Antibaby naplója

Antibaby naplója

Megérkezett

2013. július 12. - Antibaby

Hétfőn megszületett a kisfiam, ahogy várható volt, császárral. Csodálatos élmény, fantasztikus a kicsi. Mint kiderült, kétszeresen a nyaka köré tekeredett a köldökzsinór, ezért nem tudott befordulni és a medencébe ereszkedni. Így utólag nagyon örülök, hogy a doki nem támogatta a mesterséges megfordítási módszereket és hogy nem kockáztatott a hüvelyi szüléssel. Egyébként a műtétet végigmosolyogtam, és így utólag sincs olyan lelki törés bennem, hogy én nem szültem, "csak" császároztak. Nagyon úgy tűnik, hogy ettől nem fogok depresszióba esni.

Császár után vannak fájdalmak és nehézségek, de mindenért kárpótol a pici. És úgy tűnik, elég gyorsan épülök. Muszáj is erőltetni, hogy ellássam a feladatokat, hiszen nem szeretnék kimaradni a kicsi első napjaiból.

A kórházban nagyon haza vágytunk, úgyhogy a tegnap délutánt már itthon töltöttük. Hát, nem volt egyszerű, sőt, inkább rendkívül kimerítő. A kisfiam viszont hihetetlen aranyos, minden erőfeszítést megér. Tényleg a világ legcsodálatosabb dolga anyának lenni.

A szülésről, meg mindenről majd írok bővebb beszámolót is, érdekes tapasztalatokkal lettem gazdagabb, de egyelőre nem tudom, mikor lesz rá időm.

süti beállítások módosítása