Nem tudom, hogyan működik, mert persze, akit szeretünk, azt év közben is szeretjük, blablabla... de én ilyenkor szép lassan szentimentális hangulatba kerülök. Olyanokat csinálok, hogy pl. videokat nézek a youtube-on. Azokat a fajtákat, amelyekben sok ember összeáll, énekel egy-egy sort, közben pedig éhező afrikaiakat mutogatnak. Vagy gyanútlanul elkeveredek egy dalhoz, amelyikhez bekommentelte valaki, hogy ez aznap lett első a slágerlistán, amikor a fia megszületett és élt két órát. Majd meghallgatom a rádióban, hogy egy rokkantnyugdíjas nő egy vak ikerpárt nevel egyedül, nagyon rossz körülmények közt, és szeretnék, ha küldenénk nekik cipőt.
Minden évben van egy ilyen napom Karácsony előtt, elkap a hangulat és kisírom a világot magamból. Aztán minden megy tovább. Lesétálok a műszaki áruházba, megveszem az előre kinézettet, szépen végigállom a soromat, és legszívesebben odaszólnék az mp3 lejátszóknál egymást letaposóknak, hogy "hé, csak Karácsony lesz, nem világvége!".