A hajléktalan témáról még szerettem volna kifejteni a véleményem. Sokszor elhangzik, a legtöbbjük maga tehet róla, hogy az utcára került. Sokak számára ezzel el is van intézve a dolog, no more társadalmi felelősség. Pedig "saját hibájából" lesz valaki alkoholista, dohányos, heroinista, sokszor még beteg is, mégis segítünk neki. Egyébként is, miért számít az, hogy kinek a hibájából állt elő ez a helyzet? S mi tekinthető hibának? S mi vitte őt abba az irányba, hogy azt a hibát elkövesse?
Én sem szeretem a hajléktalanok látványát. Semmilyen szempontból sem kellemes, de főleg azért nem, mert beleszakad a szívem. A "jelenséggel" kapcsolatban azonban az átlagosnál "elnézőbb" vagyok, mert nem mindenki születik az önmenedzselés vagy a küzdeni tudás túléléshez szükséges minimális képességével. Kapitalizmusban az olyan ember, aki ezeknek a tulajdonságoknak híján van, természetesen nem juthat luxus körülmények közé, nem lesz jó minőségű étel az asztalán, nem járhat drága ruhákban, nem vásárolhat autót, lakást, s persze azt sem mondom, hogy lássuk el saját pénzünkből mindenféle jóval. De a lakhatásnak alap jognak kellene lenni. Kaphatnának helyet egy lakáspiac szempontjából értéktelen lyukban, ahova befér egy matrac, vagy régi laktanyákban, elhagyott, de még álló munkásszállókon, vagy mit tudom én, hol.
Tudom, a természet törvénye, hogy a gyengék és életképtelenek elhulljanak. Azonban nem állatok, hanem emberek vagyunk. Emberi voltunkhoz pedig hozzá tartozik, hogy a természet bizonyos törvényeivel szembeszállva megóvjuk egymást, s felelősséget érezzünk embertársaink iránt.
A tegnapi kommentekben többen felvetették: hogyan történhet meg valakivel, hogy emberi kapcsolatai teljesen leépülnek, és ismerősei hagyják, hogy már csak az utcán tudjon aludni? Én hozzáteszem: hogyan történhet meg, hogy a társadalom vállat von és hagyja ugyanezt?
Én időnként (nevezzük gyakrannak) adok pénzt hajléktalannak. Nem tudok mindnek, talán nem is szeretnék. Nehezen tudnám megmondani, mitől függ, hogy nyúlok-e a pénztárcámért. Talán némi szimpátia, az adott szituáció, mennyire van tele a kezem, milyen a hangulatom, s még ki tudja, mennyi minden befolyásolja. Azt már megtanultam, hogy a nagyon "menő" hajléktalanhelyeken kéregetőket lenyúlja az erre szakosodott maffia. Nekik nem adok, pedig nem tehetnek róla. Sőt, sokáig egyáltalán nem segítettem senkinek, aki kéregetett, mert úgy gondoltam, befizetem az adómat, s az állam feladata, hogy abból a rászorulókat támogassa. Most is ebben hiszek, de úgy látom, nem csinálnak semmit. Az én százasommal meg még ki sem tudja törölni szerencsétlen.
