Gyeses anyuka tévézik szindrómám van. Annyira azért még nem, hogy a port is letöröljem róla, de kell az az agykikapcsolós szórakozás hetente 1-2 este. Úgyhogy X-faktort nézek, amit eredetileg csak Alföldi miatt kezdtem el, de aztán elkapott. Meg Sztárban Sztárt, fejéshez pont jó. Amellett, hogy baromi idegesítőek ezek a műsorok (is), megnevettetnek. Lehet, hogy az agysejtjeim pusztultak már le ennyire? Remélem, hogy ez az itthon töltött 8 hónap ahhoz még nem volt elég.

(Forrás: Fat Phoenix Facebook-oldal)

Na, de azért hoztam szóba, mert van ez a Fat Phoenix zenekar, amelynek valami érthetetlen okból rosszul ejtik a nevét, pedig állítólag már jelezték a tagok is, hogy finix. Mindenesetre, akár főnix, akár finix, nekem nagyon tetszik, amit csinálnak. Arról lehet vitatkozni, hogy a srácok illenek-e ebbe a műsorba, vagy a műsor illik-e köréjük, de szerintem eleve üdítő, hogy ilyen egyedi és következetes és igényes zenét produkálnak. Nekem a múlt héten lehúzott Army of Lovers feldolgozás is tetszett (, a George Michael-t pedig hamar megbocsátottam), de azt érzem, hogy ha nem kellene egy kereskedelmi csatorna műsorának megfelelniük, még többet mutatnának. Meghallgatva a zenekar saját(?) számait, cizelláltabb képet kaptam róluk, és úgy érzem, ők azok, akiknek szívesen mennék koncertjükre is.

Egyébként sokszor pont az a bajom a tehetségkutatókban szereplő énekesekkel, hogy nem tudjuk meg, milyen zenét csinálnak majd a saját lemezükön. Megtudjuk, milyen jó (vagy nem jó) a hangjuk, mennyire lazulnak el a színpadon, meg jó sok bulvárhír is tódul róluk a képünkbe, de úgy kerülnek ki a műsorból, hogy fogalma sincs a nézőnek, milyen az igazi zenei stílusuk. Nekem már volt ilyen csalódás több is, hogy a műsorban nagyon tetszett valaki, aztán kiesett vagy megnyerte, és amikor fél évvel később kijött a lemeze, valami egészen mást hozott, mint amit gondoltam volna, és ráadásul nem tetszett annyira.

Persze a tehetségkutatókban is többféle embert láthatunk, és nincs is ezzel semmi gond. Van, aki "csak" énekes, és másoknak kell neki alkotni valami eladható imidzset, és összeáll mögé a slágergyáros banda. A műsorban Madonnát énekel és Jennifer Lopezt, a saját lemezén meg pl. Rakonczai Viktor dalát fogja, oké. És van, aki már a válogatásra is a saját szerzeményét viszi, abba szeret bele a zsűri és a néző. Na, ezeknél nem értem, miért kell végül az élő műsorban táncosok közt ugrálniuk, tüzet hányniuk és Robbie Williams-re lépkedniük, ha egyszer van saját zenéjük, gitárral, síppal, dobbal, nádi hegedűvel.

A Fat Phoenix esetében látom, milyen lemezt adnak majd ki. Tök mindegy, hol végeznek a versenyben, aki erre a zenére fogékony, annak már feltűntek és figyelni fogja őket a kiesésük után is.

3. nap: Azért annyira nem is rendetlen és koszos a lakás, mert pl. a mai feladatnál is csak néztem körbe nagy szemekkel, hogy hogyan is tudnám komolyan venni. Az én ágyam körül mindig rend van. Nem szeretek sem ruhákat hajigálni a földre, sem taknyos zsebkendőkkel körbevenni magam, sem enni-inni az ágyban, úgyhogy nincs pohár és tányér sem a hálószobában. RT ágya pont mellettem van, hogy fekve is be tudjak nyúlni a rácson megsimogatni a fejét vagy visszaadni a cumiját. Ez még inkább arra ösztönöz, hogy rendet tartsak, illetve ne is engedjem, hogy rumli alakuljon ki. Tehát ezen a napon elég könnyű dolgom volt, a plusz feladat kimerült az ágynemű megigazításában.

4. nap: Ez a nap már egy kicsit szétesett, nem tudtam mindent megvalósítani, amit szerettem volna, úgyhogy kimaradt pl. a mosogatófényezés. Nem gond, persze, hiszen egész nap üresen és tisztán hagytuk, de azért kellemetlen érzés volt, hogy még ezt a pár apró dolgot sem tudom elvégezni, pedig a szándék megvan. Hogy miért nem? Volt benne fáradtság, halogatás, lustaság is.

5. nap: A kontrollfüzet funkcióját egyelőre nem értem, de azért megcsináltam. A többi meg már rutin, ugye. Csakhogy a kétperces pakolászás hibája, hogy csak két perces. Így semmiségnek tűnik, és mint ilyen, a végtelenségig lehet halogatni. Ha meg elmarad, akkor vállat vonni: majd hozzácsapom a következőhöz, könnyű lesz bepótolni. Aha, aztán jól elúszik vele az ember. Jobban kell tartanom magam a program előírásaihoz, mert a túl sok önállóskodás és változtatás végül oda fog vezetni, ahol eddig is tartottam. Azért is dokumentálom a blogban, hogy hogy haladok, mert ez is arra ösztönöz, hogy ne legyek már olyan ciki, hogy nem csinálom végig a programot legalább az első hónapban.

6. nap: Hú, na, ma esett szét az egész. Eleve szarul indult a napom. A kora reggeli etetés után nagyon szerettem volna visszafeküdni aludni, RT viszont egyre éberebb lett, úgyhogy nem tehettem. Eléggé kialvatlan és kimerült vagyok, úgyhogy egy-egy ilyen most már türelmetlenné tesz. Végül Dris felismerte a helyzet komolyságát, és visszazuhanhattam az ágyba. 11:40-kor nyitottam ki újra a szemem. Szóval a reggel már eleve elcsúszott, de a nap többi részében még durvább lett a helyzet. Dris vidékre utazott, éjjel ért csak haza, rajtam viszont egész délután eszméletlen fejfájás volt, ami estére a wc-csésze fölé hajolva jött ki belőlem. Közben nagyon izgultam, hogy RT-nak ne akkor legyen épp szüksége rám (ébredjen visító sírással), amikor nem tudok menni. Tehát ez a nap nem a FlyLady-ről szólt.

Nem is gondoltam volna, hogy a pihenőszék ilyen nagy fejlődést fog hozni RT kézhasználatában. Úgy voltam vele, hogy ez valami úri huncutság, ami egyrészt drága, másrészt totál felesleges, csak arra jó, hogy lepasszolja az ember a gyereket. Nem tartottam fejlesztő játéknak. Aztán mégis csak felmerült, hogy jó lenne, ha el tudná magát foglalni önállóan egy-egy félórára, és a forgó-zenélő meg a játszószőnyeg ehhez már kevésnek bizonyult.

Bérelni azért jó, mert ki lehet próbálni olyan játékokat is, amiknél bizonytalan vagy, hogy szeretné-e a gyereked. Lehet cserélgetni, megnézni több fajtát is, és nem jár úgy az ember, hogy megvesz egyet huszonezrekért, aztán a gyerek két nap múlva rá sem néz. Vagy nem otthon derül ki, a használati útmutató elolvasása közben, hogy valami nem stimmel, nem ilyet akartunk. Illetve kiderülhet, de akkor csak az első havi bérleti díjba került a tévedés. Úgyhogy a nagyobb értékű cuccokat először béreljük, innen. 

A pihenőszék tehát bevált, egyre több időt tölt benne és szereti nagyon. Nekünk is tetszik, és ami még egy kis plusz, hogy csinos darabot sikerült kifognunk, nem vágja haza a lakás stílusát. Jó, persze, nagyon színes, de az még belefér gyerekjáték esetén, ha úgy egyébként ízléses és ilyen kis légies a vonala, mint ennek.

A terhesség alatt elég sokat híztam, 17 kg-ot. Nagy volt az étvágyam, és nem is fogtam vissza magam. Eleinte nem látszott, úgyhogy nem zavartattam magam, duplán szedtem abból, ami finom volt, márpedig elég sok minden az volt. Aztán, amikor már kezdtem gömbölyödni, és nem csak a hasam miatt, akkor az volt a dumám, hogy nem fogok most fogyózni, nem jó az a gyereknek. Az utolsó hónapban, ahogy a legtöbb kismamára, rám is feljött még jó pár kiló. Egyáltalán nem érdekelt. Szebbnek láttam magam, mint bármikor korábban.

A kórházból 9 kiló mínusszal tértem haza, de bálnábbnak láttam magam, mint bármikor korábban. Hülye hormonok...

Aztán RT születése után kb. 5-6 hétig egyáltalán nem érdekelt, hogy nagy még a pocak és vastag a combom. A tokám zavart, főleg, hogy a legtöbb fotón megtriplázódott, de sebaj, úgy voltam vele, hogy majd lemegy minden a szoptatással. A pocakom hónapról hónapra zsugorodik is, de a régi nadrágjaimba még mindig nem férek bele. Fogyózni most sem fogok, szoptatási időszakban diétázni sem tanácsos. A sokadik lelkiismeret-furdalással elfogyasztott sütemény után pedig úgy döntöttem, a lelkemet sem sanyargatom mostanság, és bizony jár nekem a napi édességadag, akkor is, ha tudom, hogy haszontalan és egészségtelen táplálék.

Most úgy állok, hogy 6 kg van még rajtam. Stagnál, kb. 4 hete ennyi. Vettem már egy új farmert, ami valamelyest önbizalmat adott, a teljes ruhatáramat azonban nem szeretném lecserélni.

Ma reggel ért egy kisebb sokk. Van egy Women'secret játszós nadrágom, ami korábban bő vonalú volt. Na, az most testhezálló lett, de örültem neki, hogy egyáltalán rám jön. Gondoltam, itthonra remek lesz. Aztán, amikor lehajoltam benne, hogy felvegyem RT-t a játszószőnyegről, egy hatalmas reccsenéssel szétszakadt a fenekemen. Ez az én formám.

Mimke blogjában hallottam róla először. Egy hónapig el sem olvastam, hogy mi ez, aztán hirtelen belelkesültem és belevágtam a FlyLady programba. Merthogy sosem takarítok, és ezen változtatni kellene úgy, hogy mégse váljak háztartási robottá. Sajnálom az időt vesztegetni ilyesmire, meg lusta is vagyok, de szeretem és igénylem a tisztaságot. Csak ne nekem kelljen megcsinálni, ugye.
Volt, amikor szerettem saját magam rendbe tenni a lakást. Volt, amikor takarítónő járt hozzánk. Most viszont általában Dris porszívóz és törölget, én a mindennapi rutinokat vállalom szívesebben a mosás-teregetéstől a mosogatógép ki-be pakoláson át a szelektálás-rendrakásig. Mostanában még csak lelkiismeret-furdalást sem érzek, hogy nem nyalom ki a lakást hetente, hiszen a kisfiam körül sok mindent csinálok. De bizony klassz lenne, ha kevesebb lenne a porcica.

Egyébként mi olyanok vagyunk, hogy ha jön valaki hozzánk, össze tudjuk kapni a kéglit pofásra egy óra alatt. Ezért jó, hogy gyakran hívunk látogatókat, mert olyankor van egy kis ösztönzés. A hétköznapokban azonban eléggé el tud szaladni velünk a ló, ami tekintve, hogy egy minimál berendezésű lakásban élünk, eléggé látványos tud lenni, és persze lehúzó.

Afféle feladatosztó is vagyok ám én, nagyon meg tudom mondani, kinek mit kellene csinálnia. Úgyhogy rögtön ki is találtam, hogy ha Drissel közösen FlyLady-zünk, többet haladunk. Ő meg beleegyezett. Tehát neki is van minden napra egy feladata, ezt nem az előírt FlyLady program szerint választjuk ki, hanem mindig megbeszéljük reggel vagy napközben, mi lenne az, amit megcsinálhatna. Ágyneműt cserélni, levésni a jeget a hűtő belső faláról, ilyesmi. Nagy mázlink, hogy kiegészítjük egymást, azaz amit én nem szeretek csinálni, azzal ő elvan, és fordítva. Így enyém a teregetés, a határidős fizetendők nyilvántartása és utalása, és minden, ami hajtogatással, adminisztrációval és szelektálással jár. Övé pedig pl. a porszívózás, mert azt rühellem. Meg a vasalást is, de azt egyikünk sem csinálja. A FlyLady programmal viszont akár még ez is megváltozhat. Lehet, hogy ha nem kell túl sokáig csinálni, akkor be fogom kapcsolni azt a fránya készüléket.

Azt hiszem, nem is kell részletesebben ecsetelnem, miért kezdtem bele a FlyLady programba. Fellelkesültem, mert úgy érzem, pont nekem szól. Pont az ilyeneknek, akik nem akarnak életvitelszerűen takarítani, a hétvége felét ezzel tölteni, az ünnepek közeledtével pedig örökké nagytakarítani.

Már az első nap után jobban éreztem magam, a második után pedig Dris megjegyezte, hogy jé, milyen apró dolgokat csináltam még csak, és máris sokkal jobban néz ki a lakás.

Le fogom írni a tapasztalataimat minden naphoz. Időnként talán összevonva, mint ahogy most is, mert nem lesz időm aktuálisnak lenni.

Íme az első két nap:

1. nap: Hétfőn akartam kezdeni. Persze tudom, hogy nem dől össze a világ, ha nem akkor indulok, de mégis akartam neki adni egy ilyen ünnepélyes új élet és hétindító jelleget. Alig vártam a hétfőt, már előző csütörtökön kimostam a törlőruhákat (nem a gyakori használat miatt, hanem a ritka mosásuk miatt volt erre szükség), elolvastam előre jó pár nap feladatait, megnéztem, van-e itthon tisztítószer az induláshoz stb. Szóval ráhangolódtam. Aztán eljött az első nap, és eljött a megfelelő pillanat is. RT elaludt délután, és én nekiestem kifényesíteni a mosogatót. Már ennél az első feladatnál kiderült számomra, hogy személyre fogom szabni magamnak a programot, ha úgy látom jónak, de azért lényegét tekintve tartom magam az előírásokhoz. Úgyhogy rögtön a mosogatófényesítésnél kihagytam az egyórás áztatást, és pár perc után leengedtem a vizet, aztán sika-mika. Hozzávettem viszont a mosogatóhoz az üvegkerámia főzőlapot, mert az is épp olyan szembetűnő a konyhánkban, és jó lenne, ha mindig tiszta lenne. Másnap reggel nagyon jól esett ránézni a csilli-villi mosogatómedencére és főzőlapra.

Nekünk egyébként mosogatógépünk van, úgyhogy hiába előírt feladat az is, nem kell esténként elmosogatnom. Amikor a gép megtelik, beindítom. Viszont nálunk eddig mindig a mosogatóban gyűlt a koszos edény, és aztán valamelyikünk megelégelte, amikor már nagyon magas volt a torony, és bepakolt a gépbe. Na, ezt most esti programként magamra vállaltam. Hétfőn, amikor RT elaludt, a tiszta edényeket kipakoltam a mosogatógépből, bepakoltam a koszosakat, kifényesítettem a mosogatót, és megbeszéltem Drissel, hogy mostantól minden, ami használt evőeszköz vagy edény, egyenesen a gépbe menjen. Azóta ezt be is tartjuk, a mosogatótálca üres és csillog.

2. nap: Kicsit nehéz rögtön felébredés után bármit bevállalnom, hiszen nem órára kelek, hanem arra, hogy RT kaját kér. Ilyenkor pedig rögtön etetnem kell, aztán büfiztetek, pelenkát cserélek, sterilizálok. Ha a gyerkőc kellően álmos, leteszem ismét aludni. Ha pedig még csak én tudom, hogy fáradt, neki viszont eszébe sincs aludni, akkor jön a pihenőszék, játszószőnyeg vagy apa-anya válla. Így simán elmegy reggel 6-tól vagy 7-től 9-10-ig az idő úgy, hogy még nem reggeliztünk, nem ittunk kávét, nem mosakodtunk, és bizony még abban a ruhában vagyok, amiben aludtam. Az az időszak azért már elmúlt, hogy délben tudok csak felöltözni és fogat mosni. De ott még nem tartunk, hogy rögtön ébredés után.

Arckrémet nem használok, még a FlyLady kedvéért sem, de a fogmosás, fésülködés, arcmosás, zuhanyzás kombináció is elég ahhoz, hogy jól induljon a nap.
A mosogató kifényesítése ismét megtörtént, és mivel előző este óta semmi nem került bele (minden ment egyenesen a mosogatógépbe), nem is volt nagy meló.

Folyt. köv.