Eljutottam végre oda, hogy importáltam a blog.hu-ra a régi, freeblogos blogom tartalmát, meg a vegetáriánus receptes blogomat is. A blogsablon jobb oldali sávjában található linkekkel lehet megnyitni őket, ha valakit érdekelnek.

Az import sajnos nem hozza át a képeket. Ezeket a személyes blogomnál nem fogom tudni pótolni, mert közel tíz év több ezer bejegyzéséről van szó. A receptes blogban viszont amúgy is tervezek egy kis vérfrissítést, átnézem a bejegyzéseket, teszek majd fel friss és saját fotókat (amúgy is tervezem, hogy elmegyek egy gyorstalpaló fotós tanfolyamra), leveszem, amit már nem tartok jónak, átírok pár receptet, felteszek újakat... tehát végzek némi nagytakarítást. Csak idő kell hozzá, az olvasóktól pedig egy kis türelmet kérek szépen!

Ha már született egy ilyen bejegyzés, akkor szólok, hogy Facebookon is követhető a blogom. Minden bejegyzést felteszek oda is, és előfordul, hogy még egyéb dolgokat is postolok ott. Akinek van kedve, kövessen ott is! A Facebook-oldalamra vezető link szintén a jobb oldali hasábban található.

Köszönöm!

Sok szülő életébe belelátva azt mondom, összetehetjük a két kezünket, hogy nekünk itt vannak a nagyszülők, még élnek, még nagyon is aktívak, megbizhatóak, és közel is vannak. Ráadásul van egy dédnagyija is Rt-nak, aki 82 éves, és még szintén aktív, szellemileg és fizikailag egyaránt. Nagy kincs ez. Örülök, hogy része lehet a fiam életének.

Ugyanakkor időnként (mondjuk minden találkozáskor és minden beszélgetéskor, vagy legalábbis 10-ből 9-szer) az agyamra mennek. 

Ma pl. a dédi volt egészen érthetetlen viselkedésű. Rt születése óta négyszer jött el látogatóba, szóval nem lehet állítani, hogy túl sokat tud a gyerekről, még akkor sem, ha telefonon mesél neki mindig valaki a legújabb fejleményekről. Na, ma együtt evett a család, Rt is, ugyanazt: rakott krumplit. Dris etette, a dédi meg az asztal túloldaláról instruált, hogy "nyomd össze neki a villával, így nem tudja megenni", meg ilyeneket.

Fogalmam sincs, miből gondolják a távol élő rokonok, vagy bárki más, hogy jobban tudják, hogy kell a gyerekünket etetni, mint mi magunk, akik naponta 5-6 alkalommal enni adunk neki. De úgy tűnik, népszokás, mert majdnem mindenki tolja az ilyen és hasonló instrukciókat.

A másik dolog, ami nagyon bosszant, és most, közel 16 hónap után már egyre kevésbé vagyok türelmes, hogy a nagyszülőket egyáltalán nem érdekli, hogy mi, a szülők mit szeretnénk. Mondjuk, hogy azt légyszi ne csináljátok, ezért meg azért, erre dünnyögnek valamit, hogy "Drissel is így csináltuk", vagy hogy "Vekerdy azt írta..." vagy valami mást, és folytatják tovább úgy, ahogy nem szeretnénk. Mert ők jobban tudják, meg eleve ők mondják meg, mi hogy legyen. Millió témában előfordul ez, az altatástól az etetésen át a pelenkázásig, és amellett, hogy sokszor tiszteletlenségnek és néha még sértőnek is érzem, olyan szokásokat alakítanak ki a gyerekben, amikkel aztán mi szívunk otthon.

Egy nagyobb gyereknek már biztos el lehet magyarázni, hogy ezt a nagyiéknál szabad, de itthon nem, vagy épp fordítva, de ebben a korban (meg korábban) még inkább zavart okoznak az ilyesmivel.

De tudom, tudom, tényleg nagy kincs, hogy vannak. Egy csomó mindent nem tudnék elintézni, és alig lenne szabadidőm, ha nem segítenének, nem vigyáznának Rt-ra hetente akár többször is.

A nagy tévétlenségben és hírportáltalanságban eljutottam oda, hogy már néha nem tudtam, miről beszélnek az emberek, és ráadásul elkezdett ez zavarni is. Aztán jött még hozzá, hogy mintha egy kis szabadidőm is lett volna, úgyhogy körbenéztem a neten, főleg a Facebook-os ismerőseim megosztásaiból kiindulva, hogy hol s merre mi újság.

Összegezve: 
- Rajtam kívül mindenki volt a Kylie koncerten, amin őszintén meglepődtem. Talán mert már régóta nem értem a Kylie-jelenség népszerűségét, de arra még emlékszem, hogy ízlések és pofonok...
- Nem értem azt sem, mi a baj Varró Dani versével. De miután az ismerősi köröm negyede erről linkelt, kommentelt stb., látom, nagy vihart kavart. Kikerestem, elolvastam. Lehet, hogy pár éve nekem sem lett volna teljesen egyértelmű, mi is a költő szándéka, de most úgy érzem, nincs benne semmi vitatható. Talán eredetileg nem tankönyvekbe szánta, vagy nem tudom, hol lehet a bibi. Mindenesetre a kisbabák pont ezekkel a dolgokkal próbálkoznak.
- Az internetadó nem lehet komoly. Blöffnek, terelésnek meg még annyira sem lehet komoly. De akkor vajon mi?