RT reggeli után nézett egy kis forgó-zenélőt, aztán újra elaludt. Most kint ülök a nappaliban a kanapén, feltett lábbal, megreggelizve, megmosakodva, megkávézva. Olyan direktben süt be a nap, mint még soha. Mintha csak nekünk sütne, csak a mi ablakunk előtt. A tükörbe nézve meg egy pillanatra úgy láttam, hogy szép vagyok. Pedig alig vonszolom magam, de a kialvatlanság ellenére jól érzem magam. Idilli hangulat, nem?

Ráadásul anyukám tegnap, miután 11 hónapig mondogatta, hogy kövér vagyok, megjegyezte, hogy fogytam. Meg hogy milyen jól csináljuk ezt a babázást, és hogy nem vagyunk idegbetegek sem a sok teendőtől meg a fáradtságtól. Lehet, hogy más családban ezek hétköznapi mondatok, de nálunk hatalmas bókok.

RT egy tündérbogár. Nyúlkál a tárgyakért, magasra emelgeti a fejét, gagyarászik, és ha épp nem fáj a pocakja vagy nem farkas éhes, akkor fülig ér a szája. Mindenen és mindenkire tud kacagni. 10 másodperc RT-mosoly felér egy Duracell góliáttal, hosszú órákra feltölt.

Figyelem, milyen sokat rajongják körül ezt a csöpp embert, imádja mindenki. Néha belegondolok, hogy azokat a gyerekeket, akik szeretet nélkül élik le csecsemőkorukat, milyen sok embernek kell nemszeretni. Elképzelhetetlennek érzem, hogy egy kicsi körül ne legyen senki, aki elolvad tőle és képtelen nem szeretgetni és gondoskodni róla.