Antibaby naplója

Antibaby naplója

Szoptatási tanácsadás

2013. augusztus 06. - Antibaby

Nem adom fel, hogy lesz ez még egyszer jó, sőt tökéletes, úgyhogy azok után, hogy már kétszer házhoz jött egy szoptatási tanácsadó, és mindig léptünk előre a tanácsai által, most elmentünk egy másikhoz is. Azért írok róla, mert szerintem kevesen tudják, hogy nem csak a 6000-9000 forintért házhoz jövő tanácsadók léteznek, hanem pl. a Bethesda Kórház Anyatejes Táplálás Ambulanciája is, ami kb. ugyanolyan, csak nem kell fizetni érte, mert TB alapú.

Elég rövid várakozással kaptunk időpontot, nem hetek múlva, hanem pár nappal a telefonbeszélgetésünk utánra. Ha pedig sürgősnek ítéltem volna a helyzetet, meg tudták volna oldani még gyorsabban is. Egy nagyon kedves doktornő fogadott minket, és annyira profi volt, hogy csak lestünk. Megtudtam tőle azt, amit még senki nem mondott, sem a kórházban a nővérek, szülészorvos, csecsemősök, sem az endokrinológusom, sem a védőnő, sem a gyerekorvos, sem a szoptatási tanácsadó, hogy a pajzsmirigyem alulműködése nagy valószínűséggel befolyásolhatja a tejem mennyiségét. Neki ez evidenciának tűnt, ezért furcsa, hogy még senki nem szólt róla nekem. (Mondjuk nem tejmennyiségi problémával mentünk a Bethesdába, ez csak mellékesen került szóba.)

A lényeg, hogy RT-t egy mozdulattal beigazította a doktornő a megfelelő pozícióba, elmagyarázta nekem, mire kell figyelni, hogy jó legyen, és RT már szopott is, mint a kisangyal, mindenféle segédeszköz és "küzdelem" nélkül. Úgy néztem Drisre, mint aki ufót lát. Még ahhoz is túl meglepett voltam, hogy meghatódjak, de elöntötte a lelkem valamiféle boldogság, ahogy pillogtam a cicin szuszogó kicsire.

Utána egy perccel már nekem is ment a mozdulat, és RT azonnal elkezdett szopni. Annyira egyszerűnek tűnt, olyan jól megmutatta a doktornő, hogy nem is értettem, miért nem sikerült eddig így, cuccok és fájdalom nélkül. Talán azért, mert a cikkek, fotók, videók, az önbizalmat elvevő, de nem segítő kórházas nővérek, meg a tanácsokat osztogató rokonok mind kevesek ehhez. Az kell, hogy a gyakorlatban megmutassa valaki, ráadásul a megfelelő állapotban, és utána megy.

Persze Murphy törvénye alapján az történt, hogy RT épp ott, a doktornőnél "pöccre" felébredt és azonnal minden klappolt, de amióta hazaértünk és elaludt, nem működik a felébresztési technika sem, alszik mint a bunda. És hiába mondja nekem bárki, plusz a szákirodalom, hogy a babák félálomban is szopnak, ösztönből, az én kisfiamat más fából faragták. Szóval olyan ez is, mint amikor fél évig vacakol a kocsid, iszonyú nehéz minden nap beindítani, és amikor végül elviszed a szerelőhöz, pöccre indul, és csak pislogsz. Murphy.

Nem mondom, hogy most minden gond elillant a szoptatás körül, de kaptam egy nagy lökést és gyakorolni fogunk ezerrel. Majd, ha végre felébred.

A bejegyzés trackback címe:

https://antibaby.blog.hu/api/trackback/id/tr405448107

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

orsó · http://vandorcirkusz.com 2013.08.06. 21:09:38

hajrá, menni fog! :) ez a TB-s tanácsadás tök jó információ!

ne feledd, minden nappal bentebb vagytok, és tök jól csinálsz mindent.

(amúgy az én gyerekeim sem lehetett felébreszteni, sőt, komfortszopira sem volt hajlandó egyik sem. ha sír, és mellre rakom, de nem éhes, képes tituszként kiugrani a kezemből, ugyanúgy ordítva, de még fintorog is a cicire.)

kishangleany · http://kishangleany.blog.hu/ 2013.08.06. 21:45:43

De jóóó! :) Nem kérem, hogy mutasd meg, de elmagyarázod majd, hogy milyen is ez a mozdulat? Jó lenne, ha legközelebb nekem is menne :)

mimke · http://mimozanevel.wordpress.com 2013.08.06. 21:51:39

Igen, erről a TB-s tanácsadásról szerintem sem sok mindenki tud, tök jó, hogy írtál róla.
Nekem a tanácsadóval volt ilyen élményem: aha, csak ennyi?? De ahogy írtam is, ezt nem mindenki tudta hozni...
@kishangleany: én olvastam a legtöbb részletét annak, amit utána elmondott a tanácsadó is, csakhogy én a saját mellemmel és gyerekemmel a kezemben képtelen voltam ugyanazt reprodukálni :(
Egyébként a legkegyetlenebb tanács az az volt, hogy le kell vetkőztetni a gyereket. Én egyszer próbáltam, de annyira bőgött a gyermek, hogy azt mondtam, hogy soha többet :((

Antibaby · http://antibaby.blog.hu 2013.08.07. 16:53:34

@kishangleany: Pont ezt akartam írni, amit mimke is, hogy hiába magyarázza el bárki, nem megy. Ha el lehetett volna magyarázni, akkor már nekem is ment volna az első naptól kezdve. Viszont a következő babádnál megadom majd a Bethesdás orvosnő számát. :)

@mimke: Szerencsénk van, a vetkőztetés-öltöztetés nálunk nem jár sírással, de én is kaptam olyan tanácsokat, amiket hiába próbálok, nem tudok megvalósítani. Ilyen pl. a felébresztés, az óránként vagy kétóránként szoptatás, és még biztos van több is.

mimke · http://mimozanevel.wordpress.com 2013.08.07. 21:45:59

Mondjuk én mindig úgy éreztem, hogy tudja az a gyerek, hogy mire van szüksége, ha három órát alszik, akkor három órát alszik...Alvó gyereket nem ébresztünk :D
Meg kialakul, végül is, mindenki a saját gyerekének a szakértője...

kicsinap 2013.08.07. 22:12:44

Miért kellene felébreszteni? Ilyen kis piciknek óriási munka az evés, azért nem megy még álomban. Az enyém már 4 hónapos, éppen a napokban gondolkodtam el rajta, hogy nem is olyan régen még a fejét a mellemmel ellentétes irányba feszítve ordított és úgy kellett ráügyeskedni, de sokszor még mellel a szájában is ordított, most meg a sötét szobában ha a mellem közelébe rakom odafordul és már be is kapta.:-)

Antibaby · http://antibaby.blog.hu 2013.08.10. 12:26:26

Na igen, az igény szerinti szoptatás mellett én az igény szerinti alvás híve is vagyok (mármint RT igényeire gondolok, az enyémek le vannak tojva). De minden szoptatási tanácsadó, akivel beszéltem, és a védőnő is a felébresztést tanácsolta. Először a kiszáradás és besárgulás ellen, aztán a tej szaporítására és a tápszer elhagyására. Anyatejből kevesebbet tud szopni, és hamarabb kiürül a szervezetéből, ezért,ha sokáig alszik,nyűgösebben ébred, és már türelmetlen a szopáshoz. A felébresztés viszont nagyon nem jött be. Vagy egyáltalán nem sikerült magához téríteni, vagy ha igen, akkor onnantól nyűgös volt aznap, érthető módon. Úgyhogy pár nap után abbahagytuk az ébresztgetést, de most megint azt javasolták, hogy figyeljük, és amikor felületesebben alszik (R.E.M. szakasz), akkor szoptassam meg. Lehet,hogy ez 100 emberből 99-nek könnyen megy, de nekem ez az egyik fő nehézség, úgyhogy napi 6-7, esetleg 8 szoptatásnál többet nem sikerül produkálni.

Antibaby · http://antibaby.blog.hu 2013.08.10. 12:27:35

@kicsinap: "nem is olyan régen még a fejét a mellemmel ellentétes irányba feszítve ordított és úgy kellett ráügyeskedni, de sokszor még mellel a szájában is ordított" Ezen jót nevettem, mert nálunk is pont így volt még pár hete. És milyen érdekes az anyák időérzéke... 1-2 hét rövid idő az életben, de ha csak ezzel foglalkozik az ember, egy évnek is tűnhet.

isolde 2013.08.11. 20:58:25

@Antibaby: az első kb másfél hétben nekem is ébresztgetnem kellett az aluszékony babát, persze éjszaka nem csináltam, csak nappal, és végül elég tejem lett és jól meghízott a baba, és nappal nem hajlandó rendesen aludni, ájjel meg tök jól alszik (nem tudom, van-e köze az ébresztgetéshez, de nekem teljesen megfelelő ez a felállás :)

@kishangleany: én mindent elolvastam és megnéztem youtube-on is, és ugyanígy csak akkor értettem meg, amikor a szoptatási tanácsadó személyesen megfogta a babát és a mellemet és összerakta.

isolde 2013.08.11. 21:02:55

@Antibaby: ja, és nekem is pont ugyanígy napi 6-8 szoptatást sikerült kihoznom belőle, ébresztgetéssel, de az mégis elég lett, én méregettem is, és megette a napi adagját ennyiből.

Antibaby · http://antibaby.blog.hu 2013.08.11. 23:08:15

@isolde: Ezt jó hallani. Nekem még nem tökéletes a dolog, de megyek tovább, előre.

kicsinap 2013.08.16. 12:31:45

Nekem soha (!) nem ettek napi 7-nél többször. Még a koraszülött kisbabámat is csak napi 8-szor etették meg.
A legkisebb nagyon hamar átállt a napi 6-ra, 2 hónaposan pedig 5-re. És hízik, mint a fene, csak annyit mondok, hogy 4 hósan 7,1 kiló volt (3,5 kilóval született).
2 hetesen is volt, hogy simán 9 órát töltött kaja nélkül éjjel.
süti beállítások módosítása