Kétoldali meghívást kaptam (Ana filmes játéka és a freeblog főoldalszerkesztés okán) a Plasztik szerelem c. film vetítésére. Vártam már a nagy napot.
Kicsit morcosan estünk be a moziba, mert odafelé úton vitáztunk Drissel. Ilyen az, amikor egész nap két külön fordulatszámon pörgünk, aztán egy rövid programra összefutunk, és a különböző energiák kiütik egymást. Persze nem tartott sokáig, ahogy bejutottunk, aztán kipipáltattunk a listán és megkaptuk az ajándékcsomagunkat, már nyoma sem volt a rossz hangulatnak. Egy fél percre összefutottunk Anával, majd Bahhával, akikkel először találkoztam. Örültem nekik. S hogy milyenek? Kedvesnek tűntek, Ana sugárzott és vicceskedett, s kellemes illatára sokáig emlékeztem még.
Szuperapu keze munkájából született az az öt, képeslap méretű rajz, amely az Ana filmes játékának blogger-csapatai által megálmodott filmekhez készült. Minden belépő kapott egy sorozatot ebből, ezúton is köszönjük.
Furcsa érzés egy csomó ismeretlen ismerős közt mozogni. Nekem arcról nem rémlett senki, de ki tudja...
No és a film, nagyon tetszett. Épp olyan finoman bánik az érzelmekkel és a humorral, ahogyan szeretem. Pedig az alapötlet olyan morbid, hogy lehetne belőle akár bárgyú vígjáték csöpögős befejezéssel, de a Plasztik szerelem végig azon a keskeny sávon marad, ami a lelkizős dráma és az abszurd komédia közt húzódik. Nem billen el egyik irányba sem. A főszereplő, Lars érzelmei általunk is átélhetőek a film nézése közben, mégha vizuálisan vicces helyzeteket produkálnak is. S ahogy Dris mondta, nem szégyelli magát az ember, ha nevet rajta. Lars szeretnivaló figura, nem pedig kigúnyolandó.
Imádtam ezt a filmet, és köszönöm a szervezőknek, hogy ott lehettem.