Maga a felvetés, hogy négy dolog közül bármiről is le kellene mondani, önmagában értelmetlen. Miért kellene bármelyiket kihúzni az életünkből? Ha viszont valami furcsa okból valóban választási kényszer előtt állnánk, miről mondanánk le legkönnyebben? A jó társaságról? Az anyagi biztonságról? A szólásszabadságról? A hosszú életről? Egyáltalán kinek mit jelentenek ezek a fogalmak? Milyen a jó társaság, milyen mértékű az anyagi biztonság, milyen hosszú a hosszú élet? Az NLC-n több fórum is indult ugyanerről, annyira felpiszkálta az internetezőket a téma.
Engem az eredmény döbbentett meg. Egyrészt a többség bármiről könnyebben lemondana, mint az anyagiakról. Nem tudom ugyan, mit értenek ez alatt, hiszen úgy képzelem, hogy a válaszadók nagy többsége jelenleg sem él anyagi biztonságban, tehát nincs is miről lemondania. Tegyük fel azonban, hogy a tesztet kizárólag a felső tízezer tagjai, valamint kiapadhatatlan bankszámlákkal rendelkező honfitársaink töltötték ki. Akkor is fura, hogy akár a jó társaságról is lemondanának (gondolom, egy életre, nem egy hétre) az anyagi biztonsággal szemben.
Nekem, véleménynyilvánítási kényszeres, a szólásszabadságot a maga módján rendszeresen gyakorló bloggerként viszont a legjobban az a 70% szúrja a szemem. Nyersen fogalmazva: befogom a számat, csak lóvé legyen dögivel. (Az is érthetetlen számomra, hogyan lehet egy társaság jó a szólás szabadsága nélkül.) Azért ez sok mindent megmagyaráz. A napi politikával és a kisebb közösségekben levő igazságtalanságok fennmaradásával kapcsolatban egyaránt. Talán ezért mennek olyan lassan végbe a változások. Talán ezért érezheti magát periférián az, aki valamilyen ügyért ki mer állni. Nem tudom, lehet, hogy tévedek. Nekem mindenesetre alapvető igényem. Egy olyan társadalomban, olyan korban, ahol a jelenleginél több korlátja van a szabad szólásnak, engem már rég lelőttek volna. Képtelen lennék tartani a számat. S azt gondolom, ahol szólásszabadság nincs, ott semmilyen szabadság nincs. Anélkül pedig megfulladunk. Szabadság nélkül az élet jelentősen veszít minőségéből.
Kíváncsi lennék, ha egy zömében férfiak által látogatott lapon jelenne meg ugyanez a szavazás, más eredmény születne-e. Vajon a nőkben kevésbé él a véleménynyilvánítás és a másokhoz szólás igénye, mint a férfiakban, akik kicsit régebbóta hallathatják hangjukat?
Jobban megfigyelve a másik három választási lehetőség (jó társaság, anyagi biztonság, hosszú élet) az egyénről szól. Szólni meg általában valakikhez, vagy valakik érdekében szoktunk. Időnként beleértve magunkat is. Máskor meg nem. Legalábbis "jobb helyeken".
Én az anyagi biztonságról vagy a hosszú életről tudnék könnyebben lemondani. Ezeket amúgy sem érzem, hogy birtokolnám. Ha pedig még szűkebbre szabná a jövőm, attól még tudnék teljes életet élni. A jó társaság elengedhetetlen, még ha egy életen át egyetlen személyből áll, akkor is. Kell valaki, aki megért és a szó minden értelmében "társaságommá" válik. Egy életen át jó társaság nélkül élni borzasztó lehet. De azt hiszem, a legnehezebben a szólásszabadságról mondanék le. És ti?
