületében élnénk. Teljesen oké a távolság.

Azért nem itt fogunk megöregedni, remélem. Ha körülnézek itt a társasházban vagy a környéken, hát, gondban lennék, ha barátokat szeretnék találni. De szerencsére azok már vannak, és még bőven elérhető távolságban.

Bye-bye 2015, welcome 2016!

Először azt akartam írni, hogy a 2015-ös évről nincs mit összegeznem, mert egy folyamatos életben maradásért küzdés volt. Rohanás, ide-oda kapkodás, folytonos időhiány és rendetlenség. Minden, amit 2016-ban másként szeretnék csinálni. Aztán, ahogy jobban belegondoltam, rájöttem, hogy azért maradt bennem ez az érzés, mert rengeteg mindent csináltam, és ebből időnként tényleg csak a fáradtságot vettem észre, holott:

- vezetés órákra jártam, és végül jogosítványt szereztem,
- tanultam némi fotózást és némi marketinget,
- belekezdtem egy "abszolút enyém" projektbe, amibe rengeteg munkát fektettem,
- majdnem eladtuk a lakást és majdnem elkezdtünk építtetni egy házat magunknak, ami jó sok szervezés és utánajárás volt, majd végül jövőre halasztottuk,
- nagyon-nagyon sokat főztem, amennyit még soha korábban,
- és nem utolsó sorban full-time anyukája voltam egy tündéri, nagy dumás, örökmozgó kisfiúnak.

Igen, sokszor fárasztó és csapongó volt, de nagyon sok mindent vállaltam, és ez ezzel jár.

2016-ban rengeteg mindent szeretnék véghezvinni, de még inkább rendbe szedni. Nem mondhatom, hogy 2015-ben felülmúlhatatlanul boldog voltam, ezért jó lenne rájönnöm, min kellene és min tudnék változtatni annak érdekében, hogy újra jobban érezzem magam a bőrömben. Ez lesz az új év kihívása, meg még néhány apróság. Pl. vegánná válni, a szívvel-lélekkel elindított projektemet fejleszteni, és akár megélhetést varázsolni belőle, a vezetésben rutint szerezni, megtalálni a módot, hogy a megálmodott házunk felépülhessen és elköltözhessünk, többet foglalkozni a férjemmel, és még tudnám sorolni.

Aranyélet

Írtam már róla, hogy a novemberben induló új, magyar HBO sorozat egyik epizódját nálunk forgatták. No, most kijött az első tréler, amiben látszik is valami a lakásból. Régebben, amikor ide költöztünk (annak már 7 éve), és még aktívabban blogoltam, ígérgettem képeket a lakásról, ha majd kész lesz, ha majd kész lesz... azóta sem éreztem úgy sosem, hogy eljött a pillanat... de talán most.
Ide kattintva, a videót elindítva 0:03-tól 0:10-ig látható valamicske belőle. Bárki megszemlélheti, milyen őskori tévénk van.

Már ha érdekel ez bárkit is. 

Nekem továbbra is annyira más ingerek között zajlik az életem, mint Rt érkezése előtt, hogy egy ilyen esemény már kalandnak számít.

A helyzet dióhéjban

Jaj, egyébként meg annyira rossz, hogy nem tudok blogot írni... olyan életszakaszban vagyok, amikor millió, számomra fontos dolgot kell beletuszkolnom napi 1-2 óra szabadidőbe, és egyszerűen nem megy jobban, mint most. Ennek a blog látja kárát, és így én is, legalábbis a bennem élő blogger. Él még, igen. Időnként fejben blogolok, aztán sose jutok ide, hogy be is pötyögjem. Pötyögök máshova, talán néha felesleges helyekre is, úgyhogy most letiltottam pl. Facebookon is jó pár oldalt, hátha így egyszer csak visszatérek a mondandómmal ide.

Pofázhatnékom ugyanis gyakran van, hosszabb-rövidebb akármik.

A helyzet dióhéjban:

- Eladtuk a lakást, de még csak szóban, papíron nem.

- Még csak félhalvány elképzelésünk van, hol fogunk majd lakni azután, hogy ki kell költöznünk. Egy napsütéses, két irányba panorámás, füves, teraszos, madárcsicsergéses, kis veteményes kertes, autózaj oda nem hallatszós telket vizionálunk egy kis, sajnos a véges anyagi lehetőségeink miatt nem álomszerű, de vállalható házzal. Szóval valószínűleg belevágunk, és építtetni fogunk magunknak. Már van hely, amibe beleszerettünk. Álltam már üres telek határán és azt hisztiztem bele a nagyvilágba, hogy én itt akarok lakni.

- Nyolcszázmillió órát vettem, majd megvolt az első vezetés vizsgám. Mindenki azt kérdezi, hogy ez a forgalmi vizsga-e, de ők biztos régen csináltak már ilyet, mert mostanság már nincs más, csak a forgalmi. Nem kertelek: megbuktam. Várható volt, és így van jól. Majd újra nekifutok.

- Fotózni tanulok, sokat főzök, belekezdtem egy projektbe, ami remélem, sokkal többé is kinövi majd magát... mindezek csiga lassúsággal alakulnak, mert még egy gyerek mellett is kevés az időm, de már időnként kistestvéren is gondolkodunk.

- Holnap lesz a 7. házassági évfordulónk, amit majdnem elfelejtettem. Mostanában vitatkozunk. Általában apró dolgokon, vagy csak feszültek vagyunk élből, és akkor már mindegy, jön a türelmetlenkedés meg a kötekezés pro és kontra. Nem hiszem, hogy a 7. év miatt van, ha esetleg valakiben felmerült ez a lehetőség, sokkal inkább attól, hogy fáradtak vagyunk, sok a dolog és kevés az idő/energia egymásra. Azért bízom benne, hogy a mélyben minden rendben van. Ripsz-ropsz összehozunk egy lakáseladást, egy házépíttetést, egy kistestvért Rt-nak, egy költözést nagy pocakkal vagy kisbabával, aztán minden klassz lesz.

- Most is az egyébként, a kimerültség ellenére csodálatos napokat élünk. Rt már dumálgat, és egyre öntudatosabb, nagyon aranyos. Nem tudok betelni vele. Az eddigi legjobb időszak ez. Persze nem teljesen rózsaszín, mert már nálunk is megjelentek a kétéves korhoz közeledve a hiszti és a dac jelei. Van, hogy reggel még fekszik az ágyban, de már toporzékol, csak hogy egyet mondjak. Egyszerre idegölő és eszméletlen cuki.

Hálószoba

Úgy néz ki, építtetni fogunk, bár még nem 100%. Majd erről is mesélek, hogy hogy jutottunk el ide, de csak egy másik bejegyzésben. A háztervezgetés miatt viszont esténként nézegetjük az ötleteket, hogy lehet bizonyos dolgokat kis helyen, de azért élhető körülmények között megoldani. Főleg a pót hálószoba érdekes, ami arra az esetre lenne fenntartva, ha Rt-nak kistesója születne, és nekünk fel kell költöznünk a padlásra, vagy ha ikreink, hármasikreink lennének másodszorra, vagy ha akármi... szóval nézegetünk a házba utólag olcsón, könnyen, gyorsan bepasszintható hálókat. Sok jópofa és kevésbé használható ötletre bukkantunk, meg aztán ott van az a jelenség is, hogy az amerikai home design oldalak a 20 nm alatti szobákat már small bedroom-nak nevezik, ami enyhén szólva idegesítő. Keresgélés közben azonban rábukkantam a legbrutálabb hálóra, amit valaha láttam.

cool-bachelor-apartment-design.jpg(Forrás: The Meta Picture)

 

Mert az még oké, hogy a tetőtér miatt az ágy mellett nem tud felegyenesedni az ember. De az, hogy középen sem, és nincs is olyan, hogy ágy mellett, és kb. csak a lábrész felé tudsz lemászni, ott viszont a tátongó mélység vár... hát, nem tudom. Eszembe jutott pár érdekes eset pl. a részegen hazatérő házigazdáról, a csajozási szokásairól stb., és őszintén remélem, hogy nem alvajáró szegénykém. Itt semmi sem lehet egyszerű.

Forgatás

Egy új HBO sorozat egyik részét nálunk forgatták a héten. Nálunk = az utcánkban, a lépcsőházunkban és a lakásunkban. Eleinte jó ötletnek tűnt, aztán ijesztőnek, aztán megint jónak. A stáb rendkívül profinak látszott, már nem a filmes tevékenységüket illetően, hanem ahogy velünk eljártak. A tájékoztatás, az odafigyelés, a milliószor elnézéskérés a zavarásért... Azért, amikor a forgatás előtti nap kiürítették az utcát, és egy rakás ember nem tudott a jól megszokott helyén parkolni az autójával, kicsit megszeppentem, hogy ez miattunk van, mi hoztuk rá "ezeket" a lakótársakra. Aztán, amikor a forgatási napon megjelent 3 bazi nagy kamion, és felözönlött a lakásunkba (50 nm) kb. 20 ember, valamint az utcán maradt még 30, és telepakolták a folyosót hatalmas ládákkal, és mindenhonnan kábelek lógtak, meg kapásból leszerelték a falról a rácsot, ami a babakocsit és az előszobában hagyott cipőket védi Rt nyelvcsapásaitól, akkor már inkább ijedt lehettem, mint megszeppent. Gyorsan el is húztuk a csíkot otthonról, nehogy meggondoljuk magunkat.
Délutánra viszont, amikor szóltak, hogy vége, és hazamentünk, mindent a helyén, tisztán, rendesen találtunk. Sehol egy karc vagy bármi. Profi és korrekt.

Az ominózus jelenetek egyébként ebben a sorozatban láthatóak majd. 

Olyan ez nekem, mintha a csehszlovák kísérleti televízió tartalék bemondónője lehetnék. Ha érted, mire...

Hipnoház

Ha vannak itt esetleg olyanok, akik régebb óta olvasnak, még a freeblogos időkből, és azoknak is a derekáról, akkor talán emlékeznek, hogy jártam egy időben hipnoterápiára. Nem is olyan röpke ideig, uszkve 4-5 évig. Na, az egyik ilyen hipnózisos élményem még szinte a terápiám elején egy faház volt, az én házam a tudatalattimban. Az "én házam" nem azt jelenti, hogy az én ízlésemnek megfelelő álomotthonom, hanem egy épület, ami szimbólumként jeleníti meg a tudatalattimban létező dolgokat, vagyis csak egy részüket. (Vajon érthetően mondom? Remélem.) Az én faházam elég nyomasztó látványt nyújtott, kívülről és belülről is. A leginkább arra emlékszem, hogy az ablaküvegek teljesen feketék voltak, nem lehetett kilátni rajtuk. Nem részletezem tovább, de az ilyen élmény élénken él az ember fejében sokáig, talán élete végéig is.

Ma, a szokásos lakás-ház-telek hirdetések böngészése közben egyszer csak nem hittem a szememnek: megláttam annak a tudatalatti szimbólumháznak a hasonmását. Szinte teljes az egyezés, egy kis különbség van csupán, mert az enyémen a keskeny terasz körbefutott a ház körül, de amúgy egészen ilyesmire emlékszem. Nem jelent ez semmit, szerintem, nem rohanok megvenni a telket a lebontandó bungalóval, de azért érdekes.

Erről van szó:

a hazam.JPG(Forrás: http://www.oc.hu/)

"Nívós anyagokkal felhasznált"

Mint mindenből, az ingatlanhirdetésekből is létezik az a mennyiség, ami után már egy újabb megnézése elpattantja a húrt. Ma már átestem ezen a határon, mindegyiken sírva röhögtem. Például itt rejtély, hogy van-e nappali, és ha nincs, akkor vajon mi adja ki a 100 nm-t, de az is, hogy mit jelentenek ezek:

  • Az épület földszint beosztású, terasz tagolású.
  • nívós anyagokkal felhasznált

Nyaralásunk margójára

Nyaraltunk egy belföldit. Nagyszülőstül. Hazaértünk, és rájöttem, hogy akármilyen jól is jött a segítség, és hiába tudtam többet pihenni, mintha csak Drissel és RT-val mentünk volna, azért az az igazi, amikor végül becsukjuk magunk mögött a lakásajtót, és hármasban maradunk. A nyaralás vidám volt és viszonylag pihentető, az újra itthonlét pedig meghitt. RT-nak meg szerintem hiányozhattam még úgy is, hogy jelen voltam, de nem csak én foglalkoztam vele, ugyanis az első itthon töltött délután alatt annyit bújt hozzám, mint máskor több hét alatt. Pedig amúgy is bújós gyerek.

A nagyszülőkkel nyaralás még egy fontos dologban vízválasztó volt. Többször felmerült már a közeljövőben szükséges költözésünk kapcsán, hogy praktikus és olcsóbb lenne, ha ikerházba vagy két generációs ingatlanba mennénk, velük együtt. Én ettől mindig ódzkodtam, és szerencsére Drisnek sem kell hosszan magyarázni a hátrányait. Most a nyaralás, és az előtte levő ugyanott, ugyanúgy velük pünkösdölés még jobban megvilágította, hogy milyen nehéz is megőrizni a magánszféránkat és a szabadságunkat, ha közel vannak a szülők. Generációs- és nézetbeli különbségek sokasága bukkan elő ilyenkor is, és ha egy hét még kellemes is lehet így, egy életet nem ebben szeretnék leélni. Nem panaszkodásból mondom, a két kezem összetehetem, hogy ilyen megbízhatóak, segítőkészek és elérhetőek, de a határok szerintem fontosak. A jelenleginél közelebbi kapcsolat és lakótávolság már messze nem lenne egészséges.

Nem új téma ez, időről időre felmerül. Mi mindig hárítjuk az egymás alatt-felett-mellett lakás lehetőségét, finoman vagy konkrétan, mikor hogy. De sajnos még mindig értetlenség és némi sértődés a válasz. Pedig nem hiszem, hogy ők szívesen költöztek volna az anyósuk-apósuk szomszédságába, de ha ezt felvetném, azt mondanák, hogy ők másmilyenek.

Megoldás egyelőre nincs, csak nézegetjük a lehetőségeket. Továbbra is kérdés, hogy maradjunk-e a kerületben, vagy menjünk az agglomerációba. Jó lenne a kert, a nyugi, a csend, de rossz a távolság mindentől, ami "mozog". A nagyszülőkhöz közel, de mégis távol. Közben meg a pénztárcánk és az igényeink elsétálnak egymás mellett, nem látjuk még a megoldást. Pedig biztos itt van valahol, itt kell lennie!

Kezdődik a 7. házasévünk

Pénteken volt a házassági évfordulónk. A hatodik. Durva, már 6 év házasságban... Ennek örömére RT a nagyszülők felügyeletére lett bízva, mi pedig elmentünk egyik kedvenc éttermünkbe, az Alessioba, enni egy jót. Nem is csalódtunk, a konyhájuk még mindig isteni. Jó volt kicsit kimozdulni, bár piacozni, vásárolni szoktunk menni RT nélkül, de ez most más volt. Talán az első közös időnk, kettesben, amióta megszületett a kisember.

Persze nem bírtuk ki, hogy ne róla meg Dris melójáról, meg az én jövőbeli melómról beszélgessünk, meg minden másról, ami ide kapcsolódik. Elkezdtünk gondolkodni a kistesón -> a költözésen -> az anyagiakon -> a "mit fogok dolgozni"-n -> az idő-pihenés kérdésén stb. Körvonalazódik, hogy mit is szeretnénk, pl. kistesóilag, lakásilag, és ez jó. Már csak meg kell csinálni, meg kell találni a lehetőségeket, energiát nem spórolva éjfélig böngészni a hirdetéseket, járni a házakat, a dokikat, kiokoskodni a pénzt, kiokoskodni az időt... Huhh!

Ez volt pénteken, aztán jött egy különösen fárasztó hétvége, pedig még szombaton is nagymamázott és nagypapázott a gyermek, mégsem értük utol magunkat. A mai nap meg egy merő nyűglődéssé vált, esti főzésrengeteggel. Még jó, hogy nem most lesz hétfőn az a beszélgetés, amit már pénteken megejtettünk, mert ilyen hulla fáradtan talán máshogy alakult volna. Vagy nem.

Kistesó jó lenne, de el nem tudom képzelni, hogy tudja egy anya (vagy egy apa) egyszerre:
- az egyiket altatni, a másikat etetni,
- bőrkontaktusban sokat pihenni és fejni, közben meg a másikkal játszótérre menni,
- kipihenni magát, ha az egyik épp akkor alszik el, amikor a másik felébred,
- és úgy eleve valami sajátot csinálni, hobbit, vállalkozást, bármit.
Még jó sok kérdést fel tudnék tenni, de inkább őrlődöm rajtuk még egy kicsit magamban.

Mire a házassági évfordulós kettesben éttermezésből és beszélgetésből RT-ért mentünk a nagyszülőkhöz, ő ott megtanulta az 5. szavát: nagypapa. Néha papapa, máskor napapa. Nagyon édes, ahogy mondja. Büszkék vagyunk rá nagyon.

Már öt igazi szót mond: 
- Apa
- Ági - a mackójának a neve
- lámpa
- kacsa - ezt csak egyszer mondta, kristálytisztán, azóta nem hajlandó megismételni. Az egyedüli fültanúja én voltam, így a család sem hitelesítette még.
- nagypapa

Nem fizetett hirdetés

Ma betévedtem ebbe a boltba, és alig akartam kijönni.

Minipolis

Annyira egyben volt a kínálat, összhang a színekben, mintákban, hangulatban, és még az eladó (tulajdonos?) lány ruhája is tetőtől talpig passzolt az enteriőrbe. Aztán persze nem vettem semmit, de ami késik, nem múlik. Megyek még, az biztos.

Konténerházak és egyéb nyalánkságok

Azt már írtam, hogy hamarosan költöznünk kell. Fogalmunk sincs még, hogy hova, mindenféle ötleteket emésztünk, és próbáljuk összehozni, mi az, ami az életminőségünket sem veti vissza, a keretünkbe is belefér, és ahol kényelmesen elférünk egy, esetleg két gyerekkel.

Az első gondolatunk a vidékre költözés volt, aztán jött, hogy maradnánk inkább a fővárosban, még inkább a kerületünkben, de jó lenne több hálószoba és egy kert vagy kertrész. Bújjuk a hirdetéseket, de emellett rátaláltunk néhány érdekes, különleges megoldási lehetőségre, amelyek a pénztárcának jobban kedveznek, bár Magyarországon kevésbé gyakoriak.

Az egyik ilyen a szuterének nem pincehangulatú lakrésszé alakítása, amit még a tévében láttunk évekkel ezelőtt. Londoni ingatlanok esetében szoktak élni ezzel a lehetőséggel, akik klassz lakásra vágynak, de nem tudják megfizetni a magas árakat. A szuterén kevesebbe kerül, ezért a kisebb pénzűek megveszik és felújítják pöpecre. Különböző építészeti megoldásokkal több fényt vezetnek a félig föld alatt elhelyezkedő helyiségekbe, és végül egész csinos kis lakások kerekednek ki belőlük.

Néhány példát lehet találni itt, de a london+basement szavakra keresve is (mármint a google-ben). Az én egyik kedvencem ez. (A képre vagy az alatta levő forrásmegjelölésre kattintva még több kép látható a lakásról.)

estburybasements.JPG(Forrás: Estbury Basements)

A másik megoldás, ami felkeltette az érdeklődésünket, a konténerház. Nem tudjuk még, hogy itthon ilyesmire lehet-e engedélyt kapni, de a fantáziánkat megmozgatta. Különböző minőségű és hangulatú verziók léteznek világszerte belőle. Vannak, akik direkt meghagyják a konténerjelleget, és indusztriális lakást vagy irodát alakítanak ki benne, mások meg addig burkolják, alakítják a falakat benne, meg pakolásszák a design bútorokat, amíg már a kutya sem mondja meg, hogy eredetileg egymás mellé helyezett konténerekben laknak.

Ilyeneket is százával találni az interneten, az én kedvenceim ezek. (A képekre vagy az alattuk levő forrásmegjelölésre kattintva még több kép látható a házról.)

(Forrás: James&Mau Arquitectura)

(Forrás: Istenbizony.hu és hvg.hu)

Ez pedig kívülről tetszik, meg nem mondanám róla, hogy konténerekből áll:

(Forrás: Small House Swoon)

Létezik magyar terv is a konténerház koncepciójára, itt tekinthető meg, és itt, és itt.

No, és van olyan, ami se nem szuterén, se nem konténer, de nem lennék képes kihagyni, mert annyira tetszik. Az egyetlen igazi bajom vele az, hogy egy ilyen kilátással bedróthálózták a teraszt. A terasz maga nagyon jól néz így ki, de azért a panoráma élvezhetőségét kár elrontani. (A képekre vagy az alattuk levő forrásmegjelölésre kattintva még több kép látható a házról.)

(Forrás: Small House Swoon)

(Forrás: Johnsen Schmaling Architechs)

Életem vidéken?

Szép lassan el kell fogadnom a tényt, hogy egyszer, nem is olyan sokára, költöznünk kell ebből a lakásból. A szívem fog megszakadni, mert szeretek itt lakni. Szeretem a környéket, a jó közlekedést, és nagyon magát a lakást. Az első saját tulajdonú lakás (még ha hitelből van is) szinte az ember "gyermeke", nem lesz kellemes kicuccolni belőle és itt hagyni. Na, de ez még nincs olyan közel, most még csak az álmodozások és tervezgetések napjait éljük. RT-val most még egy szobában alszunk, de rohan az idő, és egyszer már kicsi lesz a kégli hármunknak. Hát még, ha kistestvért is szeretnénk neki. A helyzetet bonyolítja (vagy épp egyszerűsíti), hogy a jelenleginél rosszabb körülmények közé nem szívesen költöznénk. Ilyen színvonalú, de 1-2 szobával nagyobb lakást pedig Budapest szimpatikusabb kerületeiben nem engedhetünk meg magunknak.

Úgyhogy, sosem gondoltam volna, de eljött a pillanat, amikor arról beszélgetek a férjemmel és a rokonokkal, hogy esetleg vidékre költöznénk. Vívódom magamban ezerrel, folyton jönnek a pro és kontra érvek, de leginkább a félelem, hogy mi lesz velem, a budapesti lánnyal falun, kertes házban, szét fogom unni az agyam. De azért mostanra már van olyan település (a Pilisben), amibe egy picit kezdem beleélni magam. Időnként azon kapom magam, hogy álmodozom róla.

A kert, a kilátás, a nyugalom elég csábító. A távolságok, a kerti munka, és amit eddig falu címén tapasztaltam, az meg egy picit riasztó nekem. Itt tudok sushit rendelni vagy mexikóit, meg leugrani este tízkor kenyérért. Ott meg kiengedhetem a gyereket gördeszkázni az utcára, lehet meditálni a kertben, vagy zöldségeket termeszteni, lenne panoráma, és állíthatnánk saját medencét. Itt nem muszáj ismernem a szomszédot, és neki sem engem. Ott talán más a helyzet, a kotnyeles "térfigyelőktől" meg már előre fázom. (A csenddel kapcsolatban nincsenek nagy illúzióim, itt az OTP-t újítják, ott flexel a szomszéd. Itt az utca végében zúg el a vonat. Ott is. Itt az alattunk lakó bulizik gyakran, ott meg a kutyák ugatnak és a kakasok kukorékolnak hajnalban, és persze harangoznak is. Biztos nem ugyanazok a főváros és a falu hangjai, de mind zaj, és mint ilyen, zavaró. Aztán mindhez hozzá lehet szokni, gondolom, csak idő kérdése.)

Azt nem tudom eldönteni, hogy a minden budapestiségem ellenére felmerülő kertes házba vágyás nem abból adódik-e, hogy most a családra fókuszálok, zártabban élek. Mert ha ez később megváltozik, évek múlva lesz újra munkám és ügyeim másfelé, nem csak otthon, akkor lehet, hogy megbánom a költözést. Meg az is lehet, hogy ez valami nagyon jónak a kezdete lenne, új életmóddal. Igaz, ami igaz, már eléggé tele a hócipőm a rohanó, pénzkergető élettel.

Mielőtt végleg beletolunk mindent egy házba, talán jó lenne kipróbálni, bérelni valami hasonlót, de ilyesmi nem nagyon fér most bele nekünk. Meg a kívánatot nézve ez körülbelül arra lenne jó, hogy totál elvegye a kedvem az egésztől.

Nehéz meghozni egy ilyen döntést, hiszen hosszú távra szól, de gyerekkel, gyerekekkel tervezve még bonyolultabb. Mi lesz, ha...? Hogyan fogunk közlekedni? Mennyi plusz időt és költséget jelent az majd? Nincs jogsim még, nincs plusz járgány. Hova fognak járni a gyerekek óvodába, iskolába, és hogy érhető az el? Ki fogja lenyírni a füvet hetente többször? Lejtős telek legyen-e kilátással, vagy vízszintes, ami szerintem használhatóbb? Stb. Sok még a kérdés.

FlyLady program - 11-12. nap

11. nap: Banyeg, már megint semmi dolgom, mármint semmi új. Nincs szelektálni és lomtalanítani valóm. Amíg pocakosan itthon voltam, mindent megcsináltam, átnéztem az összes szekrényt, hogy helyet teremtsek RT ruháinak és játékainak. Lehetséges, hogy mégis rendezett a lakásunk? Na de hogy lesz így kitakarítva A-tól Z-ig?
Talán úgy, ha belevágnánk Drissel közösen ebbe a novemberi nagytakarításba.

12. nap: Mostam, teregettem. Mint minden nap.

FlyLady program - 7-8. nap

7. nap: Egyelőre az a legjobb a FlyLady-ben, hogy úgy érzem, mintha nem kellene semmit sem csinálni, mégis mintha rendezettebb lenne a lakás. A reggeli rutinok nagy részét eddig is megtettem, program nélkül is felöltöztem, megmosakodtam, reggeliztem, bevettem a bevennivaló bogyóimat. A 2 perces rendezgetés és az ágyazás jött hozzá, de egy hét után már ez is szinte rutinná vált.
A nap plusz feladatát meg bojkottálom. Semmi értelme kikészítenem este a másnapi ruhámat, amíg itthon vagyok, és csak két játszós + egyetlen utcai farmer nadrág jön rám. Nincs nagy választási lehetőségem. Felülre meg szeretek az aktuális hangulatomhoz öltözni, ami előző este még nincs meg. Szóval, amíg nem járok el reggelente itthonról, addig nem fogom ezt csinálni, de azért bekerül a listámba. Amúgy jó ötletnek tartom, mert amikor még dolgozni jártam, a reggeli álmosság és kapkodás közepette általában csak a minimumra törekedtem, legyen rajtam valami, ami passzol a másik valamihez, és kész. Az előző esti, nyugodt és megfontolt kikészítés előnye, hogy van türelem és idő kiegészítőket is válogatni, átpakolni esetleg egy másik táskába, ha az jobban illene a kiválasztott kabáthoz stb.

8. nap: Ez a nap meg azért nem hozott semmi újat, mert már nagyon régóta naptárazok, csak online. Mindent teljesít a Google Naptáram, amit a FlyLady kér: a különböző témák külön színnel vannak jelölve, megosztva használjuk Drissel, úgyhogy nem kell kitűzni a hűtőszekrényre (ezt amúgy is utálnám, irtózom a hűtőre aggatott papíroktól és a hűtőmágnes-divattól), és minden reggel és este ránézek. Szóval erre a napra is maradtak a korábbi rutinok.

Holnap jön a feketeleves. Törölni kell majd, ajvé!

FlyLady program - 3-4-5-6. nap

3. nap: Azért annyira nem is rendetlen és koszos a lakás, mert pl. a mai feladatnál is csak néztem körbe nagy szemekkel, hogy hogyan is tudnám komolyan venni. Az én ágyam körül mindig rend van. Nem szeretek sem ruhákat hajigálni a földre, sem taknyos zsebkendőkkel körbevenni magam, sem enni-inni az ágyban, úgyhogy nincs pohár és tányér sem a hálószobában. RT ágya pont mellettem van, hogy fekve is be tudjak nyúlni a rácson megsimogatni a fejét vagy visszaadni a cumiját. Ez még inkább arra ösztönöz, hogy rendet tartsak, illetve ne is engedjem, hogy rumli alakuljon ki. Tehát ezen a napon elég könnyű dolgom volt, a plusz feladat kimerült az ágynemű megigazításában.

4. nap: Ez a nap már egy kicsit szétesett, nem tudtam mindent megvalósítani, amit szerettem volna, úgyhogy kimaradt pl. a mosogatófényezés. Nem gond, persze, hiszen egész nap üresen és tisztán hagytuk, de azért kellemetlen érzés volt, hogy még ezt a pár apró dolgot sem tudom elvégezni, pedig a szándék megvan. Hogy miért nem? Volt benne fáradtság, halogatás, lustaság is.

5. nap: A kontrollfüzet funkcióját egyelőre nem értem, de azért megcsináltam. A többi meg már rutin, ugye. Csakhogy a kétperces pakolászás hibája, hogy csak két perces. Így semmiségnek tűnik, és mint ilyen, a végtelenségig lehet halogatni. Ha meg elmarad, akkor vállat vonni: majd hozzácsapom a következőhöz, könnyű lesz bepótolni. Aha, aztán jól elúszik vele az ember. Jobban kell tartanom magam a program előírásaihoz, mert a túl sok önállóskodás és változtatás végül oda fog vezetni, ahol eddig is tartottam. Azért is dokumentálom a blogban, hogy hogy haladok, mert ez is arra ösztönöz, hogy ne legyek már olyan ciki, hogy nem csinálom végig a programot legalább az első hónapban.

6. nap: Hú, na, ma esett szét az egész. Eleve szarul indult a napom. A kora reggeli etetés után nagyon szerettem volna visszafeküdni aludni, RT viszont egyre éberebb lett, úgyhogy nem tehettem. Eléggé kialvatlan és kimerült vagyok, úgyhogy egy-egy ilyen most már türelmetlenné tesz. Végül Dris felismerte a helyzet komolyságát, és visszazuhanhattam az ágyba. 11:40-kor nyitottam ki újra a szemem. Szóval a reggel már eleve elcsúszott, de a nap többi részében még durvább lett a helyzet. Dris vidékre utazott, éjjel ért csak haza, rajtam viszont egész délután eszméletlen fejfájás volt, ami estére a wc-csésze fölé hajolva jött ki belőlem. Közben nagyon izgultam, hogy RT-nak ne akkor legyen épp szüksége rám (ébredjen visító sírással), amikor nem tudok menni. Tehát ez a nap nem a FlyLady-ről szólt.

FlyLady program - 1-2. nap

Mimke blogjában hallottam róla először. Egy hónapig el sem olvastam, hogy mi ez, aztán hirtelen belelkesültem és belevágtam a FlyLady programba. Merthogy sosem takarítok, és ezen változtatni kellene úgy, hogy mégse váljak háztartási robottá. Sajnálom az időt vesztegetni ilyesmire, meg lusta is vagyok, de szeretem és igénylem a tisztaságot. Csak ne nekem kelljen megcsinálni, ugye.
Volt, amikor szerettem saját magam rendbe tenni a lakást. Volt, amikor takarítónő járt hozzánk. Most viszont általában Dris porszívóz és törölget, én a mindennapi rutinokat vállalom szívesebben a mosás-teregetéstől a mosogatógép ki-be pakoláson át a szelektálás-rendrakásig. Mostanában még csak lelkiismeret-furdalást sem érzek, hogy nem nyalom ki a lakást hetente, hiszen a kisfiam körül sok mindent csinálok. De bizony klassz lenne, ha kevesebb lenne a porcica.

Egyébként mi olyanok vagyunk, hogy ha jön valaki hozzánk, össze tudjuk kapni a kéglit pofásra egy óra alatt. Ezért jó, hogy gyakran hívunk látogatókat, mert olyankor van egy kis ösztönzés. A hétköznapokban azonban eléggé el tud szaladni velünk a ló, ami tekintve, hogy egy minimál berendezésű lakásban élünk, eléggé látványos tud lenni, és persze lehúzó.

Afféle feladatosztó is vagyok ám én, nagyon meg tudom mondani, kinek mit kellene csinálnia. Úgyhogy rögtön ki is találtam, hogy ha Drissel közösen FlyLady-zünk, többet haladunk. Ő meg beleegyezett. Tehát neki is van minden napra egy feladata, ezt nem az előírt FlyLady program szerint választjuk ki, hanem mindig megbeszéljük reggel vagy napközben, mi lenne az, amit megcsinálhatna. Ágyneműt cserélni, levésni a jeget a hűtő belső faláról, ilyesmi. Nagy mázlink, hogy kiegészítjük egymást, azaz amit én nem szeretek csinálni, azzal ő elvan, és fordítva. Így enyém a teregetés, a határidős fizetendők nyilvántartása és utalása, és minden, ami hajtogatással, adminisztrációval és szelektálással jár. Övé pedig pl. a porszívózás, mert azt rühellem. Meg a vasalást is, de azt egyikünk sem csinálja. A FlyLady programmal viszont akár még ez is megváltozhat. Lehet, hogy ha nem kell túl sokáig csinálni, akkor be fogom kapcsolni azt a fránya készüléket.

Azt hiszem, nem is kell részletesebben ecsetelnem, miért kezdtem bele a FlyLady programba. Fellelkesültem, mert úgy érzem, pont nekem szól. Pont az ilyeneknek, akik nem akarnak életvitelszerűen takarítani, a hétvége felét ezzel tölteni, az ünnepek közeledtével pedig örökké nagytakarítani.

Már az első nap után jobban éreztem magam, a második után pedig Dris megjegyezte, hogy jé, milyen apró dolgokat csináltam még csak, és máris sokkal jobban néz ki a lakás.

Le fogom írni a tapasztalataimat minden naphoz. Időnként talán összevonva, mint ahogy most is, mert nem lesz időm aktuálisnak lenni.

Íme az első két nap:

1. nap: Hétfőn akartam kezdeni. Persze tudom, hogy nem dől össze a világ, ha nem akkor indulok, de mégis akartam neki adni egy ilyen ünnepélyes új élet és hétindító jelleget. Alig vártam a hétfőt, már előző csütörtökön kimostam a törlőruhákat (nem a gyakori használat miatt, hanem a ritka mosásuk miatt volt erre szükség), elolvastam előre jó pár nap feladatait, megnéztem, van-e itthon tisztítószer az induláshoz stb. Szóval ráhangolódtam. Aztán eljött az első nap, és eljött a megfelelő pillanat is. RT elaludt délután, és én nekiestem kifényesíteni a mosogatót. Már ennél az első feladatnál kiderült számomra, hogy személyre fogom szabni magamnak a programot, ha úgy látom jónak, de azért lényegét tekintve tartom magam az előírásokhoz. Úgyhogy rögtön a mosogatófényesítésnél kihagytam az egyórás áztatást, és pár perc után leengedtem a vizet, aztán sika-mika. Hozzávettem viszont a mosogatóhoz az üvegkerámia főzőlapot, mert az is épp olyan szembetűnő a konyhánkban, és jó lenne, ha mindig tiszta lenne. Másnap reggel nagyon jól esett ránézni a csilli-villi mosogatómedencére és főzőlapra.

Nekünk egyébként mosogatógépünk van, úgyhogy hiába előírt feladat az is, nem kell esténként elmosogatnom. Amikor a gép megtelik, beindítom. Viszont nálunk eddig mindig a mosogatóban gyűlt a koszos edény, és aztán valamelyikünk megelégelte, amikor már nagyon magas volt a torony, és bepakolt a gépbe. Na, ezt most esti programként magamra vállaltam. Hétfőn, amikor RT elaludt, a tiszta edényeket kipakoltam a mosogatógépből, bepakoltam a koszosakat, kifényesítettem a mosogatót, és megbeszéltem Drissel, hogy mostantól minden, ami használt evőeszköz vagy edény, egyenesen a gépbe menjen. Azóta ezt be is tartjuk, a mosogatótálca üres és csillog.

2. nap: Kicsit nehéz rögtön felébredés után bármit bevállalnom, hiszen nem órára kelek, hanem arra, hogy RT kaját kér. Ilyenkor pedig rögtön etetnem kell, aztán büfiztetek, pelenkát cserélek, sterilizálok. Ha a gyerkőc kellően álmos, leteszem ismét aludni. Ha pedig még csak én tudom, hogy fáradt, neki viszont eszébe sincs aludni, akkor jön a pihenőszék, játszószőnyeg vagy apa-anya válla. Így simán elmegy reggel 6-tól vagy 7-től 9-10-ig az idő úgy, hogy még nem reggeliztünk, nem ittunk kávét, nem mosakodtunk, és bizony még abban a ruhában vagyok, amiben aludtam. Az az időszak azért már elmúlt, hogy délben tudok csak felöltözni és fogat mosni. De ott még nem tartunk, hogy rögtön ébredés után.

Arckrémet nem használok, még a FlyLady kedvéért sem, de a fogmosás, fésülködés, arcmosás, zuhanyzás kombináció is elég ahhoz, hogy jól induljon a nap.
A mosogató kifényesítése ismét megtörtént, és mivel előző este óta semmi nem került bele (minden ment egyenesen a mosogatógépbe), nem is volt nagy meló.

Folyt. köv.

A költözés előgondolata

Felmerült, hogy mivel RT ripsz-ropsz nagyfiú lesz, és szeretnénk majd még egy gyereket, lassacskán nagyobb lakásra lesz szükségünk a mostani nappali + hálószobásnál. Felmerült az is, hogy jó lenne valahogy úgy nagyobba költözni, hogy közben a fizetendők csökkenjenek. Tehát pl. több szobás lakásba vagy házba, de olcsóbb környéken, alacsonyabb rezsivel, ilyesmi. Erre merült fel megoldásként apósomtól -, akit egyébként kimondottan bírok és nagyon rendes tőle, hogy töri a fejét azon, hogy mi hogyan tudjuk a lakáshelyzetünket megoldani -, hogy költözzünk velük együtt, közös telekre, kétgenerációs vagy ikerházba, ha az úgy olcsóbb. Ööö, hát hm. Hogy lehet finoman megmondani, hogy nem szeretnék anyós-apóssal ilyen közelségben élni? Nem szívesen bántanék meg bárkit is, de ami elsőre jó ötletnek tűnik, nem biztos, hogy tényleg az.

Váratlan előszoba

Váratlanul lett előszobánk. Mármint berendezés bele. Azért váratlanul, mert ez nem volt a szűk tervben, amit még a baba érkezéséig megvalósíthatónak láttunk, úgyhogy én már el is engedtem a gondolatát. Nem akarom olyasmin stresszelni magam, ami egyszerűen sehogy sem fér már bele... De végül mindenféle itthon fellelhető maradék anyagokból, "sehova sem tudjuk tenni" típusú kis szekrényből, egy sok évig falnak támasztott tükörből és egy Ikea Fynd-ben vásárolt fehér bútorlapból mégis összeütöttek a fiúk (Dris és apukája) egy egészen egyszerű kis előszobát. Végre van hova letenni a táskát, felakasztani a kabátot. Ami azt illeti, szerintem jobb lett, mint ha hosszú hetek tervezési időszaka előzte volna meg a megvalósítást, és végül nem is kapunk meg mindent, amire már rágerjedtünk. Ja, és low budget-s. Az sem utolsó szempont.

eloszoba20130604_1.jpg

Amúgy a lakás többi része (szerintem) ennél sokkal szebb, és jó-jó, tudom, még van mit elpakolni az új előszobában is, és a világítás sem az igazi, de nekem már ez is hatalmas előrelépés. A napom fénypontja, nagyon örülök neki.

Fészekrakás

A lakás... hát az már sosem lesz teljesen kész, de úgy döntöttem, elengedem ezt az elvárásomat, mert nem szeretnék örökké ezen idegeskedni. Ugyanakkor egy várandós anya részéről szinte természetes, hogy a sokadik hónapban rátör a pánik, ha a kelengyelistáról még túl sok minden hiányzik, és ha a baba elhelyezéséhez szükséges alapvető dolgok sincsenek meg. Köznyelven: dolgozik a fészekrakó ösztön.

Na, nekem ma gördült le egy hatalmas kő a szívemről, mert végre megvan a babakocsi, hozzá a hordozó, és az apai nagyszülők jóvoltából megérkezett a babaágy is.Összeszereltük, rákerült a forgó-zenélő, és olyan csoda helyes, hogy kedvem lenne benne aludni. Lehet, hogy kevesebbet is forgolódnék benne, kibélelném a két kismamapárnával, jobbról-balról, csak pisilni lenne nehéz kimenni.

süti beállítások módosítása