Antibaby naplója

Antibaby naplója

Egy új sablonért

2008. január 03. - Antibaby
Nemrég három éves lett a blogom. Kicsit más terveim vannak vele, mint aminek eredetileg indult. Januártól régi/új ötleteimet szeretném megvalósítani benne, és ehhez szükséges némi rendszerezés, a struktúra átalakítása. Mint kiderült, a környezetemben fellelhető emberek idejébe vagy tudásába ez már nem fér bele. Keresnem kell tehát valakit, aki elég jól (=nagyon) eligazodik a html és css-k világában, s tudna segíteni nekem megvalósítani, amit megálmodtam. (Pedig szeretem ezt a sablont, még alszom rá párat, hogy csak átalakuljon vagy megváljak tőle.)
Nem kérem ingyen, pláne, hogy nem két perces melóról lenne szó, viszont pénzt nem tudok adni, vagy legalábbis olyan keveset, hogy azzal csak égne az arcom. Fogalmam sincs, mi másért hajlandó melózni bárki is, de nincs kizárva, hogy épp olyasmire van szüksége, amit én adni tudok. Mondhatnám, hogy minden megoldás érdekel, de nem lenne igaz.
Ami ellenszolgáltatásként így hirtelen eszembe jut: talán megvan nekem egy film vagy zene, ami másnak hiányzik... vagy ő tud ugyan sablont szerkeszteni, de szüksége lenne design-ötletekre a saját weboldalához... vagy oda kell menni egy lányhoz és megmondani, hogy szereti... vagy mittomén. Beszéljünk róla!
Ja, van egy díszdobozos konyakom, és egy poharakkal összecsomagolt whiskey-m is, aminek itt fog lejárni a nem létező szavatossági ideje, mivel én nem iszom, és nem ajándékozom alkoholt... valamint van egy tök original csomagolású szexuális segédeszközöm :), amit szintén fel tudok ajánlani.
Ööö, értitek, ugye?
Megbízható embert keresek, aki nem adja fel a háromnegyedénél. Hát nem visszautasíthatatlan az ajánlatom?
Naaa? Jelentkező? :) Ennyire azért ne tolongjatok!

A bejegyzés trackback címe:

https://antibaby.blog.hu/api/trackback/id/tr19282956

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Piroska · http://piroskaesfarkas.blog.hu/ 2008.01.22. 15:39:08

Kedves Antibaby!

A blogátalakítgatós témában kutakodtam, mikor itt lyukadtam ki Nálad:-) Egy blogbarátnőm új oldalán ügyködünk éppen, s a betűátalakításnál akadtunk el.

Gondolom, szívesebben olvasnád, hogy jelentkezem a felhívásodra, mert nagyon értek az általad felsorolt témákhoz, de sajnos nem.......
Én csak átszínezni bírok, vonalakat vastagítani vagy teljesen eltűntetni, fejlécet beszúrni, és hasonló. Ha ezzel is beéred, nagyon szívesen jövök. Ezt is csak amolyan próbálgatós-rájövős módszerrel bírtam elérni.....
A vágyaimnak és az elképzeléseimnek igen szűkös határokat szabnak ezek a párbetűs tudományok, mint css.....

Gondoltam, jelzem Neked -ha már nem tolonganak a felhívásodra, és ez bizony kár, meg rosszul is esik ám, meg úgy egyébkéntis milyen dolog, hogy nem....-, hogy nem vagy egyedül ezzel a problámával:-)))))

Szép napot,
Piroska

Antibaby · http://antibaby.blog.hu 2008.01.22. 16:36:54

Szia Piroska!
Köszönöm a hozzászólást. Az igazság az, hgoy ugyanez a blog a freeblogon is üzemel, nagyobb látogatottsággal, mint itt, és ott szerencsére sokan jelentkeztek. Jó munkához azonban idő kell, úgyhgoy egy ideig még biztos ez a külső marad. Remélem, azért hamarosan megvalósulnak az elképzeléseim.
és a tieid is. :)
süti beállítások módosítása