Antibaby naplója

Antibaby naplója

Állatkínzó

2015. június 12. - Antibaby

Zsörtölődtem múltkor a Kosztolányi Dezső téri lámán, azóta pedig rájöttem, hogy ez lesz az új vesszőparipám. Amikor az Ökokörbe jártam, ott mesélték más anyukák, hogy náluk a gyermek érkezése volt a fordulópont, akkoriban kezdtek el zöldülni. Nekünk az ökoszemlélet sokkal hamarabb jött, mint Rt, de azért durvult már az ő ittléte alatt. Úgyhogy aláírom, hogy azokat, akik erre fogékonyak, bizony el tudja indítani a változás útján egy gyerek születése.

Én számtalan dolgot veszek észre magamon, ami azóta zavar nagyon, amióta a fiamnak igyekszem megmutatni a világot, apró lépésekben. Természetesen ezek főleg azokban a helyzetekben jönnek elő, amikben nekünk eleve más a felfogásunk, mint másoknak. Persze nem általánosítási szándékkal állapítom ezt meg, csak abból, amit magam körül látok, tapasztalok. Ami eddig kicsit zavart, mert én máshogy csinálom, gondolom vagy érzem, mint a nagy többség, az most, a gyereknek mutogatva hatványozódik.

Itt van pl. az állatok, növények megismertetése. Én valahogy úgy képzelem ezt, hogy meglátunk egy virágot kirándulás közben, és megnézzük. A szemünkkel. Aztán tovább sétálunk, egy másik növényt keresve. Mások meg úgy, hogy ott egy növény, tépjük le! Vidd oda anyának ezt a szép pipacsot, százszorszépet, akármit! Tudom, tudom, a pipacs gyomnövény, nem kell aggódni miatta, de én meg úgy érzem, hogy ha azt leszakíttatjuk a 2 évessel, akkor nem fogja tudni, hogy a nempipacsot meg nem kellene.

Állatokkal ugyanez. Én úgy mutatnám meg a tóparton ücsörgő békát, hogy pár lépés távolságban megállunk, rámutatok az ujjammal, nézd, az ott egy béka. Próbálunk nem sokat mozogni, és megfigyeljük. Mások meg úgy, hogy jé, ott egy béka, piszkáljuk meg bottal, merjük ki lapáttal a tóból, hogy a kisgyerek megismerje. Pl. ez a nagyszülői hozzáállás is nálunk.
Egyszerűen nem értem, miért kell inzultálni az állatokat a "megismerésre" hivatkozva.
De van olyan ismerősöm is, aki konkrétan azt tanította a kicsi gyerekének, hogy "Mit kell csinálni a hangyával? Eltaposni.".

Őszintén szólva én nem is tudtam, hogy állatvédő vagyok. Mármint persze, nem eszem húst, és nem hordok bundát, és ellenzem a kozmetikai cégek állatkísérleteit. Amióta az eszemet tudom, taszít az állatkert (sokan kérdezgetik is, mikor megyünk már el Rt-val is) és minden cirkuszi állatos produkció. Sosem kötöttem vajas kenyeret egyetlen macska hátára sem, hogy kipróbáljam azt a nagyon vicceset. De nem tudtam, hogy ennyire napi szinten kerül ez benne az életemben a gyereknevelés kapcsán, hogy naponta fog összeugrani ettől a gyomrom valamilyen program közben.

Vasárnap például a Belvárosi Fesztiválon jártunk a Szabadság téren. Gyerekprogram, Halász Jutka néni, játékok... ami kell. No meg állatsimogató. Persze, hogy odakeveredtünk. Nézd csak, egy szamár, ott meg egy bárány, egy póni, az a pici meg egy boci.

2015-06-07_10_36_19600.jpg

2015-06-07_10_36_33600.jpg

wp_20150607_001600.jpg

Nem tudom, látszik-e a képeken, hogy bár kerítés is körbevette őket, még olyan rövid pórázra is voltak kötve, hogy szinte egyáltalán nem tudtak mozogni. Pl. felállni, felemelni a fejüket rendesen. Körbefordulni meg aztán végképp nem. Állatsimogató? Kiírhatnák inkább, hogy állatkínzó.

Persze, a gyerekem ezt még nem érti. Örül, hogy nem csak könyvben lát szamarat. Iiii-áááá! - mondja fülig érő szájjal. De ha majd ennél többet is beszélgetünk az állatokról, nem fogom hagyni, hogy az a kép alakuljon ki benne, hogy ez a bánásmód normális. Nehéz ügy, mert riogatni és félelmet kelteni sem helyes. Nem fogok neki 3 éves korában vágóhídról fotókat mutatni. Meg kell találni a megfelelő módját., mint ahogy az állatok, növények megismertetésének is. Szerintem ez a város közepére odaerőltetett "állatsimogató" és hasonlók nagyon nem az.

A bejegyzés trackback címe:

https://antibaby.blog.hu/api/trackback/id/tr767535630

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása