Érdekes, engem nem az előléptetés és nem a jutalom motivál (azért persze örülök a zsének, naná), hanem az, hogy a már-már tömegesnek mondható lépszámleépítésnél pont azokat küldik el, akiket. Emberileg sajnálom őket, de a döntést indokoltnak tartom. Nem beszélve arról, itt az ideje, hogy megtudják, milyen az élet az iparág kényelmes, biztonságos árnyékából kilépve. Hogy az eddigi örökös elégedetlenségük után meglássák, milyen is egy átlagos magyar munkahely. Ilyenkor látom, hogy én ugyan élek az előnyeivel, de nem kihasználom a céget. Nagyon is értékelem, ő pedig visszaértékel engem. Nem, nem tökéletes, de nem vagyok amnéziás, emlékszem még, milyen volt előtte.
Két dolog bosszant fel mostanában nagyon. Félreértések elkerülése végett idebiggyesztem, hogy nem az a célom, hogy életkor alapján általánosítsak. Nem is tudnék, hiszen minden korosztályból ismerek ilyet is, olyat is. Létezik viszont két típus, amely itt mifelénk elég szép számban képviselteti magát.
Az egyik az ötvenes évei elején járó, elveszett ember. Aki a számítógépre fogja, de igazság szerint nem csak azzal nem boldogul. Tudom, nem könnyű neki, más követelmények között "nőtt fel". Maximális türelem és szeretet mellett is megállapítható, használhatatlan. Vagy legalábbis azon a szinten, arra a munkára, azzal a fizetéssel kerékkötő. Kidobott pénz. A cég meg ugye, akármennyire emberséges, egy bizonyos határon túl nem szociális intézmény. Szóval az ötvenes évei elején járó, elveszett ember, akivel egyébként kedveljük egymást, de azt hiszem, meg kellene fogni a két vállát, erősen megragadni, és megrázni. Héé, ébresztő. Hetente legalább kétszer felhív és sír a telefonba, hogy őt ki fogják rúgni, és nem talál majd új állást, és jaj, és mindenki milyen szemét, és mindenki összefogott ellene. Nagyon sajnálom, de az igazság ezzel szemben az, hogy a legapróbb dolgot sem tudja megoldani. Ha felmerül egy probléma, az probléma is marad, amíg nála van. Bármiről is legyen szó.
A másik a huszas éveiben járó fiú, lány. Akinek a szülei és a nagyszülei is itt dolgoztak. Ebben nőtt fel, nyári szünidőben is itt "dolgozott", rögtön iskola után itt helyezkedett el. Sehol máshol nem volt még alkalmazott, sőt álláshirdetéseket sem böngészett, interjún sem járt eddigi életében, fogalma sincs a munkaerő-piaci viszonyokról. Óriási a szája, neki mindig minden rossz, sokkal többet érdemelne, szerinte. Alap jogának érzi az extra bánásmódot, a kivételezést, és flegmán odaveti, hogy nem baj, ha szabályzat/törvény/akármi alapján nem jár, "intézd el!". Elkényeztetett, de ez így is marad, mert mindig lesz valaki, aki kijárja neki, megmenti, benyomja, áthelyezi, előlépteti. Teljesítménytől függetlenül.
Ettől a kettőtől telt ma be a pohár, picit elvesztettem a türelmemet. Már megvan, megtaláltam.