Most, hogy itt az ősz, és már az időjárás sem mindig kedvez a sétának vagy a homokozó szélén ücsörgésnek, kicsit több időt töltünk Rt-val kettesben, a lakásban, a játékaival és egymással, mint máskor. Ilyenkor előfordul, hogy hamarabb megunja az összes eddigi bevált játékot (legyen az tárgy vagy valami közös mókázás), mint máskor. Próbálok bevetni mindent, hogy lekössem, legalábbis jobb napjaimon. Az is fontos, hogy engem is lekössön, amit csinálunk, mert unatkozni én sem szeretek.

Az elmúlt hetekben 3 olyan játékötletem támadt, amit úgy gondoltam, megosztok itt is, hátha másnak is segítséget jelent.

1. Próbáltam egy kis "prezentációt" tartani Rt-nak a színekről. Ez mondjuk jobban szórakoztatott engem, mint őt, de talán valamit nála is ér. Külön csoportokba pakoltam a piros, a kék, a zöld és a sárga játékait, aztán beszélgettünk róluk. Azaz én duruzsoltam a fülébe, ő pedig ilyenkor nagy szemekkel figyel. 

2. Eszembe jutott, hogy egyszer általános iskolában az volt a házi feladat, hogy készítsünk valami hangszert mi magunk. Én egy ilyen gumizott dobozkát vittem be (anyukám ötlete volt, nem az enyém, de asszem, ezt már bevallhatom, elévült azóta). Nagy sikert aratott, ezért Rt-nál is bepróbálkoztam vele. Eleinte nagyon jónak tűnt, pengette a gumihúrokat a kis ujjaival. Aztán elvadult a buli, Jimmy Hendrix reinkarnációjának gondolta magát, és a fogával kezdte tépni a húrokat. Akkor elmondtam 161x, hogy nem szabad, majd végül kénytelen voltam elvenni tőle a hangszert, mielőtt kicsúzlizza valamelyik szemét.

3. Pohártartós gumimatracba sokaknál lapul a szekrényben, azt hiszem. Lehet dugdosni, pakolászni bele kis játékokat, aztán újra kivenni őket és áttenni másik lyukba. Érdekes, mert ahogy rámászik a gyerek a gumimatracra, az egyensúlyát is máshogy tudja megőrizni, mint a padlón. Ezzel még akkoriban játszottunk, amikor járni nem tudott. A legjobban az tetszett neki benne, amikor le kellett ereszteni a gumimatracot. Segített kinyomni belőle a levegőt, és eléggé belelovalta magát, visongatja dobálta magát rajta.

Szívesen fogadok további ötletek szobában töltött órákra, low budget-s, rögtönözhető játékokra. Kint nagyjából megvannak a standard biciklitologatós, labdázós, trambulinban bólogatós szokások, de egyre több a hideg nap, egyre gyakrabban vizes a fű, úgyhogy fogynak a kinti lehetőségek.

Megtaláltam az én csecsemőkori egészségügyi kiskönyvemet, meg anyukám várandós kiskönyvét. Miket nem tud meg egy ilyenből magáról, az édesanyjáról és a letűnt korról az ember... Őrület. A családi szennyest ezúttal nem teregetem ki, de maradjunk annyiban, hogy vannak benne újdonságok. Vajon mindenkinek megvan ez még? Érdemes beleolvasni. Különös érzés 37,5 év távlatából ilyesmit tartani a kezemben. 

Azért vannak publikus érdekességek is, pl. az, hogy "anyatejet és hozzátáplálást kapott 11 hétig". Tehát rögtön együtt kaptuk akkoriban az almát a cicivel? Tudom, hogy korán kezdték anno a hozzátáplálást, és hogy már cukros kakaót is ittunk pár hónaposan, de azért ez így meglepett. Vagy ott vannak például az oltásaim, csak kicsit tér el az akkori lista a mostani kötelezőkétől. Az oltottságom ellenére nekem szinte minden betegségem volt, a szalmonelláról a mumpszon át a rubeoláig. Na jó, szerencsére durvábbak nem.

A kórházi karszalagom is megvan. Megszagoltam, de nincs sem kórházszaga, sem csecsemőillata. Pedig kíváncsi lettem volna, milyen illatom volt 3 naposan, de ez most kimarad. A karszalag egyszerűen csak gézszagú.

A kiskönyv borítója egy komplett időutazás. Azok ott bizony a korabeli tápszeres dobozok, és a korabeli csecsemő-szépségideálok. Na meg az anyukák, klipsszel a fülükben és szalaggal a hajukban. Vicces.