Antibaby naplója

Antibaby naplója

Minden idők leglököttebb bejegyzése

2007. december 04. - Antibaby
Elmondhatatlanul meghatott, milyen nagy lelkesedéssel vetette bele magát a kutakodásban az a jó pár ember, aki megkeresett a pár nappal ezelőtti segélykiáltásomra. Köszönöm mindenkinek. Ha szabad kérnem, egyelőre ne árulják el sem itt, sem a saját blogjukban, miről van szó. Nem szeretném elkiabálni a dolgokat, vagy valaki más tollából viszontlátni. Ha majd elkészülök, és sikerrel járok, úgysem tudom tartani a szám. :) Ellenkező esetben pedig megmarad a blognak egy szép, hosszú, érdekes, tartalmas, hét nyelven beszélő bejegyzés.
Most még nem látom az alagút végét, egyre több cetli lepi be az asztalomat, sőt, a földön is kupacokban állnak. Rajtuk kincseket érő információkkal, de egyenként is ezer újabb kérdést vetnek fel. Középen pedig a majdnem üres papír virít. Még egyetlen vállalható sort sem bírtam összehozni, de a fejemben már megírtam azt a monológot, amit a tapintatosan elutasító úrtól fogok hallani. Ááááá, lassan idegösszeroppanok, miért nem élek egy olyan kontinensen, ahol az elmúlt 40 évben nem bomlottak 8 felé az országok, illetve nem egyesültek újjá, váltottak hivatalos nyelvet és szinkronizálták újra a filmjeiket. De nincs mese, én akartam. Akármi is lesz a vége, két dolgot már senki nem vesz el tőlem:
1. Ez a munka felébresztette bennem a büszke magyart. Többször meg is könnyeztem magunkat, de tényleg.
2. Legalább 6 nyelven beszélek újmagyarul, azaz köbükiül.

Ja, a másik. Felhívom Brad Pittet, hogy Antibaby vagyok a New York Timestól, és a filmjeiről szeretném kérdezni. Asszongya, ő nem jár moziba, nem ért az egészhez, nincs mit mondania, sőt, kamerát sem látott már vagy 60 éve. Majdnem beugrottam, de nem. Mondom neki, Jennifer Aniston adta meg a számát, és javasolta őt, mert ő mindent tud. Nem, nem, félreértettem, ő pont az, akinek semmiről sincs fogalma, többek közt arról sem, ki ez az Enicton, Anizton... Viszont telefonszámot, azt ő is tud adni. Mondjuk George Clooney-ét. Aha, remek, Clooney biztos tud mondani valamit a filmekről. Csiiiing. Felveszi. Mondom, Antibaby, New York Times. Mr. Pitt javasolta, hogy... Ki? Mi? Nem, tévedés, ő valóban Clooney, és tényleg világhírű színész, de nem, a filmekről nem tud mit mondani, nem kompetens ugyanis. Dehát, Mr. Clooney, ez egy nagyon komoly lap, magának meg épp most jön ki a legújabb munkája, minden erőmmel azon vagyok, hogy ingyen reklámozhassam önnek, ráadásul az egész eddigi pályafutásáról dicshimnuszt zengenék... persze ha maga nem akarja... Hívjam fel két nap múlva, és majd ad egy telefonszámot? Remek.
Két nap múlva pedig bediktálja Jennifer Aniston elérhetőségét. Kösz.

És ez tényleg így történt, ahogy mondom. Csak a neveket kell kicserélni benne. Egyébként meg nem is igaz, mert minden 15. ember nagyon segítőkész és ráadásul szuper telefonszámokat tud adni. :) Félreértés ne essék, szeretem ezt csinálni, csak kissé nagyon fáradt vagyok.

A bejegyzés trackback címe:

https://antibaby.blog.hu/api/trackback/id/tr39252593

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása