Antibaby naplója

Antibaby naplója

Változások az életmódban

2013. november 04. - Antibaby

Ha visszagondolok a néhány évvel (3-4-5?) ezelőtti életmódunkra, azt látom, hogy igen nagy változások mentek végbe mifelénk. Nem volt ez pálfordulás, mert szép lassan alakultak át a szokásaink, step by step. Mindig csak annyi léptünk előre, amennyire igényünk volt, és amennyit pillanatok kérdése volt megszokni. Motiváltak voltunk és vagyunk. Ez kell hozzá. A többi jön magától.

No, de miről is beszélek? A fogyasztói társadalom (tudatos, ámde költekező) mintapéldányaiból apránként lettünk valami más. Először jött a szelektív hulladékgyűjtés és az ökológiai tisztítószerek (már ha nem a vegetarianizmus az első lépés). Volt szűrt vizes időszakunk is, aztán arról leszoktunk, nem szerettem annyira, mint az ásványvizet. Azután házilag barkácsoltuk az első virágládákat, amelyekben próbáltunk konyhakertet kialakítani, több-kevesebb sikerrel. Ez volt a kísérleti időszak. Paradicsom és madársaláta nőtt is dögivel, a hónapos retek viszont olyan lett, mint egy rotringbetét, csak rózsaszín. Úgyhogy arról inkább ne is beszéljünk! A második nyáron már lett paprika is. Nyár elején kerestünk egy elhagyott telket, egy ismerősünk szomszédja megengedte, hogy az övén kipróbáljuk, hogyan gazdálkodnánk. Nem lett belőle így elsőre sikersztori, több gyom nőtt, mint zöldség, vagy csak nem látszott ki alóla, nem tudom. Én akkor már nagy pocakkal, 35 fokban inkább itthon maradtam a hűvösebb lakásban, de ha időnk jobban engedte volna, azt a földet is gondosabban megműveltük volna. Egyszer még ehhez is visszatérünk szerintem. 

Aztán ugye száműztük a fürdőszobából azokat a pipere cuccokat is, amelyek nem természetes alapanyagokból készültek. Lett helyette natúr szappan, minden funkcióra: zuhanyzás, hajmosás, borotválkozás. Fogkrémnek meg fluorid- és mentolmentes verzió. Illatmentes ökológiai öblítő, de lassan ezt is felváltottuk valami mással: ecetes vízzel. Ahogy a szűrt víz, úgy az ecet, mint ruhaöblítő sem lett a kedvencem. Bizonyos ruhák és a törölközők sprődek lettek tőle. Így, egy kicsit harcolnom kellett Drissel, de végül visszatértünk az ökológiai öblítőhöz. Próbáltunk gesztenyével is mosni, és lehet, hogy újra sor kerül majd rá.

Meditálok, azaz meditáltam RT születése előtt, nem kötelességszerűen, de amikor rám jött. Jó lenne ezt még visszailleszteni a mindennapokba, ha nem is most, de hiányzik. 

Majd jött még egy réteg erre az egészre. Biozöldségek, biogyümölcsök, bio mindenből, amiből csak lehet. Nem a megőrülés határát súrolva, hanem apró lépésenként megvalósítva, és most már olyan természetes, mintha más nem is létezne. Nagyrészt biopiacról, bioboltból, kisebb részt a saját erkélyládáinkból.
Amikor már belejöttünk a szelektív hulladékgyűjtésbe, elkezdett minket zavarni, hogy a szerves hulladék megy a háztartási szemetesbe. Így Dris elkezdett komposztálni, gilisztákkal. Igen, a 6. emeleti lakásban. Először furcsa volt belegondolni, hogy itt lesznek a lakásban, de nem sok vizet zavarnak. Nem másznak ki a dobozból (Ikeás), amiben élnek. A bedobált szerves (kizárólag bio zöldség és gyümölcs maradéka, héja kerül bele) hulladékot ún. gilisztateává alakítják, ami kimondottan jót tesz az erkélyen termesztett zöldségek földjének.

buzafu.jpg(Forrás: Biobúzafű)

Babavárás idején, amikor az ember extra egészségesen igyekszik étkezni, jöttek a csírák, igazán tiszta forrásból, a bolthálózatot kihagyva, egyenesen a termelőtől, frissen a csíráztatóból. Majd a búzafűlé. Sajnos én ebből keveset fogyaszthatok, mert várandósság és szoptatás idején nem ajánlott semmi, ami méregtelenítő hatású, de várom, amikor majd belevághatok úgy igazán. Addig én csak kiskanálnyit iszok belőle és a bőrömre kenem, állítólag csodaszer. Ha én még nem is csaphattam bele igazán a búzafűlé-lecsóba, a család már fogyasztja rendesen. Szerintük is csodaszer. Egy természetes dolog, ami bárki számára elérhető, mint csodaszer, gyógyszerek, mesterséges vitaminok és vegyszeres kozmetikumok helyett.

Fura látni, hogy a tévében minden második reklám gyógyszert tukmál. Megjegyzem, eredményesen. Az orvosok is csak "felírnak", egy sem mondja, hogy egyen a kedves páciens inkább sok spenótot vagy hüvelyest, vagy mindkettőt. Itt jönne a képbe a búzafűlé is. A kiegyensúlyozott, változatos és természetes, vitaminokban gazdag étrenddel minden szükséges tápanyag bekerül a szervezetbe, a számára legjobb és legkönnyebben feldolgozható formában, de erre mégsem hívják fel a figyelmet szinte sehol. Abból nem gazdagszik meg senki. Épp csak egészséges lenne az emberiség. Nem csak testileg, értékrendileg is.

Félreértés ne essék, nem vagyok szélsőségesen mániákus, sem "hippi". Nem szeretnék tanyán élni, mindentől távol, áram és víz nélkül. Nem szeretnék lavorban mosakodni és a kis-nagy dolgommal a kert végébe járni. Én azt sem tudom, bírnám-e vidéken huzamosabb ideig. Még az az idő is eljöhet, hogy oda vágyom, de egyelőre nem erről van szó.

Továbbra is a fővárosban élünk, közel a tűzhöz, jó közlekedésnél (azaz szmogban és zajban), minimál berendezésű lakásban. Már szinte kész van, és bár sokáig tartott (közel 5 évig) a berendezés befejezése, most nagyjából olyan, mint amilyet szerettünk volna. Nem biztos, hogy nem fogok ennél nyugisabb, "vidékibb" helyen élni, de nem hiszek benne, hogy vissza kell menni 200 évet az időben ahhoz, hogy ember- és természetközelibben tudjunk élni. Nem hiszem, hogy le kell mondani a gépek adta segítségről, sok közülük energiatakarékosabb is, mint a manuális elődje (pl. a mosogatógép). Ízléssel és ésszerűen lehet társítani a modern kor vívmányait a környezettudatos megoldásokkal (az más kérdés, hogy nem mindet kell!). Az eredmény, sokak tévhitével ellentétben, nem a kényelemről való lemondás, hanem egy sokkal élhetőbb élet lesz.

Tudom, ez most divat is. Milliárdos üzletemberek mondogatják, hogy csalódtak, elegük van a pénzhajhászatból, elmennek biokertésznek. Sokan nevetnek rajtuk, hogy nem hitelesek. Én nem gondolom, hogy ne lennének azok. Miért ne lehetnének? Miért ne alakulhatna úgy az élet, hogy az embernek megváltoznak a prioritásai? Pénzt keresni, karriert építeni, üzletet futtatni, hitelt fizetni 5-10 éve még nem az volt, mint most. Ami most van, arra miért ne lehetne válasz, hogy "besokalltam, egészen máshogy szeretnék élni"? Miért ne lehetne cél az önellátás, amennyire meg tudjuk tenni?

Jó hosszú írás lett ebből, és tudom, hogy a hosszúkat sokan el sem olvassák, de azért ide a végére még be kell tennem egy fontos részletet. Ez az egész nem tőlem jön. Szimpatikus, tudok vele azonosulni és szeretem, hogy ebben vagyunk, de ha Dris nem lenne motorja a változásnak, valószínűleg én még nagyon nem itt tartanék. És nem írtam volna meg ezt a bejegyzést sem.

Ide illik, úgyhogy belinkelem: aláfestő zene BÁRMIHEZ.

És egy bejegyzés Blogártól, aminek van ehhez a témához kapcsolódó része, és eléggé egyet is értek vele.

Update: Fotók a gilisztás komposztálóról, közkívánatra, a "Tovább" után. Leírás a kommentek között található. Még precízebb leíráshoz sajnos használni kell a google-t, nincs időm pontos know how-t betenni ide. Köszönöm a megértést!

P1210662.JPG

P1210663.JPG

P1210665.JPG

P1210664.JPG

A bejegyzés trackback címe:

https://antibaby.blog.hu/api/trackback/id/tr325286549

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kishangleany · http://kishangleany.blog.hu/ 2013.11.04. 15:36:25

Big-big like. Az egészre. És le a kalappal, teljesen komolyan!

kicsinap 2013.11.04. 17:06:09

Nálunk külön kell gyűjteni a lebomló és az ún maradék szemetet, két kukánk van. A lebomlót hetente elviszik, de a maradékot csak 2 hetente. Azóta nagyon szétszedek mindent, a legapróbb paprfecnit is a papírok közé dobom és hiába szemetelünk hatan, legtöbbször 4 hétig is kibírja a maradék kuka (a kukákon chip van, és a szerint fizetünk, ahányszor kiraktuk a kukát). Egy hátránya viszont van, sokszor a biológiai kuka 4 hét alatt sem telik meg, és borzalmasan büdös és lepik el a legyek és muslincák. Néha csak azért rakom ki, hogy már ne legyen annyira büdi.

A termeléssel mi is próbálkozunk. Kenyeret, kalácsot, péksüteményt sütni szintén. NEkem ezekkel az az összproblémám, hogy rettenetesen sok időbe telik. Egyszerűen el kell döntenem, hogy akkor most egész nap sütök, befőzök, kapálok, takarítok utána, vagy a gyerekekkel is akarok némi időt tölteni (most a saját pihenésről nem beszélek, mert nyáron volt, hogy este 11-kor meg éjfélkor fejeztem be a lekvárfőzést). Szóval valami egyensúlyt kellene találni.

Öblítőt soha nem használtam.

EZzel a komposztálással nagyon ügyesek vagytok, én a nem merném.:-)

Antibaby · http://antibaby.blog.hu 2013.11.04. 17:18:06

Nahát, 2 ember is elolvasta? :) Szuper.

@kicsinap: Nálunk pl. a natur kozmetikumokat, főleg szappant, babakrémet, anyósom csinálja. Én biztos nem bírnék semmi ilyesmit így, gyerek mellett. A nagyszülők nem foghatóak be ilyesmire? Illetve ti hol laktok? Lehet, hogy már mondtad, de nem rémlik, hol chipelik a kukákat.

bogaar 2013.11.04. 19:25:58

Ezzel az idő dologgal nekem is vannak még problémáim. Pl. mire a saját borsó megnő meg leszedem meg kifejtem és megfőzöm, az rengeteg idő meg munka. Sokkal gyorsabb a fagyasztóból kivenni a zacskót. Persze ez meg bio meg saját...
Ez a gilisztás dolog egyébként nagyon érdekes, sose hallottam még róla! Nem jönnek rá a muslicák?

Antibaby · http://antibaby.blog.hu 2013.11.04. 19:53:32

@bogaar: Nem jönnek, mert nem a tetejére dobáljuk a kaját, hanem belenyomkodjuk a földbe. Illetve nem én, hanem Dris, mert én nyápic budapesti vagyok. :)
Nagyon érdekes egyébként. Van három műanyag doboz, ebből kettőnek kilyuggattuk az alját. Mi ikeás műanyag dobozt használunk, ilyet: www.ikea.com/hu/hu/catalog/products/70102972/#/10206312

A dobozokat egymásba kell majd tenni, mondom, hogy hogy. Egy doboz kerül alulra, abba fog folyni a lötty. Erre jó egy tálca is. Rátesszük az egyik lyukacsos aljú dobozt, aminek föld kerül az aljára, és bele a giliszták. Horgászboltban vettük őket. A giliszták megeszik a kaját, amit beteszünk nekik (tojáshéj, banánhéj, almahéj, uborkavég stb. mehet, a hagymát, citrusokat nem szabad túlzásba vinni), és komposztot csinálnak belőle. Amikor ezzel a doboz megtelik, jöhet rá a másik lyukacsos doboz az alján földdel. A fölsőbe a lyukakon át fognak mászni a giliszták. Amikor a fölső doboz kb. félig van már a komposzttal, akkor ki lehet alóla venni az első dobozt, és felülre tenni. Természetesen a legfelsőn mindig tető van. Remélem, érthetően írtam le.

Antibaby · http://antibaby.blog.hu 2013.11.04. 20:10:00

Ja, és a tető is lyukacsos, hogy tudjon szellőzni.

kicsinap 2013.11.04. 21:44:46

@Antibaby:
Aki nagyon akar rájön, de nem írnám le. Magyar nagyváros.
Csak a kertvárosi részeken csinálják.

Nagyszülők....Hát erre nem is tudom mit írjak. A férjem szülei meghaltak fiatalon. Az én szüleim még dolgoznak, a maradék időben meg élik életüket. Ez nem azt jelenti, hogy ha nagyon kell nem jönnek, de nincsenek napi szinten jelen az életünkben, és anyu azon is kiakadt, amikor egyszer kértük, hogy heti egyszer vigyék el ők a lányom úszni, hogy ne kelljen már a 34 fokos usziban aszalni az akkor két kicsi fiamat. Hogy ez nekik már túl sok és nem bírják.
Én ezt elfogadtam, valahol meg is értem, hogy sok-sok év gyerekezés után most felszabadultan élik a saját életüket.

Szóval én most a komromisszum kötés szintjén mozgok, mert másképpen pont arra nem jut időm amiért most itthon vagyok és amit a legjobban a szeretek, a gyerekekre. És ha megint dolgozni fogok a helyzet csak még rosszabb lesz. Már próbáltam 3 gyerek mellől, nagyon nem volt könnyű.

isolde 2013.11.05. 09:18:42

"Abból nem gazdagszik meg senki" - hát dehogynem, a biotermékek gyártója, a bioboltok tulajdonosa, hát mennyibe kerül egy liter búzafűlé a boltban. Én egy kicsit szkeptikus vagyok az ilyesmivel kapcsolatban, úgy gondolom, hogy ha mindenki biocuccokat enne, akkor nem jutna elég élelmiszer, hogy a biocuccok ugyan finomak meg egészségesek, de valójában luxuscikkek - több idő, pénz, fáradtság őket megtermelni, mint ugyanakkora földön a nembio-t. Nem környezettudatos őket venni, csak az egyénnek jó, aki megeszi.

Biem Dablju 2013.11.05. 11:05:50

Szia!
Ezzel a giliszta komposztálással felpiszkáltad a fantáziám! :)
Tudom, hogy millió egyéb ennél fontosabb dolgod van, de esetleg ha adódik kis időd, tudnál készíteni egy fotót a 'komposzt-rendszeretekről'? Mekkora lyuk kell a tetejére, stb., hogyan kell elképzelni. Nagyon köszönöm! :)
A búzafüvet mivel préselitek?

Antibaby · http://antibaby.blog.hu 2013.11.05. 17:34:42

@isolde: Miből gondolod, hogy nem jutna elég élelmiszer? És miből, hogy nem környezettudatos biotermékeket venni?

Azért egy biobolt tulajdonosa vagy egy kistermelő kb. annyi haszonra tesz szert, amiből kijön egy normál fizetés, és el tudja tartani a családját, jó esetben. A gyógyszeripar (lobbi?) azért más kategória, ott sokkal nagyobb pénzekről van szó.

Egy sokkal hosszabb választ is elkezdtem írni neked, minden részletbe belemenőset, de így, hogy RT mellett kb. óránként van 2-3 percem beleírni egy-egy mondatot, szerintem nem mostanában leszek kész vele. Lehet, hogy lesz belőle egy post. Meg az is lehet, hogy a kukában végzi. :)

Antibaby · http://antibaby.blog.hu 2013.11.05. 17:36:12

@Biem Dablju: Lefotózom, persze, csak egy kis türelmet kérek, mert le kell törölnöm róla a port. ;) Leírást pár hozzászólással feljebb találsz, és a google is sokat segít, van jó pár cikk, videó a témában.

bogaar 2013.11.05. 17:52:44

@Antibaby: Fly lady-ben van olyan napirendi pont, hogy giliszta komposztáló portalanítása? :))
Amúgy szerintem tényleg nem lenne elég a bio kaja ennyi embernek - ha ugyan ilyen maradna a rendszer. De szerintem ez együtt változna a szemléletmóddal, a közvetlen vásárlással, a túlfogyasztás visszaszorulásával, stb. Az áruházak pl. havonta tonnaszám (!) dobják ki a rájuk maradt élelmiszereket. De ez tényleg egy összetett kérdés.

Antibaby · http://antibaby.blog.hu 2013.11.05. 19:52:42

@bogaar: Igazad van, nincs. ;D
Én nem gondolom, hogy mindenkinek biot kellene fogyasztania, meg ha gondolnám, akkor sem valósulna meg egy ilyen világ :), úgyhogy szerintem emiatt kár aggódni. De azért érdekelne, hogy miért ne jutna elég. Persze nem a mostani, pazarló és felesleges kajákkal teli rendszerben kell gondolkodni, de én ezt alapnak vettem, mert a biora való átállás szinte minden embernél magával hozza az életmódváltást, vagy fordítva... nem is tudom.

Antibaby · http://antibaby.blog.hu 2013.11.05. 20:53:14

@Biem Dablju: Frissítettem a bejegyzést, a végén találhatod a képeket a komposztálóról. Lefotóztam a lyukakat, ilyenek vannak fúrva a doboz aljára is, mint a tetejére. Elvileg a tetejére kisebb is jó, ha úgy érzed, hogy azzal is szellőzik, és akkor tutira nem tud kimászni egyik kalandvágyó tag sem. (A port végül nem töröltem le. (: )

Ja, és mi kézi tekerős búzafűprést használunk, de ha én is ráállok majd a fogyasztásra, akkor lehet, hogy lassan be kellene ruházni egy elektromosba is.

Biem Dablju 2013.11.06. 21:21:32

Nagyon köszönöm, legfőképp a gyorsaságot! Porolást már igazán nem vártam. ;)

isolde 2013.11.07. 16:05:11

@Antibaby: hát mert azért vezették be a műtrágyát meg a permetszert, mert ezekkel lehet növelni a terméshozamot. Biogazdálkodással adott földterületen kevesebb cucc nő, és kockázatosabban, mert nagyobb a veszélye, hogy elviszi a termést valami betegség.

Antibaby · http://antibaby.blog.hu 2013.11.07. 18:09:17

@isolde: Szerintem a kevesebb nem jelenti azt, hogy nem elég. És biztos, hogy azért kellett növelni a terméshozamot, mert nem termett volna meg több, és nem azért, mert az adott gazdaságnak kisebb területen, nagyobb hozammal jobban megérte? Az egyik növekedése meg kinyírta a másikat? Ami persze érthető, meg kell élni valamiből, de szerintem egy tudatosabb társadalomban, ráadásul kevésbé pazarló és tisztább élelmiszert igénylő fogyasztás mellett vehetne más irányt ez az egész. Az apránkénti változás pedig talán más folyamatokat is beindítana, pl. akár a húsfogyasztás csökkenését, az állattenyésztés pedig túlzottan területigényes és kevéssé környezetbarát. Naiv elképzelés?
Nem mondom, hogy biztosan jó lenne, ha mindenki biót fogyasztana, de azt azért jónak tartom, hogy egyre többen törekszenek rá.
Azt nem hiszem, hogy ez egyéni érdek lenne csupán. Az egyén egészsége alkotja a társadalomét. Nem gondolom, hgoy a vegyszerezés lenne a közérdek. Meg ugye a bio nem is csak zöldség-gyümölcs vonalon létezik.

isolde 2013.11.08. 10:04:18

@Antibaby: igen, ebben lehet, hogy igazad van.

Antibaby · http://antibaby.blog.hu 2013.11.12. 19:44:14

Véletlenül futottam bele ebbe ma. Csak az érdekesség kedvéért biggyesztem ide. Én magam nem tudom, mit gondoljak.
Az eredeti cikk már nincs a link mögött...
vegyi.blog.hu/2011/05/11/az_okologiai_novenytermesztese_a_jovo

Lilienfeld 2013.12.01. 03:51:06

@Antibaby: ott van az, csak elszúrták a linket.
Az eredeti, 21 oldalas tanulmány: www2.ohchr.org/english/issues/food/docs/A-HRC-16-49.pdf
A rövidített változat, aminek a fordítása a magyar nyelvű poszt: www.un.org/apps/news/story.asp?NewsID=37704&Cr=farming&Cr1#.UpqjgtIn-F0
süti beállítások módosítása