Kicsi RT négy hónapos lett. Ebből az alkalomból egy csodálatos nappal ajándékozott meg minket, felhívva a figyelmünket rá, hogy milyen szuper is vele az élet.
Először aludta át az éjszakát, de úgy alaposan. Bizonyos szülők azt mondják, az éjszaka átalvásának definíciója az, hogy 6 órát alszik egyhuzamban a gyerek. Én ebben nem hittem, mivel mi elég korán fürdetünk és tesszük le aludni, ezért hiába aludt eddig is 6 órát, attól még kelni kellett éjjel 2-3 óra között. Most meg este 8-tól reggel 6-ig aludt, és ez elég volt ahhoz, hogy mindannyian széles mosollyal ébredjünk reggel, mintha egyszeriben kialudtuk volna az elmúlt 4 hónap fáradalmait.
Aztán elmentünk az unokatesómhoz, és ez azt jelenti, hogy először töltöttük RT-val az egész napot máshol, mint itthon. Több etetés és több alvás is ott érte náluk, és csak pislogtam, hogy milyen jól viseli az idegenben tartózkodást. Aztán itthon, este még meglátogatták a nagyszülők, akik hatalmas kacajokat kaptak a kisunokától. Egy nagy móka volt az egész nap.
Nem szeretnék nyálas hófordulós bejegyzéseket írni, amikből őszintétlenül kifelejtem a nehézségeket, úgyhogy meg kell említenem, hogy a 4. hónap bizony kemény volt. Azt hiszem, az első hónap (a szoptatással való szívás és a még meg nem szokott éjszakázás) kimerítő tempója, és az azóta is tartó kialvatlanság bukott ki most belőlem, és volt néhány könnyekkel induló reggelünk, és pár türelmetlen vagy energiaszegény napunk. Amikor viszont már épp nagyon magam alá kerültem volna, Drissel szépen átgondoltuk a dolgokat, felosztottuk máshogy, ettől kipihentebb lettem, és azóta újra boldogság van.
A 4. hónap sok örömet is hozott, mert RT látványosan fejlődött. Már lehet vele nagyokat nevetni, és bár beszélni nem tud, mégis úgy érzem, hogy egyre többet kommunikál velünk. Ez hihetetlen jó érzés, imádom.
S úgy tűnik, 4 hónap után vége az anyatejes időszaknak. Hihetetlen körülményes utat jártunk be ezen a téren, és már nem is tudnám elmondani egy kívülállónak, hogyan jutottunk a jelenlegi helyzetbe, annyira bonyolult. Az utóbbi majdnem 3 hétben már nem szopizott, és nem sikerült rájönnünk, hogy miért nem, épp csak tippek merültek fel. Fejtem, amíg és amennyit tudtam, de ez a végtelenségig nem tartható fenn. Annak érdekében, hogy mosolygós mami maradjak, elengedtem a szoptatást, mint elvárást és mint aggodalmat, és nem erőltetem tovább. Úgy fogom fel, hogy bár RT születése után arcul csapott, hogy milyen iszonyú nehéz is tud ez lenni, mégis sikerült 4 hónapig minden nap adnom anyatejet neki, még ha nem is kizárólag azt. Megtettem, amit megtehettem, kiharcoltam, amit kiharcolhattam. Ennyire futotta. Másnak biztos kevés, de ha összeadnám, hány liter anyatej folyt le a kisfiam torkán, meglepően szép szám jönne ki. Tehát tudom úgy nézni, hogy ne a keserűség maradjon meg ebből az időszakból, és a viszonylag korai befejezésből.
Négy hónap, elrohant. Négy hónap, örökkévalóságnak tűnt. Mintha száz éve lett volna a császár. Mintha RT mindig is velünk lett volna, vagy legalábbis már piszok régóta a családunk része lenne. Azt hiszem, ezek az érzések azt jelentik, hogy a legjobb helyen van, és mi is a legjobb helyen vagyunk körülötte. Hogy ez így magától értetődő.
