Piacosat játszunk, Rt az eladó.

Rt: - Anya, mit kérsz? Harcsát, busát vagy turmixot?
Én: - Turmixot.
Rt: - Busát is?
Én: - Köszönöm, nem kérek. Én nem eszem meg az állatokat.

Rt. elgondolkodik, majd megszólal:
- Jó, akkor te leszel az árus.

(és persze levontam a tanulságot: ő csak játszani akar, ne keverjek ebbe ideológiát!)

"Klopfoltass a gyerekkel, és elszáll minden gond." - írta egy anyuka a Facebookon. 30 éve várok egy igazán nyomós érvre a húsevés mellett, és tessék, egy anyaközösségben találom meg. Veszek Rt-nak egy kloffolót, majd üti vele szegény plüss csittegőmadarat.

Most, hogy itt az ősz, és már az időjárás sem mindig kedvez a sétának vagy a homokozó szélén ücsörgésnek, kicsit több időt töltünk Rt-val kettesben, a lakásban, a játékaival és egymással, mint máskor. Ilyenkor előfordul, hogy hamarabb megunja az összes eddigi bevált játékot (legyen az tárgy vagy valami közös mókázás), mint máskor. Próbálok bevetni mindent, hogy lekössem, legalábbis jobb napjaimon. Az is fontos, hogy engem is lekössön, amit csinálunk, mert unatkozni én sem szeretek.

Az elmúlt hetekben 3 olyan játékötletem támadt, amit úgy gondoltam, megosztok itt is, hátha másnak is segítséget jelent.

1. Próbáltam egy kis "prezentációt" tartani Rt-nak a színekről. Ez mondjuk jobban szórakoztatott engem, mint őt, de talán valamit nála is ér. Külön csoportokba pakoltam a piros, a kék, a zöld és a sárga játékait, aztán beszélgettünk róluk. Azaz én duruzsoltam a fülébe, ő pedig ilyenkor nagy szemekkel figyel. 

2. Eszembe jutott, hogy egyszer általános iskolában az volt a házi feladat, hogy készítsünk valami hangszert mi magunk. Én egy ilyen gumizott dobozkát vittem be (anyukám ötlete volt, nem az enyém, de asszem, ezt már bevallhatom, elévült azóta). Nagy sikert aratott, ezért Rt-nál is bepróbálkoztam vele. Eleinte nagyon jónak tűnt, pengette a gumihúrokat a kis ujjaival. Aztán elvadult a buli, Jimmy Hendrix reinkarnációjának gondolta magát, és a fogával kezdte tépni a húrokat. Akkor elmondtam 161x, hogy nem szabad, majd végül kénytelen voltam elvenni tőle a hangszert, mielőtt kicsúzlizza valamelyik szemét.

3. Pohártartós gumimatracba sokaknál lapul a szekrényben, azt hiszem. Lehet dugdosni, pakolászni bele kis játékokat, aztán újra kivenni őket és áttenni másik lyukba. Érdekes, mert ahogy rámászik a gyerek a gumimatracra, az egyensúlyát is máshogy tudja megőrizni, mint a padlón. Ezzel még akkoriban játszottunk, amikor járni nem tudott. A legjobban az tetszett neki benne, amikor le kellett ereszteni a gumimatracot. Segített kinyomni belőle a levegőt, és eléggé belelovalta magát, visongatja dobálta magát rajta.

Szívesen fogadok további ötletek szobában töltött órákra, low budget-s, rögtönözhető játékokra. Kint nagyjából megvannak a standard biciklitologatós, labdázós, trambulinban bólogatós szokások, de egyre több a hideg nap, egyre gyakrabban vizes a fű, úgyhogy fogynak a kinti lehetőségek.

Andi565 felkért, hogy csináljam meg én is a láncjátékot, és adjam tovább 7 bloggernek. Régebben azonnal ugrottam az ilyenekre, amíg még rettentően bennem volt az önkifejezés vágya. A régi (freeblogos) blogomban talán 2-3 alkalommal is megírtam az én 7-es listámat, különböző időszakaimban. És már nem is nagyon olvasok másokat, kivéve 3-4 blogot, azokat is fellángolásszerűen, több hetet visszanézve egyben, tehát nehéz továbbadnom.

Ezek miatt először úgy gondoltam, nem vállalom a felkérést. Aztán belegondoltam, hogy:
1) Nem akarok barátságtalan sem lenni, ha Andi565 kedvesen rám gondolt.
2) Mostanában úgyis minden RT-ról szól. Ha valaki megkérdezi, hogy vagyok, azt válaszolom, hogy kibújt az első fogacska vagy ma mintha azt mondta volna, hogy "anya". Ezen elmélázva talán mégis jót tenne nekem, ha egy bejegyzés erejéig csak azon gondolkodnék, ki-mi is vagyok én. Talán lenne is 7 olyan dolog, ami rólam szól, és még nem osztottam meg az olvasóimmal.

Csapjunk bele!

A láncjáték menete a következő:

1. Be kell linkelni azt az embert a blogodba, aki felkért a játékra.
2. Meg kell osztani magunkról 7 dolgot, akár különlegeset, akár hétköznapit.
3. 7 bloggert meg kell nevezni, be kell linkelni a blogunkba.
4. Majd értesíteni őket a blogjukon, hogy ők a kiválasztottak.

A hét dolog rólam:

1. Sokkal jobban érzem magam 30-asként, mint a húszas éveimben, ezért aztán nem aggaszt a korom.
2. Piszok régen nem voltam nyaralni. Nem is emlékszem, melyik volt az utolsó.
3. Egyáltalán nem tudok mosogatásbarát módon ételt készíteni, legyen szó akár pár szendvics készítéséről, vagy egy kétfogásos ebéd megfőzéséről. Nem bírom a rumlit a konyhában, úgyhogy amint levágtam a késsel, amit akartam, vagy kimertem a kanállal a kimernivalót, már teszem is a mosogatóba. Aztán, két lépés múlva jövök rá, hogy még kellene a kés vagy a kanál, de addigra elmerült a mosogatóban felgyűlt, kétes kinézetű és szagú lével telt edények közt. Úgyhogy újra nyúlok a fiókba, és előveszem a következő tiszta kést vagy kanalat. Ugyanígy a mérő- és mixelő edényekkel, egyikből átöntök a másikba, aztán a harmadikba. Minden hozzávalót külön edényben mérek ki. Borzasztó, már leírni is. Őrült mértékig tudom ám ezt duzzasztani, irtó sok mosogatnivalót csinálok egy-egy kajakészítés végére. Biztos az is gerjeszti ezt a tulajdonságomat, hogy mosogatógépet használunk. Ha kézzel kellene minden egyes darabot eltisztítanom, talán jobban gazdálkodnék velük.
4. Azonnali levélmegválaszolási mániám van. Már gyógyulófélben vagyok, de tény, hogy úgy neveltek, hogy ha jön egy levél (nowdays: e-mail), azt mielőbb meg kell válaszolnom. Minimum két évvel megrövidíti az életemet, hogy sokszor épp indulnék aludni, de ooops, jön egy e-mail, amit még gyorsan megnézek, gyorsan reagálok rá, aztán ooops, eltelt egy óra, és még mindig nem alszom. És ez nem az egyedüli mellékhatás. Pl. bizonyos emberi kapcsolataim is más minőségben léteztek volna tovább, ha nem azonnal írok vissza mindig mindenkinek. Ha aludtam volna rá egyet. Nem beszélve arról, hogy időnként kimondottan praktikus váratni a másik felet, nehogy már úgy tűnjön, hogy.
5. Nem figyelem a híreket, nem nézek tévét, nem hallgatok rádiót. Netezek ugyan, de egyre kevesebbet, és itt sem a hírportálok nézettségét növelem. Ennek egy része köztudott rólam, már évek óta tart a folyamat, különböző intenzitással. RT érkezése biztosan "súlyosbította" a helyzetet, hiszen a fókusz is máshova került, meg az időt sem szívesen pazarolom politikusok látszatvitáira és hasonlókra. Hobó nyilatkozta egyszer, hogy ami tényleg fontos, az úgyis eljut hozzá a barátain keresztül. Én is így állok hozzá, és működik. Úgyhogy cseppet sem aggaszt, hogy akkor tudtam meg, hogy téli Olimpia van, amikorra már vége is lett, hiszen kb. ennyire érdekel ez engem, vagy még ennyire sem. Ugyanakkor ránéztem a neten előre az Oscar-jelöltekre, és tudtam, mikor lesz a gála (nem néztem meg, mint régen), mert ez megért nekem 5 percet. Szóval nem forgácsolom szét az energiámat érdektelen hírek közt.
   (Azért azt sajnálom, hogy lemaradtam Berki Krisztián heréinek kivasalásáról, de hogy mindenki lássa, hogy a "fontos" dolgok elérnek, szólok, hogy Jude Law nálam is imidzset rombolt.)
   Hogyan alakult ez így? Mondhatnám, hogy hosszú folyamat eredménye, de nem lenne igaz. Szinte egyik napról a másikra kezdtem el más színben látni a médiát. Én, aki egykor újságírónak tanultam és szerettem volna a "médiában elhelyezkedni", most úgy érzem, jó, hogy kimaradtam belőle. És talán nem is véletlen. Azt persze mindenki tudja, hogy a tévéshow-k manipulálnak, de én már az egész médiát óriási fenntartással kezelem. Igazából csak egy apró kapcsolót kellett átállítani, és máris máshogy láttam a dolgokat.
6. A politikával is hasonlóan vagyok. Régen, ha nem is habzó szájjal, de jártam a tüntetésekre, kifejeztem a véleményem, és el sem tudtam képzelni, hogy ne menjek el a választás napján voksolni, élve a demokrácia adta lehetőségemmel. Manapság ezt is teljesen máshogy látom. A demokráciát. A választás lehetőségét. A politika problémáinkra adott megoldásait. A megosztottságot. Az utolsó pillanatig sem voltam biztos benne, hogy el fogok menni április 6-án szavazni, és ha igen, milyen szavazatot adok le. 
7. Szívesen elmennék a Peter Gabriel koncertre májusban, de ez most kimarad. Biztos oltári lesz! A Szigeten meg az Outkast érdekelne. Ja, és a Volton lesz Morcheeba, az egyszer már nagyon jó volt. Ezek most mind kimaradnak, de nem tragédia.

Őket kérem fel, hogy készítsék el a 7-es listájukat, ha van kedvük (akár a fenti, "a gyerekről szól minden, de ez most én vagyok" elv alapján): 

Kishangleány

Blogár

Zoltanek 

Kockás

és akinek még van kedve csatlakozni (csak bátran, csak bátran!).

Ha valakinek még van, küldje el bátran, hadd gyarapodjon a gyűjteményünk!

Aki nem tudja, mi ez, vagy kíváncsi az első garnitúrára, az ide kattintva olvashatja az előző bejegyzést!

Kezdő szülőként már az első hetekben szembesültem azzal a jelenséggel, hogy a rajz- és plüssállatokról sokszor nagyon nehéz, vagy szinte lehetetlen megállapítani, mik is akarnak lenni. Gyakran keveredtem olyan párbeszédbe, hogy "add ide, légy szíves, azt a... azt a tehénvízilovat!". Az oroszlánra, aki nem mellékesen Micimackó, pedig biztos emlékszik néhány olvasóm, külön bejegyzést szenteltem neki anno. Aztán, amikor a gyógytornásznál sorakozó állatfigurák közül ledínóztam egy, a gyógytornász szerint zsiráfot, az utánunk várakozó anyuka megjegyezte, hogy szerinte az egy kutya. Akkor döntöttem el, hogy ez a post meg fog születni.

Nem sok időbe telt összegyűjteni pár fotót az ismerősi körből, néhány perc alatt minden megkérdezett talált az otthoni játékok közt hibrid figurákat.

Két csokorba szedve megosztom az eddigi gyűjtésemet és egyben kipróbálom a blog.hu képgaléria funkcióját. (Katt a nagy képre, és végignézheted az első garnitúrát!) Van itt minden, a majombáránytól a pöttyös rókán át addig a valamiig, aminek csak a felismerhetetlen feje lóg ki egy kockából. Talán érdemes lenne levágni róla a szivacskockát, és megvizsgálni a testét is! Nyúlkutya, zsiráfkutya, oroszlánbárány... és egy kukac, ami inkább funkcióját tekintve 2in1, mert simán elmenne vibrátornak is.

Kérek mindenkit, hogy ha "beindult a fantáziája" a képek láttán, csatlakozzon a kezdeményezéshez! Pl. fotózza le az ő rendszertanilag besorolhatatlan állatkáját, és küldje el nekem e-mailben! Ha összegyűlik pár jó kép, bővítem velük a galériát.

Ja, és ha tetszik, megosztani is ér!

A pihenőszéket visszaadtuk. Szerettük, sokat fejlesztett RT fogási technikáján, de már kezdte megunni, úgyhogy lecseréltük erre:

Még jó, hogy van ez a játékbérlési lehetőség, mert már biztos sok tízezer forintot kidobtunk volna tévedésekre. Ez a Chicco tornászó is ilyen. Ismerősök ajánlották, tehát biztos sok gyerek szereti, de RT-nak nem jött be. Valahogy ő nyugodtabb játékokhoz szokott, úgyhogy az első két alkalommal, amikor bekapcsoltam neki, elsírta magát. Pár nappal később már bátran nyomkodta meg csavargatta a kiálló izéket, de nem sok értelmet találtunk benne még mindig. Háton fekve, ha a lába éri a pedált, a karja egyáltalán nem oda esik, ahol a képek szerint a kezével kellene babrálnia. Ha lejjebb teszem a testét, akkor a lába nem találja a pedált. Végül az lett a megoldás, hogy a lábával pörgeti meg a hídon levőket is, ami nem baj, csak nem erre találták ki. Kipróbáltuk hasalva is, abban legalább az volt a jó, hogy hason volt közben, azt úgy sem gyakoroljuk elégszer. Ezen kívül nem sok pozitívumot tudok felsorolni a játékkal kapcsolatban.

Olyan érzés lehetett szegény RT-nak, mintha betévedt volna csecsemőként egy játékterembe, és hirtelen a flipper és a gyümigép közé szorul. Villog, kattog és összevissza zenél ez a kütyü, de egy kicsi számára nem igazán derül ki, hogy ő irányítja a hangokat, mert ahhoz túl sokáig tart a zene.

Na, mindegy, ezt is kipróbáltuk. Szépen visszavisszük és kikölcsönzünk valami mást.

Nem is gondoltam volna, hogy a pihenőszék ilyen nagy fejlődést fog hozni RT kézhasználatában. Úgy voltam vele, hogy ez valami úri huncutság, ami egyrészt drága, másrészt totál felesleges, csak arra jó, hogy lepasszolja az ember a gyereket. Nem tartottam fejlesztő játéknak. Aztán mégis csak felmerült, hogy jó lenne, ha el tudná magát foglalni önállóan egy-egy félórára, és a forgó-zenélő meg a játszószőnyeg ehhez már kevésnek bizonyult.

Bérelni azért jó, mert ki lehet próbálni olyan játékokat is, amiknél bizonytalan vagy, hogy szeretné-e a gyereked. Lehet cserélgetni, megnézni több fajtát is, és nem jár úgy az ember, hogy megvesz egyet huszonezrekért, aztán a gyerek két nap múlva rá sem néz. Vagy nem otthon derül ki, a használati útmutató elolvasása közben, hogy valami nem stimmel, nem ilyet akartunk. Illetve kiderülhet, de akkor csak az első havi bérleti díjba került a tévedés. Úgyhogy a nagyobb értékű cuccokat először béreljük, innen. 

A pihenőszék tehát bevált, egyre több időt tölt benne és szereti nagyon. Nekünk is tetszik, és ami még egy kis plusz, hogy csinos darabot sikerült kifognunk, nem vágja haza a lakás stílusát. Jó, persze, nagyon színes, de az még belefér gyerekjáték esetén, ha úgy egyébként ízléses és ilyen kis légies a vonala, mint ennek.