Úgy tünik, kvázi megsüketültem a fél fülemre. Egy hete nem hallok rá. Hivatalosan arról van papírom, hogy a magas hangokat csak akkor hallom, ha igazán hangosak, de a gyakorlatban én egyszerűen csak azt érzem, hogy nem hallok a jobb fülemre. Telefonban a másik fél hangját, a konyhai főzőóra csipogását stb. A piaci hangzavarban az árusokkal beszélgetésnél pedig határozottan tompábban szólnak.
Az orvosok még nem jutottak semmire. Azt mondják, így egyik pillanatról a másikra csak akkor történhetne ilyen, ha valami erős hanghatás ért volna. Pl. mellettem robban egy petárda, vagy egy koncerten a hangfal mellett állok. A dobhártyám épp, a vérnyomásom nem kórosan alacsony, csak amennyire mindig. Koncerten december óta nem voltam, az is csendes ülős volt a Müpában. Szóval érthetetlen.
Elég ijesztő hirtelen nem hallani, amit előtte mindig... és hogy nem tudom, ez most így is marad-e, súlyosbodni fog-e, vagy jelentkezik-e a másik fülemen is. Abban reménykedem, hogy egy nap felébredek, és minden a régi lesz.

Kimondottan nem csípem a színházat, és erről már biztos írtam korábban a blogon is. Most viszont egy rokonom meghívott egy előadásra, ami szokatlanul jó volt.
3050 gramm a cime, és egy apró hely, a MU Színház mutatta be. A darab a gyerek születése utáni párkapcsolati válsággal foglalkozik, ami eleve aktuális téma nálam, de ráadásul hiteles, kevéssé teátrálisan viselkedö színészek játszottak benne k*rva jól. Afféle beleszólós előadás, a szereplők idönként kikérik a nézők véleményét. A végső tanulságot pedig csoportokba rendeződve beszéltük át, de eleve az egész darab gondolatébresztő volt.
Ha valakinek van kedve hozzá és érdekli ez a téma, nézze meg legközelebb, szerintem nem tud csalódást okozni.

(Forrás: Fidelio)