Isolde bejegyzése nagyon jó, ki is emelem ide, mert szerintem minden szülőnek el kellene olvasnia. Nevettem sokat, hol a megfogalmazáson, hol magamon. A rácsvédős résznél meg eszembe jutott Kishangleany, ugyanis a múltkor épp vele jött szóba a rácsvédő kérdése. Mi nem tettünk fel, ők meg igen, és azt láttam az arcán, hogy "nem akarok beleszólni, de...". Én meg érveket próbáltam sorolni, pedig igazából csak nem szimpatikus a rácsvédő, és kész. Isolde írását olvasva ezen is nevettem, magunkon.

Minket is elért a szülővé válás megbolondító hatása, és valamiért ellenállhatatlan vágyat éreztünk, hogy RT talpait kiöntsük gipszből és ajándékozzunk belőle egy-egy példányt a nagyszülőknek. Megvettük hát a Kezes Lábas nevű do-it-yourself pakkot a bababoltban.

Őszintén szólva már az is reménytelennek tűnt, hogy RT 18 éves koráig lesz akár egyetlen nap is, amikor időt tudunk szakítani a műveletre, márpedig akkor már bajosan férne bele a lába a 16x16 cm-es keretbe. Aztán valami csoda folytán egyszer csak lett ilyen nap, RT épp aludt, mint a bunda, végtagjai elernyedve, körme már levágva, tejem lefejve, ettünk-ittunk is, épp csak a háztartás szaladt, úgyhogy alkalmasnak látszott a pillanat.

A használati útmutató alapján még jobban rágerjedtünk, olyan édes volt, ahogy írták: "A nyomat akkor lesz szép, ha segít a modellnek, és a végtagra, ujjanként, majd a lábfejre Ön saját kezével nyomást gyakorol..." Néztem a kanapén békésen szuszogó "modellt", és igen, nagyon akartam, hogy perceken belül láblenyomatot vehessünk róla.

Dris mindent elő is készített: deszka, sodrófa (mi egy sima felületű üvegvázát használtunk), papírtörlő. Aztán elvéreztünk a feladaton.

Már a gyurma (agyag?) kinyújtása is komoly problémát okozott, folyton rátapadt a sodrófára. Aztán bevizeztük a vázát, amitől nem tapadt rá, csak épp baromi nehéz volt elsimítani a felületét, hogy sehol se legyen rücskös. A kinyújtott gyurmalap egyik széle persze magasabb lett, mint a másik, úgyhogy újra és újra korrigálni kellett. Nagyon szenvedősen jött össze, de végül lett egy használható 16x16-os, sima felületünk. Belenyomtuk a keretet és hoztam a gyereket, kínosan ügyelve rá, hogy ne ébredjen fel. Azonban, amint a gyurmához ért a talpa, azonnal elkezdett sírni, jó nagyot rándult és elrántotta a lábát. Érthető, hiszen egy számára új felülethez ért, ami ráadásul nem a testhőmérsékletével azonos melegségű. A lenyomat ekkor még messze nem volt meg, RT csak elkente a felületet a talpával. Kicsit kiigazgattuk és újra megpróbáltuk, határozottabban fogva a lábát, amit újra el akart kapni, de Dris szorította. Valamelyest sikerült belenyomni a gyurmába, ami nekünk nem tűnt keménynek, de egy ilyen pici gyereknek az. Annyira kellett "nyomást gyakorolni" a kis lábikójára, hogy az teljesen elszíneződött, és közben persze egész testét megfeszítve próbálta kiszabadítani magát a kellemetlen helyzetből. Ekkor még messze nem volt annyira benne a gyurmában, hogy ki lehetett volna önteni gipsszel, de már gyerekkínzásnak tűnt, amit csinálunk, úgyhogy nagy egyetértésben abbahagytuk. Az elvett tappancs alatt persze nem lett sima a felület, és még jóindulattal sem lehet állítani, amit a csomagoláson írnak, hogy minden apró részlet látható.

Azért, mielőtt visszacsomagoltuk a cuccot, hogy odaadjuk egy hobbi szobrász barátunknak, még gyorsan lefotóztam a próbálkozást.

Végül is mi arra jutottunk, hogy ezzel csak halott csecsemőről lehet dombornyomatot készíteni. Ha valakinek esetleg sikerült mégis pofás eredményre jutni egy élővel, írja meg, és én azonnal beismerem, hogy csak mi voltunk bénák.