Azt már írtam, hogy hamarosan költöznünk kell. Fogalmunk sincs még, hogy hova, mindenféle ötleteket emésztünk, és próbáljuk összehozni, mi az, ami az életminőségünket sem veti vissza, a keretünkbe is belefér, és ahol kényelmesen elférünk egy, esetleg két gyerekkel.

Az első gondolatunk a vidékre költözés volt, aztán jött, hogy maradnánk inkább a fővárosban, még inkább a kerületünkben, de jó lenne több hálószoba és egy kert vagy kertrész. Bújjuk a hirdetéseket, de emellett rátaláltunk néhány érdekes, különleges megoldási lehetőségre, amelyek a pénztárcának jobban kedveznek, bár Magyarországon kevésbé gyakoriak.

Az egyik ilyen a szuterének nem pincehangulatú lakrésszé alakítása, amit még a tévében láttunk évekkel ezelőtt. Londoni ingatlanok esetében szoktak élni ezzel a lehetőséggel, akik klassz lakásra vágynak, de nem tudják megfizetni a magas árakat. A szuterén kevesebbe kerül, ezért a kisebb pénzűek megveszik és felújítják pöpecre. Különböző építészeti megoldásokkal több fényt vezetnek a félig föld alatt elhelyezkedő helyiségekbe, és végül egész csinos kis lakások kerekednek ki belőlük.

Néhány példát lehet találni itt, de a london+basement szavakra keresve is (mármint a google-ben). Az én egyik kedvencem ez. (A képre vagy az alatta levő forrásmegjelölésre kattintva még több kép látható a lakásról.)

(Forrás: Estbury Basements)

A másik megoldás, ami felkeltette az érdeklődésünket, a konténerház. Nem tudjuk még, hogy itthon ilyesmire lehet-e engedélyt kapni, de a fantáziánkat megmozgatta. Különböző minőségű és hangulatú verziók léteznek világszerte belőle. Vannak, akik direkt meghagyják a konténerjelleget, és indusztriális lakást vagy irodát alakítanak ki benne, mások meg addig burkolják, alakítják a falakat benne, meg pakolásszák a design bútorokat, amíg már a kutya sem mondja meg, hogy eredetileg egymás mellé helyezett konténerekben laknak.

Ilyeneket is százával találni az interneten, az én kedvenceim ezek. (A képekre vagy az alattuk levő forrásmegjelölésre kattintva még több kép látható a házról.)

(Forrás: James&Mau Arquitectura)

(Forrás: Istenbizony.hu és hvg.hu)

Ez pedig kívülről tetszik, meg nem mondanám róla, hogy konténerekből áll:

(Forrás: Small House Swoon)

Létezik magyar terv is a konténerház koncepciójára, itt tekinthető meg, és itt, és itt.

No, és van olyan, ami se nem szuterén, se nem konténer, de nem lennék képes kihagyni, mert annyira tetszik. Az egyetlen igazi bajom vele az, hogy egy ilyen kilátással bedróthálózták a teraszt. A terasz maga nagyon jól néz így ki, de azért a panoráma élvezhetőségét kár elrontani. (A képekre vagy az alattuk levő forrásmegjelölésre kattintva még több kép látható a házról.)

(Forrás: Small House Swoon)

(Forrás: Johnsen Schmaling Architechs)

A legeseménydúsabb hónapot zárjuk ma RT eddigi életében. Minden nap ámuldozunk, mekkorát nőtt, mennyire bontakozik a személyisége, milyen sok mindent tud már és milyen okos.

A főbb események a teljesség igénye nélkül:

Kibújt az első foga(cskája). Sok sírás, nyűgösség kísérte, de a végeredmény egy még aranyosabb mosoly lett. Az az "élmény" kimaradt az életemből, hogy a recés tetejű kis fogacskáival szoptathassam, de el tudom képzelni, milyen lehet.

A mozgásfejlődése a leglátványosabb. Néhány hét kúszás után egy átvirrasztott hajnalban egyszer csak felállt. Nem tudott aludni, mert bár a feje álmos volt, a teste folyton izgett-mozgott, úgyhogy végül kivittem a nappaliba, hogy legalább az apja pihenhessen. És hogy őt meg kifárasszam. Aztán egyszer csak, éjjel 3 órakor belém csimpaszkodott, és felállt. Azóta már stabilabb, áll már a kanapén egyedül is, vagy a gyógytornán a bordásfalba kapaszkodva, szóval már ehhez sem kellek feltétlenül én.
Nagyon durva, hogy szinte még csak most született, de lassan már elszalad.

Ebben a hónapban kiderült, hogy tudatosan "apázik". Most már egyértelműen látszik, hogy tényleg az apjára mondja, hogy "apa". Nekem ugyanolyan jól esik mindig, mintha nekem mondaná.
Úgyhogy hivatalosan ez az első szava, bár egészen kicsiként már mondogatta, hogy "ugly", de azt inkább nem jegyezzük. 

Ezen kívül kukucsol, akár önállóan is kezdeményezi a játékot, pl. magára húzza a textilpelenkát, aztán amikor lerántja, vigyorog. Hihetetlenül örül neki, ha megtaláljuk, bár a szemén kívül nem takar le semmit. Meg kell zabálni.

Egyre gyakrabban integet is, ha valaki búcsúzkodik tőlünk.

Nagyon sokféle ételt eszik már, én pedig próbálom neki érdekesen társítani az alapanyagokat, hogy pl. ne csak a paradicsomot és a paprikát ismerje meg külön, hanem akár a lecsót is, egyelőre pépesítve. Ha pedig a cukkini és a padlizsán is be van vezetve, akkor majd a ratatouille-t is. Nem lenne muszáj annyit foglalkoznom a kajája tervezésével és elkészítésével, amennyit rászánok, de bevallom, élvezem, és hiszek benne, hogy ez neki is jó.
Nem tud még ülni, pedig már nagyon várom, hogy az etetőszékben velünk lehessen az asztalnál. Felismerte viszont, hogy mire van a kanál. Kezdettől fogva úgy etettem, hogy ha nyúlt érte, átadtam neki a kanalat, de most már előfordul, hogy nem csak kiveszi a kezemből, de magának tolja be a szájába. Egyszer pedig vissza is adta utána, hogy kér rá még kaját. Természetesen a tálból meríteni még nem tudna vele, és egyszer-egyszer előfordul az is, hogy nem a megfelelő végét kapja be, de azért elég jó a találati arány.

Mivel ez a hónap nagyon eseménydús volt, és még azzal is tarkítottuk, hogy előbb én, aztán Dris lett beteg, nem volt időm gyakran posztolni. Remélem, márciusban ez megváltozik, mert már hiányzik a blogolás. De az is igaz, hogy RT szinte teljesen kitölti a napjaimat. Bár nagyon sok mindenre nem jut időm, nincs nagy hiányérzetem. Talán egy jó nagy alvás az, amit nem tudok feledni a korábbi életemből, de a többi dolog mostanra valahogy a helyére került.

Tehát több blogolást tervezek, de ezekkel a hófordulós bejegyzésekkel kapcsolatban arra jutottam, hogy a netes napló túl nyilvános ahhoz, hogy úgy írjam meg őket, ahogy igazán szeretném. Ezért elkezdtem RT-nek privát leveleket írni, bizalmasabb hangvételben. Megcsinálom a születése előttig visszamenőlegesen majd, hónapról hónapra, amíg még sok mindenre emlékszem. Pl. leírom neki azt is, mi mindennel ütöttük el az időt akkor, amikor ő még nem volt velünk. Meg minden olyat, amit fontosnak érzek elmondani neki, vagy amit tudom, hogy később meg fog kérdezni. Majd valamikor, amikor már nagy lesz, és időszerűnek érzem, átadom neki a leveleket.
Az ötlet onnan jött, hogy sajnos az én anyukám egy csomó kérdésemre nem tud válaszolni, nem emlékszik már 37 év távlatából mindenre. Engem viszont pont most érdekelnének az apró részletek is, olyan jó lenne tudni, mi hogy volt velem, és ő hogy élte meg azokat a helyzeteket, amik nekem RT-val most boldogságot okoznak, vagy amik kiborítanak. Ehhez még hozzáadódik az is, hogy Anyukám egy fazon. Az a típus, aki nem tudná megmondani, hány órakor születtem, mikor nőtt ki az első fogam, vagy mi volt az első szavam, és nem emlékszik arra sem, hogy gyerekkoromban pszichológushoz vitt, nekem viszont rémlik valami ilyen. De azt pontosan fel tudja idézni, hogy milyen szemüvegkeretet viselt Szörényi Levente 1974-ben az Ifjúsági Parkban. (Ha '74-ben még volt olyan). Na, hát én szeretnék sok mindent elmondani a tinédzser vagy felnőtt kisfiamnak majd a mostani időszakról, és ahogy látom, azért elég gyorsan halványulnak az emlékek. Már most is alig tudom felidézni, milyen volt 2-3 hónaposan, mik voltak a szokásai stb. Úgyhogy gyorsan belevágok és dokumentálom a szép emlékeket a jövőnek. A miénknek és az övének is.