Lezajlott a családi karácsony is. A Dris-család héfőn, az én családom tegnap... Mindenki rendben volt, mosolygós, sőt gurulva nevetős összejövetelen vagyunk túl. Az előzmények tükrében talán csak az okozott némi furcsa hangulatot, hogy anyukámmal egy légtérben tartózkodtunk, s persze velem volt Dris is. Sok órán keresztül nem lehet átnézni a másikon, legalábbis én nem tudok, de az jelzi, mennyire nem hat már rám, hogy egyáltalán nem lettem tőle ideges. Nem figyeltem oda rá, ha elkezdett piszkálódni, pedig belekezdett egy kis monológba egy kis virágnyelven megfogalmazott fenyegetéssel vegyítve, amit csak páran értenek a családból. Pechére épp lemaradtam a mondanivalójáról, mert az első mondata közben halaszthatatlan dolgom támadt a mellékhelyiségben. Később mások röviden összefoglalták. Aztán, hogy megmutassa, ő milyen rendes, a szokásos ajándékötletei helyett jó sok pénzt adott nekünk karácsonyra. Mi meg fordulva egyet a lakásban, ugyanannyit adtunk vissza neki egy másik borítékban. Így egálban vagyunk. Személytelennek tartom a boríték-körbeadást, mint karácsonyi ajándékot, de most pont ezért nem lehetett máshogy. Azzal az érzéssel jöttem el, hogy összességében kellemes este volt.



Jaj, és a csúcs, hogy két helyről is kaptam Hundertwasser-kiállításjegyet, valamint a tesóm meglepett a Tuti dolog DVD-jével, ami kora kamaszkorunk egyik kedvenc filmje volt. Annak idején megnéztük vagy harmincszor. Ma este ismét. Féltem, hogy csalódni fogok, de nem. Aranyos film, kulttá vált romantikus vígjáték 1985-ből, csibészképű John Cusack-kel, és mindenféle nagyon fiatal, később ismertté vált színésszel (Nicolette Sheridan, Anthony Edwards, Tim Robbins, Daphne Zuniga). Lám, lám, az örömszerzés nem pénzkérdés.