Antibaby naplója

Antibaby naplója


Hipnoház

2014. július 04. - Antibaby

Ha vannak itt esetleg olyanok, akik régebb óta olvasnak, még a freeblogos időkből, és azoknak is a derekáról, akkor talán emlékeznek, hogy jártam egy időben hipnoterápiára. Nem is olyan röpke ideig, uszkve 4-5 évig. Na, az egyik ilyen hipnózisos élményem még szinte a terápiám elején egy faház volt, az én házam a tudatalattimban. Az "én házam" nem azt jelenti, hogy az én ízlésemnek megfelelő álomotthonom, hanem egy épület, ami szimbólumként jeleníti meg a tudatalattimban létező dolgokat, vagyis csak egy részüket. (Vajon érthetően mondom? Remélem.) Az én faházam elég nyomasztó látványt nyújtott, kívülről és belülről is. A leginkább arra emlékszem, hogy az ablaküvegek teljesen feketék voltak, nem lehetett kilátni rajtuk. Nem részletezem tovább, de az ilyen élmény élénken él az ember fejében sokáig, talán élete végéig is.

Ma, a szokásos lakás-ház-telek hirdetések böngészése közben egyszer csak nem hittem a szememnek: megláttam annak a tudatalatti szimbólumháznak a hasonmását. Szinte teljes az egyezés, egy kis különbség van csupán, mert az enyémen a keskeny terasz körbefutott a ház körül, de amúgy egészen ilyesmire emlékszem. Nem jelent ez semmit, szerintem, nem rohanok megvenni a telket a lebontandó bungalóval, de azért érdekes.

Erről van szó:

a hazam.JPG(Forrás: http://www.oc.hu/)

süti beállítások módosítása