Antibaby naplója

Antibaby naplója

Konténerházak és egyéb nyalánkságok

2014. március 08. - Antibaby

Azt már írtam, hogy hamarosan költöznünk kell. Fogalmunk sincs még, hogy hova, mindenféle ötleteket emésztünk, és próbáljuk összehozni, mi az, ami az életminőségünket sem veti vissza, a keretünkbe is belefér, és ahol kényelmesen elférünk egy, esetleg két gyerekkel.

Az első gondolatunk a vidékre költözés volt, aztán jött, hogy maradnánk inkább a fővárosban, még inkább a kerületünkben, de jó lenne több hálószoba és egy kert vagy kertrész. Bújjuk a hirdetéseket, de emellett rátaláltunk néhány érdekes, különleges megoldási lehetőségre, amelyek a pénztárcának jobban kedveznek, bár Magyarországon kevésbé gyakoriak.

Az egyik ilyen a szuterének nem pincehangulatú lakrésszé alakítása, amit még a tévében láttunk évekkel ezelőtt. Londoni ingatlanok esetében szoktak élni ezzel a lehetőséggel, akik klassz lakásra vágynak, de nem tudják megfizetni a magas árakat. A szuterén kevesebbe kerül, ezért a kisebb pénzűek megveszik és felújítják pöpecre. Különböző építészeti megoldásokkal több fényt vezetnek a félig föld alatt elhelyezkedő helyiségekbe, és végül egész csinos kis lakások kerekednek ki belőlük.

Néhány példát lehet találni itt, de a london+basement szavakra keresve is (mármint a google-ben). Az én egyik kedvencem ez. (A képre vagy az alatta levő forrásmegjelölésre kattintva még több kép látható a lakásról.)

estburybasements.JPG(Forrás: Estbury Basements)

A másik megoldás, ami felkeltette az érdeklődésünket, a konténerház. Nem tudjuk még, hogy itthon ilyesmire lehet-e engedélyt kapni, de a fantáziánkat megmozgatta. Különböző minőségű és hangulatú verziók léteznek világszerte belőle. Vannak, akik direkt meghagyják a konténerjelleget, és indusztriális lakást vagy irodát alakítanak ki benne, mások meg addig burkolják, alakítják a falakat benne, meg pakolásszák a design bútorokat, amíg már a kutya sem mondja meg, hogy eredetileg egymás mellé helyezett konténerekben laknak.

Ilyeneket is százával találni az interneten, az én kedvenceim ezek. (A képekre vagy az alattuk levő forrásmegjelölésre kattintva még több kép látható a házról.)

(Forrás: James&Mau Arquitectura)

(Forrás: Istenbizony.hu és hvg.hu)

Ez pedig kívülről tetszik, meg nem mondanám róla, hogy konténerekből áll:

(Forrás: Small House Swoon)

Létezik magyar terv is a konténerház koncepciójára, itt tekinthető meg, és itt, és itt.

No, és van olyan, ami se nem szuterén, se nem konténer, de nem lennék képes kihagyni, mert annyira tetszik. Az egyetlen igazi bajom vele az, hogy egy ilyen kilátással bedróthálózták a teraszt. A terasz maga nagyon jól néz így ki, de azért a panoráma élvezhetőségét kár elrontani. (A képekre vagy az alattuk levő forrásmegjelölésre kattintva még több kép látható a házról.)

(Forrás: Small House Swoon)

(Forrás: Johnsen Schmaling Architechs)

A bejegyzés trackback címe:

https://antibaby.blog.hu/api/trackback/id/tr475849987

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

robertdani · http://robbiedani.tumblr.com 2014.03.09. 09:24:59

mi is agyalunk egy ilyen konténer házon, de szerintem a legnagyobb probléma vele a szigetelés. ha megnézed a képeket, javarészt mindegyik mediterrán éghajlaton épül. téli táj előtt sosem mutogatják őket. egyébként ugyanez a bajunk az Earthshippel is. voltunk Brightonban megnézni egyet ami már kész van jó pár éve és a hölgy aki körbevezetett eli is mondta, hogy erre az éghajlatra kiegészítő fűtést kell igénybe venni, mert nem ide lett kitalálva és a padlót is le kell szigetelni ami pl. Brightonban nem történt meg. illetve kevesebb vízgyűjtő is elég, de több napelem kell.
earthship.com/
www.facebook.com/earthshiphungary
www.lowcarbon.co.uk/earthship-brighton
offgrid.blog.hu/

Antibaby · http://antibaby.blog.hu 2014.03.09. 19:24:36

@robertdani: Amiket betettem, azok között szerepel egy finn is, sok hóval. :) Mi még nem régóta foglalkozunk ezzel a témával, de nekem úgy tűnik, olyan szigetelést csinálsz/csináltatsz, amilyet akarsz. Mármint a konténerházba. Nem így van?
Az earthship-látogatás miatt kicsit irigyellek, szívesen megnézném én is közvetlenül.

Antibaby · http://antibaby.blog.hu 2014.03.09. 19:44:24

hg.hu/cikkek/varos/11218-femdobozban-lakni-avagy-epitkezzunk-kontenerbol-1

Itt is esik szó a szigetelésről, de engem az előnyökről és hátrányokról szóló rész fogott meg leginkább. Mondjuk a limitált komfortot nem értem.

kicsinap 2014.03.10. 21:13:50

Ami bennem felvetődött az a tető. Ráesik egy nagyobb mennyiségű hó, nem nyomja be? Hogy vezetik le/el az esővizet?

Nekem nyomasztónak tűnnek ezek.

Antibaby · http://antibaby.blog.hu 2014.03.10. 22:15:06

@kicsinap: Ezt a hó-esővíz elvezetést én sem tudom még, hogy hogy működik. De pl. ezeken a képeken látszik, hogy van vízlevezető lánc, szóval valahogy biztos megoldott:
www.buildinglab.com/999-new-construction

kicsinap 2014.03.11. 10:39:18

NEm tudom perzse hol éltem, és mennyi a rendelkezésre álló forrásotok, meg ilyenek. Mi azt csináltuk, hogy az akkor mindössze 5 éves lakásunkat eladtuk, és az árából vettünk egy madjnem 30 éves házat nagy kerttel a város szélén. Voltak/vannak rajta felújítani valók és kipofozni valók, de azt nem kellett/kell egyben rákölteni, mindig ahogy van egy újabb kis forrás, akkor lehet javítgatni. Viszont azt, hogy végre van helyünk, nem zavarunk senkit és minket sem zavarnak (el nem tudom mondani milyen érzés volt először vasárnap 7-kor mosást elindítani.:-), hogy ki lehet engedni a gyerekeket a kertbe, hogy van egy csomó gyümölcsünk azt rögtön élvezhettük.

Andrea Szabó 2014.08.17. 17:35:11

A konténer házak előnye mindenképpen a hely kihasználása és az energiatakarékosság. Van ahol a padló fűtés van nagyon praktikusan megoldva, amit meleg vizes keringtető rendszerrel oldanak meg, de lehet szó akár infra panel beépítéséről is. Ha pedig fontos a meghitt nyugalom, még a kályha is szóba jöhet.
Külső szigeteléssel lehet a legjobban spórolni, és persze az építéssel, mert hogy az nincs is igazán.
Kell egy telek, amin van egy megfelelő alapozás. Akár közműre vagy akár kútra is lehet szerelni a víz elosztást a házban.
A probléma azzal van, hogy mobil ház kategóriába tartozik a konténer ház, ami a magyar törvényekben nincs megfelelően "lefektetve". Elméletileg nem kell adót fizetni utána, de mivel lakó környezet kialakításának a céljából épül, így még is "kéne".

Andrea Szabó 2014.08.17. 17:38:30

A konténerek erős acél váz szerkezetűek, formálhatóak. A tető kialakításában is ugyan úgy, mint az eresz vagy akár a teraszban is. 1 db konténer 2,3 tonnát is el bír.

Antibaby · http://antibaby.blog.hu 2014.08.17. 19:58:29

@Andrea Szabó: Nem kell adózni utána? Ezt nem is tudtam. Ha ez a hír elterjedne, mindenki ilyet építene amúgy újítani nem igazán merő kis hazánkban. :)
Igen, már rájöttem a cikk és a kommentek óta, hogy ezeket a konténereket, amikor rendeltetésszerűen használják, egymásra is teszik, akár 5-6-7 is kerül egymás tetejére, tele hűtőszekrényekkel, meg ilyesmivel, tehát tutira elbírnak egy kis havat. :)

Andrea Szabó 2014.08.20. 16:09:35

Ma írtam egy építésznek, aki remélem tud segíteni a konténer házas megoldásban, és persze kedvesen meg említettem neki a passzív ház gondolatát. Persze nem konkrétumként, de ha már lehet valamin spórolni, akkor hajrá, csak nem a megszokott módon kell gondolkodni.
Főleg, mert az újító gondolkodás elfogadása (mert a magyar újító gondolkodás és a végeredmény mindig külföldön köt ki) a jövő.
A gondom azzal van, hogy ezzel a megoldással nincs támogatva a Magyar "építészet". Ha viszont bele gondolunk mennyi idős ember él, mennyien élnek belőlük falun, akkor nem kell csodálkozni, miért nem felkapott a dolog. Még a régi szokások rabjai vagyunk.

Ami az adót illeti, ezt ne vedd KP-nak, mert amin csak lehet, állam bácsi úgy is le húz.
A mobil ház, és a konténer ház építése teljesen kimeríti a lakás fogalmát, ami a mi kis törvényünkben le van írva, így gondolom még is kell az az adó fizetés. De, ha meg spórolod magadnak az építési költséget, és jól kihasználod a passzív házépítés lehetőségeit, akkor sokat lehet spórolni.

Antibaby · http://antibaby.blog.hu 2014.08.20. 17:14:01

@Andrea Szabó: Mi is érdeklődtünk egy építésznél, akinek tervei vannak konténerházakra, de mint kiderült, mi lennénk a kísérleti nyulak, ha belevágnánk. Egyelőre (vagy végleg?) elvetettük,mert a kivitelezők sem csináltak még ilyet itthon, meg mivel nagyon eltér minden mástól, szükség esetén talán nem lenne könnyen eladható. Nem tudjuk, csak gondoljuk.
A passzív ház gondolata remek, hajrá. Ha kapsz választ, és van publikus része, megosztanád itt velünk? Köszi előre is.

Nyuuul 2014.11.05. 19:42:16

Helló mindenki! Mi a napokban kezdtünk el konténerház építésében gondolkodni.
Egyelőre az internetet bújjuk, az ott fellelhető képek és videók alapján a szerkezet és a szigetelés mikéntjét próbáljuk ellesni. Építésszel még nem beszéltünk, kivitelezővel pláne. Egy ilyen projekthez nem is igazán kőműves, mint inkább vasszerkezet építésben jártas szakember kell.
Ha valaki előrébb jut, megosztaná az eredményeit?

Addig is egy videó: www.youtube.com/watch?v=oTgwLCMzpjc

Antibaby · http://antibaby.blog.hu 2014.11.07. 19:13:19

@Nyuuul: Hajrá, Nyuuul! Ha lesznek friss tapasztalataid, kíváncsian várjuk a beszámolódat! :) Sok sikert.

Elter Diána 2015.03.05. 22:26:13

Sziasztok, engem is nagyon érdekel ez az építési mód és a nagy kutakodásban ezt az oldalt találtam. www.kontenerhaz.hu/
Már csináltak ilyen házakat és ők a legfelkészültebbek a témában. Most szerintem felveszem velük a kapcsolatot. :)
süti beállítások módosítása