Keith Haringről, amíg világ a világ, az önállósodásom fog eszembe jutni. Pontosabban az a boldog, s egyben nagyon kemény időszak, amikor "kirepültem a családi fészekből", s összeköltöztem Drissel. Az első bérelt lakásban olyan rövid ideig laktunk, hogy szóra sem érdemes. A második sokkal emlékezetesebb. A tágas, napsütötte konyhája, s a tulaj miatt, aki az egyébként teljesen üres lakás átadásakor átnyújtott egy leltárjegyzéket, amiben feltüntette a beépített fürdőkádat és wc-csészét is, nehogy ellopjuk. Illetve nem "is", hanem jóformán csak ilyesmiket, hiszen a kégli tényleg totál bútorozatlan volt... és az is maradt. Egy lenyitható kanapénk és egy piros műanyag mini tévénk volt, fekete-fehér képpel. Pilleszék töltötte be a tv-állvány szerepét. A nem sok cuccunkat (ruhákat, könyveket) piros műanyag-kosarakban tartottuk, a földön. Mondjuk, ha úgy nézzük, minimál volt a javából, egységes színhasználattal. :) Szerettem azt a helyet. De nem is ezért kezdtem bele ebbe a mesébe, hanem mert a beköltözés napján, az üresen kongó lakás egyik falán ott maradt egy naptár. A tulajnak nem kellett, azt mondta, dobjuk ki nyugodtan.
Nem dobtuk. Őrületes képek voltak benne. Szabályosan az volt az érzésünk, egy full drogos, full őrült pasi rajzai lehetnek. Annyira egyszerű, de jellegzetes figurákkal dolgozott, hogy ezek után nem tudtam nem észrevenni, bizony tele van vele a világ. Pólókon, táskákon, de még egy számítástechnikai üzlet padlóját fedő linóleumon is az ő figurái köszöntek vissza.
Amikor rákerestem a neten, megakadt a szemem a neve alatt látható évszámokon. 1958-1990. Hm. 32 év. 32 évecske. Nagyon kevésnek tűnik, főleg, ha beleolvasva az életrajzába megtudjuk, utolsó pár évét az AIDS fájdalmaival töltötte. Ez a 32 év azonban sok mindenre volt elég. Az amerikai graffiti-kultúra legnagyobb egyéniségévé nőtte ki magát. De az odáig vezető út sem volt éppen szokványos. Már gyerekkorában sokat rajzolt, huszas évei elején new yorki punkként kapta első kiállítási lehetőségét. Ezt a feladatot pl. úgy oldotta meg, hogy a megnyitón, ott, a vendégek szeme láttára, rendkívül gyorsan rajzolta tele a teret. Akkora sikert aratott, hogy nagyobb közönség előtt is meg szerette volna mutatni magát, s ehhez a new yorki metrók falára helyezett reklámpaneleket választotta. Illegálisan, graffitisként. A nagy cégek által dollármilliókért bérelt reklámfelületekre készített rajzaihoz egyre gyakrabban társított politikai üzenetet is, a falfirkákat viszont csak név és beazonosíthatóság nélkül tudta elkészíteni, hiszen ez a tevékenység büntetendő volt. Vakmerősége odáig fajult, hogy a Time Square egyik mozgó reklámtáblájára is ráfestett, üzenete kb. 20 percenként bukkant fel, s ezzel jókora hírnevet szerzett magának. Ugyan le is bukott többször, de mivel nem bizonyult hatékony megoldásnak az újabb és újabb büntetés, végül kiállítási lehetőségekkel kezdték bombázni. 24 évesen már a legrangosabb képzőművészeti rendezvényeken jelent meg, 26 évesen műveit a modern festészet új irányzataként kezdték emlegetni. A csóró graffitisből ugyan világsztár lett, de továbbra is a metrók, aluljárók, underground szórakozóhelyek világában érezte jól magát. Sajnos nem sokáig élvezhette a sikert, mert az AIDS fiatalon támadta meg szervezetét. Rengeteg rajzot, festményt hagyott itt. Az általa megalkott egyszerű figura többszáz féle megjelenítéséből pedig üzenetek születtek, s járják a világot a mai napig is. A Ludwig Múzeum honlapján olvastam, dolgoznak rajta, hogy Magyarországon is megvalósuljon egy nagyszabású Keith Haring kiállítás.