Röviden, néhány film, amit mostanában láttam, és nem beszélnék le róla másokat sem. Sajnos hosszabb bejegyzésekbe bonyolódni most nincs időm, úgyhogy alig több, mint felsorolás lesz ez, de remélem, azért segítek azoknak, akik hozzám hasonlóan keresgélnek néha egy jó kis esti kikapcsolódásnak valót, hol a könnyedebb, hol pedig a komolyabb műfajokból.
Mielőtt éjfélt üt az óra
(Forrás: port.hu)
Az első részt (Mielőtt felkel a nap) annak idején nagyon sokszor megnéztem, és imádtam. Na, annak a színvonalát láttam a harmadik részben újra, pedig nem is számítottam rá, hogy ez még lehetséges. Lehet, hogy egyedül vagyok vele, de nekem a második rész nem jött be. Ez viszont, ha nem is 10/10-es, mint az első, de 9,5/10-es lett. Ezen felbuzdulva megnéztem újra a másodikat (Mielőtt lemegy a nap címen futott), hátha csak rossz passzban álltam neki anno, de nem. Most sem fogott meg annyira, számomra ott csak egy gyors helyzetjelentés történt, nekem sekélyesnek tűnt.
A harmadik, a Mielőtt éjfélt üt az óra viszont annál mélyebbnek. Sok áradozást és sok kritikát kap a nézőktől, és beleolvasva a filmes fórumok néhány olyan kommentjébe, amely nem kimondottan dicséri, meg tudom érteni az ellenérzéseket is, de nekem mégis tetszett. Lekötött végig, megdöbbentett az őszintesége, és örültem, hogy a sok felületes párbeszéddel teli sablonos amerikai film után végre ilyet is készítenek. Az, hogy a három forgatókönyvíró, - akik közül ketten a film főszereplői, a harmadik pedig a mindhárom részt rendező Richard Linklater - meg tudta írni ezt a filmet, egyfajta bizonyíték vagy legalábbis reménysugár arra nézve, hogy van még házasság, ahol igazán őszinték egymással a felek.
A forgatókönyv a napokban kapott díjat, és jelölték az idei Oscarra is.
Szerintem a harmadik rész megértéséhez, ha nem is kell, de érdemes ismerni, és esetleg szeretni az első kettőt is, elég sok az utalás rájuk.
(9,5/10. Modern Jelenetek egy házasságból, őszinte dialógusokkal. Nekem bejött.)
A másik két film vidámabb, tehát könnyedebb szórakozást nyújt.
Míg a világvége el nem választ
(Forrás: port.hu)
Mennyi vackot néztem végig annak reményében, hogy rátalálok valami ilyenre, ami megnevettet, megsírat, elgondolkodtat és megdöbbent... bár ez utóbbit csak azzal érte el, hogy Keira Knightley először volt nem zavaró. Mondjuk úgy, hogy viszonylag jó fejre játszotta magát. A főszerepet alakító Steve Carell pedig az Office sorozat és A család kicsi kincse óta érdekes számomra.
Ez nem vígjáték, nem katasztrófafilm, és nem is igazi dráma, csak valami érdekes keveréke mindháromnak.
(8/10, szerintem nagyon aranyos.)
Időről időre
(Forrás: port.hu)
Ez egy Richard Curtis (ő jegyzi a Rockhajót és az Igazából szerelmet is) film, és le sem tagadhatná. Egyrészt a sajátos humora, ritmusa, másrészt a szereplőgárda miatt. Bill Nighy már örök darab nála, úgy tűnik. Én nem vagyok egy nagy rajongója, azon ritka emberek közé tartozom, akiknek tök mindegy, hogy adja-e Karácsonykor a tévé a Love Actually-t, vagy sem, de azért el tud ringatni arra a másfél-két órára, amíg egy-egy filmje tart. Ez nem is olyan rossz eredmény.
Az Időről időre legnagyobb hibája számomra az volt, amiről nem is tehet. Ugyanis a főszereplő sráccal még egészen friss élményem a Black Mirror sorozat azon része, amelyben egy élőhalottat játszik, úgyhogy időnként itt is hullának láttam szegényt, de ez egyedül nekem rontott az élményen.
(8/10, aranyos film.)
