lett a manó. Családi ünnepség majd csak jövő hét végén lesz, de ma is ő állt a középpontban. Reggel elmeséltük neki, hogy két éve ezen a napon még bent volt a pocakomban, de már nagyon szűk volt neki a hely, úgyhogy bementem a kórházba és a doktor bácsi segített kijönni neki a pocakomból. Ezután egész nap, ha szóba jött a szülinapja, azt kérdezte: Doktor bácsi hol van? Kénytelenek leszünk jövőre meghívni Dr. Szuromit is.

Két éves anyatapasztalatom van, ami azért már valami, és még mindig azt mondom, nagy csoda egy gyerek (biztos kettő meg három is), de nagyon fárasztó is. Rt mára hatalmas arc lett, egy igazi egyéniség, aki otthon, ahol igazán kinyílik, rendkívül cuki és hihetetlen dolgai vannak. Társaságban még általában meg van szeppenve. És most már nálunk is tombol a jó kis dackorszak. Meddig is tart ez?

"Cirkuszi mutatványok" terén elég jól áll. Simán számol tízig, magától is megszámol dolgokat. Most a szülinapja kapcsán az ujjával kettőt mutat, de a szájával hármat mond hozzá. Hány éves vagy? Hááomm. Furcsa mód a játszótér nem igazán érdekli, nem akar csúszdázni, hintázni is ritkán, a homokozóban egy ideig elvan, de semmi különös lázat nem érzek nála iránta, a gyerekeket nézi, és a kortársainál jóval kevesebb lelkesedéssel mászik mászókára. Sőt, tulajdonképpen egyáltalán nem mászókázik. Közben viszont szereti az olyan négy fal közötti játékokat, mint a memória kártya. Úgy játszuk, mint a nagyok, lefordítva a 30-40 lap, és kettesével felfordítva memóriából párosít. Szeret rajzolni, matricát ragasztani, ügyes a keze, és főleg ügyesen rúgja a labdát. Nincsenek extra elvárásaim ezekkel a skillekkel kapcsolatban, de persze minden szülő büszke arra, amire lehet. Ha valamiben nagyon le lenne maradva a többi hasonló korú gyerektől, akkor biztos megijednék, mert egy anya már csak ilyen ijedős. Amúgy meg minden akkor történjen, amikor történik.

A beszéd miatt aggódtam egy kicsit, mert valaki a fülembe tette a bogarat, hogy 2 éves korra jó lenne, ha már 3 szavas mondatokat mondana. Tudtam, hogy nem élet-halál kérdés, de azért figyelgettem, és 19-20 hónaposan még nem úgy tűnt, hogy 2 éves korára beszélni fog. Aztán hirtelen jött a táltosodás, 2-3 szavas mondatok, most meg már annyi mindent mond, hogy összeírni sem tudnám.

Rt eleven és nagyon kíváncsi, így nem a legkönnyebb gyerekek egyike, de a legtöbb téren szerintem ez pozitívum, úgyhogy örülök neki. Viszont az alvás, elalvás, altatás a mai napig komoly gond nálunk, viszi az összes energiámat. Már mindent megpróbáltam, altatási tanácsadónak is fizettem, de minimális eredményt értünk csak el. Biztos mindennek meg van az oka, így ennek is. Csak nem mondhatnám, hogy kipihent vagyok. Az is biztos, hogy egyszer ez is elmúlik majd. Ahogy mondani szokták, 18 évesen már mindenki önállóan alszik el és átalussza az éjszakát. Mondjuk azt senki nem teszi hozzá, hogy mióta. 17 és fél éves kora óta, vagy 2 és fél éves kora óta? Nem mindegy. De egyszer biztos lesz egy választóvonal.

Összességében szuper két évünk volt ez, megtanultam Rt-nak köszönhetően főzni, időgazdálkodni, nyilvánosan énekelni pironkodás nélkül, és még biztos egy csomó mást is, amit észre sem veszek. Imádom őt, és remélem, jól csináljuk (neki és nekünk jól), ami a feladatunk.

Szoktam rendelni Netpincéren ezt-azt, ha épp nem volt időm vagy kedvem főzni, és pl. pizzára, mexikói ételre vagy sushira vágyom. Mostanában azt látom, hogy minden étterem próbálja elcsalni a Netpincérről a vevőit. Hoznak az ételhez kupont: ha legközelebb egyenesen tőlük rendelsz, az neked milyen jó lesz. Nekik meg akkor nem kellene jutalékot fizetniük a közvetítésért. Nem különösebben vagyok akcióérzékeny, inkább a minőséget és a kényelmet szeretem, de persze ugyanazért nincs értelme többet fizetnem, úgyhogy át szoktam nézni, ki mit ajánl. Aztán továbbra is rendelek a Netpincéren. Hogy miért?

Egyszer, amikor még irodában dolgoztam, és nagyon sok volt a feladat, a szabadidő meg roppant kevés, elég gyakran rendeltünk ebédet. Az, hogy egészséges is legyen, sokszor már nem tudott szempont lenni, amikor már órák óta kopogott a szemünk. Jött a sok pizza, akkor talán még minden nap kólával meg profiterollal. Az egyik kollegám egyszer megkérdezte, mit tud a Netpincér, hogy örökké azt használjuk. Merthogy pizzát rendelni egyenesen a pizzériától is lehet. Kórusban vágtuk rá: "Azt, hogy nem kell emberrel beszélni." Hm.

Most megint pizzát szeretnék, nézem a hűtőre tűzött kuponokat, amiket a legutóbbi rendeléseimnél kaptam, és akárhogy számolom, nem éri meg nekem. Nem nekem mint Antibaby-nek, hanem nekem mint vevőnek. 5% kedvezményért (ami nálam, kisfogyasztónál 50-100 Ft megtakarítást jelent) egyszerűen nem gondolkodom el rajta, hogy felhívjam (az is pénz, ugye), hallgassam a zenét, kivárjam, amíg felveszik, elmondjam a telefonszámom, címem, újra lassabban, mert sosem hallott az utcáról, aztán kapucsengő, milyen címlettel fizetek, mit kérek, olvassa vissza, mert múltkor is csirkéset kaptam véletlenül, nem, köszönöm, nem kérek desszertet, nem kérek üdítőt, igen, biztos, hogy nem, áfás számlát sem kérek, hány perc lesz. Csúcsidőben még félre is tesz, hogy várjak, mert egyedüli diszpécserként ő kapkod 3 telefont. Amikor pedig kihozzák, amit rendeltem, nem minden cég küld újabb kupont. Tehát legközelebb is csábulok el a Netpincér felé. Szóval szerintem nagyon is hasznos és értékes szolgáltatás tud lenni, hogy nem kell emberrel beszélni.

Van olyan étterem is, amelynek működik online rendelési felülete, de a regisztráció és rendelés folyamatába kis híján beleőszültem. Ha két külön címre rendelek felváltva, a rendszer megkattan, hívhatom a diszpécsert segítségért, vagy rossz helyre viszi a futár a kaját. 5% engedményért.

Amúgy meg, ha az ár az egyetlen, amivel valamire rá akarnak venni, az nálam már eleve fura szokott lenni. Nem azt érik el, hogy rohanok, hogy még akcióban megszerezzem, hanem elgondolkodom a marketingen és a terméken vagy szolgáltatáson. Az ár-érték arányon. Meg mindenen. És közben előfordul, hogy elfelejtem, vásárolni szerettem volna.

Ha egy nap két ember is kér blogvezetésről, blogmarketingről tanácsot tőlem, az azért eléggé jó visszajelzés, hogy talán tudok erről valamit, nem? Ráadásul mindketten ezer éves ismerőseim, nem a blogon keresztül ismernek, hanem igazából is, minden gondommal, bajommal, bizonytalanságommal és bénázásommal együtt. Mégis bíznak bennem, de jó!