Antibaby naplója

Antibaby naplója

Játszótéri mizériák 1.

2014. július 18. - Antibaby

Bevallom, előítéletes voltam a játszóterekkel, de még inkább az ott zajló közösségi élettel szemben. Erre kiderült, vannak egész jók, nem is kevés, a környékünkön például egy csomó kicsi-nagy, felújított vagy új található. Egy-két brutál ellenszenves szülőt vagy nagyszülőt leszámítva pedig egész jó fejek az emberek. Nem csak a főzésről meg a kakiról megy a pletyka, hanem időnként kialakulnak értelmesen, érdekes témákról társalgó körök is, és nem is mindig a gyerek áll a középpontban. Na nem azért, mintha én bármelyik ilyen társaságnak is tagja lennék, csak "véletlenül" elkaptam egy-két beszélgetést. Mi még csak percekre járunk játszózni, egy kis hinta, két-három lecsúszás a csúszdán, aztán homokozás a második lapátnyalásig, majd el onnan (fürdeni). Ez az idő meg vészesen kevés ahhoz, hogy beépüljek. (Pedig mifelénk még rocksztár apukával is lehet homokozni meg gyed-szabályozásról diskurálni.) Na, de majd egyszer!

jatszoter.jpg(Forrás: jatszoterek.info)

Ami viszont ezek alatt a rövid időszakok alatt is zavar, az az, hogy a legtöbb játszótéren alig van árnyék. Mostanában harminc fok felett van a nappali hőmérséklet, tűz a nap ezerrel, ott a szép nagy játszótér, és képtelenség használni. Kong az ürességtől, vagy mindenki szenved, és harc megy az árnyékosabb hintákért, csúszdákért. Kivételek persze vannak, az egyik jó, csupa fás játszótér pl. épp a mi utcánk végébe épült. De szerintem a sok biztonsági és EU-s előírás mellé, ami a játszóterek kialakítására vonatkozik, bekívánkozik az árnyékolás is. Jó lenne, ha alap lenne. Nem csak azért, mert a tűző napon megfő a gyerek (dél körül amúgy is kiürül minden játszótér), hanem mert felforrósodnak a játékok, és még a kevésbé napos órákban sem lehet őket normálisan használni. Kéne még egy-két fa vagy valami, na! Meg nem fém csúszda.

süti beállítások módosítása