Antibaby naplója

Antibaby naplója

Filmek, amiket mostanában

2015. január 13. - Antibaby

Az időhiányom most erősen meghatározza a blogolásom gyakoriságát. Nem mintha nem lenne témám, a helyzet viszont az, hogy belekezdtem egy egészen másfajta projektbe (divatos szóval élve), és minden felszabadult órámat és energiámat abba pakolom. Az írás már csak ilyen, ha valahol rányomja az ember a tollat a papírra, máshol pont elhalványodik. Az én szempontomból ez most öröm, hiszen létrehozok valamit, valami mást, mint eddig.

A másik, ami szintén leköt időt, a filmnézés. Hetente 3-4 is befér most már, és úgy kell ez nekem, mint egy falat kenyér. Sajnos nem tudok mindegyik filmélményemről külön bejegyzést írni. Arra gondoltam, hogy akit érdekel, annak listázom, miket láttam és egy semmitmondó pontszámmal jelzem, nekem mennyire tetszett. Tudom, hogy többen is vannak, akik szívesen megnézik, amit én csíptem, nekem meg ennyi igazán belefér.

Aztán majd jövök más témákkal is, amint úgy alakul...

A filmek, amiket mostanában láttam:

Puszta formalitás - 9/10
Tornatore filmje Depardieu-vel és Roman Polanskival a főszerepben. Sajnos volt már emlékem róla, egyszer a 90-es évek derekán láttam a tévében a végét. Tehát nem tudtam róla mást, csak azt, hogy mi a poén. Ráadásul nem felejtettem el máig sem. Így azért biztos más megnézni, mint nulláról, de jelentem, egyrészt még ezzel az előnnyel sem értettem mindent benne, úgyhogy akár újranézős is lehet, másrészt nagyon tetszett.

thegreatgatsby.jpg(A nagy Gatsby - Forrás: port.hu)

A nagy Gatsby - 9/10
A DiCaprio-s, Tobey Maguire-ös verzióról beszélünk. A film szerintem tökéletes, Baz Luhrmann talán legkiforrottabb, legigényesebb munkája eddig, bár a többit is szeretem, egy fél kivételtől eltekintve  (Ausztrália második fele). Épp csak annyi a bajom a Gatsby-vel, hogy nem látom őt, a karaktert annyira nagynak, sőt, semennyire sem, és sajnos már nem emlékszem, hogy az 1974-es Robert Redfordos verzió után is ez volt-e a benyomásom. 

A Grand Budapest Hotel - 9/10
Lehet, hogy lassacskán telítődöm Web Anderson rendező stílusával, de ettől függetlenül úgy érzem, ez az eddigi legprecízebb, legjobb filmje. Biztos nem való mindenkinek, mint ahogy A nagy Gatsby sem, mert ez a szándékosan giccsesre és harsányra vett stílus az egyedi humorával nem minden gyomornak emészthető, de aki általában érzi, annak ez is tetszeni fog. A szereposztás parádés, mint mindig. 

Holtodiglan (Gone Girl) - 7,5/10 
Számomra döcögősen indult, aztán a végére nagyon izgalmas, kiszámíthatatlan és felettébb beteg lett. A színészek, főleg Rosamund Pike nagyot alakítottak, a rendezés viszont engem nem vett le a lábamról. Főleg az elején éreztem, hogy iszonyú hatásvadász képek és hangok próbálnak hangulatba hozni, amikor még nem is tudom, mitől kell annyira veszettül izgulnom. Én ezt nem szeretem, idegesít, de biztos van, akinek meg bejön.

Transz (Trance) - 6/10
Vincent Cassel bármilyen formában jöhet. Ő nekem olyan, mint Edward Norton vagy Christian Bale, képes vagyok vakon bízni bennük és bármit megnézni, amiben szerepelnek. Aztán van, hogy nem tetszik, de annyi baj legyen. A Transz köztes, nem csalódtam hatalmasat, mert azért lekötött és viszonylag jól átadta a hipnózis állapotát is, amit nem könnyű. Ugyanakkor nem tudom, honnan jön ez az új divat, hogy leszerződtetik a nagy neveket, aztán egy tévéfilm szintű körítést tesznek köréjük, mostanában több ilyennel is találkoztam.
Nálam ez a "nézhető film, de minek" kategória volt.

Két nap, egy éjszaka - 6/10
Megnéztem egy pár online médium 2014-es összegző filmes listáját (Index, Magyar Narancs stb.). Ez a film valamennyin szerepelt, ódákat zengtek róla. Ezek után nekem csalódás volt. A téma érdekes, bár szerintem eléggé valószerűtlen, de ettől függetlenül adhatott volna valamit. Bár utána gondolkodtam magán az alaphelyzeten napokig, úgyhogy ebből a szempontból rossz film már nem lehet, de azért nekem ez jelen esetben kevés. Szeretem a dán-belga-svéd-finn-norvég filmeket, de ez pont annyira nem jött be nekem, mint A vadászat.

A nő (Her) - 5/10
Nagyon sajnálom, tudom, hogy sokaknak favoritja ez a film, de engem végtelenül untatott. Pedig ez a téma is olyan, amiről nagyon is érdemes beszélni és gondolkodni itt, a 2010-es években, mert fél lábbal már ebben a jövőben vagyunk, amit a történet is felvázol. Ettől azonban engem még egyáltalán nem húzott be. Csak vártam, hogy legyen már vége. Azért fel tudok hozni két pozitívumot: Joaquin Phoenix szuper, nem lehet könnyű ennyire közeli képekben ilyen érzelmeket kifejezni pusztán arccal. A díszletek (iroda, lakás) pedig gyönyörűek. Kellene már egy ilyen gyűjtemény is, felejthetetlen filmes enteriőrökről, amiben a Her nálam tutira helyet kapna, a Sötétkamra, a Szellemíró és még néhány film csodás helyszínei mellett.

Ízek, imák, szerelmek - 3/10
Jaj! Fájdalmasan rossz, és még a jó színészeket is ripaccsá teszi. Nem kimondottan Julia Robertsre gondolok, neki azért már voltak melléfogásai, na de Javier Bardem... Na jó, azért volt benne értékelhető: az olasz részt elvitték a tájak, a kaják, a hangulat. Ott kellett volna maradni, és akkor lehet, hogy az egészre tudtam volna adni 4/10-et is.

Last Vegas - 3/10
Robert De Niro, Morgan Freeman, Michael Douglas, Kevin Kline... 4 csali, de neeee, senki ne nézze meg! Az együgyűség netovábbja. Fájdalmasan gyenge. Én szóltam!

A bejegyzés trackback címe:

https://antibaby.blog.hu/api/trackback/id/tr447067973

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kishangleany · http://kishangleany.blog.hu/ 2015.01.13. 22:53:40

Úgy érzem, hogy kezd közeledni az ízlésünk filmek terén is :))) A felsoroltjaid közül, amiket én is láttam, azokra kb ugyanezeket a pontokat adnám. Na majd jól kibeszéljük :)))

Antibaby · http://antibaby.blog.hu 2015.01.13. 23:13:16

@kishangleany: Igen? Ezt tényleg beszéljük majd ki, mert én még nem érzem, de jó lenne. :) Pl. a Predestinationt azért hagytam ki kíméletesen a listámból, hogy nehogy megtépázza a barátságunkat. :)
süti beállítások módosítása