Antibaby naplója

Antibaby naplója


Agyeldobós United-koncert

2015. december 03. - Antibaby

Annyira durván jó United-koncerten voltam tegnap Drissel a Müpában, hogy szerintem ezt most egy ideig minden nap emlegetni fogjuk. Nagyon kellett már egy ilyen élmény, egy ilyen kikapcsolódás.

Aki régóta olvas, tudja, hogy egy időben gyakran jártunk United-re, akár a világ végére is, éjszakai buszra város, szétfagyós bevállalásokkal is, félhaknikra, kiskoncertekre, meg persze nagyobbakra is. A klubosakat szerettük legjobban (pl. Alcatraz), vagy a United Plays Jazz esteket a Millenárison. Aztán felhagytunk velük.

Most meg valahogy megvettem a jegyeket még a nyáron, és bár két nappal az esemény előtt még nem tudtuk, hogy fogjuk megoldani Rt felügyeletét, biztos voltam benne, hogy ott leszünk, és tudtam, hogy jó lesz. De hogy ennyire...

Egy ülős koncert, ahol a közönség nagy része már a második számnál majd' felugrana a székből, és a végére mozog az egész nézőtér. Olyan hangulat kerekedett, amilyen a kevésbé puccos, kevésbé ülős koncerteken sem.

Mindez nagyban köszönhető Pély Barnabás kikupálódásának is, valahogy nagyon összekapta magát, nem tudom, mi történt, de minden téren (ének, mozgás, kapcsolat a közönséggel, humor, külső) pozitív csalódás ért, pedig korábban is kedveltük. A 15. születésnapját (igazából 16, de pszt!) ünneplő zenekar tagjait 8 tagú vonóskar, 8 tagú fúvóskar és 8 tagú vokál kísérte, és ekkora bandától egy ilyen modern hangversenyteremben már elég jól szóltak a számok. Még az sem volt erőltetett, hogy a rap-betéteket szaxofonszóló követte, teljesen jól megfért együtt a szimfónikus zenekar a sok bulizós-csajozós szövegű funky-számmal is. 

A United = akiknek a kedvéért hajlandó vagyok hímsovén dumákat üvölteni teli torokból.

Teljesen a tegnap este hatása alatt vagyok még mindig. 

Egyébként ez egy MR2 Akusztik koncert volt. Rögzítette a tévé, biztos le is adják majd valamikor. Érdemes megnézni.

süti beállítások módosítása