- Itt tüntetsz, amikor otthon meg van egy gyereked?
- Vagy épp azért. Érte is tüntetek. A jövőjéért.
- Nem kellene hagyni, hogy ő döntse el? Miért kell ráerőltetni?
- Amíg az én kenyeremet eszi... Majd ha 18 éves lesz, és nem tetszik neki a rendszer, visszacsinálhatja.

Gondolom, nem is kell mondanom, hogy engem a foci milyen szinten hidegen hagy. Totálisan. Még EB-t, VB-t, Olimpiát sem nézek. Meg úgy kompletten antisporter vagyok, a Forma-1 hozott eddig lázba egyedül, azt évtizedekig követtem, aztán elkezdtem sajnálni rá a napsütéses vasárnap délutánjaimat.

Mindettől függetlenül feldob a magyar siker. Különösen azóta figyelek oda az engem kevésbé érdeklő területeken is, hogy ne felejtsek el örülni, amióta az elmúlt években feltűnt, mennyire önsorsrontó nép vagyunk (mélységes tisztelet a kivételnek).

Ott volt ByeAlex Eurovíziós sikere, amire rengetegen fanyalogtak.

(Fotó forrása: wiwibloggs.com)

Aztán Király Viktor The Voice USA-beli sikere, amire olyan gonosz és irigy megjegyzéseket hallottam az ismerőseimtől, hogy kikerekedett a szemem.

(Fotó: The Voice youtube csatorna)

Majd jött a Saul fia Oscar díja, a filmet már akkor lepontozta a magyar netező a port.hu-n, amikor még alig láthatták páran a szűkkörű vetítéseken. Ment a fröcsögés kommentekben, de még az utcán és a piaci árusok között is. Közben a nemzetközi porondon elismerést elismerésre halmozott.

(Fotó forrása: haon.hu)

Szerintem az egy dolog, hogy valakinek mi tetszik és mi nem; egy tízmilliós országban nyilván tízmillió egyéni vélemény él. De amikor valami sikerül, függetlenül attól, hogy az nekünk személy szerint szép, jó, tetszetős-e, akkor azért büszkék lehetnénk egy picit. 

Örülök tehát a magyar sikernek, még ha maguk a focimeccsek nem is kötnek le, és ezért nem nézem őket. Ma sem néztem, de be sem kellett kapcsolnom a tévét, hogy pillanatra pontosan tudjam az állást. Az utcánkban az a szokás, hogy ha gól van, a nép kimegy az erkélyre és üvölt. Cukik. Úgyhogy tudtam azonnal, hogy 1:0... 2:0...

Hurrá!
Beérett a stadionpolitika. Kérek szépen egyet iziben a Hamzsabégi útra!

(A fotót a nol.hu-tól csentem, bocs.)

Punktum.

Aki evett tavaly Szilveszterkor lencsét, annak is úgy van, hogy egész évben fizette a lakáshitel-törlesztőt a "megmentőcsomag" áldásos hatását élvezve, és most százezrekkel többel tartozik, mint a befizetései előtt? Ha nem, akkor lencsemárkát (vagy banknevet) kérek! 

a BFK Egészségbiztosítási akármilyének majdnem egy havi gyesemnek megfelelő összeget, mert kiderült számukra, hogy anyává válásom előtt 20 évig folyamatos volt a biztosítotti jogviszonyom, és azért ez mégis csak több a soknál. Akkor nem jár ám annyi pénz, mintha csak a gyerek születése előtti egy évben dolgoztam volna, előtte meg egy év kimaradt volna. Igazságos, családbarát törvények...

Basszus, ma törölnöm kellett valakit a Facebook ismerőseim közül. Nagyon ritkán van ilyen, de egyszerűen nem tudom nézni, ahogy a mosolygós profilképe mellé kiírja, hogyan ölne meg más embereket vagy írtana ki családokat, akikről semmit nem is tud. Véleménykülönbségek, politikai nézetek ide vagy oda, egyszerűen nem tudom felfogni, hogy juthat ide egy ember. Néztem a profilképét és arra gondoltam, hogy tegnapig én még azt a kisfiút láttam benne, aki annak idején az öcsémmel rúgta a bogyót a csepeli játszótéren. De ez az ember már nyilvánvalóan nem az az ártatlan kisfiú.

Mérhetetlenül szomorú vagyok.

Egy dokumentumfilmet ajánlok most. Mindenkinek. Rendkívüli, mert ilyet nem szoktam. Szándékosan nem linkelem, hogy hol találtam, mert olyan előítéleteket gerjesztene, ami után már valószínűleg nem  mindenki nézné meg. Nehéz lenne elvonatkoztatni a körítéstől. Ez a dokumentumfilm Az igazi Mao címet viseli, és akár a youtube-on is megtalálható. Mindössze 53 és fél perc, érdemes figyelmesen végignézni, viszont tilos előtte google-zni róla, hozzászólásokat vagy kritikákat olvasni! Hogy a port.hu-ra se legyen érdemes felnézni előtte, elárulom, hogy jelenleg 9,5/10-es az értékelése.
Jó szórakozást!

Ez egy elég kerek, jól összeszedett cucc. Igaz, nem értek mindenben egyet, de nem pozitív irányba vitatkoznék vele. Szerintem a helyzet ennél még súlyosabb. Ezért a videó végén megoldásként említett állami és előfizetéses tévé sem tűnik tökéletesnek, inkább csak egy lépcsőfoknak. Annak az illúziójának, hogy a sz*r nem a szánkig ér, csak a nyakunkig. 

Andi565 felkért, hogy csináljam meg én is a láncjátékot, és adjam tovább 7 bloggernek. Régebben azonnal ugrottam az ilyenekre, amíg még rettentően bennem volt az önkifejezés vágya. A régi (freeblogos) blogomban talán 2-3 alkalommal is megírtam az én 7-es listámat, különböző időszakaimban. És már nem is nagyon olvasok másokat, kivéve 3-4 blogot, azokat is fellángolásszerűen, több hetet visszanézve egyben, tehát nehéz továbbadnom.

Ezek miatt először úgy gondoltam, nem vállalom a felkérést. Aztán belegondoltam, hogy:
1) Nem akarok barátságtalan sem lenni, ha Andi565 kedvesen rám gondolt.
2) Mostanában úgyis minden RT-ról szól. Ha valaki megkérdezi, hogy vagyok, azt válaszolom, hogy kibújt az első fogacska vagy ma mintha azt mondta volna, hogy "anya". Ezen elmélázva talán mégis jót tenne nekem, ha egy bejegyzés erejéig csak azon gondolkodnék, ki-mi is vagyok én. Talán lenne is 7 olyan dolog, ami rólam szól, és még nem osztottam meg az olvasóimmal.

Csapjunk bele!

A láncjáték menete a következő:

1. Be kell linkelni azt az embert a blogodba, aki felkért a játékra.
2. Meg kell osztani magunkról 7 dolgot, akár különlegeset, akár hétköznapit.
3. 7 bloggert meg kell nevezni, be kell linkelni a blogunkba.
4. Majd értesíteni őket a blogjukon, hogy ők a kiválasztottak.

A hét dolog rólam:

1. Sokkal jobban érzem magam 30-asként, mint a húszas éveimben, ezért aztán nem aggaszt a korom.
2. Piszok régen nem voltam nyaralni. Nem is emlékszem, melyik volt az utolsó.
3. Egyáltalán nem tudok mosogatásbarát módon ételt készíteni, legyen szó akár pár szendvics készítéséről, vagy egy kétfogásos ebéd megfőzéséről. Nem bírom a rumlit a konyhában, úgyhogy amint levágtam a késsel, amit akartam, vagy kimertem a kanállal a kimernivalót, már teszem is a mosogatóba. Aztán, két lépés múlva jövök rá, hogy még kellene a kés vagy a kanál, de addigra elmerült a mosogatóban felgyűlt, kétes kinézetű és szagú lével telt edények közt. Úgyhogy újra nyúlok a fiókba, és előveszem a következő tiszta kést vagy kanalat. Ugyanígy a mérő- és mixelő edényekkel, egyikből átöntök a másikba, aztán a harmadikba. Minden hozzávalót külön edényben mérek ki. Borzasztó, már leírni is. Őrült mértékig tudom ám ezt duzzasztani, irtó sok mosogatnivalót csinálok egy-egy kajakészítés végére. Biztos az is gerjeszti ezt a tulajdonságomat, hogy mosogatógépet használunk. Ha kézzel kellene minden egyes darabot eltisztítanom, talán jobban gazdálkodnék velük.
4. Azonnali levélmegválaszolási mániám van. Már gyógyulófélben vagyok, de tény, hogy úgy neveltek, hogy ha jön egy levél (nowdays: e-mail), azt mielőbb meg kell válaszolnom. Minimum két évvel megrövidíti az életemet, hogy sokszor épp indulnék aludni, de ooops, jön egy e-mail, amit még gyorsan megnézek, gyorsan reagálok rá, aztán ooops, eltelt egy óra, és még mindig nem alszom. És ez nem az egyedüli mellékhatás. Pl. bizonyos emberi kapcsolataim is más minőségben léteztek volna tovább, ha nem azonnal írok vissza mindig mindenkinek. Ha aludtam volna rá egyet. Nem beszélve arról, hogy időnként kimondottan praktikus váratni a másik felet, nehogy már úgy tűnjön, hogy.
5. Nem figyelem a híreket, nem nézek tévét, nem hallgatok rádiót. Netezek ugyan, de egyre kevesebbet, és itt sem a hírportálok nézettségét növelem. Ennek egy része köztudott rólam, már évek óta tart a folyamat, különböző intenzitással. RT érkezése biztosan "súlyosbította" a helyzetet, hiszen a fókusz is máshova került, meg az időt sem szívesen pazarolom politikusok látszatvitáira és hasonlókra. Hobó nyilatkozta egyszer, hogy ami tényleg fontos, az úgyis eljut hozzá a barátain keresztül. Én is így állok hozzá, és működik. Úgyhogy cseppet sem aggaszt, hogy akkor tudtam meg, hogy téli Olimpia van, amikorra már vége is lett, hiszen kb. ennyire érdekel ez engem, vagy még ennyire sem. Ugyanakkor ránéztem a neten előre az Oscar-jelöltekre, és tudtam, mikor lesz a gála (nem néztem meg, mint régen), mert ez megért nekem 5 percet. Szóval nem forgácsolom szét az energiámat érdektelen hírek közt.
   (Azért azt sajnálom, hogy lemaradtam Berki Krisztián heréinek kivasalásáról, de hogy mindenki lássa, hogy a "fontos" dolgok elérnek, szólok, hogy Jude Law nálam is imidzset rombolt.)
   Hogyan alakult ez így? Mondhatnám, hogy hosszú folyamat eredménye, de nem lenne igaz. Szinte egyik napról a másikra kezdtem el más színben látni a médiát. Én, aki egykor újságírónak tanultam és szerettem volna a "médiában elhelyezkedni", most úgy érzem, jó, hogy kimaradtam belőle. És talán nem is véletlen. Azt persze mindenki tudja, hogy a tévéshow-k manipulálnak, de én már az egész médiát óriási fenntartással kezelem. Igazából csak egy apró kapcsolót kellett átállítani, és máris máshogy láttam a dolgokat.
6. A politikával is hasonlóan vagyok. Régen, ha nem is habzó szájjal, de jártam a tüntetésekre, kifejeztem a véleményem, és el sem tudtam képzelni, hogy ne menjek el a választás napján voksolni, élve a demokrácia adta lehetőségemmel. Manapság ezt is teljesen máshogy látom. A demokráciát. A választás lehetőségét. A politika problémáinkra adott megoldásait. A megosztottságot. Az utolsó pillanatig sem voltam biztos benne, hogy el fogok menni április 6-án szavazni, és ha igen, milyen szavazatot adok le. 
7. Szívesen elmennék a Peter Gabriel koncertre májusban, de ez most kimarad. Biztos oltári lesz! A Szigeten meg az Outkast érdekelne. Ja, és a Volton lesz Morcheeba, az egyszer már nagyon jó volt. Ezek most mind kimaradnak, de nem tragédia.

Őket kérem fel, hogy készítsék el a 7-es listájukat, ha van kedvük (akár a fenti, "a gyerekről szól minden, de ez most én vagyok" elv alapján): 

Kishangleány

Blogár

Zoltanek 

Kockás

és akinek még van kedve csatlakozni (csak bátran, csak bátran!).

Terjed a Facebookon ez a link: 

A hivatalos agymosás tíz pontban.

Mint olyan sokan, én is egyetértek minden szavával, de kicsit zavar, hogy annyira a politikára van leszűkítve. Ezt is egy kis csúsztatásnak érzem, mintha azt mondanák, csak a politika a manipulatív, meg persze az említett média, de az is csak a politikusok érdekében. Szerintem ez egy sokkal-sokkal átfogóbb téma. A közelgő választások alkalmából azonban pont időszerű megosztanom a cikket, hadd terjedjen. Nem, mintha ez bármin is változtatna.

Hű, én nem is tudom, mikor említettem bármit is ebben a blogban, ami egyértelműen, és nem csak érintőlegesen politikai téma. Most sem fogok különösebben állást foglalni, leginkább azért, mert már kb. 1,5 éve nem érdekel ez az egész. Persze szörnyülködöm én is pro és kontra sok mindenen, de ma már úgy látom, a megosztottság a fő ellenségünk, a pártok meg, kis túlzással élve, egymás keze alá dolgoznak, minket hülyére véve. Na, ez az, amiből én kiszálltam, amint észbe kaptam. Nagyon vagányul hangoztatom, ha valaki megkérdezi, hogy én senkire sem fogok már szavazni, de nyilván nem fogom kibírni, ahogy magamat ismerem. Nem is akarok most sok szót vesztegetni rá.

Viszont volt egy ember, most már bevallhatom, akiben láttam valamit. Belé vetettem a bizalmamat, figyeltem, mit mond, mit csinál, és sokáig egyet is értettem vele. Valami egészen új szervezésére adott reményt. Legalábbis az akkori (2010-től 2011-ig élő) véleményem szerint. Ez az ember Juhász Péter volt, aki azóta, számomra érthetetlen pálfordulásával, jó nagy csalódást okozott.

Ma véletlenül (komolyan, sosem szoktam pártok weboldalára kattintani) belefutottam a 4K! Juhász Péternek írt nyílt levelébe, és eléggé egyetértek vele. Ez persze nem jelenti azt, hogy a 4K!-hoz, mint politikai párthoz, engem bármi kötne. Úgy döntöttem viszont, hogy ezt a levelet most megosztom itt. Mert ha nem is szoktam a blogban politizálni, mikor tehetem meg, ha nem akkor, amikor itthon vagyok, és nem kell pl. kollégák rosszallásától tartanom?

Itt olvasható a 4K! nyílt levele: Mit keres Gyurcsány a Milla színpadán?

És itt a rövid és tömör véleményem az előzményekről: Ahha, tehát