Rettentő rossz kedvem van. Már második éjjel nem tudok rendesen aludni, arra ébredek, hogy aggódom a munkám, az anyukám, a másik munkám, Dris munkája, Dris egészsége, a lakáshelyzet, a tesóm, de még a tesóm barátnője miatt is. Fura, de ha csak mozdulatlanul fekszem, Dris meg alszik, akkor is megérzi, hogy valami baj van. Félálomban kérdezgette, mi zaklatott fel. Reggel nem is emlékezett rá.
Az az igazság, hogy látszólag egy kényelmes és szórakoztató játék az életem, miközben most pont összecsaptak a hullámok, kegyetlen év előtt állok. Kb. azt, amit más 10 év alatt old meg, nekünk most 1-1,5 év alatt kell. Egyszerűen nem lehet fontossági sorrendet állítani, mindennek most jött el az ideje. S minden nehezítő körülmény is most üt be.
Nem fogom túlragozni, de az egyik legfontosabb, hogy az anyukám, aki november óta nem áll szóba velem, most minden eddiginél erősebben hat a lelkemre. Úgy, hogy nem is találkozunk és nem is beszélünk.

Ráadásul nem tudom megemészteni a pár napja előjött gondolataimat.
Az apukámnak ma van a születésnapja, 53 éves lenne. Nem csak az 50-et, de a 40-et sem élte meg. Fiatalon tönkretette magát, az összes létező értelemben. S most nekem az jutott eszembe, hogy mi lenne, ha valahol élne egy apukám, ugyanolyan kezelhetetlen, érthetetlen, kiszámíthatatlan és zűrös élettel, mint amilyen az anyukámé. Ez a jelenlegi helyzet is nagyon megvisel minket, s mindenkit a szűkebb környezetünkben, de ha sztereóban kapnánk az őrületet, szerintem már mi is bekattantunk volna.
Tehát nem az jutott eszembe, hogy de jó lenne, ha az apám még élne, hanem hogy de rossz. Nehezen fogadtam el, hogy ilyen gondolataim vannak. Pedig tudom, a düh és a tehetetlenség kínja emberi érzések, s attól, hogy letagadjuk, még vannak. Átélni, kiadni magunkból egészségesebb.
Egyébként pedig a természet ereje látja lelkem, hogy bármit megtennék és megtettem volna azért, hogy a szüleim boldog emberek legyenek, vagy ha azt nem lehet, legalább kevésbé félresiklott életűek. De sajnos nincs az a gomb, nincs az a megoldás, ami olyanon segítene, aki magán nem akar. Annyit tudnék adni, hogy a saját életemet is tönkreteszem. De ez rajtuk nem segítene. Nehéz ezt elfogadni, de muszáj, ám a lelkiismeretfurdalás, hogy biztos nem tettem meg mindent, mindig is ott lesz bennem.