Volt egy hetem vezetésóra nélkül, és azalatt összeszedtem minden gondolatomat, kikértem mindenki véleményét, aki számít (a tieteket is, kedves olvasóim), és nagyjából elterveztem, hogyan fogom megoldani a helyzetet. Először úgy voltam vele, hogy kérek másik oktatót, aztán ahogy napról napra csillapodott a felháborodottságom, végül úgy döntöttem, beszélek inkább vele. Nem akarok rosszat neki, hogy rögtön bemószeroljam.

Nem mondom, hogy tükör előtt begyakoroltam, mit fogok mondani, de arra jutottam, kellenek bizonyos kulcsszavak a mondandómba ahhoz, hogy biztosan ugyanazt értse rajta ő is, mint én. Ezekkel a fejemben vágtam neki a következő órának. Először fura volt, mert mintha olvasta volna a blogom, vagy mi, visszafogottabbnak tűnt. Aztán az óra végére már nem volt az, de sikerült megtalálnom egy pillanatot, amikor együtt nevettünk valamin, és akkor ideálisnak tűnt a pillanat. Szép finoman megkértem, hogy ha én elismerem, hogy nem vagyok ügyes, ő cserébe ne beszéljen így velem. Oké, hogy tényleg nem vagyok egy született Fittipaldi, de ez a pedagógiai módszer még inkább lebénít, hasznomra semmiképpen nem válik.

Meglepődött, mert úgy tudja magáról, hogy ő a türelem szobra, de akárhogy nézem, nem az. Nem akadt ki, csak meglepett volt. Aztán adtam néhány tippet, mi lehet a bajom a vezetéssel, és hogy visszaléphetnénk néhány lépcsőfokot. Bizony, velem gyakorolni kell az alapokat még és még és még, amíg nem mennek rutinból, és majd utána pakolni rá a többit, mert egyszerre száz helyre figyelni nem megy. Egyetértett. Együttműködőnek látszott. Nagy kő esett le a szívemről, és bíztam benne, hogy legközelebb már minden más lesz.

Persze nem lett teljesen más, csak valamennyire visszafogja magát. Amikor meg mégis elszakadt a cérnája, akkor azt találta mondani, hogy ő nem tud ennél türelmesebb lenni, úgyhogy legyek én ügyesebb. Micsoda ötlet! Eddig nyilván azért nem voltam az, hogy őt bosszantsam. Ááááá...

Most itt tartunk. Van bennem némi remény, hogy valahogy túlélem ezt az időszakot és egyszer, valamikor lesz majd jogsim, vagy ha nem, akkor egy bizonyosságom, hogy én erre alkalmatlan vagyok. Az is valami.

Beléptem most egy olyanba, hogy XI. kerületi Ökokör. A Tudatos Vásárlók Egyesülete szervezi, itt a kerületben még friss, amúgy már múlttal rendelkező szervezkedés ez. Az első alkalom feléről el kellett jönnöm, mert Rt nem bírta a gyűrődést, de lelkes vagyok, hátha tudom folytatni. Ez egy 9 alkalmas csoportfoglalkozás, afféle workshop. Minden alkalommal egy témát dolgozunk majd fel ökoszemlélettel. Élelmiszer, energia, közlekedés, háztartási vegyianyagok, házi kassza stb. Most, az első héten felméri minden résztvevő az otthonában, mivel hogy áll. Mennyit fogyaszt ebből, abból, mennyi hulladékot termel, mit hasznosít újra, mennyit utazik és honnan szerzi az élelmiszert. Ilyenek. Aztán a 9 alkalom végén megcsináluk ezt a felmérést újra, s kiderül, mennyit tudtunk fejlődni a csoport által. Egész jó kis ismerkedési lehetőség és gyedes elfoglaltság. Na nem, mintha egyébként unatkoznék.

I origins

(Forrás: IMDB)

Jeeee! Egy film, amin másnap, harmadnap is gondolkodom, és szerintem még évtizedekig emlékezni fogok a címére. Nem tökéletes alkotás, nem azért. Csak valami apró, de fontos megfogott benne. Talán a gilisztás rész, azt hiszem. (Spoiler: vannak benne giliszták.) És ami miatt szerintem nagyon sok féle embernek meg kellene néznie. A vallásosaknak, a spiriknek, a csak a tudományban hívőknek, a kicsiknek, a nagyoknak, az álmodozóknak és a két lábbal a földön állóknak... mert azt mondja el, amiről nap mint nap gondolkodunk, talán mindannyian, és amiről időnként szűk baráti körben vagy tág internetes fórumokon vitatkozunk. Itt ez a két karakter, Sofi-é és Ian-é, akik annyira közérthető mondatokkal fogalmazzák meg az egymással szemben álló két tábor gondolatait, hogy az már zavarbaejtő, mert mennyivel egyszerűbb lett volna, ha ezt mi (mondjuk én, hahh) tudtuk volna ilyen jól elmondani. Tehát nekem nem a végkifejlet tetszett, az egy fantázia szülte verzió, és ráadásul jó ponton ér véget a film, hogy rengeteg kérdést nyitva hagyjon és állást se nagyon foglaljon, hanem inkább az első fele, amit a legtöbb netes kommentelő lehúz, pedig szerintem ott a lényeg. A vége ismeretében is ott a lényeg, abban, ami az elején történik és elhangzik.
A hibái ellenére nekem ez egy nagyon jó film volt, mert nem tudom a szemére vetni azt, amit sok másnak igen, hogy semmit nem tesz hozzá az életemhez.

A rendező, Mike Cahill filmje a Felettünk a Föld is, ami szintén érdekes volt. Ha ezt a sort folytatja, figyelni fogom. 

9/10 (Michael Pitt meg hanyadik is a Sexiest Men Alive listán? Remélem, dobogós.)

Az igazság ára (The Lincoln Lawyer)

(Forrás: port.hu)

Matthew McConaughey (én még mindig Ctrl+C Ctrl+V-vel írom be a vezetéknevét, szerintem az életben nem fogom megtanulni betűzni) tényleg jó színész. Marisa Tomei hihetetlenül néz ki 50 évesen. William H. Macy jó arc, Ryan Phillipe jó pasi... ásítás. Csupa-csupa nemmeglepetés. Meg ugye a hatásvadász Hollywood. De ezzel együtt a The Lincoln Lawyer (nem írom le még egyszer a magyar címet, mert szokás szerint borzasztó) szórakoztató, izgalmas, fordulatos. Egy estére jó, de nem az a fajta alkotás, ami bármit is hozzátesz az életemhez. Hacsak azt nem tisztázta le, hogy végérvényesen eldőlt, Ryan Phillipe valahol az úton elveszett, elhalványult. Már rég nem olyan a kisugárzása, mint tinikorában. Kisugárzás alatt azt a mosolytalan, titokzatosan flegma személyiséget értem, amivel felruháztam (és talán más is) olyan filmek alapján, mint a Szeress, ha tudsz!, az 54 vagy a Kegyetlen játékok. Az egész huss, elrepült, sajnos.

8/10 (Semmi eget rengető, de lehúzni sem tudom, hacsak nem az utolsó jelenettel.)

Káprázatos holdvilág

(Forrás: port.hu)

Az élet apró örömei: Woody Allen ismét csúcsformában van, már zsinórban a 2 és feledik filmje (hiszen a Bérgavallér igazából Torturro film) tetszik nagyon, akarom mondani nagyon-nagyon. Colin Firth, Emma Stone, piszok jól játszanak. Nem kell konkrét poénokra emlékezni, hogy az ember a filmet felidézve mosolyogni kezdjen, mert az egész egyetlen nagy geg.

9/10 (Még, még ilyeneket!)

Mindhárom film ajánlójáért köszönet Kishangleánynak!