Röviden, néhány film, amit mostanában láttam, és nem beszélnék le róla másokat sem. Sajnos hosszabb bejegyzésekbe bonyolódni most nincs időm, úgyhogy alig több, mint felsorolás lesz ez, de remélem, azért segítek azoknak, akik hozzám hasonlóan keresgélnek néha egy jó kis esti kikapcsolódásnak valót, hol a könnyedebb, hol pedig a komolyabb műfajokból.

Mielőtt éjfélt üt az óra

(Forrás: port.hu)

Az első részt (Mielőtt felkel a nap) annak idején nagyon sokszor megnéztem, és imádtam. Na, annak a színvonalát láttam a harmadik részben újra, pedig nem is számítottam rá, hogy ez még lehetséges. Lehet, hogy egyedül vagyok vele, de nekem a második rész nem jött be. Ez viszont, ha nem is 10/10-es, mint az első, de 9,5/10-es lett. Ezen felbuzdulva megnéztem újra a másodikat (Mielőtt lemegy a nap címen futott), hátha csak rossz passzban álltam neki anno, de nem. Most sem fogott meg annyira, számomra ott csak egy gyors helyzetjelentés történt, nekem sekélyesnek tűnt.

A harmadik, a Mielőtt éjfélt üt az óra viszont annál mélyebbnek. Sok áradozást és sok kritikát kap a nézőktől, és beleolvasva a filmes fórumok néhány olyan kommentjébe, amely nem kimondottan dicséri, meg tudom érteni az ellenérzéseket is, de nekem mégis tetszett. Lekötött végig, megdöbbentett az őszintesége, és örültem, hogy a sok felületes párbeszéddel teli sablonos amerikai film után végre ilyet is készítenek. Az, hogy a három forgatókönyvíró, - akik közül ketten a film főszereplői, a harmadik pedig a mindhárom részt rendező Richard Linklater - meg tudta írni ezt a filmet, egyfajta bizonyíték vagy legalábbis reménysugár arra nézve, hogy van még házasság, ahol igazán őszinték egymással a felek.
A forgatókönyv a napokban kapott díjat, és jelölték az idei Oscarra is.

Szerintem a harmadik rész megértéséhez, ha nem is kell, de érdemes ismerni, és esetleg szeretni az első kettőt is, elég sok az utalás rájuk.

(9,5/10. Modern Jelenetek egy házasságból, őszinte dialógusokkal. Nekem bejött.)

A másik két film vidámabb, tehát könnyedebb szórakozást nyújt.

Míg a világvége el nem választ

(Forrás: port.hu)

Mennyi vackot néztem végig annak reményében, hogy rátalálok valami ilyenre, ami megnevettet, megsírat, elgondolkodtat és megdöbbent... bár ez utóbbit csak azzal érte el, hogy Keira Knightley először volt nem zavaró. Mondjuk úgy, hogy viszonylag jó fejre játszotta magát. A főszerepet alakító Steve Carell pedig az Office sorozat és A család kicsi kincse óta érdekes számomra.

Ez nem vígjáték, nem katasztrófafilm, és nem is igazi dráma, csak valami érdekes keveréke mindháromnak.

(8/10, szerintem nagyon aranyos.)

Időről időre

(Forrás: port.hu)

Ez egy Richard Curtis (ő jegyzi a Rockhajót és az Igazából szerelmet is) film, és le sem tagadhatná. Egyrészt a sajátos humora, ritmusa, másrészt a szereplőgárda miatt. Bill Nighy már örök darab nála, úgy tűnik. Én nem vagyok egy nagy rajongója, azon ritka emberek közé tartozom, akiknek tök mindegy, hogy adja-e Karácsonykor a tévé a Love Actually-t, vagy sem, de azért el tud ringatni arra a másfél-két órára, amíg egy-egy filmje tart. Ez nem is olyan rossz eredmény.

Az Időről időre legnagyobb hibája számomra az volt, amiről nem is tehet. Ugyanis a főszereplő sráccal még egészen friss élményem a Black Mirror sorozat azon része, amelyben egy élőhalottat játszik, úgyhogy időnként itt is hullának láttam szegényt, de ez egyedül nekem rontott az élményen.

(8/10, aranyos film.)

Szép lassan el kell fogadnom a tényt, hogy egyszer, nem is olyan sokára, költöznünk kell ebből a lakásból. A szívem fog megszakadni, mert szeretek itt lakni. Szeretem a környéket, a jó közlekedést, és nagyon magát a lakást. Az első saját tulajdonú lakás (még ha hitelből van is) szinte az ember "gyermeke", nem lesz kellemes kicuccolni belőle és itt hagyni. Na, de ez még nincs olyan közel, most még csak az álmodozások és tervezgetések napjait éljük. RT-val most még egy szobában alszunk, de rohan az idő, és egyszer már kicsi lesz a kégli hármunknak. Hát még, ha kistestvért is szeretnénk neki. A helyzetet bonyolítja (vagy épp egyszerűsíti), hogy a jelenleginél rosszabb körülmények közé nem szívesen költöznénk. Ilyen színvonalú, de 1-2 szobával nagyobb lakást pedig Budapest szimpatikusabb kerületeiben nem engedhetünk meg magunknak.

Úgyhogy, sosem gondoltam volna, de eljött a pillanat, amikor arról beszélgetek a férjemmel és a rokonokkal, hogy esetleg vidékre költöznénk. Vívódom magamban ezerrel, folyton jönnek a pro és kontra érvek, de leginkább a félelem, hogy mi lesz velem, a budapesti lánnyal falun, kertes házban, szét fogom unni az agyam. De azért mostanra már van olyan település (a Pilisben), amibe egy picit kezdem beleélni magam. Időnként azon kapom magam, hogy álmodozom róla.

A kert, a kilátás, a nyugalom elég csábító. A távolságok, a kerti munka, és amit eddig falu címén tapasztaltam, az meg egy picit riasztó nekem. Itt tudok sushit rendelni vagy mexikóit, meg leugrani este tízkor kenyérért. Ott meg kiengedhetem a gyereket gördeszkázni az utcára, lehet meditálni a kertben, vagy zöldségeket termeszteni, lenne panoráma, és állíthatnánk saját medencét. Itt nem muszáj ismernem a szomszédot, és neki sem engem. Ott talán más a helyzet, a kotnyeles "térfigyelőktől" meg már előre fázom. (A csenddel kapcsolatban nincsenek nagy illúzióim, itt az OTP-t újítják, ott flexel a szomszéd. Itt az utca végében zúg el a vonat. Ott is. Itt az alattunk lakó bulizik gyakran, ott meg a kutyák ugatnak és a kakasok kukorékolnak hajnalban, és persze harangoznak is. Biztos nem ugyanazok a főváros és a falu hangjai, de mind zaj, és mint ilyen, zavaró. Aztán mindhez hozzá lehet szokni, gondolom, csak idő kérdése.)

Azt nem tudom eldönteni, hogy a minden budapestiségem ellenére felmerülő kertes házba vágyás nem abból adódik-e, hogy most a családra fókuszálok, zártabban élek. Mert ha ez később megváltozik, évek múlva lesz újra munkám és ügyeim másfelé, nem csak otthon, akkor lehet, hogy megbánom a költözést. Meg az is lehet, hogy ez valami nagyon jónak a kezdete lenne, új életmóddal. Igaz, ami igaz, már eléggé tele a hócipőm a rohanó, pénzkergető élettel.

Mielőtt végleg beletolunk mindent egy házba, talán jó lenne kipróbálni, bérelni valami hasonlót, de ilyesmi nem nagyon fér most bele nekünk. Meg a kívánatot nézve ez körülbelül arra lenne jó, hogy totál elvegye a kedvem az egésztől.

Nehéz meghozni egy ilyen döntést, hiszen hosszú távra szól, de gyerekkel, gyerekekkel tervezve még bonyolultabb. Mi lesz, ha...? Hogyan fogunk közlekedni? Mennyi plusz időt és költséget jelent az majd? Nincs jogsim még, nincs plusz járgány. Hova fognak járni a gyerekek óvodába, iskolába, és hogy érhető az el? Ki fogja lenyírni a füvet hetente többször? Lejtős telek legyen-e kilátással, vagy vízszintes, ami szerintem használhatóbb? Stb. Sok még a kérdés.

Ma lenne 59 éves az apukám. És már 20 éve halott. Szomorú.
Furcsa érzés ez nekem. Vele közös élményem nincs túl sok, nagyjából ugyanaz a pár emlék jön elő újra és újra. De ahogy elnézem anyukámat és Dris szüleit, azon sokat szoktam gondolkodni, hogy mi lenne, ha még most is élne. Mi történt volna vele azóta, és hogyan hatna a mi életünkre? Tartanánk-e egyáltalán a kapcsolatot? Örülne-e az unokájának? Megváltoztatna-e rajta bármit is, hogy nagypapa lett? Szeretném, ha kizárólag szép dolgok jutnának ilyenkor eszembe, de a realista énem sajnos mindig felülkerekedik. Ettől függetlenül olyan jó lenne, ha itt lehetne és RT rámosolyoghatna a kis ártatlan, mindenkit feltétel nélkül elfogadó mosolyával!

Kezdő szülőként már az első hetekben szembesültem azzal a jelenséggel, hogy a rajz- és plüssállatokról sokszor nagyon nehéz, vagy szinte lehetetlen megállapítani, mik is akarnak lenni. Gyakran keveredtem olyan párbeszédbe, hogy "add ide, légy szíves, azt a... azt a tehénvízilovat!". Az oroszlánra, aki nem mellékesen Micimackó, pedig biztos emlékszik néhány olvasóm, külön bejegyzést szenteltem neki anno. Aztán, amikor a gyógytornásznál sorakozó állatfigurák közül ledínóztam egy, a gyógytornász szerint zsiráfot, az utánunk várakozó anyuka megjegyezte, hogy szerinte az egy kutya. Akkor döntöttem el, hogy ez a post meg fog születni.

Nem sok időbe telt összegyűjteni pár fotót az ismerősi körből, néhány perc alatt minden megkérdezett talált az otthoni játékok közt hibrid figurákat.

Két csokorba szedve megosztom az eddigi gyűjtésemet és egyben kipróbálom a blog.hu képgaléria funkcióját. (Katt a nagy képre, és végignézheted az első garnitúrát!) Van itt minden, a majombáránytól a pöttyös rókán át addig a valamiig, aminek csak a felismerhetetlen feje lóg ki egy kockából. Talán érdemes lenne levágni róla a szivacskockát, és megvizsgálni a testét is! Nyúlkutya, zsiráfkutya, oroszlánbárány... és egy kukac, ami inkább funkcióját tekintve 2in1, mert simán elmenne vibrátornak is.

Kérek mindenkit, hogy ha "beindult a fantáziája" a képek láttán, csatlakozzon a kezdeményezéshez! Pl. fotózza le az ő rendszertanilag besorolhatatlan állatkáját, és küldje el nekem e-mailben! Ha összegyűlik pár jó kép, bővítem velük a galériát.

Ja, és ha tetszik, megosztani is ér!

A gyerekeknek célzott cuccok piacán jó széles a giccsválaszték, és igen keskeny a stílusos, designos termékeké. Ezért örülök annyira, ha találok valamit, ami mégis szemet gyönyörködtető, és mégsem vitrinbe való, hanem egy gyerkőc is szívesen játszik vele. Az más kérdés, hogy végül megveszem-e, mint a Kelj fel, Jancsit (hogy kell ezt írni?), aki szinte megszólított a bababolt polcáról, és nem lehetett ott hagyni, vagy csak gyönyörködöm benne.

A Small Garden gyerek design webshop pont ilyen szemlegelőnek (és más valaki pénztárcájának) való hely.