Tehát itt éltek anyósomék 5 napig a nappalinkban. Ez alatt a pár nap alatt simán el lehet jutni odáig, hogy az ember elgondolkodik, nem lenne-e célszerű Dunának menni. Nem, nem velük volt a gond, ők tökéletesek! Velem van a gond, mert mint kiderült, nem tudok:
- teát főzni (teafiltert megfelelően a vízbe lógatni),
- teregetni,
- teregetés után a ruhaszárítót megfelelően elhelyezni,
- levelestésztát félbehajtani,
- tojást tisztítani,
- tojást főzni,
- mosogatógépbe bepakolni,
- mosogatógépből kipakolni,
- a gyerekemmel bánni,
- szappant nem tönkretenni,
- a gyerekemről megállapítani, hogy mikor kellene aludnia,
- megfelelő időben elaludni (mint a normális emberek),
- megfelelő időben ébredni (mint a normális emberek),
- megfelelő időben enni (mint a normális emberek),
- megfelelő időben nem enni (mint a normális emberek),
- beszédemhez hangerőt választani,
and many many more.
Ja, és nem tudom jól, hogy a 6+7 éve velem élő páromnak ki barátja és ki nem.
Asszem, fel is hívom ünnepek után az ex-pszichológusomat, hogy kezdhetjük előlről az önbizalomszerző terápiámat.
Na jó, ez azért inkább irónia, és enyhe túlzás, mert valójában azt gondolom, hogy aki eljön segíteni és egyébként vendégségben lenni olyan értelemben, hogy más lakásába, más életébe toppan be, az próbáljon már meg egy kicsit alkalmazkodni, kompromisszumot kötni, vagy egy csöpp tiszteletet mutatni az ott élők szokásai és tapasztalatai iránt!
