Antibaby naplója

Antibaby naplója

Szilveszter 2014

2015. január 02. - Antibaby

A Szilveszter sosem volt nekem különös napja az évnek, általában inkább tartottam tőle, a kényszervidámságtól, a fékevesztett bulizóktól, a harsányságtól, a petárdázóktól stb. Nálam szinte mindig nyugiban telt, otthon, semmi különös. Amióta gyerekünk született, azóta még csendesebb, hiszen neki napirendje van, este 9-kor alvás, aztán meg már mi is hullák vagyunk, legkésőbb éjfélkor irány az ágy.
Ez volt tavaly, ha jól emlékszem, de idén váratlanul befutott egy meghívás. Örömmel mondtunk igent. A Nekünk bevált blog jó tollú szerzője, Imola régi barátunk, az ő egyik barátnője pedig újkeletű jóismerősünk. Mindkettejüknek Rt-hoz hasonló korú gyereke van, és itt ez a Szilveszter délután-este, miért ne tölthetnénk együtt?
Jót beszélgettünk, de a társaság végül egy idős, kb. 90 éves bácsikával lett teljes, aki Imola egy másik barátnőjével érkezett kicsit később, mint mi. A bácsi, aki bottal jár, simán feljött a negyedik emeletre a lift nélküli lépcsőházban, és még csak nem is lihegett utána. (Bevallom, én a 2-3. emelet között már elfáradtam.) Kabátzsebéből 3 papírrepülőt kapott elő, és azonnal elkezdte dobálni a 3 gyereknek. Ők pár perccel azelőtt még Duplo-figurákkal játszottak, de a repülők minden más játékot felülírtak. Aztán a bácsika Rt-val autót is gurítgatott, úgy hajolgatva, hogy olyat én még nem láttam.

Talán én vagyok már nyitottabb vagy más hozzáállású, vagy véletlenül találom meg mostanában a hozzám illő programokat, de tény, hogy egyre több helyen, egyre több társaságban érzem jól magam. Egy ilyen beszélgetős, meghitt, baráti Szilveszterre meg már régóta vágytam. Jól sikerült, bár a gyerekek altatása miatt nem nyúlt az éjszakába. Este 9-re már itthon voltunk és zajlott a szokásos esti szertartás.
Ez az este is szép emlék marad. Remélem, lesz még hasonló.

imolablogjabol.jpg(Fotó forrása: Nekünk bevált)

A bejegyzés trackback címe:

https://antibaby.blog.hu/api/trackback/id/tr527035261

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pancsuri 2015.01.05. 00:25:00

Szia! Pár napja akadtam a blogodra a Black mirror miatt (használhatóbb ajánlókat írtál mint bármely más portál), és tetszett a stílusod is, így ideszoktam, és most látom, hogy Neked személyes ismerősöd a Nekünk bevált szerzője, akit szintén nemrég kezdtem el követni... milyen kicsi a világ! :)
Go girlz!
süti beállítások módosítása