Itthon maradtam főzni, pakolászni, Rt pedig elment Drissel boltba. Búcsúzóul Rt így szólt:

- Anya, szia! Jöjjünk máskor is!

Biztos hallotta, amikor vendégeknek mondtuk, hogy gyertek máskor is.

Benne vagyunk már mi is a dackorszakban, ami abban nyilvánul meg, hogy Rt semmit nem akar, amit mi, illetve ha igen, akkor máshogy, vagy amit én csinálnék, azt apa csinálhatja, amit meg ő, azt csakis én... Ja, és még van a mindent egyedül akarok is. Igyekszünk jól kezelni. Nem mondom, hogy mindig könnyen megy, de alakul.

Amikor Rt megszületett, nem hittem a folyosón minden sztorinkra csak legyintő, "ez is elmúlik majd" családoknak, de tény, hogy mindig van valamilyen korszak. Egyik dolog a másikkal fordítottan arányos. Ha jól alszik, rosszul eszik. Ha jól eszik, nehezen lehet elaltatni. Ha szeret hajat mosni, akkor nem engedi levágni a körmét. Ha könnyű megmosni a fogát, akkor a hajvágással vannak nehézségek. És fordítva. Mindig így van, most már 2 éve.

Na, most a fogmosás hirtelen gyerekjáték lett, a szó szoros értelmében. Rt eléggé odavan a tömegközlekedési eszközökert, főleg a metrókért és a buszokért. Dris meg roppant kreatív apuka. Úgyhogy most az van, hogy Rt szája az alagút, és a fogkeféje a metró. És olyan állomások vannak, mint Felül-hátul, Elől-alul, Alul-hátul. Nincs tiltakozás, sőt, Rt még kuncog is hozzá.

2 évesem lapozgatja az üzleti magazint. Minden arcra rámutat: "Bácsi... bácsi... bácsi..." Az újság kb. felénél egyszer csak felháborodva megáll: "Néni hóóó vam?"
Fején találta a szöget. Neki már feltűnik, hogy nincs balance.

Aztán csak találtunk a lapban, nagy keresgélés árán néhány nénit. Egy reklámoldalon egy félmeztelen, a melle elé luxustáskát ölelő Mihalik Enikőt. Szintén egy reklámoldalon egy icipici Liptai Claudia fotót. Meg Détár Enikőt, ahogy a késmentes arcplasztikájáról nyilatkozik, nyilván hirdetés ez is. Volt még két hölgy, akik a vállalkozásukról beszélnek. És nagyon sok bácsi... bácsi... bácsi.
Kívánom, hogy mire Rt felnő, legyen más az arány!