RT már 6 és fél hetes. Kb. a 3. héttől tervezem, hogy írok egy bejegyzést arról, hogy milyen határozott és remek szülő is vagyok voltam egészen addig, amíg nem volt gyerekem. Na jó, azért remélem, most sem vagyok rémes, de azt megállapíthatom, hogy hiába a 9 hónap készülődés a babára, hiába épít fel az ember magában elvrendszereket, hiába vannak elképzelései a gyereknevelésről, ezeket kb. azonnal megszegi, ahogy ott van az a hús-vér kicsi. Ugyanis a gyerek nem olvasta azokat a könyveket, amiket anyuka és apuka hónapokig böngészett, és nagyon nem tudja, hogy neki bizony aszerint kellene csecsemősködnie. Hiába a Suttogó babatípus tesztje, ha az én gyerekem más, mint ahogy a könyvek írják, vagy ahogy a gyermektelen védőnő mondja.

Voltak terveim pl. arra vonatkozóan, hogy a mi gyerekünk:

- nem karban fog elaludni, hanem a kiságyában, és nem fogjuk a mi ágyunkba sem szoktatni. - Ahha!

- nem kap cumit a szájába, és ilyen pofon egyszerű, hogy ne szokjon rá. - Ahha!

- mosható pelenkát fog viselni, mert igazán nem nagy cucc a gépbe azt is bedobni a többi ruhával együtt, meg környezetbarát és pénztárca-kímélő megoldás is. - Ahha! (Ezt még lehet, hogy később megvalósítjuk, de egyelőre a megvásárolt mosható pelus akkora csomag lenne RT popsiján, meg olyan vastag és meleg, hogy ilyen kicsin és ilyen hőségben nem adjuk rá. Talán majd ősszel.)

- igazából csak az elején fog mosható pelust viselni, meg amikor nagyon muszáj, de egyébként meg fogjuk próbálni az EC-t, azaz a pelenkamentes létet. - Ahha! (Nagyon szimpatikus volt az EC, de ez az, amiről hiába olvastam sokat, nem sikerült megoldanunk. Vettünk bilit, és 1-2 hetesen egyszer-kétszer fölé is tartottam, de elég macerás volt. Szoptatás után jó néha még a kényelmes ágyon maradni, összebújva, és nem ugrani, letépni róla a ruhát és biliztetni. Ráadásul valahogy olyan kényelmetlennek tűnik neki ez a fölé tartás, összevissza mocorog, rúgja magát... nem került abba a tipikus ellazulós, ürítős hangulatba. Márpedig ez csak úgy jó, ha a gyereknek kellemes és megkönnyebbülést hoz. Ha csak egy picit is erőszaknak élni meg, akkor nem szabad folytatni.)

A főbb elveink közül talán már csak kettő maradt, amit tartunk.
Az egyik, hogy nem nyomjuk tele a netet a fotóival. Hiszünk benne, hogy ez így jobb és korrektebb. Időnként nehéz betartani, mert a szülő ugye büszke, és szívesen eldicsekedne a cukibbnál cukibb fotókkal, de még nem botlott meg egyikünk sem.
A másik, hogy RT nem néz tévét. Azaz nem tévézünk vele, és másnak sem engedjük. Nagypapa számításait egyszer már keresztül húztuk ezzel, mert ő nagy Forma-1 rajongó, és szerette volna RT-val a mellkasán nézni a futamot.

A lényeg, hogy nehéz betartani mindent. Sőt, a legtöbb elképzelést nehéz. Vagy idő, vagy energia nincs rá, de legtöbbször az az oka, hogy a baba másmilyen, mint amiről a könyvek írnak, és bizony előfordul, hogy nem tetszik neki az ötletünk. Olyankor újratervezés.

És mennyire nincs szó a szülés előtti 9 hónapos felkészülés alatt, vagy még korábban, hogy milyen kimerítő tud lenni a baba születése utáni időszak. A közbeszédben csak azt sugallják, hogy ha nem alszik a gyerek éjjel, akkor fáradt leszel, ha meg alszik, akkor minden oké. De ez összetettebb probléma, pl. azért, mert a nappalok is fárasztóak tudnak lenni, meg az éjszakai kelés sem feltétlenül negatívum, pl. ha szoptat az ember.

Nem tudatosul a szülőkben (hogy utálom, hogy mindenhol csak az anyákról és anyákhoz beszélnek, írnak, mintha apja nem is lenne annak a gyereknek) előre az sem, hogy milyen nehéz és küzdelmes tud lenni a szoptatás. Akinek megy rögtön és ösztönből, annak szuper, de sokan vannak, akiknek nem sikerül azonnal, vagy még később sem. Hiába olvastam én is a könyveket és hallgattam meg a szülésfelkészítőn is a szoptatásról szóló előadást, masszírozással, fejéssel, mellgyulladással együtt. Amikor odaadták a kicsit, nem tudtam, mit kell csinálni, és nem is ismertem fel a jeleket, amiket adott. Az első hangjára abbahagytam a próbálkozást, mert nem voltam hozzászokva a síráshoz, és nem akartam gyötörni. Bánom már.
Amikor megnézem az első videókat, amin karomban van RT, látom, hogyan jelzi, hogy cicizne, és már tudom, mit kellett volna már ott és akkor máshogy csinálnom, meg aztán folyamatában később is. Persze ez késő bánat, meg már azért nagyon sokat fejlődtünk azóta ezen a téren, de azért egy következő gyereknél hasznos tapasztalat lesz. Bár tartok tőle, hogy minden gyerek más ebben is, és hiába a sok összegyűjtött információ és a gyakorlat, egy második vagy harmadik baba is hozhat nehézségeket.

Az egészet azért írtam le, mert egy vallomásra készülök. Be kell látnom, hogy túl szigorú voltam más szülőkkel, amikor láttam, milyen hibákat követnek el a gyereknevelésben. Bár nem szoktam beleszólni, azért megvolt a véleményem. Most, hogy a saját bőrömön érzem, milyen nehéz tartani magunkat a helyesnek vélt elveinkhez, sokkal elnézőbb vagyok már azokkal, akiknek a nevelési "szokásai" eddig bántották a szememet. És így egyúttal kevésbé vagyok már elnéző azokkal, akik pedig felettem ítélkeznek.

Egyébként azt hiszem, még nem írtam le a blogba, de most megteszem: Anyának lenni nagyon jó, rengeteg örömet és boldogságot ad. RT hihetetlenül aranyos, imádom minden pillanatában. Ez az alap. Még akkor is, ha néha nehéz a feladat, és akár ki is borulok. Nem teher ez, sok-sok öröm, de nehézségekkel jár.