Hát én esküszöm, munkaerő-kiválasztással szeretnék, sőt akarok foglalkozni. Lelkesítő, szórakoztató munka. Na de kezdjük ott, hogy éjfélkor még zöldre volt festve a kezem, Drisé meg ezüstre, úgy istenesen, köröm alá beszáradósan. Méregettem, hogy lakkbenzin legyen a talpán, ami leszedi. Hiába sikáltam, nem mozdult. Reggelre mégis eltűnt. A lényeg: klassz kis irodát rittyentettünk, négyen-öten. Felfújtunk színes virágokat a falra, én még sosem csináltam ilyet. Stencilfétisem lett kapásból.
Kicsit aggódtam, vajon az alkalmazott-jelöltek látják-e majd a félkész állapotokból, hogy mi a végcél. Aztán jöttek, szépen sorban, és minden második-harmadik vágta, felcsillant a szemük. Pláne, amikor "női kéz van benne, ugye?" kérdésükre elmondtam, a pink asztalilámpát például az ügyvezető úr választotta. Milyen kár, hogy egyikük sem tud függvényezni...
Őrület, milyen kontraszt van ugyanolyan árban levő munkaerő és munkaerő közt. Jön a lány, kérdezem tőle, mi volt a feladata az előző munkahelyén, erre elkezdi szidni szép sorban az összes eddigi cégét. Kérdésre persze válasz nincs. Hallgatom, hallgatom, direkt megvárom a végét, majd mélyen a szemébe nézve: "Jól értem, hogy egyetlen olyan munkahelyed sem volt, amit ne utáltál volna?" Nem jön ám zavarba, egyre hevesebben szid mindenkit, már jön a kormány is, aztán a koreaiak, de ő egyébként nyitott, rugalmas és mosolygós személyiség, az önéletrajzába is beleírta. Sokat sportol, onnan merít. Hogy mit, az nem teljesen világos.
Kérdezem, mennyire megy az Excel. A válasz természetesen az: nagyon. Ám amikor megkérem, hogy próbáljuk ki egy egyszerűbb feladattal, szinte rám mordul, "mmoooooost???", és különben is, miért nem szóltunk előre... Szóltunk. Benne volt a hirdetésben.
Leszívták az összes energiámat, de voltak nagyon üdítő találkozások is. Ha pedig azt is beleszámolom, hogy megtudtam, a héten megjelenik a cikkentyű, cikkecske (hogyan kicsinyítsem tovább?), ráadásul 3 éves a blog, akkor aztán pláne nem panaszkodhatok a mai napra.