Mostanában érzem, hogy igazán tudok tanulni másoktól. Gondolom, amíg lelkileg nem voltam rendben (annak is már 2-3-4 éve vége), addig lekötötte ezt az energiámat a magamra figyelés és a szorongás, amit folyton éreztem. Persze most nem a klasszikus tanár-diák viszonyra gondolok másoktól tanulás alatt (és főleg nem a vezetés oktatómra), hanem hétköznapi emberi dolgokra, apró értékekre, apró jelzésekre. Amikor megragad benned valami a másikból, és egy adott helyzetben pont jókor jut eszedbe, és az hozzáad az akkori magadhoz. Vagy egy ügyedhez. Így vagyok most, és ez nagyon jó. Várom, hogy összefussak azokkal, akiktől most elleshetek ilyen apróságokat, és majd megköszönhetem nekik.

Ez egyszerre aranyos, szomorú és zavarba ejtő.

(Innen: TVE)

Azt hiszem, az elmúlt 19 hónap legnagyobb luxusa, hogy ma napsütésben, gyermekem nélkül, ráérősen sétálgattam a Duna partján és az Info Parkban, hatalmasat beszélgetve Blogárral. Nem csak arról, hogy van-e különbség két sárgarépa között, hanem arról is, hogy milyen élettani hatásai lehetnek annak, hogy ugyanahhoz a sárgarépához különböző emberek különböző képzetet társítanak.
Nem tudom, kivel lehetne még ezt.